Somogyi Hírlap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-12 / 263. szám
§| 2002. November 12., Kedd EGÉSZSÉG É L E T M Ó D 7. OLDAL A szakorvos válaszol Tízhónapos kisfiámért aggódom, mert felröppent a hír: súlyos állapotban van az a gyermek, akit a közelmúltban hazánkban Meningo- coccus B kórokozó betegített meg. Létezik-e ellene védelem és milyen ? Melyek a betegség tünetei, mikor kell orvoshoz fordulni? Dr. Szőllősy József, az ÁNTSZ Somogy megyei Intézetének járványügyi főorvosa válaszában elmondta: minden fertőzés ellen létezik az úgynevezett aspeci- fikus (közvetett) és némely esetben a .specifikus védelem. Amelyik ellen nincs védőoltás - ilyen a Meningococcus B okozta gennyes agyhártyagyulladás is -, ott az általános védelmi szabályokat kell alkalmazni. Lehetőleg kerülni kell az olyan külső hatásokat, mint a zsúfoltság, mert ezek fokozzák a fertőzés valószínűségét. A Meningococcus B baktérium nem betegít meg minden olyan embert, akinek a szervezetéből kimutatható. Normális esetben az embereknek mintegy a 4 százalékában fordul elő, de téli időszakban, iskolakezdéskor, vagy a katonasághoz történő bevonuláskor arányuk két- három hét alatt akár negyven százalékra is megugorhat. Ha azonban valami oknál fogva legyöngül a szervezet védekező- képessége, akkor megnő a fertőzés veszélye. Zsúfolt munkahelyünkről hazatérve ezért alaposan tisztálkodjunk, öltözzünk át és lehetőleg kerüljük a kontaktust, mert a kórokozó a felső légúti váladékkal terjed, de akár a kilélegzett levegőben is megtalálható. Egészséges, vitamindús, mértéktartó táplálkozással megőrizhetjük szervezetünk egyensúlyát. Figyelni kell azonban a gyermekre, ha megváltozik a viselkedése, nyűgös, elesett, esetleg lázas. Ha pedig furcsa, az úgynevezett üvegpohár próba esetén sem halványuló piros kiütéseket fedezünk fel rajta, azonnal forduljunk orvoshoz, mert ez életveszélyt jelent. Fertőzés-gyanú esetén gyorsteszttel 10 perc alatt valószínűsíthető a kórokozó jelenléte, amely ellen hazánkban van elég hatékony gyógyszer. A családban vagy közösségben megbetegedett gyermek környezetében az ÁNTSZ felkutatja a vele érintkezett személyeket és elvégzi a megfelelő profilaxist. Várjuk olvasóink kérdéseit, amelyekre mindig az illetékes szakorvos válaszol ezen a helyen. Levélben a Kaposvár, Kontrássy u. 2., E-mailben a somogyihirlap@axels.hu címre várjuk leveleiket, amelyekre kérjük, írják rá: A szakorvos válaszol. m A cukorbetegség a betegoktatás tükrében A diabétesz széles körben és rohamosan terjed a világ legtöbb országában. Magyarországon a lakosság öt százaléka ismert dia- béteszes. A cukorbetegség szövődményei megelőzhetők a hatékony betegoktatással. Ennek a krónikus betegségnek a kezelése akkor a leghatásosabb, ha a szak- és háziorvos vagy szakápoló és szakasszisztens elnyeri a beteg maximális együttműködését. Az eredményesség fontos része a beteg folyamatos oktatása, amelynek egyik fő célja, hogy a diabéteszes együtt tudjon élni betegségével. A betegnevelés formája lehet egyéni és csoportos is. A cukorbetegek tudásának növelésével stresszérzésük arányosan csökken. A rendszeres oktatásnak szerepe van a cukorbetegek diétás táplálkozási szokásainak kialakításában is. A vércukor önellenőrzésére tesztcsíkok alkalmasak. Bármely napszakban, bármely étkezés után 1 órával vagy étkezés előtt lehet ellenőrizni a vércukorszintet. Akkor kielégítő az anyagcsere, ha az éhgyo- mori és a napközi étkezés előtti vércukorszint 4-7 mmol/1 között mozog, és étkezés után 1 órával nem haladja meg a.9-10 mmol/l-t. A betegnevelés során diétás oktatásban és tanácsadásban is részesüljenek a diabéte- szesek. Megtanulják a vizelet-önvizsgálatot és a leletértékelést, ismertetik számukra a rendszeres ellenőrzés és a jó vércukor-beál- lítás jelentőségét. Megtanulják a vércukor-önellenőrzést, és értékelést, a helyes injekciózási technikát, a fokozottabb bőrápolást és annak jelentőségét, valamint a dohányzás veszélyeit a cukorbetegségre nézve. A Somogy Megyei ÁNTSZ Egészségfejlesztési Osztályának rovata Lefogyni nehéz Mindenáron szeretne lefogyni, de a mérleg mutatója csak nem akar mozdulni a kisebb számok felé. Egy fogyókúrában a sikertelenségnek számtalan oka lehet, lássuk a leggyakoribbakat:- Többet eszik, mint hinné. Klinikai kísérletek, tesztek igazolják, hogy a túlsúlyosak általában többet esznek, mint azt gondolnák. Ha abból indulunk ki, hogy meglévő súlyunk megtartásához naponta kétezerötszáz kalóriára van szükségünk, akkor egyértelmű, hogy fogyókúra idején ennél kevesebb kalóriát kell magunkhoz vennünk. Ezért ajánljuk: legalább egy héten át vezesse a diétás naplót, s ebbe jegyezze fel, mit fogyasztott a nap folyamán. Meg fog lepődni, hány kalória jön össze!- Nem elegendő az izomzata. Az izmok " huszonötharminchárom százalékkal több kalóriát égetnek el, mint a zsírok. Minél nagyobb egy test izomtömege, annál több kalóriát használ fel. Tornázzon tehát hetente háromszor fél órát!- Elmulasztja a reggelit. Számtalan klinikai kísérlet igazolja, hogy aki rendszeresen reggelizik, azt kevésbé fenyegeti az elhízás veszélye. Persze, nem mindegy, hogy mi van abban a reggeliben! Egyen. viszonylag sok szénhidrátot, de zsiradékot semmit. Ideális a barna kenyér és a cornflakes.- Keveset alszik. Egész nap fáradtnak, álmosnak érzi magát, mert keveset aludt? Akkor ne csodálkozzon, ha nem tud fogyni. A fáradt szervezet ugyanis, ahelyett, hogy lebontaná, elraktározza a zsírokat. Aludjon tehát minden éjjel legalább nyolc órát! Célzott immunterápia emlőrák ellen Az utóbbi évek emlőrákkal kapcsolatos - kutatásainak egyik legjelentősebb felfedezése, hogy a tumor kialakulásáért felelős fehérjék közül az egyik molekula rendkívüli mértékben felszaporodik a daganatsejt felszínén. Ez a felismerés óriási mértékben javítja egyes betegek életkilátásait, mert azoknál, akiknél kimutatható ennek az úgynevezett HER2 pozitív molekulának a jelenléte, már Magyarországon is alkalmazható egy igen hatékony, célzott HER2 ellenes kezelés. Minden hetedik nő megtapasztalja, hogy mit jelent ez a betegség. Évente közel ötezer új emlőrákos esetet fedeznek fel - mondta dr. Dank Magdolna, a Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinikájának onkológusa.- Mi történik azzal, akinél diagnosztizálják a mellrákot? . - Tisztáznunk kell, hogy csak az emlőben van-e daganat, vagy már áttétek is kialakultak. Ezeket az információkat különféle képalkotó vizsgálatokkal kaphatjuk meg. A kezelés megtervezésénél igen fontos a szövettani lelet is. Az optimális kezelésről egy csapat, az onkoteam dönt. Tagja a klinikai onkológus, a sugárterápiás szakember, a radiológus patológus és nagyon jó, ha jelen van egy pszichológus vagy egy pszichiáter is, hiszen nehéz pillanat az, amikor a beteg megtudja, hogy emlőrákja van.- A legújabb felismerések közé tartozik, hogy nem minden emlőrák ugyanaz a betegség. Hogyan kell ezt érteni?- Emlődaganat és emlődaganat között meghatározó különbség lehet a tumor biológiai viselkedése következtében. Az utóbbi idők egyik legjelentősebb vívmánya az úgynevezett HER2 receptor felfedezése és működési mechanizmusának feltárása. Ez a daganatsejt osztódásában játszik nagyon fontos szerepet. Amikor fokozottan van jelen a daganatban, úgynevezett HER2 pozitív emlőrákkal állunk szemben. Ezek az emlődaganatok agresszí- vabbak, korábban adnak áttétet, mint az úgynevezett HER2 negatív daganatok. Nem minden emlőrák ugyanaz a betegség Ezekből a felismerésekből kiindulva nemrégiben született meg a daganatellenes szereknek egy teljesen új generációja, amely képes a HER2 receptort hatástalanítani. így a daganatsejt nem képes toSzövettani képek különböző típusú rosszindulatú emlődaganatokból. A környező szövetekre még nem áterjedő (1. kép) és a környezetére ráterjedő (2. és 3. kép). vább osztódni, vagyis a daganat agresszivitása lényegesen mérséklődik.- Minden emlőrákos betegnél kimutatható a HER2 pozitív molekula?- Szerencsére viszonylag kevés nőt érint, a daganatok mintegy 20 százalékában lehet ennek az agresszív receptornak a jelenlétét bizonyítani. Az onkológiai osztályokkal együttműködő patológiák ma már országszerte arra törekszenek, hogy valamennyi emlőrákos betegnél feltárják: van-e HER2 pozitív receptor-érintettségük, azért is, mert már lehetőség nyílik egy célzott terápiára, amely teljesen más hatásmechanizmu-’ són alapuló módszer, mint az eddig is alkalmazott citosztatikus vagy hormonkezelés, és valóban célzott, egyénre szabott terápiát tesz lehetővé. Ráadásul lényegesen kevesebb a mellékhatása. Egy betegünk például, aki májáttéteire korábban már többfajta kemoterápiás kezelést is kapott, az új gyógymóddal közel két éve nagyon jó általá- nos állapotban van, dolgozik. ________■ HÉ RA Magyar egészségügyi centrumok is részt vesznek a világ eddigi legnagyobb emlőrákvizsgálatában, a HÉRA vizsgálatban. 40 ország 600 kórházában most arra keresik a választ, hogy a korai szakaszban kimutatott emlőrákos megbetegedések esetében is növeli-e a gyógyulási esélyt az újfajta - az anti- HER2 mechanizmus alapján ható - daganat- ellenes gyógyszer. Az áttétes, előrehaladott emlőrák kezelésére tavaly - a világ több országához hasonlóan - hazánkban is regisztrálták ezt az újfajta eljárást, amellyel az ilyen típusú megbetegedésben szenvedőknél a túlélést bizonyítottan mintegy 40 százalékkal sikerült növelni. A HÉRA vizsgálatot a szakemberek körében komoly várakozás előzi meg, hiszen az emlö- mütéten átesett, látszólag gyógyult nők mintegy felénél a daganat később kiújul. Azt remélik, hogy bebizonyosodik: a célzott HER2 ellenes terápiával az emlődaganatok későbbi kiújulásának ez a magas aránya is jelentős mértékben csökkenthető lesz. Stressz! Tesztelje önmagát! Az alábbi kérdések megválaszolása közben gondoljon arra is, hogy mennyi ideje igaz önre egy-egy állítás! Fáradtnak érzi magát elegendő időtartamú alvás után is? □igen DNem El-, vagy átalvási nehézségei vannak? dióén DNem Az utóbbi időben jelentősen gyarapodott a testsúlya? Oigen DNem A korábbiakhoz képest több alkoholt ill. cigarettát fogyaszt? □igen DNem Szenved-e szapora szívdobogástól, légszomjtól, vagy fokozott verítékezéstől? □igen DNem Gyakran kínozza migrén, vagy egyéb jellegű fejfájás? □Igen DNem Többször érzi magát rendkívül levertnek? Dlgen GNom Az utóbbi időben gyakoribbá vált az allergiás tünetek, meghűlés, nátha, vagy egyéb infekció előfordulása? Gyakrabban veszíti el beszélgetés vagy gondolkodás közben afonaiat? Dlgen QNém Az utóbbi időben a korábbihoz