Somogyi Hírlap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-21 / 221. szám
4. OLDAL 2002. Szeptember 21., Szombat Romák takarítják a nemzeti parkot Cigány vállalkozásokat bízott meg a nemzeti park kezelője a védett területeken fellelhető illegális szemétlerakók megszüntetésével. A kezdeményezésnek kettős haszna van: egyrészt javul a védett területek állapota, másrészt ezek gondozásával új munkahelyeket teremtenek a romáknak. Eddig négy vállalkozással - darányi, barcsi cigány csoporttal - kötött szerződést a természet- védelmi igazgatóság a park somogyi területein. Fenyősi László, a DDNP osztályvezetője elmondta: egymillió forint címzett támogatást kapott minderre a Duna-Dráva Nemzeti park kezelője.- Ebből a pénzből a teljes hazai Dráva-szakasz mentén, Somogybán és Baranyában egyaránt megkezdődhet a takarítás. Somogybán tíz település határában tisztítják meg a védett területeket. Minden községhatárban 4-6 romát foglalkoztatunk több héten át. A szemetet minden esetben a barcsi, illetve nagyatádi szeméttelepre szállítják. A természetvédelmi szakember elmondta: illegális szemétlerakó sajnos rengeteg van a nemzeti park területén, ezek felszámolásánál több munkáskéz is elkelne. Szeretnék elérni, hogy a megtisztított területeken ne növekedjen újabb halom.- Ha kell, személyesen keressük meg a környék telektulajdonosait, és azt is igyekszünk elérni, hogy ahová lehet, szemét- gyűjtő konténer kerüljön - mondta a természetvédelmi szakember. A darányi roma ifjúsági szervezet tagjai tegnap már a barcsi Bóknál dolgoztak. Itt hatalmas halom vár felszámolásra.- 40 év termése ez a rengeteg szemét, heten eddig negyven mázsa fémhulladékot és 200 zsák szemetet szedtünk össze - mondta Kulcsár János, a szervezet vezetője. - Nem először dolgozunk a DDNP-nek, úgy tűnik, elégedettek a munkánkkal, azért kaphattuk meg ezt a feladatot. NAGY LÁSZLÓ Somogyért Egyesület: hosszú listák Hírek KOSSUTHRA EMLÉKEZTEK. Mesztegnyőn a honismereti egyesület és a marcali Bajtársi Egyesület közös rendezvénnyel emlékezett Kossuth Lajos születésének 200. évfordulójára. Mesztegnyőn a Faluházban az ünnephez kötődő kiállítás nyílt, majd öt csapat részvételével vetélkedőt rendeztek Kossuth Lajos életéről és munkásságáról. A megemlékezés este Marcaliban folytatódott, ahol a helyőrségi klubban a Kossuth-vacsorán vettek részt a meghívottak és az érdeklődők. Somogyszobon Spanics Kata keramikus által készített Kossuth-címert helyezett el tegnap a klubok házánál a Jókedv, Egészség, Kultúra Férfikor és a Somogyszobi Asszonyok, Nők Szervezete, melyet Károlyi Irma, a megyei művelődési központ igazgatója avatott fel. Kossuth Lajos születésnapjáról családoknak és gyermekeknek szervezett közösségi programokkal, játékos vetélkedőkkel és közös ünnepi műsorral emlékezett meg a község két együttműködő civil szervezete, melyet a Pro Renovanda Cultura Hungáriáé Alapítvány és az ön- kormányzat is támogatott. INFORMÁCIÓK NAPJA. Pá lyázati pénzügyi információs napot tart a Dél-dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda október 3-án, csütörtökön Kaposváron. A 13 órakor kezdődő rendezvényen az iroda által kezelt pályázatok pénzügyi tervezéséről és elszámolásáról tartanak felvilágosítást, ahol lehetőség lesz egyéni kérdések akár névtelen (írásos) benyújtására is. A program helyszíne a Városháza díszterme (Kaposvár, Kossuth tér 1.) lesz. Érdeklődni a 74/511-967-es telefonszámon lehet. ■ A Somogyért Egyesület jelöltlistája a legnépesebb. Ezt mutatták be tegnap sajtótájékoztatón, ahol azt is megtudtuk: eddig mintegy harmincezer ajánlószelvényt kaptak.- A Somogyért Egyesület állította a legnépesebb megyei listákat, amelyeken összesen 134 név szerepel - tájékoztatta tegnap a sajtó munkatársait dr. Gyenesei István, az egyesület elnöke, a tízezer lé- lekszám alatti települések listavezetője, az egyesület megyei köz- gyűlés-elnökjelöltje. Ezen a listán szerepel többek között Bihariné Asbóth Emőke csurgói alpolgármester, Farkas István tabi, Papszt Lajos lengyeltóti, Farkas László vörsi, Németh Lajos kéthelyi, Gazda János balatonberényi, dr. Mohr Tamás segesdi polgármester, dr. Spiegl József, a megyei közgyűlés alelnöke, dr. Kovács Miklós bogiári polgármesterjelölt. A tízezernél több lakosú települések listáját Ormai István Nagyatád polgármestere vezeti, s az első tízben szerepel még Molnár Árpád Siófok, dr. Németh Jenő Barcs, Kiss Vince Marcali, Surin Zsuzsa Siófok, Szemere Márta Barcs, Rábai Erzsébet Nagyatád, Szabó Gyula Marcali, Gönczy János Siófok és Pető László Barcs jelöltje. Dr. Gyenesei István elmondta: a tízezer lakos alatti települések listáján 58 polgármester - közülük öten a Balaton Szövetség tagjai -, 8 falugondnok, 10 nyugdíjas-egyesületi és 4 intézményvezető, 7 vállalkozó, 6 cigány közösség és 10 helyi civil szervezet vezetője szerepel.- A Somogyért Egyesület listáin senkinek sincs bérelt helye, a jelöltek egymással is versenyeznek - hangsúlyozta az elnök. - Azok lesznek a megyei közgyűlés tagjai, akiknek munkája révén az adott térségben a legtöbb szavazatot kapja a Somogyért. Miután megköszönte a támp- gatást, amely nélkül nem szolgálhatta volna eredményesen Somogy polgárait és a megye fejlődését, hozzátette: a Somogyért Egyesület politikája kiszámítható, programja világos, érthető és számon kérhető. Folytatni kívánják az eddigi sikeres megyefejlesztést, amelynek lényege, hogy segítsenek az elesetteken, a hátrányos helyzetűeken, legyenek azok települések, intézmények vagy családok. Ugyanakkor további lendületet kívánnak adni azoknak, akik már megtalálták a megoldást és értékeket hoztak létre. SZARKA ÁGNES Szigorúbb hitelvizsgálatok A Parlament mezőgazdasági bizottságának ellenőrző albizottsága a héten napirendre tűzte a családi gazdálkodók, a mezőgazda- sági kis- és középvállalkozások középüzemek által igényelhető kedvezményes agrárhitelek ellenőrzését. Pásztohy András, a bizottság alelnöke (MSZP) tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az előző kormány 100 milliárd forintos keretet biztosított hitelből. A Medgyessy-kormány, valamint a Magyar Fejlesztési Bank Rt új vezetése a hitelkérelmek befogadását leállította, mert az igények meghaladták a 131 milliárd forintot.- Az MFB és a Konzumbank Rt vezetése megvizsgálta a kérelmeket és számos visszaélést tapasztaltak. Többször találkoztak fedezet nélküli kifizetésekkel, túlzott földértékeléssel, családon belüli földvásárlással, valamint rossz üzleti tervekkel. A tapasztalatok alapján a bankok szigorúbb hitelvizsgálatot vezettek be - mondta Pásztohy András. Több mint 70 milliárdnyi a kedvezően elbírált pályázat, ebből 45 milliárd forint támogatást már folyósítottak is. A visszalevő 50 milliárdos keretet december 31-ig osztják el. 22 milliárd forint hitelre az állam garanciát vállal, de az előzetes számítások szerint 40 imlliárdra lesz szükség. Pásztohy András a sajtótájékoztatón reagált dr. Szabó József Andor (Fidesz) tegnapi kijelentésére. Kifejtette, hogy a kistérségi menedzserek mindegyike rendelkezik - sok esetben több - diplomával is. Ettől függetlenül, még lehet, hogy valakinek villanyszerelői képesítése ÍS Van... SZARKA ÁGNES Takarékon szolgálnak és védenek (Folytatás az 1. oldalról) A közlekedés sem lesz egyszerűbb: a hét gépkocsiból hármat használnak. Egy személyautót, egy terepjárót és a mikrobuszt hagyták forgalomban, a négy másik „parkolópályára került”, igaz, bármikor bevethető. Az ügyintézőknek ha menni kell, Kaposváron legfeljebb autóbuszra szállhatnak. A vidéki kiküldetést külön egyeztetik. A takarékossági csomag miatt átütemezték a jutalmak és a ruházati illetmények kifizetését, és az üres álláshelyre sem vehetnek fel egyelőre senkit. A külföldi utazásokat, illetve a delegációk fogadását is érinti az új szabályozás. Pedig a somogyi vezetők soron következő látogatása rövidesen időszerű volna. Kaproncára, illetve Viroviticára van érvényes meghívásuk, és nemsokára a horvát kollégák is ide látogatnak. Egyelőre azonban úgy tűnik, az utazás elmarad. A somogyi igazgatóság ez évi dologi kiadása eléri a 18 millió forintot. A takarékoskodás révén úgy egymillió forintot spórolhatnak meg decemberig. HARSÁNYI MIKLÓS 2002. - A SOMOGYI GAZDASÁG ÉVE Dráva Tej Tejipari Feldolgozó és Értékesítő Kft Sikeres iskolatejprogram Harmadik éve szállítja a somogyi iskolákba és óvodákba a poharas tejet a barcsi tejüzem. Mára egyértelmű: sikersztori lett az iskolatej. Amikor a támogatás megszüntetéséről volt szó, rengeteg településen jelezték: a teljes költséget is vállalnák, hogy a gyerekeik továbbra is hozzájussanak a poharas tejhez. Somogybán naponta harmincezer adag iskolatej kerül a megye közel három- száz intézményébe. _______a Cég történet 1990 decemberére épült fel a barcsi tejüzem, s két év alatt kialakult a vevőköre, megteremtették a folyamatos termelés és értékesítés feltételeit. Depót létesítettek Balatonszárszón, majd 1997- ben megvásárolták és újraindították a kacsótai tejüzemet. 1997-ben bevezették az ISO 9002 minőségbiztosítási rendszert. Mindkét üzemben bevezették a HACCP élelmiszer-biztonsági rendszert, s Kacsótán megteremtették az exportüzemmé nyilvánítás feltételeit.1999-tól minősített beszállítóktól származó méz csomagolásával és értékesítésével is foglalkoznak, a Elérhetőség Barcs 7570 Mészégető u. Tel.: 82/461-509, 565-850 Rendelésfelvétel: 82/565-852, 565053, 463-811,463-187 A Biztos alapokon a Dráva Tej Nem csak külföldön, hanem a hazai piacon is egyre ismertebbek A mai napig töretlen a fejlődése, s mára Barcs meghatározó vállalkozásává vált a Dráva Tej Kft. Az indulás óta eltelt 12 év alatt 240 munkahelyet teremtettek és 40-féle új termékkel jelentkeztek a piacon. A maguk erejéből jutottak elismerten magas színvonalra. Nem véletlen, hogy több vételi ajánlatot kaptak az utóbbi időben. Francz Rezsőné ügyvezető igazgató azonban azt mondja: a Dráva Tej nem eladó. - A vevők egyikénél sem láttuk biztosítottnak az üzem további működését. Elsősorban piacot és a termékskálát akartak, nem pedig termelőkapacitást. Annyi munkánk fekszik ebben a vállalkozásban, annyi ember jövőjéért felelünk, hogy tiszta lelküsmerettel nem mehettünk bele ilyen üzletbe - jelentette ki az ügyvezető igazgató. - Minden eddiginél többen dolgoznak jelenleg a tejüzemben, mára valóban meghatározó foglalkoztató lett a kft. Emellett a térség állattartó gazdáinak és gazdálkodószervezeteinek is felelősséggel tartozunk, hiszen az ő megélhetésük is tőlünk függ. A barcsi társaság többek között az útkereséséről ismert. Szinte évente újabb termékekkel rukkolnak ki, amelyek kivétel nélkül elnyerték a szakma és a közönség elismerését. A rengeteg vásárdíj, hazai és külföldi szerződések mellett a Kiváló Magyar Élelmiszer rím is erről tanúskodik. Ma már több légitársaság gépén is ott vannak a Dráva Tej termékei, és egyre több hazai és horvát nagyáruházban találkozhat a vásárló a Dráva- partról számlázó sajt- és vajkrémekkel, mézes termékekkel, füstölt sajtokkal és sajttortákkal. A legújabb fejlesztésük egy csokoládés termék, amely a kaposvári Alpok-Adria Vásáron nyomban el is nyerte a vásárdíjat. Határon innen és túl egyaránt jó a fogadtatása, többek között a német Müller cég is érdeklődik a forgalmazása iránt. - 50 milliós beruházás szükséges a gyártás elindításához. Ennyibe kerülnek a berendezések és az épületátalakítás. Hosszú évek óta először végre sikerült állami segítséget kapnunk. 22 milliós területfejlesztési támogatásra pályáztunk sikerrel - mondta. - A termékfejlesztést létkérdésnek tartjuk, s tudatosan vettük a nagy munkaigényes termékek felé az irányt, mert ez olyan szelete a piacnak, amely kevésbé érdekli a multinacionális cégeket. Eddig a kapacitásunk 60 százalékát sajtgyártásra fordítottuk. Ezen változtatni szeretnénk, a jövőben nagyobb hangsúlyt kell kapjon a többi termékünk. Az idei év végre meghozta az áttörést számukra a horvát piacon. Az év közepe óta folyamatosan szállítanak a határon túli nagyáruházakba, s tartósnak ígérkezik ez a kapcsolat. - Ehhez persze az kell, hogy időben megköttessenek a szükséges államközi szerződések. Tavaly decemberben ezek még sehol sem voltak, miközben Szlovákia már rég megkötötte a maga szerződéseit Horvátországgal. Az év közepén még úgy tárgyaltam a horvát partnereinkkel, hogy nem lehettem biztos az exporttámogatásban. Nem csak külföldön, hanem a hazai piacon is egyre ismertebbek. Az ügyvezető csak azt sajnálja, hogy szűkebb hazájukban sokszor hiányoznak a boltokból a termékeik. ____a Öt milliárd forintos árbevétel Az előző évet ötmilliárd forintos árbevétellel zárták, ebből azonban a százmilliót sem érte el a nyereség. - A tejipar csupán ilyen haszonkulcsot tesz lehetővé. Ennek is örülnünk kell, hiszen azt jelenti, hogy működőképesek vagyunk, és kenyeret tudunk adni a dolgozónknak. Elismerték a szakértelmet Hogy mások szerint is jól működik a társaság, annak egyik bizonyítéka, hogy Francz Rezsőnét ez év májusában az országos tejterméktanács elnökségi tagjává választották.- Azt gondolom, hogy ezzel az állandó megújulásra törekvésünket ismerte el a szakma, és azt, hogy ez a kis tejüzem a multinacionális cégek szoritásában is talpon tudott maradni. Ez keveseknek sikerült a hozzánk hasonló nagyságú hazai tejgyártók közül - mondta Francz Rezsőné ügyvezető igazgató. A Stabil tulajdonosi kör A kft 85 százalékát birtokolja az rt nyolcszáz tulajdonosa A Dráva Tej Kft tulajdonosai: A kft többségi tulajdonosa a Dráva- Coop Rt - jelenleg a kft 85 százalékát birtokolja az rt nyolcszáz tulajdonosa. A maradék 15 százalékon a babócsai Határőr Dráva mente megyei körkép Kaposvár Rt és olyan magánszemélyek osztoznak, akik a homokszent- györgyi szövetkezet megszűnése révén jutottak részhez a barcsi korlátolt felelősségű társaságban^ ______________________A