Somogyi Hírlap, 2002. október (13. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-27 / Vasárnap Reggel, 43. szám

ma 2002. OKTÓBER 27. SPORT Győztes rangadó Kaposvári Klíma Vili KK- Mol Szolnok 73-64 (17-18, 17-10, 21-21, 18-15) Nem kellett sokat várni Martics edző első időkérésére, nyilván a megbeszélt taktika pontosabb vég­rehajtását kérte számon csapatától. Az 5. percben Ivkovics szlalomo- zott végig a pályán és újabb két egységgel gyarapította a Klíma-Vili pontjait. A negyed vége előtt Pavlovics is feliratkozott a kosár­szerzők közé, Orosz pedig 14-14- nél egyenlített. Vilcinskast pihen­tette edzője, helyét Trepák foglalta el a Mol-ban. Ivkovics ellen már a negyedik hibát ítélték, így a kapos­váriak centerét Filipovicsra cserélte Miljkovics edző. Továbbra is idege­sen, kapkodva kosárlabdáztak a csapatok, sok volt a technikai hiba mindkét oldalon. Aztán a közönség támogatását élvező kaposváriak 19-18-nál vették vissza a vezetést. Óriási küzdelem zajlott a pályán, minden egyes pozícióért keményen meg kellett küzdeni a feleknek. Ta­lán kissé kockázatos volt a kiponto­zódás szélén álló Ivkovics ismételt Szőke volt az egyik legjobb pályára küldése, ám pontjaira nagy szüksége volt a somogyiaknak. Végre Simon is felvállalta a támadá­sok befejezését, ezzel némiképp megosztotta a szolnokiak védeke­zését. A közönség tombolását De Gray káprázatos szerelése váltotta ki újra, ekkor már 34-24 volt az ál­lás. Mérész bravúros triplájával zárkózott a Mól, ám a szünet után Simon is bevágta első távoliját. Vilcinskast jegelték a túloldalon, hiszen ő is begyűjtötte 4. faultját. A 29. percben Oroszt pontozták ki, aki Szőkével szemben szabálytalan­kodott. A zárószakasz előtt Varga szándékos hibája miatt hat pont­nyira csökkentette hátrányát a Szolnok. A végjátékra Pavlovicsot és Stone-1 is aktivizálták a Tisza- partiak, és a parádézó Ivkoviccsal ők próbáltak lépést tartani. Öt perc­cel a vége előtt Varga lopott labdát, Szőke pedig nem hibázta el a zic­cert. Egyre fogyott a hazai előny, sőt Ivkovics szándékosnak ítélt sza­bálytalanságért ki is pontozódott. Szarvas kihagyott büntetői után pedig győzelmet érő kosarakat szer­zett a Klíma-Vili. így játszottak Kaposvár, városi sportcsarnok 1500 néző. Vezette: dr. Vígh, dr. Páli. Kaposvári Klíma-Vili KK: Simon (17/6), Dzanics (16), Szőke (10), De Gray (14), Ivkovics (16). Csere: Filipovics (-), Varga R. (-), . Vezető­edző: Gorán Miljkovics. Mól Szolnok: Stone (8/3), Pavlovics (7/3), Vaisvila (11), Orosz (6), Vilcinskas (13). Csere: Trepák (6), Szarvas (8/3), Mérész Cs. (5/3), Rusznák (-). Vezetőedző: Zorán Martics. Az eredmény alakulása: 3. perc: (1-5), 5. perc: (10-8), 12. perc: (19- 18), 19. perc: (34-24), 23. perc: (41- 32), 27. perc: (50-43), 32. perc: (57- 49), 37. perc: (69-64). Kipontozódott: Ivkovics (a 39. p.), illetve Orosz (a 29. p.). Jók: Simon, De Gray, Dzunics, Ivkovics, Szőke, illetve Vaisvila, Vilcinskas. Gorán Miljkovics: - A csapat bi­zonyította mentális tartását. Varga, Simon és Szőke hozzáállása példa­értékű volt mindenki számára. Zorán Martics: - Keményen vé­dekezett mindkét csapat, sajnos tá­madásban többször nem tartották a megbeszélt taktikát játékosaim. Az ifjúsági mérkőzésen: Kaposvári Klíma-Vili KK- Mol Szolnok 71-66 (15-18, 24-12, 11-19, 21-17) Kun ZoltAn Átfutottak a határon A nőknél a tabi Kasza Katalin, a férfiaknál pedig a bjelovári IvicaSkopac nyerte tegnap a 11. alkalom­mal megrendezett Virovitica-Barcs futóversenyt. A 17,1 kilométeres erőpróbán -' amelyen több mint százan álltak rajthoz - a horvát sportoló 54:41 perces idejével beállította honfitársa, Drago Paripovics hat évvel ezelőtt felállított pályacsú­csát. Ivica Skopac csaknem hat percet vert a máso­dik helyezett, szintén horvát Milán Erorra, míg a harmadik helyen a budapesti Cseke József érke­zett a célba. Csaknem 130-an választották a rövidebb távú, Terezino Polje és Barcs közti öt és fél kilométeres viadalt, ahol mind a négy kategóriában magyar, egészen pontosan kaposvári győzelem született; a 15 éven aluliaknál Horváth Gréta és Csizmadia Gábor, a 15 éven felülieknél pedig Gyenesei Judit és Esküdt Roland bizonyult a legjobbnak. A rendezők a hagyományokhoz híven külön- díjjal jutalmazták a verseny legfiatalabb és legidő­sebb résztvevőjét, a 12 éves barcsi Kuzma Csillát, illetve a hetvenedik születésnapját idén ünneplő Flaska Sándort. A VÉGEREDMÉNY Virovitica-Barcs közti 17,1 kilométeres futóver­seny: Nők - abszolút végeredmény: 1. Kasza Ka­talin (Tab), 2. Mirta Medvedovics (Slatina), 3. Racsek Éva (Barcs). Férfiak - abszolút végered­mény: 1. Ivica Skopac (Bjelovar), 2. Milán Eror (Karlovac), 3. Cseke József (Budapest). Terezino Polje-Barcs közti 5,4 kilométeres futóverseny: (15 éven aluliak.) Leányok: 1. Hor­váth Gréta (Kaposvár), 2. Csehi Renáta (Balatonszemes), 3. Kui Enikő (Balatonszemes). Fiúk: 1. Csizmadia Gábor (Kaposvár), 2. Berta Pé­ter (Szekszárd), 3. Tóth Richárd (Balatonszemes). (15 éven felüliek.) Leányok: 1. Gyenesei Judit (Ka­posvár), 2. Komlós Éva (Barcs), 3. Bertáné Aczél Il­dikó (Szekszárdi. Fiúk: 1. Esküdt Roland (Kapos­vár), 2. Cári Viktor (Szigetvár), 3. Slaven Katics (Terezino Polje). Gamos Adrienn Rákóczi FC-NABI- Százhalombatta 1-1 (1-1) Érthető várakozás előzte meg a találkozót, hiszen csaknem egy hónapja nem játszott hazai pályán a Rákó­czi. Úgy indult, hogy biztos győzelem születik... Nagy lendülettel kezdett a Rá­kóczi és szinte állandósult a fölénye. Bár jól szűrte meg ro­hamaikat a vendégek két sora, a 16. percben nem volt ellen­szerük. Egy remek támadás végén Máté labdáját Nagypál jól tette a lyukra futó Tóth Ba­lázs elé, aki nyolc méterről a bal sarokba lőtt. 1-0. Csak hu­szonhat percig örülhetett a publikum az előnynek, mert a kapujuk elöl a 22. percben ki­merészkedő vendégek akció­jánál Felföldi pontos labdával ugratta ki Serfőzőt, aki tíz mé­terről kilőtte a bal alsó sarkot. 1-1. Eredménytelen Rákóczi percek következtek, majd a szünetben kettős cserével tá­madójátékukat igyekezett fel­javítani Kovács Kálmán, sőt később a megsérült Csík he­lyére frontba dobta a nem egé­szen. egészséges Rajczit is. Mindez, no és a hazai me­zőnyfölény mit sem ért, mert a szervezetten védekező batta- iaknak rendre alkalmuk nyílt a közbeavatkozásra, időnként Csak egy pontot ért a játék Újabb pontokat vesztett hazai pályán a Rákóczi pedig a hazaiak puskázták el kínálkozó helyzeteiket. Bár többet kezdeményezett a Rá­kóczi, de játékában nem volt benne a győzelem, s meg kel­lett elégednie a döntetlennel, így játszottak Kaposvár, 2000 néző. V.: Ákos Cs. (Mészáros I., Takács G.) ' Rákóczi FC-NAJ3I: Balajcza- Finta, Petrák, Csík, Kovácse- vics-Farkas, Nagypál, Máté, Tóth B.-Marcsek, Madar. Edző: Kovács Kálmán. Százhalombatta: Tóth I.-Fel­földi, Sztanó, Róza, Serfő­ző-Bakó, Szabó Z., Herczku, Csillag-Márkus, Károlyi R. Edző: Gálvölgyi István. Csere: Farkas helyett Jovánczai (46. p.), Madar he­lyett Jéger (46. p.), Csík helyett Rajczi (68. p.), Márkus helyett Móra (76. p.), Herczku helyett Tolnai (86. p.), Károlyi R. he­lyett Károlyi G. (89. p.). Sárga lap: Sztanó (8. p.), Márkus (55. p.), Rajczi (79. p.), Kovácsevics (90. p.) Jók: Máté, Tóth B., Finta, illetve Sztanó, Serfőző, Herczku, Csillag. Kovács Kálmán: Nem ját­szottunk jól, ezért elsősorban önmagunkban kell keresnünk a hibákat. Gálvölgyi István: Fegyelme­zetten és jól játszottunk, s ab­ban a városban szereztünk pontot, ahol ez csak kevesek­nek sikerül. Jutási Róbert RÖPLABDA Visszavágásra készülnek Ma este 17 órakor a Nyíregyházi VRC együttesét fogadja a városi sportcsarnokban a Kométa- Kaposvár férfi röplabdacsapata, amelyből hiá­nyozni fog a súlyos sérülést szenvedett Kovács Balázs.- Mindenképpen folytatni szeretnénk ma este is a hazai sorozatunkat, ami azt jelenti, hogy lehetőleg játszmavesztés nélkül kell(ene) hoznunk a Nyíregy- 5 háza elleni mérkőzést - mondta Demeter György, a hétszeres bajnok és hétszeres kupagyőztes Kométa- Kaposvár mestere. - Amúgy nem nagyon kellett piszkálni a játékosokat; az első idegenbeli fellépé­sünkön ugyanis éppen Nyíregyházán kaptunk ki 3-0-ra, s most mindenkit hajt a visszavágás vágya.- A hétközi fordulóban Kazincbarcikán tudott nyerni a Nyíregyháza. Mekkora meglepetést okozott ez Demeter György edző számára?- Abból a szempontból mindenképpen meglepe­tést jelent, hogy hazai pályán botlott a Barcika. Ab­ból a szempontból viszont nem, hogy mivel teljesen új csapatszerkezettel próbálkoznak, így egyes mér­kőzéseken nagyon jól, lendületesen játszanak, ame­lyeket törvényszerűen hullámvölgyek követnek. A kezdőcsapatukban hárman is - a nyáron igazolt orosz Vitalij Morozov és Bumford Béla mellett Kiss Tamás - új pozícióban szerepelnek, amelyet még szokniuk kell, így nem tudnak kiegyensúlyozott tel­jesítményt nyújtani.- Szerdán Kecskeméten a második játszma elején | megsérült Kovács Balázs.- Azóta már meg is műtötte a játékost dr. Néber | Árpád orvos. Kovács Balázs külső bokaszalag-sza- kadást szenvedett, méghozzá úgy, hogy kettő telje­sen, a harmadik pedig részlegesen szakadt el. A mű­tétet követő 10. napon kap majd járógipszet, s in­nentől kezdve még legalább négy hétig nem számol­hatunk a játékával.- Változik-e a megszokott kezdőcsapat?- Elképzelhető, hogy két helyen is változtatok a csapaton. Még gondolkodom rajta, hogy a feladó­posztot Gubik János vagy Mészáros Péter kapja, mint ahogy azon is, hogy a centerposzton Gelencsér Balázs vagy Pásztor Attila helyett Bánhegyi István kezdjen. A várható kezdőcsapatok. Kométa-Kaposvár: Gubik János (13-szoros válo­gatott) vagy Mészáros Péter (92-szeres válogatott), | Csíkos Gábor (26-szoros válogatott), Gelencsér Ba- 'i lázs (60-szoros válogatott) vagy Bánhegyi István : “ (12-szeres válogatott), Tomanóczy Tibor (122-szeres válogatott), Dávid Zoltán (7-szeres válogatott), S Pásztor Attila (92-szeres válogatott) vagy Bánhegyi : I István (12-szeres válogatc t). - A liberó Geiger And- | rás (2-szeres válogatott) lesz. Nyíregyházi VRC: Toronyai Miklós, Szalai Sza­bolcs, Horváth Géza, Pampuch Csaba (15-szörös vá- | lógatott), Ciprian Verdes (román), Mondi Gergely (2- | szeres válogatott). - A überó Bugyi József (19-szeres | válogatott) lesz. Fenyő Gábor LABDARÚGÁS Az NB III Dráva csoportban: Zamárdi Petőfi SE-Szentlőrinc FC 1-3 (0-1) A megyei I. osztályban: Somogyvár-Csurgó 1-1 (0-0) Az ifjúsági mérkőzésen: Somogyvár-Csurgó 1-3 A megyei II. osztályban (Északi csoport): Kaposújlak-Ságvár 3-0 (1-0) Az ifjúsági mérkőzésen: Kaposújlak-Ságvár 12-1 ________INGATLAN _______ KA POSVÁRON a Somogy pavilonsoron 77 m2- es új amerikai konyhás lakás igényeseknek el­adó. Irányár: 11,7 M Ft. 06-20/376-9336.---------i------------------------------------------ *87687* KI SKORPÁDON kúria 192m2-es, 1,098 ha bel­területi ingatlan, közművesített eladó. 30/9297-778.-------------------- *87971* KA POSVÁRON a Fonyód u-ban családi ház el­adó. 82/416-631 16 óra után, 20/2001-332 napközben.------------------------------- *87974* KA POSVÁRON a Petőfi u-ban 68 m!-es 3 szo­bás jó állapotban lévő, távfűtéses lakás el­adó. 30/901-4702. ................- *87975* KO SÁRLABDA NB II. Siókosár UK-Kaposvári Egyetem Meló-Diák KK 95-46 (28-7, 28-16, 22-16, 17-7) Siófok, 70 néző. Vezette: Mihályfalvi, Söjtöry. Siókosár UK: Bukics Zs (10/3), KepliA (17), Kovács Zs. (5/3), Ko­vács N. (18), Magyar Z. (10). Csere: Baranya Zs: (4/3), Csala M. (13), Cseresznyés B. (2), Dávid P. (3/3), Minarik G. (4). Edző: Ker­tész Tamás. Kaposvár: BinderA (-), Szabó B. (3/3), Csonka I. (11/3), Kiss F. (3), Szőke Sz. (8/6). Csere: Bukai P. (11), Szabó A. (8), Zsorál Sz. (2). Edző: Horváth Krisztián. < Hazai pályán folytatta sikeres szereplését a Siókosár UK. A haza­iak a mérkőzés elejétől kezdve igyekeztek nagy tempót diktálni, en­nek eredménye képen biztosan nyertek. Lóbértartást és terménytárolást vállalunk Kaposváron. | 82/512-656- __ ES KÜVŐK, érettségi találkozók és egyéb rendezvények 60 Fő-ig Császár Vendéglő Kaposvár, Kaposrétsor 30/282-3111, 30/271-5179 Széchenyi étterem Rendezvények 120, állófogadás 200 fő-ig, esküvők, bankettek, party-szerviz. Kaposvár, Csokonai u. 3. (megyeháza) Tel: 82/314-362, 06-20/986-4767 BRAMAC TETŐCSERÉP ÓRIÁSI ENGEDMÉNNYEL SIÓFOKOM ©tidai BUDAI Kft. ÉPÍTŐANYAG ÁRUHÁZ Siófok-Ipartelep, Bajcsy-Zs. u. 203/A. T/f:84/313-345, 310-498 H-P: 7-17, Szó.: 8-13 Kaposvárott Németh István fasorban épülő 44-75 m2-es társasházi lakások és alagsori parkolók leköthetők! Tér és Forma Kaposvár Kft. Kaposvár, Szent Imre u. 14. Tel.: 82/512-350 ,7695„ Zöldfok Rt. Siófoki Kommunális Divízió felvételt hirdet, azonnali belépéssel siófoki telephelyre szeméttelepi telepvezető munkakörbe. Jelentkezési feltétel:- érettségi,- környezetvédelmi szakirányú végzettség. Jelentkezés: T urzó Gyuláné telepvezetőnél Telefon: 84/313-033/69 mellék-__________________________________________________(88377)----------- VASÁRNAPI1' Az Axel Springer Ma­Somogyi Hírlap " £££ zető igazgató. Főszer­kesztő: DR. KERCZA IMRE. Kiadja az ASM Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS. Szerkesztőség és ki- adóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100. Előfizetési díj: 2002-ben 1 hónapra 325 forint. Megvásárolha­tó: a somogyi városok és községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Terjesztés: Szalai Csaba. Nyomtatta: a Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Felelős: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató. ISSN 1419-0176 I í/en téalói Kaposvár, Honvéd u.-Damjanich u. sarokJqPt^ (üvegkupola) • Tel.: 82/313-006, 301504-2044* £ Vasárnapi ebéd ajándék üdítővel és sörrel! \

Next

/
Oldalképek
Tartalom