Somogyi Hírlap, 2002. október (13. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-09 / 236. szám
2002. Október 9., Szerda H I R D E T E S 13. OLDAL Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, KOVÁCS JÓZSEF Kaposvár, Kaposfiiredi út 258. sz. alatti (volt Béla király utcai) lakos 65 éves korában elhunyt. Temetése október 14-én, hétfőn 14.30 érakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család „Küzdöttél, de már nem lehet, aífflíL, Átölel a csend és a szeretet." JSpPj Fájó szívvel tudatjuk, hogy BENDELAJOSNÉ Irénke 73 éves korában elhunyt. Temetése október 11-én, pénteken 14.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászoló szerettei „Elcsitult a szív, megszűnt már dobogni, Odalenn már nem fáj semmi." y Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NYIKOS ÁRPÁD látrányi lakos életének 73. évében súlyos betegségben elhunyt. Temetése október 10- én, 11 órakor a látrányi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolják: élettársa és családja, leánya, veje és az egész rokonság „Ha elmentem is, itt maradt a léptem. Veletek vagyok titkon, észrevétlen." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósom, nagyapánk, ID. VARGA JÓZSEF mezőcsokonyai lakos életének 68. évében váratlanul itt hagyott bennünket. Temetése október 10-én, 14 órakor lesz a mezőcsokonyai temetőben. Minden külön értesítés helyett ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család T t Fájdalommal tudatjuk, hogy KOCZKA GYULÁNÉ balatonkiliti lakos 72 éves korában elhunyt. Temetése október 11-én, 13 órakor lesz a kiüti temetőben. Gyászoló család f Hálás szívvel mondok köszönetét mindazoknak, akik VÉGH IMRE volt polányi lakos temetésén részt vettek, gyászomban, fájdalmamban osztoztak. Or. Oroszlán Józsefné Helyi Rádió és Tv Műsor Kapós Tv 08.00 Képújság 13.00Torna 13.30 Sport hírmagazin 14.00 Képújság 17.00 Nádasdyak tudós iskolamestere 17.30 , Nyomorultak 18.00 Pótkerék 18.30 Németország, német nyelvű magazin nyelvtanulóknak 18.40 Október Szovátán 19.00 Híradó 19.15 Kapós Sport 19.30 Egészség és környezet hírmagazin 20.00 Híradó, ism. 20.15 Számadó, gazdasági magazin 20.30 Választás 2002, ajelöltek bemutatkozása 21.00 Buliét a világ végén, amerikai akciófilm 23.00 Éjszakai műsor: Kapós Tv Híradó, Kapós Sport Sió Tv A Sió IV 03-as csatornán fogható műsora naponta 16.30 órakor indul hírekkel, in- fQrmációkkal, dokumentum- és ismeretterjesztő filmekkel, sorozatokkal. 2T.00 órakor film. Műsorzárás: 23.00 órakor. Csurgó Tv 0-24.00 Képújság 20.00 Csurgói Híradó 20.30 Csurgó Sport Kapós Rádió Fogható a 99,9 MHz-en 5.30 Jó reggelt Kaposvár! Látó Judittal 9.10 Kávészünet, munkahelyi kívánságműsor 10.00 Kávéház Kis-Halas Andreával 14.00 Napló 14.10 Délutáni turmix Fenyő Zsuzsával 18.00 Flört Ma'O-val és Molival Kívánságműsor 424445, 424452, SMS: 30/227-2222 19.40 Kapós Sport Játékok, Flört Top 10 23.00 Esthajnal Somogy Rádió Fogható a 91,2 MHz-en 6.00 Reggeli műsor Baj Gabival 7.00 Krónika 9.10 Programajánló 10.10 Színes hírek 10.30 Politikai Magazinműsor 11.10 Innen-onnan, Czellár Éva műsora 12.00 Krónika 12.15 Kívánságműsor délben 13.15 Útinform 14.05 Programajánló 15.15 Játékok 16.05 Gulyás Lóránt műsora 16.15 Útinform 17.00-20.00 Élő kívánságműsor. Telefon: 510-884 18.00 Krónika 19.30 Sport 21.00 Főnix Pécsi Rádió Fogható a 101,7 MHz-en 5.30-9.00 Hajnaltól reggelig - információs magazinműsor 12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In dér Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na matern- jem jeziku Joker Rádió Dombóvár Fogható a 95,3 MHz, Kaposkábel 104,5 MHz 6.00-10.00 Jó reggelt Dombóvár! - aktuális hírekkel, közlekedéssel, traffipaxszal, sporttal és egy adag mókával 10.00 Napközben - érdekességek, színes hírek, interjúk, telefonos játékok, sok zenével 18.00 Kívánságműsor Balaton Rádió Fogható a 88,2 MHz-en A legjobb és legfrissebb zenékkel a Balaton körül. Minden nap 18 órától SMS- kívánságműsor. Kedden és pénteken 19 órától DanceClub Győrfi Bettával. Szerdán 19 órától Pódium Komáromi Krisztinával Helikon Rádió Fogható a 99,4 MHz-en 6.55 Beköszönés 7.00-9.00 Helikon Rádió reggeli műsora 9.03 Napraforgó - Zenés délelőtt 11.03 SMS élő kívánság- műsor 13.00 Helikon krónika 13.0818.00 Délutáni Randevú 18.30 A nap vendége 19.00 Helikon krónika 19.08 Internetes élő kívánságműsor 21.006.55 Automata műsor Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ♦ T OZV. MIKLÓS FERENCNE ♦ kaposfüredi lakos életének 82. évében hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése október 11-én, a 10 órai gyászmise után lesz a kaposfüredi temetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN KAPOSVÁR-ZSELIC kertvárosban 3 szobás ház, aszfaltos úttal eladó 20/546-5273.------------------------------------------*78202* B LENGYELTÓTI központjában 3 szobás, összkomfortos családi ház eladó, 85/375- 752.------------------ *78992* a F ONYÓDON strandhoz, állomáshoz 150 m-re 3 szoba összkomfortos lakás eladó. Ár megegyezés szerint. 20/565-6486.------------------------------------------------------------------------ *84293* EL ADÓ, kiadó ingatlanokat keresünk Kaposváron. Kapós Bróker Kft. 82/419-910.----- *85331* BA TÉBAN 3 szobás, komfortos családi ház eladó. Tel.: 82/376-304,82/376-081.------------------------------------------------------------------------ *86551* KAPOSVÁRON új, 2 szintes, 3 szobás családi ház eladó. Lakást beszámítok. Tel.: 06-30/ 9460-749.------------------------;----------------------------------------------- *86563* KA POSSZERDAHELYEN építési telek eladó. Tel.: 06-20/545-1363, 06-20/9866-331. —----------------------------------------------------------------------'86568* KAPOSVÁRON forgalmas helyen 50 m’-es üzlethelyiség (szőnyegtisztító) eladó, irodának is. 20/399-3057.--------------------------------------------------------;-------------- *86569* KA POSVÁRON a Somogypavilonsoron 55 m2- es új I. emeleti üzlet és 78 m2-es igényes új amerikai konyhás lakás eladó, (esetleg külön is). Irányár: 18,5 M Ft. 06-20/3769-336.-------------------------------------------:---------------------------- *86584* DR ÁVASZENTESEN felújított 95 m2-es családi ház eladó. Ár 3,8 M Ft. 82/460-442. _ ------------------------------------- — *86693* KÜ LFÖLDI befektetőink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1/210-4904,210-4673.----------------------------------------------------------------------- *86706* KA POSVÁRON a Honvéd utcában Lottózó mellett üzlet (fagyizó) eladó. Tel.: 06-30/9460- 749.------------------------------------------------------------------------ *86841* KAPOSVÁRON, a Honvéd utcában, 1. emeleti, 2 szobás panel lakás eladó. 20/934-3008.------------------------------------*---------------------------------- *86853* KA POSFÜREDI Itp-en építési ikertelek eladó. 82/310-243.--------_--------------------------------------------- *86867* FO NYŐDLIGETEN, közvetlen vízparti 100 m!- es nyaraló eladó. 85/352-092 hétvégén. KAPOSVÁRON 2 belvárosi üzlet eladó. Csak együtt értékesíthető. 30/247-5916.------------------------------------------------------------------------ *86900* KÉ T és fél szobás bútorozatlan, egyedi gázos lakás kiadó. Telefon: 20-548-6996.------------------------------------------*---------------------------- *86953* KA POSVÁR Dési H. u-ban 1,5 szobás, étkezős, egyedi gázfűtéses, felújított tégla lakás eladó. Irányár: 6,7 M Ft. 06-20/998-2043, 16 óra után.--------------------------------------------------------—----------- *86960* IN GATLANÁT megvásároljuk vagy külföldre közvetítjük! 30/268-9688.-------.--------------------------------------------------------------- *86999* ál lást kínál ORSZÁGOS hálózattal rendelkező banki ügynökként tevékenykedő pénzváltó cég leinformálható munkatársakat keres kaposvári, 2 műszakos munkarendben üzemelő valutapénztárába azonnali belépéssel. Valutapénztárosi végzettség, államilag elismert, legalább alapfokú nyelvvizsga alapkövetelmény, hasonló munkakörben szerzett tapasztalat előnyt jelent. Jelentkezni: 72/412-726-os telefonon.---------------------------------------------------------------------- *83054* TA NDÍJMENTES számítógépkezelői tanfolyamok bizonyítvánnyal. 82/422-132.--------------------------------------------- *85480* ÉPÍTÉSVEZETŐT felveszünk kaposvári munkahelyre, állandó jelleggel. Jelentkezés írásban 85787 számra a kiadóban.------------------------------------------------------------------------ *85787* 16-26 év közötti diákokat és fiatalokat keresünk összsszerelési munkára, kaposvári munkahelyre. 82/427-438.------------------------------------------------------------------------ *86218* Épületvillamossági anyagok ismeretében jártas kereskedő munkatásat keres kaposvári székhelyű nagykereskedelmi kft. Érdeklődni a 30/946-4407 telefonon. ‘86499* KAPOSVÁRI üzletbe gyakorlott fodrászt és manikűröst keresek. 20/9353-262.-----------------------------------------------------------------------*86528* ÉP ÍTÉSVEZETŐT siófoki munkahelyre magas kereseti lehetőséggel felveszek. Tel.: 06- 70/332-5544.--------.-------------------------------------------:------------------ *86577* ÁC SOKAT, kőműveseket siófoki munkahelyre jó kereseti lehetőséggel felveszek. Szállás megoldható. Tel.: 06-70/332-5544. *86578* VIDA HÁZÉPÍTŐ KFT. építőipari technikus vagy üzemmérök végzettségű személyt keres műszaki előkészítő + adminisztrátori munkakörbe. 30/9470-644.----------------------------------------------------------------------- *86589* KŐ MŰVEST, segédmunkást felveszek. Tel.: 06- 30/413-02-41.----------------------------------------------------------------------- *86677* AU TÓSZERELŐT FELVESZÜNK! Követelmény: önállóan dolgozó, jogosítványnyal rertdelkező, környezetére igényes, megbízható, lehet nyugdíjas is. Érdeklődni: 82/412702, kizárólag munkaidőben 8-17 óráig.---------------------------------------------------------------------- *86628* KA POSVÁRI gyorsétterembe eladókat felveszünk. 82/510-560.----------------------------------------------------------------------- *86651* IN GATLANKÖZVETÍTŐ, értékbecslő, OKJ. szakképzés indul részletfizetéssel, munkalehetőséggel. Krúdy Oktató Központ Telefon: 06- 1/266-1067, 06-30/951-8061, 06-30/434- 1350. KAPOSVÁRI kertészetbe főállásra B. jogosítvánnyal rendelkező férfi munkaerőt felveszünk. Fizikai megterhelés jelentős. Tel.: 20/344-8970.----------------------------------------------------------------------- *86692* FÉ RFIAKAT keresünk 50 éves korig cipész munkakörbe, kaposvári munkahelyre. 82/ 512-112.---------*86746* TO MMASÓ Spagettiház felszolgálót keres. Tel.: 06-20/9-526-013.--------------------------------------------------------------------*86811* — Kö zétkeztetéssel foglalkozó cég ételszállításra keres Siófok területére ANTSZ engedéllyel rendelkező vállalkozót. Érdeklődni: Herczku Pál 06-30-274-7715 ^ (86721) 2 A Technika Kereskedőhöz kaposvári, illetve marcali üzletébe keres szakképzett, gyakorlott műszaki eladót. Érdeklődni: 20/9348- 870.----------------------------------------------------------------------- *86830* KŐ MŰVESEKET felveszek kiemelt bérezéssel, állandó kaposvári munkára. 60/493-202.--------------:---------------------------------------------------------*86840* SE GÉDMUNKÁST felveszünk. Tel.: 06-30/9279-181,82/428-908.------------------------------------------------------------------------ *86862* AUTÓJAVÍTÓ Kft Kaposváron fiatal karosszéria- lakatost felvesz azonnali belépéssel. 30/235- 7171.--------— ——------- *88866* KA POSVÁR Honvéd u. 9. sz. alatti baromfiboltba eladót felveszünk. Jelentkezni okt. 9-én, szerdán, 8-17 óráig a helyszínen. —------------------------------------------------------------------ *86881* BI ZTOSÍTÁSI szakmával az Európai Clnióba. A Generali-Providencia Biztosító Rt felvesz főállású értékesítési munkatársakat Kaposvár, Barcs és Nagyatád vonzáskörzetében. Érdeklődni: Domonkos Vilmos kirendeltségvezetőnél a 82/529-640 és a 82/529-644 telefonszámon.----------------------------------------------------------------------- *86885* KA POSVÁRI kávézóba felszolgálót felveszek. 30/247-5916.--------------------------------------------------:--------------------- *86901* GY ERMEKRUHÁZATI üzletbe eladókat keresünk. Követelmény: érettségi bizonyítvány. Fényképes önéletrajzot az alábbi címre várjuk: 7407 Kaposvár, Pf.: 32.------------------------•----------------------------------------------- *86915* KA POSVÁRI Plázába óráspultba kereskedelmi végzettséggel eladót keresünk. 30/9465-596 •86925* KERESKEDELMI nagyvállalat elegáns munkakörbe fiatalos munkatársakat keres. A munkavégzéshez szükséges (át)képzést cégünk biztosítja. Határozott, jó beszédkészségü, vidám ember és társaságkedvelő hölgyek jelentkezését várjuk. Jelentkezni 06-20/355- 1635 (9-16 óra között).-------------------------------------------------- — *86939* HE TI 3 órában logopédust foglalkoztatnánk- lehet Gyes-es is. Óradíj, útiköltségténtés megegyezés szerint. 06-30/405-31-01.------------------------------------------------------------------------ *86945* PÉK szakmunkást felveszünk, Kaposvárról 40 km-re induló pékségbe. 06-30/493-2234.- *86948* NAGY gyakorlattal rendelkező péket keresünk vezetői beosztásba, saját gépkocsi szükséges. 06-30/493-2234.----------------«----------------------------------------------------- *86949* OK TATÁS INTENZÍV gépíró tanfolyamok 20/370-2087.------------- *79512* BA LATON NYELVSTÚDIÓ Siófok, Fonyód, Marcali: angol, német, olasz, spanyol és beás tanfolyamok, vizsgafelkészítők indulnak 20-9454-104, 84-319-419, 85- 560-270.-------------------------------------------------------------------------*83395* OKJ-S ingatlanközvetítő, értékbecslő képzés indul okt. 11-én Kaposváron. Kapós Bróker Kft Kaposvár, 48-as ifjúság u. 7.82/419-910, 30/384-2871.------------------------------------------------------------------------ *85574* DÍSZNÖVÉNYTERMELŐ szakképesítést adó OKJ-s tanfolyam indul termelők részére okt. 16-tól márc. 20-ig: 85/351-633 (Boglár).------------------------------------------------------------------------ *86616* FRANCIA-OLASZ tanfolyamok indulnak. Dialóg Nyelvstúdió Kaposvár, Fő u. 45., 82/422-129.-----------------------------------------------------------------— *36742* NÉ MET FELSŐFOKÚ tanfolyam indul október 21-én. Dialóg Nyelvstúdió Kaposvár, Fő u. 45., 82/422-129.----------*86743* AN GOL-NÉMET-OLASZ őszi nyelvtanfolyamok a Talentum Nyelvstúdiónál, csak 250 Ft/óráért. Kaposvár, Fő u. 45., 82/422-130.---------------------------------------------------------:------------- *86774* KÖ NNYEN, GYORSAN, ANGOLUL! Angol kezdő: 11.04. délelőtt és 11.05. du. Speciális, beszédcentrikus módszerrel! Vizsgaelökészítő: okt. 21. Ingyenes tudásszint felmérés! LITE, nálunk a minőség számít! Kaposvár, Zárda u. 21. Tel.: 82/415-920. OKÉV nysz: 03-0022-02----------------------------------------------------------------------- *86831* KE RESKEDŐ, vendéglátó üzletvezető tanfolyamok Fonyódon, Barcson, Nagyatádon, Siófokon, Kaposváron. Tel.: KISOSZ 82/510-666.---------------------------------------------------------■------------- *86837* KÉ Z, lábápoló, műkörömépítő OKJ-s képzés indul okt-től Kaposváron. Kapós Bróker Kft, Kaposvár, 48-as ifjúság u. 7. 82/419-910.---------------------------------------------------------------------- *86879* SZ ÁMÍTÓGÉPES tanfolyam Kaposváron, október 14-ig jelentkezőknek most csak 10 E Ft. Tel.: 70/25-44-124.-------------------------- *86924* HÉTVÉGI ÉS ESTI számítástechnikai és gépírás tanfolyamok. ECDL, Windows, Word, Excel, Internet. Munka- nélküliek, GYES-en, GYED-en lévők támogatást igényelhetnek a Munkaügyi Központtól. ABISÁI Okt. Központ. (03-0035-02) Kaposvár, Petőfi tér 4. 82/415-681.-------------------------------------------------------- *86976* KIADÓ VARRODÁNAK alkalmas (10 fős) helyiséget bérelnék Kaposváron. Tel.: 30/288-2678.------------------*-------------- *866%* FO DRÁSZÜZLET vállalkozónak, váltóműszakba kiadó Kaposváron. 06-20/9777-414.------------- — *86933* SZOLGÁLTATÁS A UTOMATA KAPUK sorompók, video-és risztórendszerek. Video- M Kft. 82/416-163. RIASZTÓBERENDEZÉS Amerikából. FBI inc. Kaposvár, Nemzetőr sor 9., 82/412-186.---------------------------------------------- -------------- *86314* CV IKKER OPTIKA Kaposvár, Tallíán Gy. u. 7. Szemüvegkeretek - 50 %, progresszív lencsék -10 % kedvezménynyel.-------------- *86773* Me gbízható - pontos! TELE TAXI 555-555 REDŐNY, rexi, szúnyogháló, h.zár 30-60% eng. kamatmentes hitel. 82/429-537.------- *86834* ÁC S- és tetőfedést vállalok 20/9265-709.----------------------------------7--------------------- *86872* MEGHÍVÓ! A STO Építőanyag Kft. (Dyckerhoff Kft.) szakkereskedőjénél a vödrös anyagok színezése elkezdődött. Akár 24 órán belül is szállítani tudjuk: - Bel és kültéri festékek (pl.: Lotusan öntisztuló mikro- szilikon festék). - Szilikon, szilikát, műgyantás vékonyvakolatok. - Hőszigetelő rendszerek. 2002. október 10-én (csütörtökön) 10- 16 óráig bemutatóval egybekötött szakmai napot tartunk. Helye: Kaposvár, Pécsi u, 11. (Cukorgyárral szemben), Kaméleon Festék, Építőanyag Kis- és Nagykereskedés. 06-20/957- 1688 vagy 06-20/3900-193. A dekoratív anyagok felhordását bemutatjuk, a szakemberek kipróbálhatják. Bel- és kültéri német homlokzatképző anyagok széles választéka kapható. Szakembereink segítenek a választásban.-------------------------------------------------;-------------------- *86899* MŰ KŐKORLÁT, szobrok, szökőkutak megrendelhetők. Kérésre tájékoztatót küldök. Tel.: 30/859-4207, este 93/371-335. HAJGYÓGYÁSZAT Professzionális mikrokamerás hajdiagnosztika és kezelés az eredeti Rising hajgyógyászati termékcsaláddal. Diagnózis alapján egyénre szabott kezelés hajhullásra, korpásodásra és zsírosodásra. Harka Melinda hajgyógyász, Kaposvár, Irányi D. u. 3. 1. em. 82/414-005, 20/330-4684. REDŐNYT olcsón a gyárból! 82-313-590.------ *86979* VEG YES VILLANYMOTOR szaküzlet és tekercselés. Andalics Kaposvár, Fő u. 71. Tel.: 82/320-531.----------------------------------------------------------------------- *61045* SZ ÖLÖOLTVÁNYOK nagy választékban, árjegyzéket díjtalanul. Valiskó Szőlészet Gyöngyös, 06-37/317-682.-------- — *84459* ÓR IÁSOK ÜZLETE Tetőtöl-talpig felöltöztetjük, hogy csinos legyen! Cipő 47-52-ig, női extra 40-47-ig. Kaposvár, Petőfi tér 1. állomással szemben. Megérkeztek a Vörös ingek! Nyitva:h-p 9-17, szó 9-12. Ruha, ing méretre igazítás! Tel: 82/419-955. KESZTHELYI laposkő eladó 82/419-910. SZÖVETKABÁTOK Női és férfi, rövid és hosszú szövetkabátok megérkeztek nagy szín, fazon és méretválasztékban. Smaragd Divatház Kaposvár, Tallián Gy. u. 9.------- — *86374* HI TELLEHETŐSÉG Rövid határidő, kedvező kamatok, teljes körű ügyintézés, csak cégünkön keresztül. 1 M Ft-17 316 Ft/hó NÉMETH CONSULTING Országos Hiteltanácsadó Hálózat Tel.: 82/500-370,20/487-8019 a RÉGI bútorokat, modern és régi festményeket vásárolok. Üveg- és porcelántárgyakat, régi vaskapukat. Értesítésre házhoz megyek. 85/375-346, 74/465-699, 30/979-8398.---------- *86419* ŐS ZI-TÉLI CIPŐVÁSÁR Női cipők, bokacsizmák, csizmák. Férfi cipők, bokacsizmák. Sportcipők, teremcipők nagy választékban, engedményes áron. Akciós Cipőbolt Kaposvár, Noszlopy G. u. 2.----------------------------------------------------------------------- *86565* CSER tűzifa eladó 30/353-4739. *86781* FINANSZÍROZÁS? Új és használt gépjárművek, gépek berendezések, * Innotrade Lízing cégcsoport. Tel.: 06-1/214-9475, 76 SZŐLŐSGYÖRÖKBEN 20 db billenős Ifa meny- nyiségű féltégla eladó, egy billenős ifa ára 10000 Ft. Tel.: 70/240-7832, 30/410-9243. . .-------.------------ ------------ -86790KE RÍTÉSORÓT akció! 25 m-es tekercsekben. 1 m magas 3900 Ft, 1,25 m-es 4875 Ft, 1,5 m- es 5850 Ft. Kaposvár, Pécsi u. 100., 82/526- 444.--------------------------------------------------------------------- *86791* SZÖVETKABÁTOK ajándék kiegészítőkkel, Jolidan fehérneműk bevezető áron, 10% kedvezménnyel, pulóverek 2950 Ft helyett 1950 Ft-ért. Kaposvár, Rippl-R. tér 2., Somogy Pavilonsor, 1. em. Smaragd Divat. OLCSÓ ÉS AKCIÓS Cipők Boltja: őszi, téli áruk érkeztek, már 1950 Ft-tól! Kaposvár, Honvéd u. 25.----------------------------------------------------------------------*86822* ÚJ cserépkályha eladó. Tel.: 84-347-056.---------------------------------------------------------------------*86978. AD ÁSVÉTEL SZÉN AKCIÓ október 15-ig! Lengyel dió 2300 Ft/q Cseh barnaszenek 1900 Ft/q és egyéb szenek. Ingyenes szállítással. Tel.: 06/30/9750-662 ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁR, Fő u-ban 1 szobás, gázos, össz- •komfortos lakás kiadó. 82/311-270.-------------- *86794* KA POSVÁR, Honvéd u-ban tégla, berendezett lakás hosszú távra kiadó. 82/311-196.------------------------------------------------------------------ *86870* KA POSVÁR, Kinizsi Itp-en IV. em-i, bútorozott 1,5 szobás lakás 2-3 diáklánynak kiadó, 25 E Ft+rezsi. 82/385-381.---------*86883* ÁLL AT RÁNTANIVALÓ csirke eladó Sántoson a futball- pálya mögött október 11-én, pénteken és 12- én, szombaton 7.3Ő-9.30 óra között. 30/902-6642. — ------*86859* MA GYARTARKA bikaborjak eladók. 82/485- 789.- *86865* B BERNI pásztor kiskutyák olcsón eladók. Fonyód, Kupavezér u. 66.06-30/3040-616.-------------;-------------;------------------------.----------------- *86893* a V ÁGÓCSIRKE eladás Zalasárszegen okt. 12-én, tollától tisztítva is, csak megrendelésre. Tel.: 93/371-027.----------------------------------------------------------------------- *86922* APRÓ-CSEPRŐ BONTOTT kis-és nagyméretű tégla, hullámpala (250 és 160-as), építő faanyag, piros cserép olcsón eladó. Sántos, volt iparterület. 20/33-44-605, 30/9-723-208.------------ *85806* ÉP ÍTŐK figyelem! Mindenféle bontott anyag, nagy-és kisméretű tégla, ajtók, ablakok, hullámpala olcsón eladó. Kaposvár, Irányi D. 21. 06-20/242-0292.----------;----------------------------------------------------------- *86537* CS ERÉPKÁLYHA teljesen új nagyméretű olcsón eladó. 30/300-5089. GÉPEK A HUBERTUS Agráripari Bt. eladásra felkínálja az alábbi mg-i gépeket: 1 db répafelszedő, ldb répafejező, 1 db uni- rak rakodókanál, 2 db mobil gázolajtartály 5000 l-es, 1 db rakodó répakanál, 1 db holder permetező. Tel.: 06- 30/9939-927. *86832* *85863*