Somogyi Hírlap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-10 / Vasárnap Reggel, 45. szám

2 KORKÉP 2002. NOVEMBER 10. HÍREK j Fogynak a magyarok Romániában j ■ KOLOZSVÁR - Bár az erdélyi magyar oktatás jelen- lég több lehetőséget biztosít, mint korábban, az érdé- lyi magyar fiatalok Magyarországon való tanulási | szándéka továbbra is töretlen - állapította meg | Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövet- ség elnöke tegnap egy kolozsvári szakmai tanácsko- | | záson. A konferencián Veres Valér szociológus ki­jelentette: számításai szerint a következő 30-40 év- | ben a magyarságnak a romániai össznépességhez viszonyított aránya 20 százalékkal csökken. A kedvezménytörvényről tárgyalnak ■ POZSONY - A magyar és a szlovák miniszterelnök | november 15-én az EU-csatlakozásra készülő orszá- gok vezetőinek varsói találkozóján tárgyal majd a kedvezménytörvényről - árulta el tegnap Eduard Kukán szlovák külügyminiszter. Dzurinda október második felében, új kormánya hivatalba lépése után többször nyilatkozott a magyar jogszabály módosítá-1 sát érintő szlovák elvárásokról. Akkor úgy fogalma- | | zott: „Bosszantónak tartom, hogy kitűnő kapcsok- | | tainkban ez a probléma még mindig jelen van.” | Az USA nyomás alatt tartja Irakot ■ WASHINGTON - Irak ENSZ-nagykövete úgy ítéli meg, : hogy a Biztonsági Tanács által pénteken elfogadott, Irakról szóló határozat olyan követeléseket tártál- máz, amelyeket Bagdadnak nehéz lesz elfogadni, f Irakban eddig egyetlenegy vezető sem reagált a hatá- rozatra. Franciaország, Kína és Oroszország közös nyilatkozatban szögezte le, hogy az iraki leszerelés­ről elfogadott BT-határozat kizár mindennemű autó- matizmust az erő alkalmazására Irak ellen, ugyan- akkor az amerikai védelmi miniszter azt ígérte, hogy továbbra is nyomás alatt tartják Irakot. Prodl nyugtatja Törökországot | ■ BOLOGNA - Törökország továbbra is jelölt az eu- § rópai uniós tagságra - jelentette ki tegnap Romano Prodi. Az Európai Bizottság elnöke ezekkel a sza- vakkal reagált az Európa jövőjével foglalkozó kon- vent vezetője, Valéry Giscard d’Estaing pénteki | kijelentésére, amely szerint „az Európai Unió vé- | I gét jelentené, ha Törökország is csatlakozna a szervezethez.” Prodi nyomatékosan utalt Ankara jelöltstátusára, ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a bizottság további előrelépést vár Török- országtól az emberi jogok területén. Schröder és Bush beszélő viszonyban | ■ BERLIN - Gerhard Schröder német kancellár és . George Bush amerikai elnök telefonon beszélt egy- j mással. A két politikus hónapok óta nincs beszélő vi- | szonyban, miután Schröder a német választási kam- f pányban bírálta az amerikaiak Irakkal kapcsolatos katonai terveit. A mostani beszélgetést Schröder kéz- deményezte, a téma pedig a terrorizmus elleni küz­delem és Törökország volt. Az továbbra is bizonyta­lan, hogy a november végi prágai NATO-csúcson | találkozik-e egymással szűk körben a két politikus. Meghalt a Dzsihád helyi vezetője ■ DZSENÍN - Izraeli katonák tegnap a ciszjordániai Dzsenínben tűzharcban megölték az Iszlám | Dzsihád radikális palesztin szervezet fegyveres | szárnyának helyi vezetőjét. A 32 éves Ijád | Szavalhát, az Al-Kudsz Brigádok körzeti parancs- § nokát Dzsenín belvárosának egyik házában lőtték le, miután a házat körülvevő izraeli katonák egy órán át tűzharcot vívtak vele. Hiányos családi kassza Nőtt a családok közti különbség abban, hogy a szülők mennyit áldozhatnak gyermekük oktatására - derül ki egy húszezer háztartásra kiterjedő vizsgálatból. Az ELTE és a KSH kutatói megállapították, a gyerme­kes családok anyagi helyzete a gyermektelenekhez képest csupán 2000 óta javul, ami egyrészt a család- politikai intézkedéseknek köszönhető, másrészt a nevelt gyermekek száma csökkent, és a gyermek- vállalás is egyre későbbi életkorra tolódik. A gyermekes családok egy főre jutó éves jövedelme forrás: KSH Összes bruttó jövedelem ■ Amíg a gazdagabb, is­kolázottabb, jó lakáskö­rülmények között élők családjában egyértelműen az a cél, hogy a gyerek diplomához jusson, addig a halmozottan hátrányos helyzetűeknél - legfeljebb csak az egyik szülő keres, jórészt segélyekből élnek - a jó szakma megszerzé­se a gyerek reménye. Sok­kal nagyobb a perpektíva a fővárosban vagy nagyvá­rosban élők számára, mint a kistelepülésen lakóknak. A krízishelyzetben élő családoknál alig fordul elő, hogy a szülők áldozni tudnak különórára, nyelv­iskolára; még abban az esetben sem, ha csemeté­jük különösen tehetséges. A háztartások tavaly átlagosan 40 ezer 200 fo­rintot fordítottak egy-egy gyermek oktatására. A 10 éven aluliak fele járt böl­csődébe, óvodába, napkö­zibe, 38 százalék egyetlen intézménybe sem; vagy azért, mert az anya otthon volt, vagy azért, mert képtelenek voltak meg­fizetni. A nagyszülők a családok 53 százalékában segítettek be a gyerek- nevelésbe, illetve adtak ehhez pénzt, a háztartá­sok 16 százalékában idős vagy beteg hozzátartozót is el kellett látni. A vizsgálat külön fog­lalkozott a hátrányos helyzetű családokkal. A mezőkovácsházi K. család arról panaszkodik: „A vil­lanyszámlával vagyok most nagyon elmaradva, 8000 forinttal. Honnan tudnám kifizetni, mondja meg! Ha kikötik, az ön- kormányzat majd vissza­kapcsolja! Mégsem ma­radhatok a gyerekkel áram nélkül!” Egy dabasi anyuka mondja: „Zoli, a legnagyobb gyerek hol dolgozik, hol nem. De nem adja haza a kerese­tét. Elszórakozzák. János sehol sem dolgozik, itt­hon van, ő vágja a fát, nem tud sehova sem el­helyezkedni, mert volt egy balesete.” Egy kelet­magyarországi szülő így fogalmaz: „Mondom is a gyerekeknek, ha elkül­döm őket a boltba, hogy zsemlén, a liter tejen kí­vül meg ne próbáljanak mást is venni. Sokszor meg kell gondolni, hogy tejet vagy ruhát vegyünk- e a gyerekeknek.” Medgyessy: egyformák vagyunk ■ Sosem szabad elfelejteni mindazt, ami miatt ezt a múzeu­mot létrehozták - jelentette ki Medgyessy Péter miniszterel­nök tegnap délelőtt, miután megtekintette a washingtoni Ho­locaust Múzeumot. A kormányfőt Katona Ferenc levéltáros vezette végig a termeken, de volt, ahol félbeszakította ma­gyarázatát, látva a miniszterelnök megindultságát. Az emlé­kezés csarnokában Medgyessy Péter és felesége, Medgyessy Katalin koszorút helyezett el az Örök Láng előtt, majd gyer­tyát gyújtottak az áldozatok emlékére. Medgyessy Péter ezt követően azt mondta: „Meghajtom fejem azok előtt, akik szenvedtek, akik túlélték, s akik nem, zsidó emberek előtt, roma emberek előtt,-mindenki előtt, akit üldöztek, mert másnak minőSítetteki'Nirics más,-csak üli vagyunk, egyfor­mák vagyunk, és amL-történt, soha-többé nem ismétlődhet meg.” Medgyessy után Tóm Lantos demokrata képviselő elmondta: a látogatás új kapcsolatok kezdetét jelzi. A látoga­tást követően Medgyessy az ismeretlen katona és az ameri­kai polgárháborúban érdemeket szerzett két magyar tábor­nok sírját koszorúzta meg az arlingtoni katonai temetőben. Gyanúsított ex-kormánybiztos ■ Sík Zoltánt, az Orbán-kormány volt informatikai kor­mánybiztosát gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség. Az Orbán-kormány ideje alatt a kormánybiztosság százmil­lió forintos keretszerződéseket kötött ügyvédi irodákkal, ám a gyanú szerint a kifizetések mögött nem volt teljesítmény. Fidelitas és EU-kampány ■ A Fidelitas felvilágosító kampányt indít az uniós csatlako­zás kapcsán fiataloknak - jelentette be tegnap Gyürk András, a Fidelitas elnöke. A politikus a fiatalok megfelelő informálá­sát azért tartja fontosnak, mert ennek hiányában megalapo­zatlan félelmek, túlzott elvárások fogalmazódhatnak meg. Néma felvonulás Szegeden ■ Tégy a gyűlölet ellen jelszóval néma fáklyás felvonulást szervezett tegnap, a „kristályéjszaka” évfordulóján a Fiatal Baloldal Csongrád megyei szervezete Szegeden. A rendez­vényhez csatlakoztak az MSZP, az SZDSZ, az MSZDP és a Centrum Párt helyi szervezetei is. A résztvevők gyertyával a Széchenyi térről az Aradi vértanúk terére vonultak. Polgárőr ifjak Gyermektanács és a kormány ■ Az ötvenkétezer polgárőr­ből minden tizedik nő és. minden ötödik huszonöt év alatti - derült ki az ifjú pol­gárőrök tegnapi tanácskozá­sán. Törvény rögzíti majd, hogy mit tehetnek és mit nem az önkéntes bűn­megelőzők, és meddig ter­jedhet intézkedési joguk. FKGP - újra ■ Az FKGP újraszervezése csak úgy lehet eredményes, ha fiatal, képzett, a vidékhez kötődő kisgazdák kerülnek a vezetésbe - állapította meg tegnap a Kisgazda Polgári Egyesület országos vezetősé­ge. A KPE arra törekszik, hogy szoros kapcsolat ala­kuljon ki a polgári oldalon. ■ - Meggondolandó, nem., kellene-e ,a .,koi>> mány ; 1 mellett - tanács­adóként egy országos gyermek- és ifjúsági tes­tületet működtetni - mondta lapunknak Já­nosi György gyermek -, ifjúsági- és sportminisz­ter a szociáldemokrata pedagógusok szövetsé­gének tegnapi konferen­ciáján, amely az csátlakozással kapcsolatos oktatási teendőkről szólt.- A pedagógusbéreknek meg kell felelniük az uniós fizeté­sek hatvan százalékának - közölte Jánosi György. - Ezt már elértük a legutóbbi béremeléssel. Az uniós országok elvárják az esélykiegyenlítő programok indítását az oktatásban, mi­ként a gyermek- és ifjúsági érdekképviseleteket is. Kaptunk már negatív jelzést arról, hogy nálunk miért nincs egységes gyermek- és ifjúsági érdek-képviseleti rendszer. Ennek jogi, politikai feltételeit egyébként már megteremtettük. Lobbizni csak hobbi szinten tudunk- Gyárlátogatás helyett inkább jöjjön el hozzánk, az asszony isteni marhapörköltet tud főzni Medgyessy Péter Párizsban az ügyben is tárgyalt, hogy a Peugeot-Citroén hazánkban építse fel új közép-európai autó­gyárát. A miniszterelnök - lévén egykor bankelnök - tisztában van a lobbizás írott és íratlan szabályaival. Ám sajnos ez nem mondható el a magyarországi vállalkozók többségéről, akiknek fogalmuk sincs az érdekérvénye­sítés eme a fontos módszeréről. ■ A magyar köztudatban a lobbi­zás kifejezéshez a mai napig in­kább negatív érzetek párosulnak, ám ez előrelépés, ha azt vesszük, hogy néhány évvel ezelőtt az ér­dekérvényesítésnek ez a formája még eredendő bűnnek számított, a vesztegetéssel, korrumpálással azonosították. Holott a nyugati demokráciákban már régóta tör­vényes szokásnak évtizedek alatt világosan meghatározott írott és íratlan szabályai alakultak ki. S létérdeke hazánknak, hogy intézményi és vállalati vezetőink is elsajátítsák ezt a „szakmát”. A lobbizás általában egy gazdasági alkufolyamat - hol épüljön föl egy gyár -, vagy egy rossz társadalmi­lag gyakorlat, például a kisebbsé­gek hátrányos helyzetének meg­szüntetésére irányuló kísérlet. Le­het hivatalos tárgyalások kereté­ben folytatni, de gyakran eredmé­nyesebb, ha egy vacsoránál vagy a sportpályán teniszparti után zaj­lik. Rendkívül fontos, hogy a lob- bista ismerje partnere habitusát, stílusát, és annak az országnak a kultúráját, ahol él. Mi magyarok, legalábbis álla­mi szinten viszonylag sikeresek voltunk ezen a téren. A multik megtelepedése annak is köszön­hető, hogy az eddigi kormányok vezetői és a képzett diplomaták tudták, kinél, milyen módszerrel . lehet erdményt elérni. Persze an­nak is jelentősége volt és van, hogy azonos vagy eltérő politikai irányultságú pártok vannak hatal­mon a tárgyaló fél országában, illetve annak, hogy az adott mi- niszter(elnök) milyen nyelvet be­szél. De itt is nagy keveredések le­hetnek. Antallék kifejezetten jó vi­szonyt alakítottak ki a Kohl vezet­te Németországgal, számos nagy cég érkezett ide abból a térségből akkoriban, de a Fidesz-vezette kormány idején az egyik legna­gyobb német autógyár nem ná­lunk építette fel gyárát, igaz, ak­kor már Schröder volt a kancellár. Az MSZP az európai szocdemek- kel van jóban, az SZDSZ-nek az amerikai, angol kapcsolatai jók - az IBM mégis csomagol - a francia elkötelezettségéről ismert Med­gyessy Péter épp a jobboldali Chiracnál érhet el eredményt. A magyar vállalkozóknak azonban van még mit tanulniuk. Gérnyi Gábor, a Gazdasági és Köz­lekedési Minisztérium főosztály­vezetője szerint a 800 ezer ma­gyarországi vállalkozás közül a legfeljebb egy százalékot kitevő, tehát alig 7-8 ezer nagyobb cég, il­letve a közepes vállalkozások egy része esetében beszélhetünk ar­ról, hogy vezetőik tisztában van­nak a lobbizás szabályaival, és azt jól is művelik. A nagy többség azonban nem él ezzel az eszköz­zel: vagy szégyellj, azt hiszi, ez nem illő dolog, vagy fel sem méri ennek jelentőségét. Holott ez az „intézmény” az EU-nál bevett szo­kás. A cégek vagy a saját szakem­bereikkel végeztetik, de vannak erre szakosodott vállalkozások is, amelyek ebből a tevékenységből élnek; Brüsszelben egyébként 7500 különböző lobbiszervezet működik. Ezért nálunk is mielőbb el kellene ezt a szakmát sajátítani. Nem véletlen, hogy a tárca által kiadott, a kis- és középvállalkozá­soknak készült Gyakorlati tudni­valók az Európai Unióról című könyv egy külön fejezetet szentel a témának. Ebből többek között kiderül, hogy a szakmai fel- készültségen túl az érdekérvénye­sítőnek intelligensnek, kulturált­nak, hitelesnek, rugalmasnak kell lennie, például tudnia kell, kihez forduljon, milyen sorrendben vezesse elő a témákat, hogy idő­zítsen, éreznie kell, hogy a tárgya­láson rámenős legyen-e vagy in­kább visszafogott. ■ 1989-ben a Németh-kor- mány osztrák-magyar határ­nyitása, a keletnémet „turis­ták" tízezreinek Nyugatra en­gedése jelentette az első re­pedést a berlini falon. Teg­nap ünnepelte Németország a gyűlölt fal leomlásának 13. évfordulóját. 1989. novem­ber 9-én a berlini fal meg­hódítása az NDK összeomlá­sát jelezte. Felejthetetlen örömmámor volt. A keletné­met kiskatonák döbbenten nézték azt ünneplőket, akik elkezdték megmászni a fa­lat. A ’90-es években ugyan jött a kijózanodás, de novem­ber 9. akkor is Németország huszadik századi történel­mének legboldogabb napja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom