Somogyi Hírlap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-20 / 220. szám

2002. Szeptember 20., Péntek A L M A N A C H 2 0 9 7. OLDAL Házukat hitelből bővítették Rózsaszín házuk kirí a többi kö­zül, mégis sötétnek látják a jövő­jüket. Orsós Róberték kihasznál­va a szocpol-támogatást, bővítet­ték családi házukat. A két éve még szoba-konyhás lakásból má­ra egészen barátságos háromszo­bás otthont teremtettek. A há­romgyermekes család örömének és kényelmének azonban ára van: a fölvett hitelt most is fizetik az OTP-nek.- A földes szoba, a nedves fal már a múlté - mondta Orsós Ró- bertné, míg megmutatta a vüágos, boltíves szobákat. - Több mint egymilliót adott az állam, az önkor­mányzattól is kaptunk százezer fo­rintöt. Kénytelenek voltunk azon­ban fölvenni még két részletben 1 millió 200 ezer forintot. A ház belseje már elkészült, de a hátsó tűzfal renoválása, a kerítés és a jár­da szélesítése még hátravan. A fiatalasszony elmondta: na­gyon nehéz a megélhetésük. Ő maga anyasági segélyt kap, a fér­jét pedig hat órában közhasznú munkásként alkalmazzák. - A párom ragaszkodik ehhez a falu­hoz. Pedig a munkahely miatt előnyösebb volna város közelé­ben lakni: ott sokkal könnyebben tudnánk elhelyezkedni. _______■ La ssan elfogy az erőnk is Előbb katonának, majd férj­nek jött Szentborbásra Mol­nár Ambrus. Évtizedekig haj­nalban kelt és késő este haj­totta álomra a fejét. Naponta bejárt dolgozni a pécsi vízügyhöz, otthon meg nagyban gazdálkodott, s közben fölnevelt két gyermeket. Hetvenöt évesen azonban, mint mondta, feleségé­vel együtt már fogytán az erejük, és csak a saját szükségletükre tartanak néhány sertést.- Mikor 1949-ben ide kerültem, még 437-en lakták a falut. Köves- útja sem volt, és hiányzott a víz meg a villany - mondta Molnár Ambrus. - Munkahely azonban volt, s csaknem ötven gyerek járt az iskolába. Ma alig 140 lakosa van a falunak, és a többségük idős. Régen mindenki meg tudott élni a maga munkájából, mert igyekezett, és biztos pénz volt a forint. Sokan eljártunk Pécsre dolgozni, de volt, aki csordásként dolgozott: volt mit őrizni, mert a faluban 156 szarvasmarhát és 82 lovat tartottak. A horvát ajkú községekben nagy volt az összetartás. A csalá­dok többnyire kalákában dol­goztak, segítették egymást szán­táskor is. - Akkoriban a szombat, a vasárnap ünnep volt; Lakócsára jártunk át misére - tette hozzá. - És jobban megbecsülték egy­mást az emberek. Ma sokkal na­gyobb az irigység... Rengeteget dolgoztam: világéletemben igye­keztem, hogy boldoguljon a csa­ládom. Mára azonban elfogy az erőnk. ■ Nem bánják, ha kosarat ad Nem bánják, ha Bog­dán Géza kosarat ad, sőt inkább jó néven veszik. A borbási nyugdíjas keze mun­káját a faluban és a környéken is kere­sik. Sok kosarát át­vitték már a Dráván túlra is. Mint mond­ja: Horvátországban nagyobb a kereslet, mint idehaza.- Tizenhat éve ké­szítek vesszőkosara­kat. A faluszéli egy­kori határőrlaktanya helyén sokáig kosár­fonó üzem volt, ott még rattanbútort is készítettünk. Az üzem megszűnt, ide­haza pedig nincs mó­dom ilyen nagy mun­kába fogni, hiszen a rattanhoz a vesszőt alaposan elő kell ké­szíteni. Ha rattant nem is, de az egyszerű fáskosártól akár a díszes virágkosárig bármi mást itthon is meg tudok csinálni. Bogdán Géza kosarát nemcsak jó néven, de jó pénzen is veszik, LÁTSZIK A FALUN AZ ASSZONYKÉZ NYOMA. Meglátszik, hogy asszony vezeti a falut: Szentborbás köz­területei gondozottak, mindenütt virágok díszlenek, s tisztaságban ettől a takaros porták udvarai sem ma- radnak el. A község egyik büszkesége a bolt melletti tér és a buszforduló, amit nemrég alakítottak ki. ■ Az ország- és a megyehatárhoz közel, minden mástól messze van Somogy legdélibb települése. A horvát ajkú Szentborbás lakói évtizedek óta érzik ennek hátrányait. Rosszak az utak, mesz- sze vannak a munkahelyek; innen a busz is visz- szafordul, csak egyfelé van tömegközlekedés. Ma a buszforduló a falu központja. Innen indul­nak és ide érkeznek az iskolások, óvodások, in­nen mennek munkába az emberek. Mára a me­gye talán legszebb buszmegállója lett a szentbor- bási. Ez az a hely, ahol a legtöbben megfordul­nak. - Szegény gyerekeknek másból sem áll az életük, mint utazgatásból. Legalább az óvodáso­kat itthon kellene tartani, hiszen így elvesztik a kevés kötődésüket is - mondta Papp Gyuláné postás és könyvtáros. - Óvodát kialakítani és fenntartani azonban nincs pénze az önkormány­zatnak. Nevezetes asszony Pappné, könyvtárosként ugyanis sikerült beszoktatnia a gyerekeket a könyvek közé. - Nem volt nehéz, hiszen a lakos­ság szívesen olvas, főleg a regényeknek nagy a keletje, a gyerekek pedig igénylik a figyelmet. Sok fiatal jár ide, s idővel nemcsak kölcsönözni, hanem beszélgetni, idejüket eltölteni is szívesen bejöttek. Elkezdtünk játékos vetélkedőket tarta­ni, s már nemcsak könyvekkel, hanem sok más­sal is foglalkozunk. Klubdélutánokat, sportvetél­kedőket is tartunk. Telente a szomszédban, a művelődési házban találkozunk, mert az fűthe­tő. Kedvelik ezeket az összejöveteleket a gyere­kek, már csak azért is, mert más lehetőség nem nagyon akad. Nagyon szeretnek táncolni, főleg modem táncokat és kólót. Szívesen csinálom, s régi álmom, hogy színjátszó kört alakítsak velük. Két saját gyermeke felnőtt, s már unokái is vannak. Papp Gyuláné és a férje - neve ellenére - horvát származású. - Itt születtünk Szentborbá- son, anyám nem is tudott magyarul - mondta az asszony. Postásként is jól látja, hogy öregszik a falu. - A legtöbb házban idősek nyitnak ajtót. Ha így folytatódik, nem kell hozzá húsz év és kihal a falu. Nemcsak ránk vár ez a sors, de a nagyobb falvakra, a körzetközpont Lakójára is. Csak ott valamivel tovább tart a folyamat. Szentborbáson hét-nyolc középkorú család él. Összetartanak, s próbálnak éle­tet vinni a közösségbe. Jó han­gulatúak a rendezvényeik; ki­rándulásokat szerveznek, s ezekre idős és fiatal szívesen megy. Jól érzik magukat együtt a különböző korúak. Legutóbb Gunarasfürdőre kirándult a fa­lu, s még az idősek sem riadtak vissza egy kis testmozgástól. - Többünket még arra is rávettek, hogy vízibiciklire üljünk, pedig sosem gondoltam volna, hogy erre sor kerül - emlékezett a nyugdíjas Czerlyenácz Józsefné. Nem véletlen, hogy a munka­helyteremtés után mindjárt a kultúrház felújítását említik a szentborbásiak sürgős feladat­ként. Itt gyakori vendégek a táncegyüttesek, s mindig szíve­sen látják a pécsi horvát színhá­zat. A művészek is jól érzik ma­gukat, hiszen rendszerint telt ház előtt játszanak. Mindenki eljön, aki mozdulni tud. Öt külföldi polgára is van a falunak. Grossmann Ilona és férje Németországból költö­zött ide. - A házat 1993-ban vettem, s előbb csak a nyarakat töltöttük itt, majd egyre hosszabb időt - mondta az asszony. - Ma már szinte mindig Borbáson vagyunk; ha mindketten nyugdíjasok leszünk, végleg ide telepedünk. Most még há­romhavonta vissza kell mennünk meghosszabbí­tani a turistavízumot. Véletlenül kerültünk Szentborbásra. Nem bántuk meg, hogy ide jöt­tünk. Szép a környezet, és a nyugdíjunkból Né­metországban szegényesen élhetnénk, itt azon­ban mindenünk megvan. Az asszony apja magyar, az anyja német, a fér­je pedig macedón állampolgár. A férfi nem is tud magyarul. - Nem unatkozik ő sem Szentborbá­son, hiszen mindig van teendő a ház körül; ker­tészkedünk, a pálmáimra és a rózsáimra nagyon büszke vagyok. Az időtöltésre azért sincs gon­dunk, mert nemrég két tévét és két antennát sze­reltettünk föl. Egyiken a macedón tévé, a mási- kon a német és horvát adók foghatók.________■ SZENTBORBÁSIAKTÓL KÉRDEZTÜK; MILYEN AZ ÉLET A LAKÓHELYÜKÖN, ÉS Ml HIÁNYZIK LEGINKÁBB A FALUBÓL? Munkahelyet, nagyobb biztonságot szeretnének Pavlekovicsné Kráner Hajnalka ügyintéző: - Kevés itt a korunkbeli, pedig a középko­rúak és a fiatalok jelentik a falu jövő­jét. Mi itt marad­tunk, mert eddig biztos volt a megél­hetésünk és a szü­lőket sem akartuk magukra hagyni. Gazdálkodunk; tartottunk marhát, lovat, nyulat. Szinte mindennel megpróbálkoztunk, hogy előbbre jussunk. Ma már azonban egyre bi­zonytalanabb a helyzetünk. Ha vál­tani kell, akkor is Borbáson szeret­nénk maradni. Inkább vállaljuk a napi utazást, de a lakhelyünkön nem változtatunk. Egy fiunk van, 15 éves, és Barcsra jár tanulni. Azt viszont nem tudom, hogy ha felnő, meg tud-e élni ebben a faluban. Maros Ferenc nyugdíjas: - Szentborbáson születtem, de már Pécsen élek. Rend­szeresen hazajö­vök, mert rendben kell tartani a szü­lői házat és a gaz­daságot, és segíte­ni kell a nyolcvan- éves nővéremet. Nagyon szép, bé­kés falunak tartom Szentborbást, bár mostanában aggasztóan növek­szik a bűnözés, errefelé is egyre több a lopás. Ezt azonban nem a helybeliek követik el, hanem idege­nek, besurranó tolvajok. A mi ku­tyánkat nemrég megmérgezték, mert eddig elijesztette a tolvajokat a portánktól. Több pécsi családnak is van itt háza. Én csak jót mondhatok erről a faluról. Szép hely, csak gyak­rabban kellene rendőrnek látnia. Czerlyenácz József nyugdíjas: - Tősgyökeres szentborbási vagyok, már ükapám is itt élte le életét. Het­ven évet töltöttem én is ebben a falu­ban. A lakócsai tsz- ben dolgoztam gépkocsivezető­ként. Dolgos nép az itteni; míg erő­vel bírtuk, mi sem pihentünk soha. Sőt, ma sincs megállás, nem ülhe­tünk ölbe tett kézzel: mindig van mit tenni a ház körül. A baj az, hogy a fiatalok hiába akarnak dolgozni, nem találnak megélhetést. Régen másképp volt. Nem csoda, ha el­mennek a fiatalok. A gyerekeink, unokák szívesen jönnek, jól érzik magukat nálunk. Ha itt nyaralnak, mindig lebicikliznek a Drávához, mert igen szép ez a partszakasz. Vízvári Szilvia varrónő: - Gyesen vagyok, előtta Barcson dolgoztam varrodában. Itt születtem, és szí­vesen élek Szent­borbáson. Békés falu ez, itt az ut­cán nyugodtan bi­ciklizhet a kicsi, nem kell félni, hogy elüti egy au­tó. Jó a levegő, ez a 20 hónapos Bar­barának nagyon fontos. Persze, ha a páromnak nem volna biztos, jól fizető munkája, akkor lehet, hogy mi is elmennénk. Ezen szerencsé­re nem kell gondolkodnunk. A fia­talok a szomszéd falvakban talál­nak szórakozási lehetőséget. A la­kócsai, szentmártoni, drávafoki bá­lokba járnak, mindegyik 4-4 kilo­méterre van a falutól. Nekünk a ki­csi mellett nincs időnk szórakozni. Dudás Jánosné polgármester: - Több pénzre volna szüksége az ön- kormányzatnak és jól fizető munka­helyekre az embe­reknek. Ma mind­kettő hiányzik. Ne­künk évek óta csak a legszüksé­gesebbekre futja. A kultúrházat sze­rettük volna idén felújítani, de erre csak jövőre kerülhet sor. Kis lépé­sekben haladunk: út épült a temető­höz, elkészült a buszforduló, hama­rosan kész a rendezési tervünk is. Kezdeni szeretnénk valamit a Drá­vával; a folyó töltésén Baranyában már kiépítették a kerékpárutat, s jó lenne ehhez csatlakozni. A kenus­túráknak Szentborbás az egyik megállóhelye, ezzel a lehetőség­gel is jobban szeretnénk élni. HIVATAL A SZOMSZÉDBAN Szentborbáson nincs önálló jegyzőség, a község Lakócsá- val van közös körjegyzőségben. Ott minden munkanapon fogad­ják az ügyes-bajos dolgaikat intéző ügyfeleket. A hivatal hét­főtől csütörtökig 7.30-16, pén­teken 7.30-12 óráig tart nyitva. A polgármesteri hivatal címe: 7918 Lakócsa, Petőfi utca 11. Tel/fax: 82/466-628 A KÖZSÉG KORFÁJA Az állandó lakosok száma: 147 Ötévesnél fiatalabb: 8 5-14 éves: 13 14-18 éves: 5 18-55 éves: 56 60 évesnél idősebb: 65 SEGÉLYEKRE ÖTMILLIÓ Az önkormányzat az idén 14,7 millió forintból gazdálkodik, és ebből csak 1,8 millió jut felhal­mozási célokra. Ezt az önmagá­ban nem túl nagy összeget pá­lyázatokkal igyekszik növelni a képviselő-testület. A település kiadásai már a 12,8 millió forin­tot is meghaladják. Több mint 2 millió forintot kell átutaltatniuk Lakócsának a közös intézmé­nyekre: ennyivel járulnak hozzá a körjegyzőség és a falugond­noki szolgálat működéséhez, il­letve az iskola és a gyermekjólé­ti szolgálat fenntartásához. Ide tartozik a 100 ezer forintos egy­háztámogatás is. A szociális ki­adások a rendszeres segélyek­kel és az eseti támogatásokkal együtt elérik az ötmillió forintot. A NAGYOBB MUNKAADÓK A 26 munkaképes lakos a bar­csi Unitradenél, a lakócsai szö­vetkezetben, illetve kft-ben, vala­mint a közútkezelő kht-nál vagy Pécsen dolgozik. Odahaza csak a mezőgazdaság adhat kenyeret. Az áfész vegyesboltja egy szent­borbási asszonynak ad munkát, az önkormányzat jelenleg két közhasznút alkalmaz. Most 15 munkanélküli él a faluban. VASÁRNAP IS KINYIT A BOLT Egy vegyes- és egy italbolt gon­doskodik a kis falu népének az ellátásáról. A nyitvatartási idővel elégedett a lakosság, a boltve­zető sokszor még vasárnap is rendelkezésükre áll, ha akkor van szükségük valamilyen áru­cikkre. A kínálatra azonban már hallani panaszt: nemegyszer előfordult például, hogy már reggel elfogyott a tej. Kicsit ba­rátságosabb is lehetne az üzlet belseje az emberek szerint. Fő­leg nyáron megérné a vegyes­boltnak, hiszen hetente kétszer érkeznek a Dráván kenuscso­portok, és ugyancsak itt vásárol­nák meg a napi élelmiszert. AZ OLDAL CIKKEIT ÍRTA: GAMOS ADRIENN, NAGY LÁSZLÓ FOTÓK: BACHER DÓRA Összetartanak a borbási családok Kézikosarat készít Bogdán Géza, a vesszők mestere így nyugdíjkiegészítésnek sem rossz a vesszőfonás. Elmondta: a szebb kosarakhoz nem egyszerű fűzfavesszőt használ. Amerikai nemes és holland sárga vessző- ből készíti a díszesebbeket. ■

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom