Somogyi Hírlap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-28 / 227. szám

2002. Szeptember 28., Szombat Hétvége 9. OLDAL ◄ Tájképek a laktanyában Sztojan Ivkovics nélkül rajtol a Klíma-Vili Kokain a pelenkaszállítmányban Armando Fenyvesen várja Tarát Színházimádó SOTOZatSZtár Gyakran mondják: Tarának a kisfia mellett lenne a helye FOTO: MARTON LÁSZLÓ Balatonfenyves A kétéves Armando hüppögősen ébredt, de hamar feltalálta ma­gát. Megszokta már, hogy időn­ként idegen emberek unszolják a mosolyát és mindenféle eszközt tartanak az orra elé. A kétévesek öntudatával mond mindenre ne­met. Nanala pontosan tudja, hogy mikor kell ezt igennek érte­ni. A kisfiú ébredés után forró ka­kaót követel és Nanala baracklek- ■ várjával megkent zsömlét maj­szol. Amikor kevésbé figyelnek rá, leeszegeti róla a finom lek­várt, de aztán megadóan befalja a zsemlét is. Borcsival németül és magyarul is elszámol, majd oda­áll a tévé elé és egy német nyelvű adón gyermekprogramot néz. Egyszer megszólal: Anita... Kovács Anitát a fél ország Tara­ként ismeri, s most legalább eny- nyien drukkolnak azért, hogy ne szavazzák ki a Big Brother show- ból vagy a menesztését követelik. Gyakori hangok: menjen haza a kisfiához, egyáltalán miért hagyta magára? Nanala, Kiss Julianna ez­zel nem ért egyet. Mint mondta, minden szülőnek joga van kipró­bálni önmagát, és Armando szere­tő családban várja az édesanyját. Tulajdonképpen két csonka csa­lád talált egymásra Tara és Julian­na barátságában. Tarát és öccsét szüleik válása után édesapjuk ne­velte, Julianna négy éve veszítette el a férjét, egyedül neveli a 14 éves Borcsit, aki késői gyermek. Mindig is vágytak a gyermektársaságra, házuk hatalmas parkja nyaranta tele volt játszadozó gyerekekkel. Tara kismamaként költözött Feny­vesre, Juliannáékkal szemközt épített házat a német Marioval. Azt is tudja már a fél ország, hogy kapcsolatuk a végéhez közeledik, de Julianna melléjük áll: hét év után döntötték el, hogy külön uta­kat járnak majd, de Armando sze- retete örökre összekapcsolja őket. Tara Kaposváron szeretne letele­pedni, ahol Armando született, ha a shownak vége. A Big Brotherben Julianna olyannak látja őt, ami­lyennek megismerte, kemény sor­sú érzékeny embernek, aki nem futamodik meg a kihívások elől. Azt tagadja, hogy Tara hirtelen jött népszerűsége őt is, Borcsit is sztár­rá avatta volna. Bár nem számított ekkora érdeklődésre, biztatta ba­rátnőjét, s ha tehetné, maga is vál­lalkozna a különös feladatra. A na­pokban régi ism'érŐsé jelentkezett, hogy vállalná-e a gyermeke gon­dozását, mert halaszthatatlan ügyei hosszabb időre szólítják. A tévében látta Nanalát Arman­dóval. GÁLDONYI MAGDOLNA CSAPÓ VIRÁG 1968-ban született. Gimnáziu­mi évei alatt a Pince Színház társulatához tartozott. A kaposvári színházban először stúdlózott, majd felvételizett a színművésze­ti tőiskolára. A négy év alatt Szegeden. Győr­ben és a Katona József Színházban is dolgo­zott. majd visszajött Kaposvárra. A kezdetek­től a Barátok közt című sorozat szereplője. Az idén Varga Zsuzsával megosztva megkap­ta a Komor-emlékgyőrűt. Csapó Virágtól nemrég valaki megkérdezte, mit keres Kaposváron. A színésznő kikelt magából, és elmondta, hogy az itteni szín­házban dolgozik. Azt mondja, nem bánja, hogy ingerült volt. Ha tíz érdeklődőből egyet becsá­bított egy előadásra, már megérte a kiabálás.- Jövőre lesz tíz éve, hogy Kaposváron van.- Ilyenkor szoktak számot vetni, de én nem szeretem az ilyesmit. Különben is, már 1988-ban itt játszottam, csak csoportos színészként. A főis­kola négy éve alatt is folyamatosan itt voltam, vagyjaasiügyből kifolyólag vagy meghívásra.- így a színház több időszakát látta. Össze le­het őket hasonlítani?- Akkor húszéves voltam, és teljesen más volt a helyzet, mint ma. Pont tegnap meséltem valaki­nek az Állatfarm előadásá­ról. Mondtam, hogy kikkel láttam, és tátva maradt a szája a hallgatóságnak. A legapróbb szerepeket is olyanok alakították, mint Pogány Jutka. Most meg ha mondom, hogy kikkel ját­szom, nem ismerik őket. Ez valószínűleg azért van így, mert nincs már a tévé. A mostani színészek nem hi­szem, hogy rosszak, csak össze kell még kovácsolódniuk. Azt a fajta őrült színházimádatot, amit Jordán Tamásék képvisel­tek, nap mint nap megtapasztalom. Más színház nem ment volna le Albániába arra a fesztiválra, ahová mi 8 órát utaztunk, próbáltunk, lejátszot- tuk az előadásunkat, és utaztunk vissza. Borzal­mas élmény volt az ország. Emellett az előadá­sunkat ezer albán nézte. Nem értettek egy szót sem, ennek ellenére végigtombolták.- A főiskola után csupa főszerepet játszott. Amióta bejött a Barátok közt sorozat, úgy tűnik, hogy ez a sikertörténet megakadt.- Megállapodásunk van, hogy évente két sze­repet játszom, így semmi akadálya a munkának. A sorozat előtt rengeteget játszottam. Én nem va­gyok főszerepre vágyó színésznő. Az én szerepe­met tavaly a Vőlegényben jobban szerettem, mint ha én játszottam volna a naivát. Sokkal szí­nesebb, gazdagabb lehetőség. Inkább játszom kettő ilyet, mint sok egysíkú szerepet. Pedig volt, hogy egy évben négyet is kaptam.- Ha ellátják főszerepekkel, hogy jut az ember eszébe elmenni egy szereplőválogatásra egy szap­panoperához?- Abban az évben éppen nem csináltam sem­mit. Ültem esténként a kanapén a kislányommal, és azt gondoltam, hogy megbolondulok. Jelent­keztem a szereplőválogatásra; azt mondtam ma­gamnak, hogy másképp fogok dolgozni, ha itt nem kellek. Nem tudok én várni és a fene­kemen ülni.- Szerencsés volt az, hogy el­vállalta a szerepet a Barátok közben?- Nem bántam meg. Soha nem lesz nyaraló, repülő vagy motorcsónak az örökségemben. Lakni kell és enni valamit. Ele­gem volt abból, hogy hó végén mindig a büféből kérjek kölcsön, és a hónap elején meg ugyanoda visszafizessem. A színész ne menjen el fát vágni meg bolti eladónak, ha a szakmájában tud pénzt keresni.- A kollégái hogyan viszonyulnak a tévés szere­péhez?- A többiek is ezt csinálnák, ha lenne rá lehe­tőségük. Megpróbálnák valamilyen módon mű­ködtetni a családjukat, ha módjuk van rá. A töb­bi szereplő,^ aki vidékről ment fel, otthagyta a színházát. Én ezt nem tenném semmi pénzért. Nem akarok Pesten játszani. Nincs olyan társu­lat, ahová elmennék.- Akkor sem, ha beigazolódik, hogy Babarczy László nem pályázik újra az igazgatói székre?- Bízom abban, hogy ha változás lesz, vala­milyen belső ember kapja meg a vezetés jogát. Ha nem, akkor nagyon úgy fest a dolog, hogy a színház felbomolhat. A baráti körömben sokan gondolják így. Persze nekünk most nem ezzel kell törődnünk. Itt vagyunk a feladat előtt, hogy a „nagyok” nélkül jó dolgokat csináljunk. Ez engem nagyon felpörget, és úgy látom, a többi­ek is így vannak vele. Alig várjuk a kihívást. KÓNYA ORSOLYA „ERŐS VÁRUNK, A NYELV” Mai szólások, közmondások Szólások és közmondások voltak és lesznek is nyelvünkben. Nél­külük beszédünk és írásunk sze­gényes, színtelen lenne. Régebbi szólásaink és közmondásaink nagy részének eredetét, keletke­zését már nem ismerjük; legfel­jebb a nyelvvel foglalkozó kuta­tók, magyartanárok egy része tudja például, hogy a lóvá tesz a boszorkányhitet, a kosarat kap, a kiteszik a szűrét a réges-régi ud­varlási szokásokat idézi. A dugá­ba dől, a maga malmára hajtja a vizet vagy a benne marad a csá­vában pedig a különféle egykori mesterségekre utal. A most jön a feketeleves valaha volt ételnevet rejt magában. Az ilyen és ezekhez hasonló szólásokat ma már nem ereded jelentésükben, hanem stüáris cél­lal használjuk, kifejezve ezzel a nyelvi hagyományokhoz való kö­tődésünket. ■ De vajon keletkeznek-e ma is szólások, közmondások? A cím­ben megelőlegeztem a választ: igen! Ahogy minden korban, úgy ma is teremtünk - a beszé­dünket és írásunkat élénkítő - szólásokat, közmondásokat. Ilyen - újabban keletkezett - szólás: elvéti a házszámot (fél­reért), eltesszük magunkat holnapra (lefekszünk), fellőt­ték a pizsamákat (elrendelték a lefekvést, a takarodót), agyilag zokni (buta), szellemi rövid- nadrág (műveletlen). íme néhány új közmondás (minden különösebb magyarázat nélkül): Nem most léptem le a falvédőről. Verekszik, mint Kokó a gyermekmegőrzőben. Kevés az olyan ember, akinek az arcképé­vel van kitapétázva az Akadémia. Elhúzza a csíkot. Annyi benned az eredetiség, mint egy fénymá­solatban. Vigyorog, mint vadal­ma az exporüádában. A tisztaság fél egészség, a lustaság is az, így én teljesen egészséges vagyok. Kár, hogy nem kézigránát volt a CSÖrgŐd! MIHÁLYFALVI LÁSZLÓ Fürdőszoba Fürdőszoba keményhab lapokból Ha lakásunkban ön­erőből kívánjuk für­dőszobánkat kiépíte­ni, érdemes a sztiro- dur anyaggal dolgoz­ni, mert vele a munka gyorsan megy, és vál­tozatos felületek hoz­hatók létre. Ennek az extru- dált polisztirol ke­ményhabnak a jel­lemzője a különösen nagy nyomószilárdság és merev­ség, ugyanakkor a kis tömeg és a jó hőszigetelés. A nem korhadó, vízálló és könnyen megmunkál­ható anyag két oldalát textilerősí­tésű speciális habarcsréteggel lát­ták el. Sima felülete a csempebur­kolás ideális alapja. A kemény­hab lapokban vagy előre gyártott elemek formájában kapható. A könnyen megmunkálható, vágható anyag nem csak kisebb fürdőszoba-felújításokhoz prak­tikus, hanem komplett vizes he­A fürdőkádat akár a helyiség közepén is elhelyezhetjük lyiségek kialakításánál is eddig nem ismert lehetőségeket kínál. Alkalmazási lehetőségei a nyers falak és vegyes építésű falazatok burkolásától a különböző aljzato­kon, sík és sima padlófelületek létrehozásán át a különféle vá­laszfalak, polcok, lerakófelüle­tek, dobogók, fürdőkád- és cső­burkolatok kialakításáig terjed­nek. A burkolóelemek szinte minden alapra lerakhatok, még a régi vakolatot vagy csempét sem kell leverni. • ■ Csempebirodalom a Kanizsai utcában Modern, rusztikus és klasszikus csempéket, járóla­pokat értékesíte­nek a kaposvári Roberto csempe- áruházban. A színvonalas fürdő­szoba-berendezé­sekért sokan jön­nek a környező megyékből is, hi­szen az olcsótól a luxusáruig náluk minden kapható. Nálunk egy helyen szinte minden megtalálható A Zalakerámia csempegyár már­kaképviseleteként bármilyen csempe, járólap megrendelhető. Jelenleg csaknem ezerfajta burko­lólapot árusítanak készletről. Óri­ási a választék import- (olasz, spa­nyol, török és cseh) csempékből is. Mivel mindig a legdivatosabbat rendelik meg, állandóan nagy a forgalmuk. Fodor Róbert, a Fodor és Társa Kft ügyvezetője azt vallja: színvonalas választékot kell nyúj­tani, így a vásár lók hűek marad­nak. Bizonyos termékekre en­gedményt ad­nak. A Robertó csempeáruházban minden meg­vásárolható, ami a fürdőszobába kell: tucatnyi fajta kád, szaniter, csaptelep van az üzletben. Építke­zők, lakásfelújítás előtt állók közül sokan náluk szerzik be a jó minő­ségű, kedvező árú felszerelést.- Nálunk egy helyen szinte minden megtalálható - hangsú­lyozta az ügyvezető. - Nagyon sok somogyi családot kiszolgáltunk már, s a mostani kínálatot úgy állí­tottuk össze, hogy mindenki meg­lelje a kedvérevalót. Szinte napon­ta új szállítmány érkezik, s úgy gondolom, továbbra is széles vá­lasztékot tu-. iunk kínálni. A Kanizsai úton levő áru­ház hamarosan teljesen meg­újul. Az ötszáz négyzetméteres eladó terület még egyszer ennyivel bővül, és a mos­taninál még nagyobb kínálattal várják a vásárlókat. _________± Cí m; Robertó Csempeáruház 7400 Kaposvár, Kanizsai u. 56. Tel.; 06(82)511-516,412437 Fax; 06(82)511-516 ^fhnuwÉn I ÉWES ^ Fürd^K^íaszalon SZÜLETÉSNAPI AKCIÓI zuhanykabinok vására! AKCIÓS ÁRAK termékek óriási választékban 8% kedvezménnyel! IJUUKamaiB padlólapok és csempék 10% kedvezménnyel. Fürdőszobai kiegészítők, tükrök 10% kedvezménnyel. Minden új burkolat megrendelésre i% kedvezmény. A* októlt»«ar végéig tart! J2uiguna a vallás oatázs Kaposvár,BarossG.u.8. • Tel.:82/427-427 -Nyitva:h-p9-17.30-!g,sz9-12óráig. I Padlólapok, csempék, ragasztok, fugázok óriási választékban, kedvező áron kaphatók! yBjJT1 'mm Kínálatunkból: IrübfeP- fürdőszoba kiegészítők, zuhanykaUinok. fürdőkádak. szanilerel1- csaptelepek... I Az diái Fürdőszoba I AZ-WSL Szalnn tl&OŐHOM itlll! wXUI UI I Bízza ránk magái mi: Szépségei csempészünk ollhonába! Kaposvár, Dombóvári út 3. (COOP áruházbelső udvarában) Tel/fax: 82/511-839,427-373 Nyitva tartás: hétfő-péntek 8.30-17.00, szombat 8.30-12.00 www.kozep.hu/opal

Next

/
Oldalképek
Tartalom