képest agresszívebbé váltak a szóbeli megnyilvánulásai illetve reakciói? Gigán GNem Kerüli a találkozást a régi barátokkal? n, □igen uNem A kritikára érzékenyebben reagál, mint korábban? □igen □Nem Nehezen kapcsolódik ki esténkét, hétvégéken, vagy a szabad- sága atett? D|gen QNem Kerüli a korábban örömmel végzett elfoglaltságokat? □Igen DNem Attól fél, hogy elveszíti az ön- kontrollját, noha ez eddig soha nem fordult elő? □igen DNem Segítség lehet Ha a kérdések többségére igennel válaszolt, akkor ön komoly stressznek van kitéve! A súlyosabb lelki zavarok kialakulásának elkerülésében segít az orbáncfükivonatot tartalmazó gyógyszer. Tisztán gyógynövényből áll, oldja a feszültséget, anélkül, hogy hozzászokást okozna. Hírek Dohányos nők Norvég kutatók szerint a férfiaknál veszélyeztetettebbek a dohányos nők. Az ő tüdejük ugyanis általában kisebb a férfiakénál. Ha egy nő ugyanannyit dohányzik, mint a férfi, tüdejében a káros anyagok nagyobb koncentrációt érnek el. Nagyobb a kockázata náluk a légúü betegségeknek és asztmának is. Szójaolajat a szívre Aki bajlódik a koleszterinszintjével, egészítse ki étrendjét szójaolajjal. A fehérje- és zsírtartalmú szójabab tartósan csökkenti a koleszterinszintet és így a szívinfarktus kockázatát. Kutatók kimutatták Ázsiában az összefüggést a rendszeresen fogyasztott szója és a lakosok ritkább szív- és vérkeringési betegségei között. Kétszer annyian szenvednek Európában és Amerikában szív- és vérkerin- ési betegségekben, mint siában. Fejfájás ételtől Meglepően gyakran okoznak fejfájást élelmiszerek. Egy vizsgálat során kiderült, hogy a fiataloknak több mint a fele sokkal jobban lett, miután táplálkozásukat átállították. A fájdalmak gyakori kiváltói hormon san ható anyagok a sajtokban, dióban, csokoládéban, búzában, sertéshúsban, vörösborban. Elvonás árammal Drog- és alkoholelvonáskor kínzó fájdalom lép fel, amely gyakran a terápia megszakításához vezet. Ezek a fájdalmak az agy elektromos stimulálá- sával ellenőrizhetők. Orosz kutatók sikereket értek el a módszerrel, amelynél elektródokat helyeznek kívülről a fejbőrre, és enyhe árammal bizonyos agyi régiókat ingereltek. Diéta helyett sport Sok fogyni szándékozó férfi kísérletezik az evés korlátozásával. Mivel azonban ritkán tartják be a diétát, a leadott kilókat újra felszedik. Jobb módszer a rendszeres sport! Napi egyórás sportolással, 12 hét alatt átlagosan nyolc kilogrammot lehet leadni. Hűtés védi az agyat Az amerikai Alabama Egyetem orvosai hűtik az olyan beteg újszülötteket, akik a szülésnél oxigénhiányt szenvedtek. A testhőmérséklet csökkentése az orvosok szerint megakadályozza az agysejtek pusztulását. Hasonló eljárást már sikeresen alkalmaztak agyvérzéses betegeknél is. Vörösbor herpeszre A vörösborban található resveratrol nevű anyag megakadályozza a herpeszvírus kitörését - állítja egy root- stowni orvos. Az anyag megakadályozza a vírus öröklési anyagának képződését, és így a vírus szaporodását. Ám nem elegendő a vörösbor kortyolgassa, tanácsos a nedűvel bekenni a bőrt is. Félrelépő nők Ciklusuk bizonyos napjain még a leghűségesebb nők is vágyat érezhetnek arra, hogy félrelépjenek. A nemi ösztönök olykor olyan erővel törnek a felszínre, hogy egyes nők vágyai peteéréskor szinte megállíthatatlanok. Míg az asszony változatlanul állandó partnerét tekinti kellően megbízható társnak és gyermekei számára a megfelelő, gondoskodó apának, testi vágyai egy tökéletes, egészséges géneket hordozó „hím” karjaiba sodorhatják.