Somogyi Hírlap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-01 / Vasárnap Reggel, 35. szám
ELETMOD 2002. SZEPTEMBER 1 KÖNYVAJÁNLÓ Fűben, fában lakik az orvosság ■ Nagyanyáink a füvesasszonytól kapott növények főzetéből gyógyítottak. A gyógyteázás szokása nem halt ki. Kivált, ha olyan orvos írja a recepteket, mint dr. Fritz Geiger, a német gyógyszerészeti intézet szaktanácsosa. Gyógyteák című könyve könnyen áttekinthető, a betegségek és bántalmak lajstroma után egykettőre fellapozható azok leírása, a feltételezhető okok és a javallt tea növényenkénti, gram- monkénti összetételében. Ma már bio- és gyógynövényboltokban kapható minden összetevő. Egészségünkért A cukorbetegek infarktusveszélye ■ Idén Budapesten rendezik meg az Európai Diabétesz Társaság kongresszusát. A mai fogadás után holnap lesz a hivatalos megnyitó. Magyarországon ilyen nagy kongresszus még nem volt, több mint 11 ezer résztvevőre számítanak a rendezők. Az előadásokat a Hungexpo területén tartják. A magyar lakosság hat százaléka, 600 ezer ember cukorbeteg. A cukorbetegek mintegy fele iszkémiás szív- betegségben is szenved. Ez az arány kétszeres a cukorbetegségben nem szenvedő népességhez viszonyítva. A cukorbetegek kockázata halálos kimenetelű szívinfarktusra nézve hétszer nagyobb, mint a nem cukorbetegeké. Méhátultetés: egereknél már siker 0 Svéd kutatóknak a világon elsőként sikerült terhességet előidézniük egy olyan egérnél, amelyiken méhátültetést hajtottak végre. A kutatók nőstény egérbe egy másik egér méhét ültettek be a saját mé- he mellé. Mindegyikbe három embriót ültettek. Valamennyiből egészséges magzat fejlődött. A terhes mindkét méhből egészséges utódok születtek. A beültetett méh épp olyan termékenynek bizonyult, mint az eredeti. A nőknél két-három éven belül lehetséges lesz az ilyen operáció (becslések szerint száz párból egynek nem lehet gyereke méhrendel- lenességek miatt). Az ő esetükben ez csak a saját, nem működő méh eltávolításával lehetséges. FÉRFI VONAL Viagra helyett torna is megteszi ERDEKESSEG A kutyák a rákot is kiszimatolják? RECEPTAJANLAT ■ Egy Kölnben készült tanulmány szerint a férfiak bizonyos erekciós problémáin a szakszerű torna legalább annyira segít, mint a Viagra. A medencecsont orvos által előírt tomáztatásáról van szó - olvasható egy heidelbergi szaklapban. A kísérleti alanyok 80 százalékánál bizonyult eredményesnek a torna, míg a Viagrát szedő kontrollcsoport tagjainak csupán 74 százaléka mondhatta el ugyanezt magáról. Valamennyi korcsoport figyelembevételével száz férfi közül 19-nek vannak erekciós problémái. A kutyák a rákos daganatokat is képesek kiszimatolni - állítja John Church, a cambridge-i egyetem orvosa. Hat olyan esetről van tudomása, amikor egy kutya különös érdeklődést mutatott gazdájának bizonyos testrésze után. Később az orvosok daganatot fedeztek fel a testrészen. A jelenségre az szolgálhat magyarázattal, hogy a rákos sejtek az anyagcsere megváltozása következtében olyan anyagokat termelnek, amelyeknek más a szaguk, mint az egészséges sejtek által előállítottaknak. Hozzávalók 60 dkg sertésborda, 12 dkg kenyérszalonna, 15 dkg vöröshagyma, 15 dkg gépsonka, 1 db tojás, 1 csomó petrezselyemzöld, delikát, őrölt bors Férjek papucsban ■ A bordából 4 szép nyitott szeletet vágunk, kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, majd elkészítjük a ragut. A hagymát, sonkát, szalonnát vékony csíkokra vágjuk. Serpenyőben olajat forrósítunk, amiben a szalonnát üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a hagymát, a legvégén a sonkacsíkokat. Ráöntjük a tojást, pár percig pirítjuk és hűlni hagyjuk. Ezzel a töltelékkel betöltjük a bordaszeleteket, kétoldalt megtűzzük hústűvel, majd kevés olajon mindkét oldalát elősütjük. Pici csontlével vagy vízzel fölengedjük, majd fedő alatt készre pároljuk. Rézsútosan felvágjuk és krumpli- pürével (vagy tetszés szerinti körettel) tálaljuk. Elkészítési idő: 30 perc Egy adag: 2340 kJ/1660 kcal Ajánlott ital: Soproni kékfrankos Divatos kifejezéssel élve papucsférjnek nevezik azokat, akiknek az asszony parancsol. Azt nem lehet felmérni, hányán szaladgálnak közülünk ebben a lábbeliben. A pszichológus erre azt mondja, attól még működhet jól egy házasság, mert az egyikük - és most a férfi nem képviselőjéről van szó - alárendeltebb a másiknak. A szexológus kellemes társnak nevezi őket. A humorista viszont kivételesen nem nevet ezen a témán. ■ A papucs puha, kényelmes otthoni lábbeli. A papucsférj is elég puha, illetve puhány lehet, ha mindent ráhagy az asszonyra. Valószínű, hogy túl kényelmes is, mert nem mer ellenállni. Ha nagyon pipogya, akkor nem otthoni lábbelinek, hanem lábtörlőnek használják. A pszichológus viszont mást mond. Ranschburg Jenő szerűit attól még lehet jó házasságban élni, azaz működőképes lehet a frigy, ha az egyik fél elismeri a másik fölényét.- Nem olyan nagy baj az, ha ezt elfogadja a partner, az a nagyobb baj, ha értelmetlen hatalmi harc folyik - mondta. - Most sincs több papucsférj, mint régen, amikor a domináns személynek a férfit tartották - valószínűleg abból az időből származik ez a kifejezés -, csak legfeljebb ma szerepzavarokat élünk át. A nőknél a túlzott emancipáció sokszor uralkodásba torkollik, és ebből adódik, hogy fö- lékerekedik a férfinak. Az a legfontosabb, hogy családon belül megtaláljuk a helyes arányt. Ma már munkahelyen is előfordul, hogy több a nő, sőt női főnök van, és így a férfiak ilyen szempontból háttérbe szorulnak, de ez társadalmi jelenség. Vannak meghatározott területek, ahol a férfi nyugodtan átadhatja a főszerepet az asszonynak, ilyen például a háztartás. És természetesen az sem bűn, ha egy férfi odahaza is megosztja a munkát. Régi kifejezéssel a népnyelv úgy fogalmazta: cilinderben az ágy alatt, azaz meghunyászkodik a férfi. A szexológus Sz. Mikus Editnek kissé más a véleménye.- Ma már sokkal agresszívebbek, uralomra vágyóbbak a nők, azaz egyre többen vi- seük a nadrágot. Vannak férfiak, akik ezt jól tűrik, de vannak, akik kevésbé. Ha egy férfi mos, főz odahaza, az még nem jelent feltétlen alárendeltséget. Ugyanis amennyiben a nő is hozzájárul a családi kassza föltöltéséhez, azaz ő is keres - márpedig ez ma többnyire így van -, akkor természetes, hogy a férfi is kiveszi részét a háztartási munkából. Egyébként sok múlik a vérmérsékleten, hogy ki, milyen típus. Sz. Mikus Edit szerint más értelemben az a papucs, aki mindig mindent megbocsát a nőnek. S van is mit, mert egyre kiká- pósabbak a mai lányok, nem úgy, mint a régiek. Az intelligens papucsférj' nem hagyja, hogy lábtörlőnek használják, tulajdonképpen még kellemes társ is lehet, kényelmes lehet velük élni, mert nem veszekednek, s rendkívüli alkalmazkodási képességgel vannak megáldva. Nem feltétlenül pipotyaságot jelent, ha valaki engedi a párját kibontakozni. Persze a „dupla papucsot” mulyának tartják a nők, akik egyre domi- nánsabb szerepre vágynak. Gálvölgyi János színművész azt mondta, nem lehet túl hízelgő dolog, ha valakire ráfogják, hogy papucsférj, mert az afféle tutyimutyiságot is jelent. Ó mindenesetre nem tartja magát annak, boldog házasságban él feleségével két évtizede, és ha kell, szívesen segít neki bevásárlásnál is - igaz, ezt csak két-három percig bírja. •- A színpadon sokszor játszottam ilyen szerepet, de miután távol áll tőlem ez a figura a valóságban, ezért úg érzem, még könnyebbembe le tudtam élni magam, jga talán jobban el tudtam~já: szani, mintha a valósághű i ezzel a problémával kdlen megküzdeném. Maksa Zoltár humoráns, őrnyol évig volt nős:_..- Nem vakar papucsférj, igaz nem is igényeltél Szerintem az ilye: férjjel azt csinál nak a nők, ami akarnak, és al minden reggel szí jában hozza a papucsol Mindig mellérendelt vi szonyra törekedtem, -am egyenrangúságot jelent, aza nagyon szívesen segítek mi són, ha engem is megsegí Mostani friss kapcsolatot ideálisnak mondható, jól k egészítjük egymást, nagyo; szívesen viszem a ágyba a papucsát. Görög LászL színész végk'ép nem nevezhető,pí pucsférjnek ugyanis nem há zasodtak ossz Hernádi Judi művésznővel. Ti zenegy éve élne együtt boldogan elmondásuk szerint mind össze csak egyszer vészé kedtek. Igyekeznek minden szép szóval elintézni egy mással. Van ugyan jegygyű rfíjük. xJe csak-Görög Lászli hordja, Hernádi Judit pedi csak nagy ritkán veszi fel. Temesi Lászu ■ Kozmetikusok állítják, az emberek bőre rendkívül különbözik egymástól, épp ezért sokféle sertől, krémtől lehet rugalmas és szép. De aki nem tudja vagy nem akarja a szépségipar termékeit megfizetni, annak sem kell lemondani a kellemes tapintású bőrről. A különböző zöldségek, gyümölcsök rendkívül alkalmasak arra, hogy ápolják és óvják testünket. Csak nagyon nem mindegy, hogy milyen bőrtípusra, milyen növény levét, virágát használjuk. Táblázatunk - amelyből kiderül, hogy teljesen hétköznapi és nem drága különleges zöldségekről, gyümölcsökről van szó - ebben nyújt segítséget. A nagyevők álma ■ Nem hizlal a zsíros étel, ha sikerül egy géntől megszabadulnunk - fedezték fel az amerikai Wisconsin Egyetem kutatói. Az öröm azonban korai még, hiszen e gén hiánya egyelőre nemcsak a pocakra hat, hanem a bőrre és a szemre is, sajnos negatívan. Az SCD-l-es gén egy enzim gyártásában játszik kulcsszerepet, amely a zsírsavak termeléséhez szükséges. A gén hiányában a fölösleges zsír egyszerűen lebom- lik, a szervezet elégeti. A kísérletek végzői igazán mindent megtettek azért, hogy hízzanak az egerek, de az SCD-1 eltüntetése megóvta az állatokat bármiféle súlyfelesleg kialakulásától. Egyelőre problémát okoz, hogy a kísérleti állatoknál a gén elpusztítása nemkívánatos komplikációkat, bőr- és látásproblémákat is okozott. A kutatócsoport ezért most- már a gén ilyen' működési mechanizmusát próbálja pontosan feltérképezni. Tehát addig türelem, vár a pacal, vár a máj, még ne zabálj. Büntetlenül... MUHELYSAROK Kapuvári bicskás pecsenye Búcsú a házi kedvenctől ■ Háziállatainkat többnyire családtagként kezeljük. Ha életük véget ér, szinte emberként gyászoljuk őket. De tudjuk-e, mi a gyakorlati teendőnk, ha bekövetkezik az elkerülhetetlen vég, s mik a lehetőségeink a tisztes búcsúra?- Különösen meleg időben fontos, hogy az állat tetemének elszállításáról minél előbb gondoskodjunk - mondja az állatorvos, dr. Sütő András. - Kutyák esetében az elhullást mindenképpen közöljük a kezelő állatorvossal, aki a nyilvántartásból kijelenti az ebet. Különben tovább kapjuk a veszettség elleni oltásra szóló behívókat, és esetleg meg is büntethetnek annak elmaradása miatt! Amennyiben kertesházban élünk, úgy a tetem elásása a legkézenfekvőbb. Ám társasházban ehhez mindenképpen ki kell kérni a lakótársak beleegyezését. A kiásott gödör legalább egy-másfél méter mély legyen, hogy a sírt egy másik állat ne tudja kikotorni. Lakótelepi lakásban, bérházban több megoldás választható. Budapesten a Fővárosi Közterület Felügyelet emberei meghatározott díj ellenében a tetemet elszállítják. Vagy lehetséges megoldás a hamvasztás. Kérésre urnában megkapjuk a hamvakat vagy rendelhető mobil égetőkemence, amit a helyszínre hoznak. A hamvasztás körüli búcsúnak csak a pénztárca szab határt. Meg lehet választani az urna típusát, színét, kegytárgyakat, feliratozást. Léteznek úgynevezett kisállattemetők is. Ezek ugyanúgy működnek, és hasonlóan gondozottak, mint az emberi kegyhelyek. Kis sírokban, koporsóban helyezhető örök nyugalomra papagájtól kezdve macskán át kutyáig nagyon sokfajta állat. Ám ne felejtsük, a többéves kapcsolat után, bármilyen rendű-rangú a búcsú, a szeretett cicáról, kutyáról, aranyhörcsögről, tengerimalacról legyen legalább egy fénykép vagy videofelvétel, hogy akkor is visszaidézhessük őt, amikor már nincs velünk. S bár ugyanolyan egyéniségű állatunk biztosan nem lesz többé, mint amilyet elvesztettünk, ennek ellenére - különösen ha a gyerek kedvence volt - fontos a pótlás. Gondolkodjunk azon, hogy egy másik, hasonló állatot vegyünk magunkhoz. Ez a lelkűnknek is jót tesz, mindamellett az új kis jövevénnyel való törődés eltereli a gondolatainkat a veszteségről. Ettől még nem felejtjük el, és nem „csal juk meg” elment barátunkat... ek és bőrtípusok Antibakteriális, sebgyógyító hatású. KülönfeugSÉ? bőrproblémák eseten is (ekcéma. akné;gléges& vízhiányos és száraz bőrre. Stresszes, idősödő bőrök jótevője, hidrataraeszesi't. Fáradt arcbőr az alma levétől felfrissül. *' Stimuláló, simító, érett, száraz bőrre. JáB| Öregedő, száraz bőrre, regenerál, rugálmas^^^r Száraz bőrre, regenerál. Zsíros bőrre, borszepito(allergravészelyl), ^ Valamennyi bőrtípusra. hidratálffnssíttÉfc ’S& némileg halványít. CjU rlk p Növényi olajjal készítsük.bőramító hatású*Zsíros bőrre. Zsíros és normál bórre^a^ühjSf^^u: