Somogyi Hírlap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-10 / Vasárnap Reggel, 45. szám

8 INFORMATIKA 2002. NOVEMBER 10. Tartalmat a hálóra Látható, de nem behozhatatlan a magyarok lemaradása az Infor­matikai ágazatban. Az internetezés gyorsabb elterjesztéséért sokat tenne, ha az emberek a világhálón számukra hasznos szol­gáltatásokat érhetnének el - fogalmazott lapunknak adott inter­jújában dr. Kóka János, az Elender vezérigazgatója. A szakember most vásárolta vissza a PSINet-től az általa alapított céget. ■ - Csak üzleti megfontolások vagy valamiféle lokálpatriotiz­mus vezette, amikor üzlettár­saival a PSINettől visszavásá­rolták az Elendert?- Kőkemény üzleti elöntés volt. A PSINet az átvételt követően egy Magyarországon egyedülállóan robusztus műszaki fejlesztést haj­tott végre. De egyben intellektuá­lis kihívásnak is tartom, hogy egy nemzetközi vállalat után most mi fejleszthetjük tovább a céget.- Az Elender elsősorban a vállalati ügyfeleket célozza. Mit terveznek a több százezer gye­rek által használt Sulinettel?- Reményeink szerint a jövő Sulinetjébe négy éven belül a je­lenlegi 2300 „behálózott” iskola duplája lesz bekötve. Azokban az iskolákban, ahol a világháló hasz­nálata már az oktatás tényleges részévé vált, a jelenleginél sokkal nagyobh sávszélességet szeret­nénk biztosítani.- Mára nemcsak Csehország, Lengyelország hanem még Ro­mánia is lekörözött minket az informatikai fejlődésben.- Valóban lemaradtunk, de ez a hátrány nem behozhatatlan. Egy kormányzati akció, ami egy-két év alatt néhány százezer háztartást rákötne az internetre, megszün­tetné a lemaradást. A drága számí­tógép, a drága telefon mellett a szakemberek elfelejtik felsorolni, a fejlődés gátja az is, hogy a lakos­ság igén nagy hányadát nem ér­dekli ez a lehetőség.- Pedig a mobiltelefont még az idősebbek is gyorsan meg­szerették.- A negyven év fölötti korosz­tály akkor fog internetezni, ha be­bizonyítjuk nekik, hogy a világhá­lón olyan tartalmakat, szolgáltatá­sokat találnak, amivel pénzt és időt spórolhatnak meg. Hogy nem kell sorba állni útlevélért, hogy el­küldheti az adóbevallását a neten keresztül, hogy az unokája által a világhálón küldött családi fotók­ból néhány gyors gombnyomással egyszerűen állíthat össze digitális családi fotóalbumot.- Médiaszakértők szerint idén a kereskedelmi televíziók­ban most futó valóságshow-k tettek a legtöbbet a hazai inter­netezés bővüléséért.- Ebben van némi igazság. Az internet iránti érdeklődés az utób­bi néhány héten egy bizonyos kö­zegben hihetetlenül fokozódott. Az emberekben él a kukkolás iránti vágy, a háló pedig a nap 24 óráján keresztül biztosítja ennek kielégítését.- A behálózottság növekedé­sét leginkább mégis a drága te­lefon fogja vissza.- Lehetőséget kell teremteni ar­ra, hogy komoly befektetők üzle­tet lássanak az alternatív távköz­lésben. A Mindenkinek csomag eltörlése után például negyven­ezerrel csökkent a hálót igénybe vevők száma. A nagyarányú ked­vezményt biztosító kormányzati program pedig ebből mindössze 15000-20000 tudott visszacsalo­gatni a világhálóra.- A magyar lakosság legsze­gényebb egyharmada mind­össze a hazai számítógéppark egy százalékával rendelkezik. Erre milyen megoldása van?- Kormányzati szerepvállalás. Adókedvezmény. Az Országgyű- tesen adhasson az alkalmazottak- lés jelenleg is tárgyal több, az In- nak otthoni használatra gépeket, formatikai Vállalkozások Szövet- A másik, hogy az informatikai sége által támogatott, javasolt le- ' eszközbérlet, illetve az internet- hetőségről. Az egyik például, használat díja évi hatvanezer fo- hogy 2003-tól a munkáltató tér- rintig leírható legyen az adóból, mészetbeni juttatásként, adómén- Csík Rita hírek Félbillió forint informatikára ■ KOPPENHÁGA: Az Európai Unió kilencszázmilliárd forintos támogatási programjáról, a magyar részvétel lehetőségeiről tárgyalt a héten Koppenhágában Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter. Az eEurope 2005 EU-stratégia meg­valósításához kapcsolódó első tenderfelhívásokat 2002 de­cemberében teszik közzé. Az első 2 évre a keretprogramból mintegy 420 milliárd forint támogatás nyerhető el. Nem kell az online-zene ■ NEW YORK: Idén ősszel 39 százalékkal esett vissza az online- zeneforgalmazás (CD-k internetes értékesítése). A csökkenést a fájlcsere és a CD-írás megugrása okozta - állítja a comScore Media Metrix november elején közzétett elemzése. A tanul­mány szerint aggasztó, hogy a hanyatlás egyre gyorsul. Az el­ső három negyedévben a bevétel 25 százalékkal, a tavalyi 730 millióról 545 millió dollárra esett vissza. Vírusirtó portál indult ■ BUDAPEST: A héten elindul a Vírus Híradó portál, amely a rajta lévő magyar nyelvű információk révén a számítógépes kártevők elleni védekezésben nyújt segítséget. A portált üze­meltető 2F 2000 szakemberei 1994 óta foglalkoznak számító- gépes vírusokkal, a weboldalon pedig az azóta szerzett tudás­anyagot és tapasztalatokat kívánják megosztani az olvasókkal az újonnan megjelenő kártevők ismertetése mellett. Hódít az LCD-monitor ■ PALO ALTO: Két év múlva több LCD-monitort vásárolunk, mint hagyományos képcsöveset, további két év múlva pe­dig már lapos lesz a számítógépes kijelzők többsége - de­rül ki az amerikai DisplaySearch piackutató cég jelentésé­ből. 2004-ben már több árbevétel származik LCD-moni- torok eladásából, mint a katódcsöves társaikéból, míg az arány 2006-ra eléri az 5:1-et. A jelentés szerint 2005-ben 113 millió darabot adnak el LCD-monitorokból, ami az ak­kori piac 82 százalékát teszi majd ki. pannon praktikum Az Új Praktikum Peifekttarifacsomaggal minden mobil­számot ugyanolyan áron hívhat, legyen az 20-as, 30-as vagy 70-es. Ilyen egyszerű! A részletekről és a további ajánlatokról érdeklődjön területi képviseleteinken (Siófok, Fő u. 176.; Kaposvár. Fő u. 16.) vagy az Önhöz legközelebbi hivatalos viszont­eladónknál) A készülék csak Pannon GSM SIM-kártyával használható. Ajánlatunk 2002. október 30-tól az akciós kész- MnNMMM ******* let erejéig tart Pannon GSM nonstop Információs vonal: 173 (bármely más hálózatból: +36 20 920 0200). Készülékes csomagjainkat már honlapunkon, a PannonNetShopban is megvásárolhatja, www.pannongsm.hu ?m» a* élvonal. PANNON j Félmillió új netező ■ A hazai gyakori internetezők kétharmada otthonából éri el a világhálót, legtöbben azonban még mindig a „betárcsázós” kapcsolaton keresztül - derül ki a Netsurvey Internetkutató Intézet iBasic 2002 című felméréséből. Az intézet egy másik, —-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­Ön nek milyen Internet* hozzáférése van? 1 £ Modemes ISDN-kapcsolat / I | ^. 1 |jj vagymobil telefonon keresztül)___________________________________Netsurvey mo st közreadott tanulmánya szerint két éven belül Magyarországon 380 ezren otthoni számítógépet, több mint félmillióan pedig internet-előfizetést vásárolnak majd. Ma 2,2 | millió felnőtt rendelkezik otthon személyi számítógéppel, de közülük csak minden negyedik fér hozzá odahaza a világhálo- 1 hoz. A lakosság legtehetősebb egyharmadába tartozók birto kolják a hazai számítógépek háromnegyedét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom