Somogyi Hírlap, 2002. október (13. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-05 / 233. szám

4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2002. Október 5., Szombat HHHI Hírek KOCCANÁS A FELÜLJÁRÓN. Koccanásos baleset történt teg­nap délután Kaposvár egyik felül­járóján. Egy terepjáró figyelmet­len vezetője nekiütközött az előt­te álló kocsisornak. Az előtte zöld lámpára várakozó Skodában, Trabantban és Toyotában is kár | keletkezett. Az egyik vétlen autós kihívta a rendőröket, de mire ki­értek, már nem kért intézkedést. ALAPÍTVÁNY A FIATALOKÉRT. Memyei fiatalokért elnevezéssel új közhasznú alapítványt hozott létre Takács István vállalkozó. A civil szervezet célja: a memyei if­júság összefogása, hogy szabad­idejüket minél hasznosabban tölthessék el. A kuratórium elnö­ke Pásztohy András országgyűlé­si képviselő (MSZP), (szk) KUKORICÁZTAK. Hogyan vé­dekezzünk a kukoricabogár el- j len címmel tanácskozást szerve­zett a somogyszili Szili-Kalász Kft és a Kite Rt Somogyszilban. A kukorica-fajtabemutatóval egy­bekötött találkozón megnézték a kísérleti táblákat is, ahol 11 ton­nás átlaghozamot mértek. A gaz­daságnak 180 hektárnyi saját ter­mesztésű kukoricája van, és elő­reláthatóan november végéig be­fejezik a betakarítást, (hm) KIRÁNDULTAK A KÖZUTASOK. Minden évben összehívja a me­gyei állami közútkezelő kht nyug­díjas dolgozóit. Tavaly Kaposvár környékét mutatták meg volt munkatársaiknak, tegnap Szek- szárdra látogattak. Megnézték a Duna-híd építését és a belvárost. Százhetven meghívottból 120-an fogadták el a meghívást, (szk) MINI RENDŐRŐRS. A babócsai közbiztonság megerősítése érde­kében megkezdődött egy „mini” rendőrőrs kialakítása a volt kas­tély épületében. A több épületből álló őrsön három körzeti megbí­zott dolgozik majd. (jg) TISZTÍTJÁK AZ ÁRKOKAT. Végéhez közeledik a szennyvíz- elvezetési program Péterhidán. A föld alatti vezetékek kiépítettsége 95 százalékos, már csak a helyre- állítási munkák vannak hátra. Három állástalant vett fel az ön- kormányzat, akik a vízelvezető árkokat tisztítják, (jg) n Kapcsolatuk alapja a zene A zene nyelvén már értik egymást a zákányi és lendvai fiatalok FOTÓ: VARGA GYÖRGY ZÁKÁNY Cserediák-moz- galom létrejöttét szorgalmazza a zákányi Zrínyi Miklós általános iskola. Az intéz­mény együttmű­ködési megálla­podást írt alá a horvátországi Légrád település általános iskolá­jával, ám a nyelvi nehézségek nem segítik a kapcso­latépítést. Ráda János igazgató azt mondta: céljuk, hogy minél több diák beszéljen horvátul. Mivel a határon túli fiata­lok - annak ellenére, hogy a trianoni békekötésig Légrád Magyarországhoz tartozott - nem beszélik nyelvünket, az egyhetes csereprogram keretében lehetőséget kapnának a magyar alapszavak elsajá­títására. A zákányi iskola nemrég hangversennyel mutatkozott be déli szomszédainknak.- 1990 szeptemberében indítottuk, el a zenei képzést, billentyűs, fafúvós, rézfúvós hangszere­ken tanulnak a gyerekek. Azt gondoltam akkor, ha a 100 diákból csak 20 lesz zenetudó, zenesze­rető ember, már megérte, mert az élő zene vará­zsát semmi nem pótolhatja. Az idei tanévben 118 gyerekből több mint negyvenen vesznek részt a képzésben - mondta az igazgató. Évente legkeve­sebb félmillió forintot költenek új hangszerek vá­sárlására - ezt az összeget a szomszéd Őrtilos községgel együtt állják -, valamint egyre több szülő ruház be saját hangszerre a gyerekének. Rendszeres fellépői a helyi ünnepségeknek, és évek óta karácsonyi hangversennyel örvendezte­tik meg a közönséget. Megtudtuk: légrádi testvér­iskolájukat a májusi Zrínyi-napon látják vendé­gül, amikor újra előkerülnek a hangszerek, és a csereprogramról is szó esik. _______varga andrea OT P: pénzben az igazság Kaposvár Továbbra is a dél-dunántúli a vezető régió. Ezt az OTP Bank Rt mondhatja el magáról. Ko­vács Antal ügyvezető igazgató ezt az eredményt a társaság európai színvonalú szolgálta­tásaival magyarázza. Tény: 2002-ben a betétállomány meghaladja a 100 milliárd fo­rintot, a hitelállomány pedig a 78 milliárdot. 2002 az OTP Bank Rt szempont­jából is az elektronikus banki ter­mékek sikerét hozta. A dél-du­nántúli régió tovább erősítette meghatározó szerepét. Bár a há­rom megye gazdasága is elmoz­dult a holtpontról, a pénzintézet fejlődési mutatói meghaladják a gazdaságét. Az OTP továbbra is piacvezető az önkormányzati te­rületen, s jelentősen bővült a la­kossági hitelezés.- Az OTP fennállása óta nem adtunk annyi lakossági hitelt, mint az elmúlt hónapokban - mondta Kovács Antal, az OTP Bank Rt dél-dunántúli ügyvezető igazgatója. - Az év első felében ez 68 százalékkal, 24 milliárd forint­ra emelkedett. Igazából most in­dult a lakástakarék-szerződések hitelezése: ez 176 százalékos nö­vekedést mutat, eléri a 2 milliárd forintot. Mindezek mellett fonto­sak számunkra az önkormányza­tok és a vállalkozások is. Az elmúlt években ötszörösére növeltük a portfoliónkat, sikerült mintegy 20 százalékos növekedést elérni.- Megfelelő háttér nélkül nincs korszerű banki termék...- Munkatársaink felkészültsé­ge, szakértelme a legfontosabb, s ehhez társul a korszerű feltétel- rendszer. A fiókfejlesztés nálunk például állandó feladat, hiszen e nélkül nem lehet percek alatt ki­szolgálni a partnereket. Dombóvá­ron és Siófokon új fiókot adtunk át, a fonyódit teljesen felújítottuk, a bogiári is szépül. Nagybajomban újat nyitunk a jövő év elején. Vil­lányban is ezt tervezzük. A szek­szárdi pedig éppen most lépett be a rendszerbe. S amint lehetőség lesz rá, megújul a kaposvári Szé­chenyi téri is. Az OTP tehát már nemcsak a pénzügyi mutatókat te­kintve európai szintű bank, ha­nem a szolgáltatási színvonalát és a munka hatékonyságát tekintve is. Európában talán nincs is ekko­ra integrált rendszer, mint a mi­énk. Ezt partnereink európai szin­tű igényei követelik meg. Az OTP- nek több mint 3 millió bankkár­tyája van. Ez több mint az osztrák bankoknál összesen. A minősített állományt is bármelyik nyugati pénzintézet megirigyelhetné. Jel­zálogbankunk is tovább erő­sítette piacve­zető szere­pünket.- Kik kere­sik az új banki termékeket? A betétesek, az adósaik, vagy még mindig elkülönül egy­mástól a két réteg?- A verseny a termékek folya­matos fejlesztését követeli, ügy érezzük: optimistábbak lettek az emberek, ez számunkra azt jelen­ti, hogy egyre jobb hitelkonstruk­ciókat kínáljunk. Most rendkívül népszerűek a befektetésekkel kombinált életbiztosítások. A hi­telállomány 30 százalékkal nőtt az idén, a lakossági hitelezés pedig 68 százalékkal emelkedett. Érde­kes jelenség, hogy együtt nő a be­tét- és a hitelállomány. A régióban 260 ezer lakossági folyószámlát és 14 vállalati számlát vezetünk. A kisvállalkozók által felvett hitel összege 20 százalékkal nőtt az idén. Javult a vállalkozások pénz­ügyi fegyelme, a kockázati költség 40 százalékkal csökkent. A betéte­sek számára is fontos, hogy jó adósaink vannak. Egyre többen adósok is és betétesek is. És ez így Van jól. ________________LENGYEL Gy orssegély a településeknek Megyei körkép Évről évre több somogyi tele­pülés kerül olyan helyzetbe, hogy igényelniük kell az ön­hibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormány­zatok számára biztosított központi támogatást. Bár az „önhikire” kapott összeg az idén várhatóan jelentősen több lesz, sok településnek még egyéb támogatást is igénybe kell vennie. Hétfőn járt le az önhibájukon kí­vül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok számára az idei második határidő: április 20-a után szeptember 30-áig jelezhet­ték igényüket Somogy Megyei Területi Államháztartási Hivatal felé. A tapasztalatok elgondol­kodtatóak: a 244 somogyi telepü­lés közül 138 olyan pénzügyi ne­hézségekkel küzd, hogy kényte­len igénybe venni az ilyen célú központi plusztámogatásokat, hogy kötelező feladataikat telje­síthessék és intézníényeiket mű­ködtetni tudják. Ez országosan is az egyik legmagasabb arány, ugyanis országos átlagban a tele­pülések egyharmada szorul ilyen támogatásra. Fonai Tibor, a So­mogy Megyei Területi Államház­tartási Hivatal igazgatója el­mondta: tavaly 118 önkormány­zat kapott összesen 773 millió fo­rintot. Az idén a március 20-i ha­táridőig 131 településről egymilli- árd 225 millió forint volt a jelzett igény, a TÁH felülvizsgálata egy­milliárd 54 millió forintot tartott indokoltnak, végül a települések 949 millió forintnyi „önhikis” tá­mogatást kaptak. A második ha­táridőig, szeptember 30-ig 37 ön- kormányzat nyújtotta be igényét - hét új és harminc olyan, amely már az első fordulóban is igé­nyelt - összesen 133 millió forint­ra. A folyamat egyébként az, hogy évről évre több önkormány­zatnak kell juttatni, és az elosz­tott pénz összege is emelkedik, az eddigi 740-800 millió helyett várhatóan meghaladja az egymil- liárd forintot. Ahol még az önhibájukon kí­vül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok számára jutta­tott keret sem elegendő, az egyéb, működésképtelenné vált önkormányzatok támogatására szánt belügyminiszteri keretet is igénybe veheti. Ezt egész évben folyamatosan lehet igényelni a TÁH-on keresztül. A belügymi­niszteri keret az idén 1,2 milliárd forint. Sándor Istvánná, az állam- háztartási hivatal főmunkatársa elmondta: ez a támogatás lehet visszatérítendő, illetve vissza nem térítendő, s akár célhoz, fel­adathoz is rendelhető. Az idén eddig 48 önkormányzat élt ezzel a lehetőséggel, igényük megha­ladta a 356 millió forintot. Eddig 24 önkormányzat kapott támoga­tást, összesen 58 millió forintot. Ez a támogatást igénylők közül egyébként mindössze három volt, akik az „önhikis” támoga­tást nem vették igénybe. JAKAB EDIT Sárdi: új fejlődési irány kell Kaposvár * 12 Új fejlődési pályára kell állítani Somogyot - jelentette ki Sárdi Ár­pád, az MSZP megyei közgyűlési elnökjelöltje tegnapi kaposvári sajtótájékoztatóján. Elmondta: tisztában van azzal, hogy a me­gyei közgyűlés elsődleges felada­ta a 46 intézmény fenntartása, hi­szen több mint 5300 dolgozó sor­sa függ ettől.- Az MSZP megyei elnöksége 12 pontban foglalta össze törek­véseit, amelyek az országgyűlési képviselőkkel, a civil szerveze­tekkel és a kamarákkal összefog­va valósíthatók meg - hangsú­lyozta Sárdi Árpád. - A legfonto­sabb a munkahelyteremtés, a foglalkoztatottak számának nö­velése. Szorgalmazzuk az infrast­ruktúra fejlesztését. Falvaink né­pességmegtartó képessége és a mezőgazdaság erősítése elvá­laszthatatlan egymástól, ezért fontos, hogy a pályázati, támoga­tási rendszerben egyenlő esélyt biztosítsunk a családi gazdasá­goknak és a társas vállalkozások­nak egyaránt. Az idegenforgalom terén yisz- sza kell állítani a Balaton vonz­erejét, fejleszteni kell a meleg vi­zes fürdőket, segíteni a falusi tu­rizmust, népszerűsíteni a drávai víziturizmust - hangsúlyozta Sárdi Árpád. Az oktatás területén támogatják, hogy 18 éves korig minden fiatalnak lehetősége le­gyen ingyenesen szerezni nyelv­vizsgát, számítógépes ismerete­ket, gépjármű-vezetői engedélyt. A felsőoktatásban az előző cik­lusban elkezdett fejlesztések folytatását támogatják a szocia­listák.- Fel kell készülni az egészség- ügyi reformra, meg kell becsülni a nyugdíjasokat. Elengedhetet­lennek tartjuk a megyében a köz­rend és a közbiztonság továbbfej­lesztését. Óvjuk meg Somogy ter­mészeti kincseit, fordítsunk na­gyobb figyelmet településeink környezetére. A faluházak, könyvtárak, sportcsarnokok le­gyenek a helyi közösségek valódi kulturális és sportotthonai. Mi­után a megyei önkormányzat a legnagyobb foglalkoztató, felelő­sek vagyunk az intézmények működőképességének megtartá­sáért, a megye vagyonának meg­óvásáért - mondta az elnökjelölt. SZABÓ KINGA Pogány-völgyi tízek társasága Buzsák A Pogány-völgyi kistérség a me­gye legldsebb társulása. A tíz település sikeres pályázatokkal 120 millió forint forrást hozott a térségbe. Jövőre hátrányos helyzetű kistérségként több tá­mogatásra számíthatnak. Példaértékű módon, mindenben megegyezéssel döntöttek, így osz­tották el az aprópénzt, mondta Papszt Lajos lengyeltóti polgármes­ter, a Pogány-völgyi kistérségi tár­sulás elnöke. A tíz település polgár- mesterei Buzsákon kötetlen be­szélgetésre gyűltek össze, ami azt is jelzi, ha vitákkal is, de sikeresen tudtak együtt dolgozni a községük és a térségük javára. A Pogány-völ­gyi kistérséget valóban a települé­sek harcolták ki, hiszen annak ide­jén a statisztikai körzetek megraj­zolásakor nem számoltak vele. Á tízek azonban úgy döntöttek, hogy ebben a formában sikeresebben tudnak együttműködni. Az elmúlt évek ezt a törekvést igazolták. Bár ez a kistérség kapta a legkevesebb forrást, kipótolták a pályázatokkal. A tíz polgármester közül egye­dül Knézics István, Buzsák polgár- mestere döntött több évtizedes közéleti tevékenység után a visz- szavonulás mellett. Azt mondta, ma már nem lehet csak községben gondolkodni, mert a települések egyedül nem mennek semmire. A térség közös fejlesztése azonban hasznos valamennyi önkormány­zatnak. A következő években a csisztafürdői projekt áll a térségi fejlesztés középpontjában, mond­ta Papszt Lajos. Ezzel valamennyi­en egyetértettek, mert tudják, hogy a fürdő fejlesztése munkahelyeket teremthet a szomszédos települé­sek lakóinak is. Profitálhat belőle Fonyód is, bár nem a kistérség tag­ja, de a Pogány-völgyében már ré- gióban gondolkodnak. gáldonyi Az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája vállalkozót keres a és a llUMIsomogyi Hírlap szállítására az alábbi székhelyekkel: Böhönye, Nagyatád, Barcs, Kaposvár, Balatonlelle, Siófok. A szállító feladata hétfőtől szombatig a Somogyi Hírlap, vasárnap a Somogyi Hírlap Vasárnap Reggel a kiadó által meghatározott lerakási pontokon való átadása. Feltételek: • min. 300 kg-teherbírású gépkocsi • a gépkocsik jó műszaki állapota, szükséges menetokmányok • a gépkocsivezető kellő megyei helyismerete • mobiltelefon Díjazás: kizárólag km díj. Az írásos anyag tartalmazza a jelenleg rendelkezésre álló gépjármű (gépjárművek) típusát, teherbírását, valamint az ajánlott szállítási tarifát. Jelentkezési határidő: 2002. október 11. Jelentkezési cím: 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. , A borítékra írják rá: "Szállítás". I I 2 B 8 Él# J& fj üp a® | | §J p* § & g| V. r**­KOGAZ KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Értesítjük a Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy karbantartási munkálatok miatt 2002. október 8-án (kedden) 12.30 órától 17.00 óráig Taszár, Őrei, Zimány, Sántos, Cserénfa Szentbalázs településeken gázszünetet tartunk Kérjük szíves megértésüket. Gázszolgáltatással kapcsolatos egyéb észrevételeikkel, kérdéseikkel (díjszabás, számlatartalom, stb) hívja a 06-80/444-000-ás telefonszámot, ahol telefonos ügyfélszolgálatunk munkatársai készséggel állnak rendelkezésükre. KÖGÁZ Rt

Next

/
Oldalképek
Tartalom