Somogyi Hírlap, 2002. október (13. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-03 / 231. szám
www.somogyihirlap.hu SPORT Új szelek a Kapós TC-nél 6. oldal BALATONSZEMES Tűzoltómúzeumba gyűjtenek 7. oldal NYUGDÍJASOK Negyvenöt év után a csurgói oskolában 10. oldal Hírek DRÁVATAMÁSI-SINSHEIM. Két szövőszéket ajándékoztak a drávatamási szociális otthonnak Barcs testvérvárosának a polgárai. A sinsheimi Barcs baráti kör tagjai néhány hónapja jártak először a szociális otthonban, és akkor ígérték meg, hogy adományaikkal segítik az ott élő sérültek fejlődését, (ni) CSURGÓ. Újabb felnőttcsoport segítette a csurgói Habitat-házak építését. A 32 fős csapat az ország valamennyi tájáról érkezett és egy amerikai tagja volt. Október 12-én 14 fővel ismét munkába állnak, hogy az átadás előtti utolsó simításokban közreműködjenek. Az első ütemben elkészülő Habitat-házakat október 17-én adják át. (va) KAPOSVÁR. Régiók és könyveik című kerekasztal-beszélgetést rendeztek tegnap a Megyei és Városi Könyvtár kamaratermében. A rendezvényen a beszélgetőpartnerek Gerő Gyula, Király Lajos, Rosta István, Szita Ferenc, Varga Róbert és Zetz József voltak. A rendezvényen közreműködött Karácsony Tamás színművész is. (tz) KAPOLY. Október 16. és november 30-a között új program indul a közhasznú munkások foglalkoztatására a munkaügyi központ tabi kirendeltségéhez tartozó 25 településen. Ezt mintegy hárommillió forinttal támogatja a kirendeltség, (kj) KAPOSVÁR. A németországi Rhein-Neckar megyéből - Somogy testvérmegyéje - érkezett küldöttség Kaposvárra. A közös uniós pályázatokról tárgyaltak, valamint új testvértelepülési kapcsolatok felvétele is szóba került. Dr. Jürgen Schütz elnök Nagyatádra is ellátogatott, ahol egy új élménymedence alapkövét tették le a strandfürdőben. (Cikkeink a 3. oldalon) (vo) m Csempészek, pálinkafőzők alkonya A szigorúbb jogszabályok nyomán idén a tavalyinál csaknem másfélszer több bűncselekmény ügyében kell eljárni a Vám- és Pénzügyőrség megyei nyomozóhivatalának. Még inkább nőtt a bűncselekmények elkövetési értéke, már most két és félszerese a tavalyi egész évinek. Megyei körkép Az idén az első kilenc hónapban mintegy 1,7 milliárd forint volt az elkövetési érték azokban az ügyekben, amelyekben a Vám- és Pénzügyőrség Somogy megyei nyomozóhivatala nyomozott. Ez már most két és félszer több, mint amennyi tavaly egész évben volt. Domokos Ferenc pénzügyőr százados, a nyomozóhivatal parancsnoka elmondta: emelkedett az ügyek száma is, hiszen tavaly mintegy 100 bűncselekményt vizsgáltak, idén várhatóan 130-140 üggyel zárja az évet. Az ügyek számának emelkedése annak a következménye, hogy szigorúbb lett a szabályozás, és olyan esetek is bűncselekményeknek számítanak, amelyek eddig csak jövedéki törvénysértések voltak. Ilyen például a tiltott pálinkafőző, amelynél eddig csak az üzemeltetést büntették szigorúan, most már a birtoklást is. Az idén már 12 ilyen bűn- cselekmény került a nyomozóhivatal elé, pedig a pálinkafőzés igazi szezonja még csak ezután kezdődik. A jövedéki bűncselekmények közül magánszemélyeknél ez a legjellemzőbb, az elkövetők pedig többnyire idősebb férfiak. Jellemző a jövedékkel visszaélés is, amelynél az értékhatár 50 ezer forint helyett 10 ezer forint lett, valamint a zárjegy nélküli kannás szesz forgalmazása. A kannás borok és szeszek mindig adnak munkát a vámosoknak Változatlanul előkelő helyen szerepel a jövedéki bűncselekmények között a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának jogosulatlan visszaigénylése. Az ilyen ügyek száma a múlt évihez hasonlóan az idén is meghaladja az ötvenet. A gazdák a legkülönbözőbb trükkökkel, fiktív számlákkal, hamis bérleti szerződésekkel, a gazdasági év és a naptári év „összekeverésével” próbálnak jogosulatlanul pénzt visszaigényelni. Külön kategória az áru hamis megjelölése. Ez idén is sok munkát adott a nyomozóknak. Elsősorban a Bala- ton-parton kellett intézkedniük: mintegy 20 esetben foglaltak le hamis árut, általában sportruházati cikkeket. A legnagyobb lefoglalt érték elérte a 800 ezer forintot. (Folytatás a 4. oldalon) A szafaripark illik a tervekbe Nemesvid A kormány nem azért van, hogy pótolja a lehetőségeket. Feladata inkább az, hogy a meglévő esélyekhez és ötletekhez a megvalósulás érdekében hozzátegyen. Ezt dr. Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter mondta tegnap Nemesvidon, amikor a Nemzeti Fejlesztési Tervről beszélt. Dr. Árvái Tibor, Nemesvid polgár- mestere elmondta: a település már minden segítséget megadott ahhoz, hogy a falu határában tervezett szafaripark megépülhessen, a munkahely- és térségfejlesztő beruházás azonban kormányzati segítség nélkül nem valósulhat meg. Éppen ezért szeretné, ha a kormány minél szélesebb körben megismerné a programot és segítene az attrakció megvalósulásában. Csillag István elmondta: az egymás elleni versengés helyett a kistérségeknek és a megyéknek szövetségesként kell együttműködniük a jövőben, csak így tudják sikeresen megoldani a gazdasági és térség- fejlesztéssel, foglalkoztatással kapcsolatos feladatokat. Szerinte a nemesvidi szafariparkhoz hasonló ötletek azok, amelyek képesek összekötni települéA szeméttel küzd a város Csurgó Megkezdték az illegális szeméttelepek felszámolását Csurgón. Bihanné Asbóth Emőke alpolgármester elmondta: az önkormányzat a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumtól nyert pályázati támogatás segítségével 2002. szeptembertől 6-tól 2003. január 6-ig 105 közmunkást alkalmazhat, így vált lehetővé, hogy felszámolják a város hat ismert szeméttelepét. Lehet, hogy közben újakra is bukkannak, mint nemrégiben a sankolótó kialakításánál. A legtöbb gondot az alsoki illegális hulladéklerakó okozta; ez korábban hivatalos volt, de annak ellenére, hogy betemették és fákkal ültették be, a csurgóiak előszeretettel hordták oda a hulladékot. Nemrég lakossági kérésre az ön- kormányzatnak két - nyesedék- nek és ágaknak kirakott - konténert kellett megszüntetnie, mert azok rendszeresen döglött állatoktól és háztartási hulladéktól bűzlöttek. Felszámolásuk nem sok eredményt hozott, mert azóta a tárolók helyére pakolják a szemetet. A temetőkben is újra és újra megjelennek az „alkalmi” szemétkupacok.- A felszámolt szeméttelepek helyén táblákat helyezünk el, ezek tiltják a szemétlerakást; ennél többet nem tehetünk, mert a szankcionálásra nem született testületi döntés. Most csak följelentés alapján lehet szabálysértési eljárást kezdeményezni a szemetelőkkel szemben - tájékoztatott az alpolgármester. A helyi rendelet alkotása sem kecsegtet változással, mert a bizonyításhoz a bejelentő neve is kell, ezt viszont nem szívesen vállalják az emberek, varga andrea Program a felzárkózásra Ma és holnap Pécsen értékelik az 1997. évi területfejlesztési Phare-program végrehajtását. A kétnapos fórumon összegzik a tapasztalatokat, s megfogalmazzák a tanulságokat is. Befejezéséhez közeledik az 1997. évi területfejlesztési Phare-program. A programnak az volt a célja, hogy a dél-dunántúli, az északkelet-magyarországi s az ország más régiói közötti fejlettségi különbségeket mérsékelje, s a különböző projektek menedzselésén keresztül fejlessze a területfejlesztés intézményrendszerét. A munkát siker koronázta. A tíz megyére kiterjedő két programrégióban összesen 123 projekt kapott mintegy 34 millió euró Phare-támogatást. A pályázók ezt ipari szerkezet- átalakításra, vidékfejlesztésre és humánerőforrás-fejlesztésre használták fel. A munkában számos szervezet működött együtt, s ennek és a tudatos felkészítő munkának is köszönhető, hogy a rendelkezésre álló forrásokhoz képest jelentős volt a túljelentkezés. Ezért fordulhatott elő, hogy a forrás híján nem támogatott pályázatok között is maradtak még kiemelkedő munkák. A központilag irányított, de a régióban hasznosult források számos olyan fejlesztést indítottak útjukra, amelyek hozzájárultak a térség fejlődéséhez. Ezek tapasztalatairól is szól a konferencia. (Cikkünk a 4. oldalon) t7 MEGDUPLÁZZUK A NYEREMÉNYEKET! v! w Októberben minden napra 2 ajándékot sorsolunk ki hűséges előfizetőink között. -J-* mk A Somogyi Hírlap Millenniumi Almanach 2001. kiadvány egy-egy példányát -•«i# ma Hobok János somogyszobi es Jók János marcali előfizetőnk nyerte. Gratulálunk! V Npú-* J A sorsoláson mindenki részt vesz, aki érvényes előfizetéssel rendelkezik. Somogyi Hírlap B XIII. Évfolyam, 231. Szám. Ára: 73 ft, Előfizetve: 49,30 ft KÖZÉLETI NAPILAP 2002. Október 3., Csütörtök ŐSZI BÚTORVÁSÁR! Hamvai Uí ifrv BÚTOR /M Hamvai Lakberendezési Áruház Kaposvár, Baross u. 2. Tel.: 82/419-240 Dr. Csillag István miniszter és dr. Árvái Tibor polgármester seket és eredményesebbé tenni a térségeket és az ott élőket egyaránt. (Folytatás a 4. oldalon)