Somogyi Hírlap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-21 / 221. szám

2002. Szeptember 21., Szombat 9. OLDAL Ujjlenyomata buktatta le Kaposvár Az ujjlenyomata buktatta le azt a tolvajt, aki egy kaposfüredi ház­ba próbált meg besurranni. A 26 éves, büntetett előéletű fiatalem­ber amúgy Kunszentmiklóson él, s „utazó bűnözőként” rendsze­rint onnan indult portyázni. Né­hány napja szabadult a tamási fogdából, de nem vesztegette az időt. Kaposfüreden akart betörni egy házba, de a tulajdonos meg­zavarta, így a besurranónak me­nekülnie kellett a mintegy 600 ezer forint értékű zsákmányt hát­rahagyva. A rendőrök a helyszínen rög­zített ujjlenyomatok alapján a nyilvántartásból rögtön beazono­sították a fiatalembert, és érte mentek Kunszentmiklós-ra. A gyanúsított, bár tagadja a bűn- cselekmény elkövetését, a kapos­vári rendőrség fogdájának ven- dégszeretetét élvezi... ________■ Zs ebre büntetett a rendőr Nagykanizsa Háromszázezer forintot szeretett volna kapni, ám csak ötvenezer­rel gazdagodott az a rendőrt?), aki ellen a szlovák Baran Ladislav tett feljelentést a kassai főkonzu­látuson. Mint azt megtudtuk, a férfi családjával két hónapja a 7- es főútvonalon haladt, amikor Nagykanizsához közel, kék villo- góját használva, egy Volkswagen Golf személyautó - amelyen rendőrség felirat nem volt - meg­állította. Egy egyenruhás rendőr szállt ki belőle, és elkérte a férfi iratait, majd közölte vele, hogy túllépte a megengedett sebesség­határt, ugyanis 124 kilométeres sebességgel közlekedett. Akkor eltekint a feljelentéstől, ajánlotta a rendőr, ha kap 300 ezer forin­tot. A szlovák férfi 150 euróra le­alkudta az összeget és továbbállt. Nyugtát természetesen nem ka­pott. Az ügyben a Zala Megyei Ügyészség jár el; dr. Dobos Gab­riella sajtóreferens arról tájékoz­tatott: hivatalos személy által kö­telességszegéssel elkövetett vesz­tegetés alapos gyanúja miatt ren­deltek el nyomozást. Az ügyet nehezíti, hogy Baran Ladislav, bár az autó rendszámát felírta, ezt a cetlit elvesztette, ám a rend­őrről tudott személy leírást adni. VARGA ANDREA Sorozatos gyújtogatások Budapest Újabb gyújtogatás történt Buda­pesten, a Gazdagréti út környé­kén egy hétvégi házban. Egy hó­nap alatt ez volt a hatodik ilyen eset a XI. kerületben. Péntek haj­nalban egy óbudai gyógyszertá­rat is fel akartak gyújtani. Tegnapelőtt éjjel egy közös tel­ken két hétvégi ház égett a XI. ke­rületben, valamint felrobbant egy propánbutángáz-palack, szemé­lyi sérülés azonban nem történt. Nagyon valószínű, hogy szándé­kos gyújtogatásról van szó - mondta Halasi Jenő alezredes, a tűzoltóság tűzvizsgálója. A tűzol­tók gyújtogatás nyomait fedezték fel további két szomszédos telken lévő faházban, de azok a házak nem égtek. Az alezredes szerint a helyszínre érkezéskor senkit nem találtak a telek környékén. ■ Kaposváron, a Tesco Áruházban lévő üzletünkben hétfőtől vasárnapig feladhatja hirdetését, vagy előfizethet lapjainkra. Sőt, az üzletben lévő I'W1"8BT»I hirdetési szelvényt 0-24 között bármikor kitöltheti, és bedobhatja a helyszínen lévő szelvénygyűjtő dobozba! Nyitva: hétfőtől szombatig 9-20-ig, vasárnap 9-19-ig A hét minden napján az Önök rendelkezésére állunk! Bomba nélküli riadók Tegnap délelőtt a Szombathelyi Városi Bíróságot kellett kiürí­teni, mert egy ismeretlen férfi telefonon közölte a bíróság köz­pontosával, hogy bombát helyezett el az épületben. A bomba­riadót bejelentő telefonok többnyire vaklármának bizonyul­nak. A rendőrség által elfogott „vicces” telefonálók veszélyes fenyegetés szabálysértését követik el, amelyért akár 100 ezer forintos pénzbírság is kiszabható. Budapest^ Szombathely Egy-egy bombariadó közintéz­mények életét bénítja meg több órára, nem is beszélve arról, mennyibe kerül a kiszállás a rendőrségnek. Eddig bírósági épületben robbanószerkezetet sohasem találtak. Egy esetben azonban a Hevesi Városi Bíróság épületének folyo­sóján dobtak el egy Molotov-kok- télt, két éve pedig a Veszprémi Városi Bíróság egyik tórájának la­kásajtajára hajítottak hasonló szerkezetet. Az ilyen rendkívüli események felborítják a bíróság életét, tárgyalásokat kell elhalasz­tani, ami tovább késlelteti az ügyek befejezését. Dolgozatírás, érettségi vizsga előtt az iskolákba is több bejelentés érkezik, de a tűzszerészeknek akadt már dol­guk hasonló ok miatt bevásárló- központban is. A rendőrségnek megvannak az eszközei arra, hogy a gyanús telefonokat kiszűrve elfogja a fe­lelőtlen telefonálót, akire - ha személyi sérülés, vagy valami­lyen kár nem történt - veszélyes fenyegetés szabálysértése miatt pénzbüntetés vár. Fiatalkorú ese­tén természetesen a szülő felel gyermeke cselekedeteiért, a pénzbírság is őt sújtja, akadt azonban már olyan iskola is, ahol a többször telefonáló diákot eltanácsolták. A hatóságok minden esetben megteszik a szükséges intézke­déseket: kiürítik az épületet és aprólékosan átvizsgálják. Nem tehetik meg, hogy a nyilvánvaló telefonbetyárságot ne vegyék komolyan. HORVÁTH MAGDOLNA Fecskendő volt a fegyvere Berlin Két hét alatt tizenkét berlini boltot rabolt ki fényes nappal egy férfi; az eladónőket AIDS-esnek mondott véres injekciós fecskendővel fenyegette. A férfi szeptember 4-e óta tu­catnyi kisebb boltot rabolt ki az­zal a trükkel, hogy vérnek látszó folyadékkal teli injekciós fecsken­dővel fenyegette meg áldozatait, kivétel nélkül nőket. Azt állította, hogy a fecskendőben AIDS-es vér van, és beléjük szúrja a tűt, ha nem adják át a bevételt. Szerencsére a rabló senkit sem sebesített meg. Amikor elfogták, megtalálták nála a „fegyvert”, há­tizsákjából több tű is előkerült. A hatósági vérvizsgálat dönti majd el, valóban HIV-fertőzött-e a férfi. Elfogta a német főváros rendőrsé­ge a fecskendős fenyegetőt. A Reinickendorfer Strafie-i metró­aluljáró civil nyomozóinak sze­rencsét hozott a 13-as szám: a ká­bítószerfüggő román férfinak épp a 13. rablási kísérletét sikerült meghiúsítaniuk. A 26 esztendős tettes azonnal fölismerte remény­telen helyzetét és nem tanúsított ellenállást. Miközben megbilin­cselték, kijelentette: „Igen, én vagyok, akit köröznek...” Letartóztatása előtt nem sokkal Wedding kerületben fosztott ki egy kozmetikai szalont. Egy mat- racszaküzletből zsákmány nélkül menekült, mert az eladónő túl hangosan kiabált segítségért. A berlini ügyészség a főváros­ra kiterjedő körözést bocsátott ki a fecskendős ellen. Egy 53 fős rendőrkülönítmény tette tűvé érte a várost. A fecskendős a 12 rablótámadással több ezer eurót zsákmányolt. A pénz arra kellett, hogy kifizesse tartozásait, és újabb kábítószerhez juthasson. A férfit egyébként kisebb-na- gyobb lopások miatt már egy ide­je körözte a berlini rendőrség. KULCSÁR HALÁLOS ZUHANÁS. Autóbalesetben életét vesztette egy rendőr Budapest határában csütörtök este. A 2-es úton a fővárosból kifelé haladt egy Fiat. Az autó eddig tisztázatlan körülmények között áttért az út menetirány szerinti bal oldalára, majd ott egy körülbelül 6 méter mély, fákkal-bokrokkal tűzdelt árokba zuhant. Az ütközés következtében a gépkocsi vezetője kizuhant az autóból, és életét vesztet­te. Az áldozat egyedül utazott az autóban. A kocsit daru emelte ki árokból. Bartha László, a BRFK sajtóügyeletese elmondta: a baleset áldozata egy budapesti rendőr, aki saját kocsijával közlekedett, és nem volt szolgálatban.____________________________________________________ ____________mti ÜG YELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig MEGKÉSELTE. Mellkason szúrta nyolcéves fiát egy hajdúhadházi férfi péntekre vir­radóra. A gyermeket életveszé­lyes állapotban szállították kór­házba. Gyulai József, a Hajdú- Bihar Megyei Rendőr-főkapi­tányság sajtóreferense elmond­ta: a férfi egy családi vita után szúrta le a gyereket. Támadásá­nak eredeti célpontja a fiú édes­anyja volt, akinek sikerült elme­nekülnie a lakásból. Az apa ha­ragja ekkor a fiú ellen fordult. KIESETT A VONATBÓL. Kiesett a vonatból egy fiatal nő Vecsés közelében csütörtök este. A 20 éves lány azonnal életét vesztette. A budapesti L. Edit a fővárosból Cegléd felé közlekedő személyvonaton utazott. Amikor a vonat Vecsés felé közeledve lassított, kinyi­tott a szerelvény egyik ajtaját, és kiállt a lépcsőre. Ezt köve­tően megcsúszott, és a még mozgó vonat alá esett, mti FRONTÁLIS ÜTKÖZÉS. Egy embert meghalt, kettő pedig megsérült tegnap a 41-es szá­mú főúton Baktalórántháza és Besenyőd között, amikor két személyautó frontálisan ütkö­zött. A Nyíregyháza irányából érkező román rendszámú autó eddig tisztázatlan okból neki­ütközött a vele szemben közle­kedő ukrán rendszámú jármű­nek. Az ukrán autó sofőrje a helyszínen meghalt, két utasát pedig súlyos sérülésekkel szál­lították kórházba, mti ERŐSZAK. Több civil szervezet, Csillag Ádám filmrendező, Baló György újságíró, és a néhány hete apja által meggyilkolt kisfiú édes­anyja és nővére tegnap írásban felszólították az Országgyűlést, a kormányt, az országos rendőrfő­kapitányt, a legfőbb ügyészt és a Legfelsőbb Bíróság elnökét, hogy hozzanak a nemzetközi normák­nak megfelelő intézkedéseket a családon belüli erőszak vissza­szorítása, és az áldozatok védel­me érdekében. Mint megírtuk, az apa .miután végzett gyermekével, a HÉV alá ugrott és szörnyethalt. A férfi éveken át bántalmazta gyermekeit és feleségét. TOLVAJOK. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vett hat embert nagy értékű üzemi lopás gyanúja miatt. Egy multinacionális elektroni­kai cég képviselője augusztus 16-án jelentette a "rendőrségen, hogy ismeretlen tettesek ellop­tak zalaegerszegi üzemük terü­letéről 100 ezer darab IC-t (in­tegrált áramköri elemet) mint­egy 130 millió forint értékben. DÍJKITŰZÉS. Budapest rend­őrfőkapitánya 500 ezer forin­tot ajánlott fel annak, aki egy budapesti gyilkosság elköve­tőinek nyomára vezeti a rend­őrséget. Az elkövetők augusz­tus 14-én 18 óra és augusztus 15-én 13 óra között a Buda­pest XXII. kerületében, a Bar­tók Béla utca egyik családi házában olyan súlyosan bán­talmaztak egy 76 éves férfit, hogy az a helyszínen belehalt sérüléseibe. A rendőrség kéri, hogy aki tud valamit a bűn- cselekményről vagy a tette­sekről, hívja a 107-es, 112-es segélyhívót. _______________■ KÉ K TÜKÖR DAEWOO SÁNTICS NAGYATÁD TACUMA^H^ LANOS 200 000 Ft kedvezménnyel! AVI A 5 éltes ingyen cascóval kamat nélküli hitelre. DAEWOO SÁNTICS 7500 Nagyatád, Szabadság u. 21. 7Z‘ A Tel.: 06-82/454-136, 30/947-5294, fax: 452-328 Az Axel Springer- Magyarország Kft. Somogy Megyei irodája, a Somogyi Hírlap Kiadója vezető munkatársat keres a megye északi területére kaposvári székhellyel. értékesítői és ügyfélorientált Amit biztosítunk: szemléletmód .» jó problémamegoldó készség ■* J°vedfleum- minimum középfokú végzettség médiavállalkozásunk biztos ^ vállalkozói igazolvány előnyt jelent hattere szakmai továbbképzés Ha felkeltettük érdeklődését, szakmai önéletrajzát szeptember 30-ig várjuk címünkre: Somogyi Hírlap 7401 Kaposvár, Pf. 31. A borítékra írják rá: „Vezető munkatárs” IngyenesLp lengéscsillapító vizsjplft minden típusra!) A lejícpSesillapító árából IJpo kedvezmény kJ október 15-ig!______ Tá rsa Kft. KAPOSVÁR, Toponári u. 2. Tel.: 82/529-260

Next

/
Oldalképek
Tartalom