Somogyi Hírlap, 2002. október (13. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-31 / 254. szám
2002. Október 31., Csütörtök KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Biztonsági őrök a temetőkben Fokozottan őrzik a temetőket az ünnep idején. A Keleti és a Nyugati temetőben nyolc polgárőr és négy biztonsági őr áll munkába, s rendőrök is segítik a biztonságos forgalmat.- Naponta tizenöt-húszezer látogatóra számítunk az ünnepen s a hét végén a két legnagyobb kaposvári temetőben - mondta Puskás Béla, a megyei temetkezési kft ügyvezető igazgatója. - A nyitva tartást meghosszabbítottuk: vasárnapig reggel héttől este nyolcig látogatható a Keleti és a Nyugati temető. S a Keletinél lakossági kérésre késő estig nyitva lesz a Pécsi úti kapu is. Mindenszentekkor és halottak napján jelentősen nő a látogatók száma. Ezért kérik, hogy aki teheti, tömegközlekedési eszközzel vagy gyalog keresse föl a temetőt. A rendőrök is felkészültek. Sinkovics Ferenc alezredestől, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetőjétől tudjuk: közlekedésrendészeti, közrendvédelmi és bűnügyi járőrszolgálatot rendeltek el. Somogybán száznál több rendőr vesz részt a biztosításban. A nagy forgalomban sokkal jobban kell figyelniük a gépkocsi- vezetőknek. S nemcsak az úton kell óvatosnak lenni: a szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy a parkoló autót gondosan zárják be, s célszerű kivenni az értékes tárgyakat is. Kaposváron korábban mindenszentek táján három-négy autót is feltörtek a tolvajok; tavaly egy járművet ron- gáltak meg. harsányi miklós Galériát építettek a szülők Osztálygalériát készítettek a Berzsenyi általános iskola 3/a osztályában szülői összefogással. Az osztályba 29 kisdiák jár, s mivel az iskola egyik legkisebb tantermét kapták, a szülők úgy határoztak, hogy két méterrel megnövelik a teret. Galériává alakították át a terem hátsó részét, így a szekrényt és a ruhatárolót az osztály tetőterébe helyezték. Kovács Zoltán iskola- igazgató elmondta, példás volt ez a szülői összefogás. Tizenöt szülő segített a munkában, és valameny- nyien anyagiakkal támogatták a kezdeményezést. Az iskola kasszájában ugyanis jelenleg nem volt annyi pénz, hogy fizethesse a galéria építési költségeit. A lelkes szülők nemcsak a galériát építették ki, hanem kifestették a tantermet, felcsiszolták a parkettát és lakkozták is. A jövő héten a teremben levő mosdót is kicsempézik. kovács _____________ HÍREK_______________________ KE ZELIK AZ ADÓSSÁGOT. A tervek szerint 2003-ban ismét beépítik a város szociálpolitikai rendszerébe az adósságkezelési programot. Ilyet utoljára 1999-ben lehetett igényelni. Ez azoknak a hátrányos helyzetű családoknak nyújt segítséget, amelyek a különböző szolgáltatóknál vagy pénzintézeteknél nagy hátralékokat halmoztak fel. (szk) ZSŰRIZTEK A KÖZPONTBAN. A Népi Iparművészeti Tanács Kaposváron a megyei művelődési központban zsűrizett tegnap. Harmincöt alkotó csaknem kétszáz munkáját vette górcső alá. Az alkotók fafaragásokat, szőtteseket és karcolt tojásokat mutattak be a szakértőknek. Képünkön: Csupor István és Füzes Endre zsűrizi Kovács László játszóládáját. ICODOLPikJVI JflkJOS ÉOISICOIP A KODOLÁNYI JÁNOS FŐISKOLA Siófoki Intézete pályázatot hirdet tanszéki adminisztrátor/koordinátor munkakör betöltésére. Feltétel: • érettségi • számítógépes ismeret • gépírás előnyt jelent A pályázat mellé szakmai önéletrajzot és bizonyítványokat kérünk csatolni. Bér iránti igényt kérjük a pályázatban megjelölni. Beküldési határidő: 2002. november 8. Beküldési cím: Kodolányi János Főiskola Humánpolitikai Osztály * 8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos u. 59. E-mail: cseke@mail.kodolanyi.hu Német főiskolások a bíróságon A Somogy Megyei Bíróság s a Pécsi Állam- és Jogtudományi Kar igazságügyi ügyintézői szaka látott vendégül tegnap több mint hetven németországi igazságügyi főiskolai hallgatót és a tanáraikat. A schwetzingeni fiatalok előadásokat hallgattak a két ország igazságügyi ügyintézői képzéséről. A látogatásnak nemcsak szakmai része volt: részt vettek városnézésen is. A szervezők remélik, hogy ez az országban is egyedülálló kezdeményezés szoros testvér- kapcsolatot eredményez a két intézmény között. Az együttműködés ugyanis lehetővé teszi, hogy az itteni németül is beszélő hallgatók megismerkedjenek a németországi főiskolai képzéssel. Ötévi előkészítő munka után 2000 szeptemberében Magyarországon is megkezdődött az igazságügyi ügyintézői képzés. Az első főiskolát a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara a Somogy Megyei Bírósággal, valamint a Kaposvári Egyetem pedagógiai karával együttműködve hozta létre. Három évfolyamon jelenleg hatszázan tanulnak. Az első igazságügyi ügyintézők 2003- ban állhatnak munkába a bíróságokon és az ügyészségeken. Az oktatás a zsúfolt egyetemi központ helyett egy nyugodt kisvárosban van, amelynek patinás törvényszéki épülete egyben a gyakorlati képzés helyszíne is. Az oktatói kar tagjai pécsi egyetemi és kaposvári főiskolai tanárok, valamint kaposvári bírák, ügyészek, ügyvédek. A hallgatók túlnyomó többsége bírósági vagy ügyészségi alkalmazott, bírósági végrehajtó, illetve ügyvéd vagy közjegyző mellett dolgozik. Az utóbbi két évben megszaporodott azoknak a száma is, akik a közigazgatásban, a rendőrségnél vagy a vám- és pénzügyőrségnél tevékenykednek. A szak iránti érdeklődést mutatja, hogy 2001-ben a Miskolci Egyetemen is megindult az igazságügyi ügyintéző képzés. _____________ szabó kinga Nö vekedési pályára álltak Ötéves az Inter-Európa Bank Rt kaposvári fiókja, ebből az alkalomból tegnap születésnapi ünnepségre hívták az ügyfeleket. Csaknem kétszázan vettek részt a rendezvényen.- Huszonhárom fiókunk van Magyarországon, s szépen fejlődött a kaposvári fiók - mondta a Somogyi Hírlapnak Ezio Salvai, az Inter- Európa Bank Rt vezérigazgatója. Hangsúlyozta: a többi nyugat-európai országhoz hasonlóan nagy verseny folyik a magyarországi bankok között. Mindegyik jó színvonalon igyekszik dolgozni, megfelelő kínálatot nyújtva próbál boldogulni. Sokat és keményen dolgoztak, hogy a pénzintézet a legjobbak között maradjon. A versenyképesség megőrzése széles -körű feladat; a minőségi szolgáltatáson túl szükség van magasan képzett dolgozókra és megfelelő háttérszolgáltatásra is. Ezio Salvai aláhúzta; ma már nem elég csak kiszolgálni az ügyfelet, hanem megfelelő ajánlattal is elő kell állni. Megtudtuk: országosan mintegy 120 milliárd forint a hitelállományuk, és ehhez hasonló nagyságú betétállományt kezelnek. Mintegy 55 ezer lakossági ügyfelük van és több mint 7000 céges partnerük. Kaposvár és ezzel együtt a déldunántúli régió fontos terület számukra, tovább kívánják növelni piaci helyzetüket - hangsúlyozta a vezérigazgató. Minél nagyobb szerepet kívánnak betölteni, s a lakosság és a vállalkozók felé egyaránt nyitni kívánnak. Ezio Salvai jelezte: Magyarország európai 7 EZIO SALVAI uniós csatlakozásával a bankvilág újabb feladathoz jut, nagy szerepe lesz a tanácsadásban, a segítségnyújtásban. A születés- ______________ na pi rendezvényre érkező vendégeket Bokányi László fiókvezető fogadta. Elmondta: 1997 szeptemberében nyitottak, az akkor már meglehetősen telített piacon. Ennek ellenére kedvezően alakultak az adatok, most mintegy 1000 ügyféllel tartják a kapcsolatot, s több mint 130 vállalkozásnak vezetnek számlát. HARSÁNYI MIKLÓS VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Boros János, József Attila utca 7/a: - Mikor lesz szilárd útburkolat a Keleti temetőben a parcellák közti utakon? Évek óta nem tudják megoldani, hogy eső után ne sárban járjunk. Puskás Béla, a megyei temetkezési kft ügyvezető igazgatója: - Örülök annak, hogy ezt szóvá tette az olvasó. Régi gond ez, s a feladatot a tulajdonosnak, a Somogy Temetkezési Kft-nek kell megoldani. Folyamatosan javasoljuk a város vezetőinek, hogy a temető útjain legyen szilárd burkolat, ámde egyetlen parcella közti út rendbetétele egymillió forintba kerül. Kezdeményezésünkre a műszaki igazgatóság felmérést végez, mivel már több javaslatot is tettünk az útépítésre. Jól tudjuk, a temetőkben egyéb létesítményeket is ki kellene alakítani. A parkolók kiépítése is fontos volna. Ezt a problémát is együtt kezeljük a többi megoldandó feladattal. Szeretnénk ugyarlis a temetők melletti árkokat lefedni s azon parkolót kialakítani. Két utca lakói: - Szita Károly polgármester tavaly megígérte, a Toldi és Szondi utca határolta füves területet virágos parkká alakíttatja. Nem valósult meg. Hetek óta egy csapat fiatalember focipályája: kitaposták a füvet, kiabálásukkal zavarják a lakókat; sétálni, gyerekkel játszani ott nem lehet. Ragaszkodunk a parkká alakításához. Kérjük a város vezetőit: nyugalmunk érdekében szüntessék meg ezt a zavart. Hartner Rudolf, a városgondnokság vezetője: - A Toldi utcai zöldterület parkosítási munkáit, eredetileg úgy terveztük, pályázati pénzből készítjük el. A teljes összeg azonban lényegesen több, mint amennyit arra fordítottunk. A növényzetet gondosan ápoltuk, a garzonház északi felénél kihelyeztük a padokat, a déli oldalon és a területet határoló északi út mentén is nagyon szép virágokat helyeztünk el a villanyoszlopokon. Ezt a munkát jövőre is folytatjuk. A csendhá- borítás megelőzésére pedig megkértem a közterület- felügyeletet. ________________________________■ Szi várvány filmklub 2002. október 28 - november 2. Külföldi játékfilmek: Luis Bunuél: A burzsoázia diszkrét bája. Buster Keaton: A generális. Magyar játékfilmek: Fábri Zoltán: Ötödik pecsét. Fehér György: Szürkület. Magyar dokumentumfilmek: Oláh Gábor: Szerencsés emberek. A filmek 10 órától 22 óráig ingyenesen megtekinthetők a Szi- várvány Mozi és Zeneházban. ■ Hollywood multiplex PREMIER A VÖRÖS SÁRKÁNY 91047 14:00, 16:30, 19:00, 2 1:30; JELEK- S 1 G N S 91045 11:30, 13:45, 16:00, 18:15, 20:45; HANGYÁK A GATYÁBAN 84138 Sz. 10:15,12:15,14:15,18:30, 20:30; A BOURNE REJTÉLY 91030 16:15, 21:15; xXx 91043 Sz. 11:00, 13:30, 16:00,18:45; STUART LITTLE, KISEGÉR 2. 91026 Sz. 10:00,12:00 *60939* 0 Vén Italát föhözó'rjx Kaposvár, Honvéd u.-Damjanich ü. sarok"1)™ (üvegkupolái • Tel.: 821313-006. 30I504-204V Halloween party a kalózhajón. Kísérts nálunk! Meghívó a 2002. november 5-én (kedden) 10 órakor kezdődő Amit a Széchenyi Kártyáról tudni kell című előadásra 1. Tájékoztató a Széchenyi Kártyáról 2. A rendszerben részt vevő bankok | tájékoztatója 3. A Széchenyi Kártya igénylés eddigi tapasztalatai a SKIK-nél Helyszín: SKIK Székház, Kaposvár, Anna u. 6. II. emeleti tanácsterem ' A rendezvényen a részvétel kamarai tagok részére ingyenes, nem kamarai tagoknak 1500 Ftlfő. Részvételi szándékát a következő telefonszámok valamelyikén szíveskedjék jelezni: 82/501-000, 501-021, 501-025 Munkatársat keresünk a Somogyi Hírlap kézbesítésére IHAROSBERÉNY területére A kézbesítő feladata, hogy az újságot eljuttassa az előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szervezzen. A munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Cím: Bíró Sándor 06-30/9022-204 KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA karácsonyi ünnepi vásárt szervez a Kaposvár, Sétáló utca Európa park - Múzeum előtti szakaszán A vásárra népművészek, iparművészek, képzőművészek, illetve ilyen jellegű termékeket forgalmazók; kegytárgyak, karácsonyfa díszek, könyv-, édesség-, gyümölcs árusítók jelentkezését várjuk. A vásáron forralt bor, tea, csapolt sör és sült gesztenye árusítására lehetőség van. A vásáron felsőruházati termékek nem árusíthatók. Részletes tájékoztatás a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóságán kapható. (Kaposvár, Kossuth tér 1. IV. emelet 415. szoba. Telefon: 82/501-591) Munkatársat keresünk a Somogyi Hírlap kézbesítésére SZENTA területére A kézbesítő feladata, hogy az újságot reggel eljuttassa az előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szervezzen. A munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Cím Bíró Sándor 06-30/9022-204 Munkatársat keresünk a Somogyi Hírlap kézbesítésére SOMOGYUDVARHELY területére A kézbesítő feladata, hogy az újságot eljuttassa az előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szervezzen. A munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Cím: Bíró Sándor 06-30/9022-204 Több mint hetven németországi hallgató vendégeskedett Kaposváron fotó, láng Róbert f Lakáshitelek a HVB Banktól, állami támogata^^^^É^j^P / használt és új lakás vásárlásához, gyors és rugalmas ; ügyintézéssel. Kamat már 2,75%-tól.* . ,;$jk További részletekért hívja: 06-40/50-40-50 Jl 7400 Kaposvár, Dózsa György u. 1. | www.hvb.hu | A HVB Group tagja kamat ♦ 2% éves kezelési költség. A bank a kamatvéltoztatés jogát fenntartja.