Somogyi Hírlap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-14 / 215. szám

10. OLDAL SPORT 2002. Szeptember 14., Szombat Labdarúgó NB l/B - 8. forduló VII. Würth Kupa nemzetközi férfi röplabdatorna Pályáját avatja a Rákóczi FC-NABI Elérkezett a várva várt nap. Négyhónapos szünet után ismét saját otthonában játszhat a Rákóczi labdarúgó csapata. Bár még ko­rántsem tekinthetők befejezettnek a mun­kálatok, mégis a mai Balassagyarmat elleni találkozó pályaavatónak minősül. Remél­jük, hogy az eredmény is méltó lesz hozzá. Kaposvár Május 4-én, a PMFC elleni 0-0-ás döntetlen al­kalmával játszott bajnoki mérkőzést utoljára Kaposváron a Rákóczi együttese. A stadion­ban január óta folyó munkálatok ezután gyorsultak föl, azóta sor került a játéktér tel­jes felújítására, melynek a mérete is megvál­tozott. Rövidebb, de szélesebb lett 105x68-as mérete megfelel az UEFA előírásainak. El­készült az új klubépület, csak a műanyag ülések és a tetőszerkezet hiányzik a nyuga­ti nagy lelátóról. Az északi kapu mögötti nézőtér időközben eltűnt, átépítése remél­hetőleg még az idén folytatódik. Mindaz ami eddig a rekonstrukció keretében történt- és remélhetőleg még történni fog - fő té­mája volt a csütörtöki szurkoló gyűlésnek, mikor is az információra éhes szurkolók Torna Kálmán elnöktől és vezető társaitól kimerítő választ kaphattak kérdéseikre. Elé­gedetten szemlélték mindazt ami elkészült- az új klubépületet be is járhatták - és a ka­pott válaszok is megnyugtatónak tűntek. Mint elhangzott, minden remény meg van arra - ha nem is a tervezett októberi határ­időre -, hogy teljesen új arcot öltsön a stadi­A Kaposvári Rákóczi FC-NABI csapata (hátsó sor, balról-jobbra): Házi László, Rajczi Péter, Tóth Balázs, Farkas Norbert, Finta Zoltán, Petrók Viktor, Horváth Zoltán, Lassú József, Szabó Miklós, Jovánczai Zoltán, Balajcza Szabolcs. Középső sor: Barna László, Catalin Anghel, Csík Tibor, Meksz Gyula technikai vezető, Kovács Kálmán vezető edző, Váczi László gyúró, Hoffmann István gyúró, Máté Péter, Kovácsevics Róbert, Mező Tamás. Guggolnak: Madar Tamás, Bank István, Petronovics Péter, Tóth Gábor, Jéger Imre, Marcsek Zoltán, Nagypál Tibor, Tamás Gábor. fotó; láng Róbert on. A vezetők megértést és türelmet kértek, amiért a teljes komfortot ma még nem tud­ják biztosítani. A szakmai kérdésekről is szóltak. Kovács Kálmán beszélt a nehézségekről, hisz edző és játékosai nehéz perióduson vannak túl. A hét mérkőzést felölelő idegenbeli sorozat bár­mely csapatot „megviselte” volna, ám remél­hetőleg most vége a hét szűk esztendőnek.- Tehát új időszámítás kezdődik mától - érdeklődtünk a szakvezetőtől.- Tekinthetjük így is. Bizonyára nagyot lendít csapatjátékunkon a szurkolók ál­tal nyújtandó motiváció, amit eddig nél­külöznünk kellett - mondta a szakveze­tő, majd folytatta: - Úgy látom a játéko­sok lehiggadtak, a vártnál gyengébb sze­replés után rend van a fejekben, ennek ieeveit már a Vasas ellen és a hétközi ku­pameccsen is érzékeltem. Igaz, a pálya kissé még számunkra szokatlan lesz, csütörtökön edzhettünk először rajta, de mégis csak itt­hon vagyunk. Ez taktikailag is más feladatot ró ránk, mindenek előtt agresszívebb játékot várok magunktól - nyomatékosította Kovács Kálmán, aki előtt nyitott könyv a Balassa­gyarmat. Az ellenfélnél mindenek előtt Bara­nyaira, Havránra és Forgóra hívta föl játéko­sai figyelmét, bár hozzá tette, hogy mindegy, ki a szemben álló, a Rákóczinak a saját játé­kát kell játszania. Az edző kellemes helyzetben van, hisz sem sérülés, sem eltiltás nem sújtja együtte­sét, így teljes a választéka. Az összeállítás ér­dekessége, hogy várhatóan öt középpályással indul harcba a Rákóczi és e sorból kell felvált­va felzárkózni majd a társaknak az egyedüli éknek jelölt Rajczi mellé. jutási Róbert Labdarúgó NB I - 7. forduló Rangadót vív a fővárosban a Siófok FC Magabiztos Kométa-nyitány Siófok Első a harmadikkal: MTK- Siófok derbire kerül sor ma es­te fél nyolckor a Hidegkúti Nándor-stadionban. A két csa­patot most mindössze két pont választja el egymástól. EgyeÜen egyszer, az 1991-92-es bajnokság őszi idényében fordult elő a Siófok NB I-es története so­rán, hogy négy egymást követő mérkőzést megnyert; Fischerék akkor a Rába ETO-t, a Tatabányát, s az Újpestet győzték le, no és az MTK-t a Hungária körúton, Keszeg István góljával. Sikerül-e vajon túl­szárnyalni ezt a rekordot most, hogy a legutóbbi négy egymást követő találkozóját megnyerte a Csank-csapat? Nos, ez felettébb nagy meglepetést okozna, hiszen éppen a listavezető MTK vár a ba­latoni gárdára a Hungária körúti Hidegkúti Nándor-stadionban. A tabellára pillantva amúgy akár rangadónak is lehetne ütulálni a derbit, hiszen az első játszik a holt- versenyes harmadikkal. Kevés sió­foki szimpatizáns gondolta volna a nyáron, hogy hat forduló után itt tartanak a kedvencek...- Az NB I-es mezőnyben az MTK és a ZTE játssza a legjobb csa­patjátékot - mondta tegnap Csank János, a Siófok FC vezetőedzője. - Föladják most a leckét számunkra a fővárosi kék-fe­hérek, hiszen na­gyon nehéz elle­nük futballozni; ha támadunk, fé­lő, hogy meg­kontráznak, ha beállunk védekezni, akkor meg „be­nyomnak” bennünket. Igyekszünk majd minél távolabb tartani őket a kapunktól, s nem bekkelünk, mert az MTK ellen ezt nem lehet. Jó csa­pata van Egervári Sándornak, ne­künk egyetlen előnyünk lehet velük szemben, mégpedig hogy semmi­fajta felelősség nem nyom bennün­ket. Nincsen számunkra eredmény­kényszer; míg nekik kudarc lenne a dönteüen, nekünk már jó. Azt tar­tom egyébként a legfontosabbnak, hogy jó csapat benyomását keltsük, legyen tartásunk végig a kilencven perc során. Ha a meccset megtekin- tők azzal állnak föl a végén, hogy ez a Siófok egy jó csapat, akkor elége­dett leszek. Illés Béla, az MTK labdarúgója nagyon belekezdett, hét találattal vezeti a góllövőlistát. Vajon ho­gyan készültek ellene, mit fundált ki a Csank, Vass kettős? - Illést iga­zából nem lehet megfogni, ha el­kapja a fonalat - így Csank. - Ezért inkább arra készülünk, hogy az MTK három támadóval áll föl; én ugyanis Illést is odasorolom, s en­nek megfelelően kell megszervez­nünk a védekezésünket. Jó hír, hogy a Kispesten részle­ges bokaszalag-szakadást szenve­dett Fülöp Zoltán újra harcra kész (a szerdai kupameccsen gólt is lőtt, a Fejér megyei Kisapostagon egyébként a hírek szerint NB I-es dobogóshoz illő fogadatásban ré­szesítették a siófokiakat, gulyásva­csorára is meghívták őket), edzője szerint úgy nyolcvanszázalékos ál­lapotban van most a többhetes ki­hagyás után. Egy másik csatár azonban lehet, hogy kidőlt a sor­ból; a bosnyák Almir Filipovics já­téka lábfejsérülés miatt kérdéses. Feltéüenül a rossz hírek közé tarto­zik, hogy kiderült: László András­nak gerincsérve van; abban bíznak az orvosok, hogy hagyományos kezeléssel el tudja kerülni a műté­tet... FÓNAIIMRE Kaposvár Az „A” csoportban: Kométa-Kaposvár- Hotwolleys Wien 3-0 (20,20,21) Vezette: Adler, Donkó. Kométa-Kaposvár: Gabik (3), Csíkos (9), Pásztor (10), Tomanóczy (15), Dávid (6), Ko­vács B. (7). Csere: Geiger (liberó -), Bozó (-). Vezetőedző: Demeter György. Edző: Zarka Péter. (A kaposvári játékosok neve mögött zárójelben az általuk szerzett pontjaiknak a száma.) Hotwolleys Wien: Taliaferro, Heino, Reiser, Quinones, Cann, Cretu. Csere: Kostresevic (liberó). Megbízott edző: Gheorghe Cretu. A háromnapos kaposvári nem­zetközi torna nyitómérkőzésén - amelyen két tartalékosán felálló együttes találkozott egymással -- magabiztos hazai siker született. A kaposvári csapatból a sérüléssel bajlódó Bánhegyi István és Gelen­csér Balázs mellett a mérkőzés sta­tisztikáját készítő Zarka Péter, a bécsi gárdából pedig a világbaj­nokságon szereplő amerikai légió­sok, illetve a vezetőedzőjük, az új- zélandi Hugh McCutcheon - aki egyben az Egyesült Államok férfi röplabda-válogatottjának a másod­edzője - hiányzott. Mindettől füg­getlenül még így is igazi nemzet­közi alakulat maradt a Hotwolleys Wien, hiszen a kezdőcsapatukat két amerikai, illetve egy-egy kana­dai, finn, illetve egykori román vá­logatott röplabdázó alkotta; „igazi” osztrák játékos csak mutatóba akadt... Kométa-Kaposvár-Dubova 3-0 (15, 21,22) Vezette: Donkó, Szabó Zs. Kométa-Kaposvár: Pásztor (6), Gubik (3), Csíkos (1), Kovács B. (8), Tomanóczy (20), Dávid (10). - Csere: Geiger (liberó -), Bozó (5), Mészáros P. (-). Vezető­edző: Demeter György. Edző: Zarka Péter. A vállsérülést szenvedő Szőke Balázs nélkül vette fel a küzdel­met a XXXIII. Göcsej kupa nem­zetközi előkészületi torna a B- csoportjában a kaposvári együt­tes. Az agresszíven védekező ju- goszlávok az első félidőben már 11 pontos vezetést szereztek. A szünet után sikerült faragni a hát­rányon és a 29. percben már csak öt pont (55-50) volt a két csapat között a különbség. A fizikálisán fölényben lévő szabadkaiak azonban erősítettek és biztosan nyerték az összecsapást. (A kaposvári játékosok neve mögött zárójelben az általuk szerzett pontjaiknak a száma.) Dubovcc Duda, Skladany, Mi- chalek, Ostrihon, Vauik, Gál. Cse­re: Murgas. Vezetőedző: M. Stra- janek. Akárcsak korábban az osztrákok ellen, a szlovákok elleni találkozón is magabiztos, játszmaveszteség nélküli kaposvári siker született; a Dubova csak az utolsó, harmadik szettben késztette nagyobb erőbe­dobásra a kaposvári társulatot. A „B” csoportban: Dunaferr SE-Osijek 3-2 (23, -22, -21, 23, 11) Vezette: Újházi, Tillmann. Kis híján meglepetést okozott a horváfegyüttes, amelynek a ne­gyedik játékrészben tetemesre nőtt az előnye. A bajnoki címvé­dő dunaújvárosi gárdának végül 110 perces, nagy és hosszú labda­menetekkel tarkított összecsapá­son sikerült fordítania. Ma délelőtt 9 órától újabb cso­portmérkőzésekkel folytatódik a Würth Kupa, délután pedig a ke­resztjátékot bonyolítják le; a Komé­ta-Kaposvár alakulata - amely'már megnyerte az „A” csoport küzdel­meit -16 órakor az első párban lép pályára, a találkozó tétje pedig a va­sárnapi finálé lesz. fenyő cábor Fogy a Kométa Bánhegyi István után egy másik válogatott centerét, Gelencsér Balázst is elveszítette egy időre a Kométa-Kaposvár csapata. A csütörtök esti edzésen ugyanis Pásztor Attilával ütközött, s a szerencsétlen mozdulat követ­keztében eltörött a bal keze. Az biztos, hogy vagy két hónapnyi pihenő vár rá, s a jelek szerint sajnos a műtétet sem kerülheti el a népszerű játékos. így játszottak Zalaegerszeg, városi sportcsar­nok, 200 néző. Vezette: Valovics, Földházi. Kaposvári Klíma-Vili Kaposvá­ri KK: Simon (12/6), Varga R. (3/3), Dzunics (27/3), De Gray (13) , Ivkovics (7). Csere: Filipovics (4), Fülöp (-), Ágfalvi (-). Vezetőedző: Gorán Miljkovics. A Spartak Subotica legjobb do­bói: Triunovics (21/9), Supul (14) , Mihajlics (13), Mastan (11) A Kaposvári Klíma-Vili KK­Marc Körmend mérkőzés teg­nap lapzártánk után fejeződön be. ■ A Siófok FC kezdőcsapata Németh G. - Pantics, Kuttor, Koller - Grósz, Sipeki, Schwarcz, Gaál - Usyat, Schultz, Sza­bó Cs. XXXIII. Göcsej kupa kosárlabda-torna Spartak Subotica (jugoszláv)-Kaposvári Klíma-Vili KK 87-66 (19-13, 24-19, 19-10, 25-16) Zalaegerszeg * 11 XI. FELNŐTT USZONYOS ÉS BÚVÁRÚSZÓ VILÁGBAJNOKSÁG * Értékes magyar helyezések Kaposvári kispályás labdarúgó-bajnokság Labdarúgás Balatonboglár Balatonbogláron rendezték meg a 24. Földvár kupa kispályás labdarúgó tornát. Az évente két alkalommal megszervezett - amatőr csapatok számára kiírt - kétnapos viadalon huszonegy együttes mérte össze tudását. Érkeztek gárdák Szegedről, Me­zőtúrról, Kecskemétről, Buda­pestről, Pécsről és Nagykanizsá­ról. A nyitányon két csoportban körmérkőzéseket játszottak az alakulatok, másnap a legjobb nyolc csapat kereszt játékkal döntötte el a legjobb négy közé jutást. A bronzmérkőzésen a Varga SC Pécs 7-1 arányban ver­te meg a Rejtély Kecskemétet, míg a döntőben a Budai Trakto­ros együttese a 2. FC Almaié Nagykanizsát fektette két vállra. A torna végeredménye: 1. Budai Traktoros, 2. FC Almaié Nagy­kanizsa, 3. Varga SC Pécs, 4. Rejtély Kecskemét. ______ ■ A görög nagyvárosban, Pat- raszban zajló XI. felnőtt uszo­nyos és búvárúszó világbaj­nokság utolsó előtti, ötödik napján hat magyar - köztük két kaposvári - sportoló volt érdekelt, s három számban avattak világbajnoko(ka)t. A 400 méteres női uszonyos úszás­ban a kaposvári Lábodi Laura 3,29:32-vel az előkelő ötödik helyet szerezte meg; a másik magyar in­duló, a dunaújvárosi Somossy Judit 3,33:67-tel a nyolcadik helyen zárt. A 100 méteres női búvárúszásban sajnos elpártolt Fortuna a kaposvá­ri Erdődy Beatrix mellől, aki épp­hogy lemaradt a ma esti fináléról; 42:07-es időeredménye a kilence­dik legjobb volt a mezőnyben. A 200 méteres férfi uszonyos úszás­ban a kecskeméti Juhos Gergőt szó­lították rajthoz, aki 1,28:60-nal az ötödik helyen csapott a célba. Ugyancsak tegnap rendezték meg az 50 méteres női búvárúszás kö­zépdöntőjét, ahol a gyöngyösi Szé­kely Lilla 19:61-el, a harmadik leg­jobb idővel biztosította helyét a mai döntőben. Unokatestvére, Székely Andrea a 12. helyen végzett ebben a verseny számban. Ma hat döntővel zárul a patraszi világbajnokság, s ha jól kijön a lé­pés, akkor újabb éremnek - vagy talán érmeknek - örülhetünk. A 400 méteres férfi búvárúszásban a kaposvári Vinkler Péter (a másik magyar induló a szegedi Kanyó Dé­nes lesz), az 1500 méteres női uszonyos úszásban pedig a ma­gyar válogatott legfiatalabb tagja, a mindössze 15 éves kaposvári Wirtz Melinda áll rajthoz, s ugyancsak ma rendezik az 50 méteres férfi búvárúszás és az 50 méteres női uszonyos úszás döntőjét (a gyöngyösi Székely Lillá­val). A zárszót a nagy érdeklődés­sel várt két váltó jelenti; a 4x100 méteres férfi uszonyos váltóban a Kanyó Dénes, Juhos Gergő, Vilhelm Szilárd, Vinkler Péter al­kotta kvartett, a 4x200 méteres női uszonyos váltóban pedig a Somossy Judit, Debreczeni Hajnal­ka, Székely Andrea, Lábodi Laura összeállítású négyesfogat próbál meg minél jobb eredményt elérni. FENYŐ GÁBOR A második forduló eredményei: Szomjas SC-Szódavíz AC 4-5; Logisztikai Ezred-Apeh 4-1; Etalon-Kapos-Atlas 3-3; Kacsó- gép-CD Box-Kecelhegy 2-4; Izomláz-Ten Groupe 2-0; Kaffka- Rómahegy-Füredholding 1-4. II. osztály Az első forduló eredményei: Pos­tás SK-KVGY 8-1; Nyár FC- Hallássérültek 2-5; Falábúak- Kapos Volán 2-3; Autóscentrum- Vízművek 2-3. - A QLR Profil- Kadarkút mérkőzést későbbi idő­pontra halasztották. így folytatják HÉTFŐ I. osztály A harmadik forduló párosítása (I- es és Il-es pálya): Apeh-Kacsó­gép és Kapos-Atlas-Szódavíz AC 16 órakor; Füredholding-Logisz tikai Ezred és CD Box-Kecel hegy-Etalon 16.50 órakor; Tér Groupe-Kaffka-Rómahegy éí Szomjas SC-Izomláz 17.40 óra kor. (A mérkőzéseket Kaposvároi a Rippl-Rónai József Közlekedés Szakközépiskola sportpályáit játsszák.) SZERDA II. osztály A második forduló párosítása (I es és Il-es pálya): Postái SK-Vízművek 16 órakor; Kapa Volán-QLR Profil és KVGY-Nyá FC 16.50 órakor; Kadarkút Autóscentrum és Hallássérültek Falábúak 17.40 órakor. (A mérkőzéseket Kaposvároi a Rippl-Rónai József Közlekedés Szakközépiskola sportpályái] játsszák.)__________ fény A Rákóczi kezdőcsapata: Balajcza - FTnta, Mező, Csík, Kovácsevics - Tóth G., Máté, Nagypál, Tóth B., Madar - Flajczi. Cserék: Há­zi, Lassú, Farkas, Marcsek Jovánczai, Jéger. Patrasz I. osztály

Next

/
Oldalképek
Tartalom