Somogyi Hírlap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-11 / 212. szám

KRÓNIKA 30 millió forint az intenzív osztályra 14. oldal MEGYEI KÖRKÉP Somogybán a pályaválasztási busz 4. oldal SÁNTOS Híven őrzi a hagyományt 6. oldal Hírek NAGYATÁD. Folytatódik a Kos­suth utea beépítése Nagyatádon. Az önkormányzat tavaly értékesí­tett két telket a város egyik legfor­galmasabb kereskedelmi utcájá­nak beépítetlen keleti oldalán, s néhány hete a fennmaradó továb­bi területet is eladták. Nagyatád rendezési tervével összhangban a már elkészült tervek szerint több­szintes, lakásokból és üzlethelyi­ségekből álló épületegyüttes kap majd itt helyet, melynek egyik fe­le vendéglátó-ipari egységeknek és igényes szállást kínáló apart­manháznak készül. A város ide­genforgalmára is alapozó vállalko­zás jövőre kívánja indítani a beru­házást. (bm) TÓTÚJFALU. Egy kereskedelmi televízió tegnap esti hírével ellen­tétben nem került a rendőrség lá­tókörébe újabb gyanúsított a tótújfalui gyilkossággal kapcso­latban. A megyei rendőr-főkapi­tányság szóvivőjétől megtudtuk: a barcsi rendőrkapitányságon va­lóban kihallgatták a család egy barátját, akit az ügy kapcsán állí­tottak elő, ám nem a gyilkosság miatt. Felmerült a lőfegyverrel va­ló visszaélés gyanúja, mégsem vették őrizetbe, mert ezt a felte­vést nem tudták bizonyítani. Flogy személye a gyükossági ügy­gyei kapcsolatba hozható-e, azt a megyei rendőr-főkapitányság nyomozói vizsgálják majd. Mint ismert, a múlt héten - a nyomo­zás eddigi állása szerint - 13 éves lánya ölte meg az őt évek óta zak­lató nevelőapját, (ko) ÖRTILOS. Az Informatikai Kor­mánybiztosság Hivatala pályá­zati támogatásának köszönhető­en három számítógéppel és tar­tozékaival gyarapodhat az őrtilosi polgármesteri hivatal. Az egymillió forintos beruhá­záshoz 823 ezer forintot nyert az önkormányzat, (va) PATRASZ. Szenzációs somogyi siker született a görög városban, Patraszban zajló XI. felnőtt uszo­nyos- és búvár­úszó-világbajnok­ságon. Vinkler Péter, a Kaposvá­ri Középületkivi- telező-Adorján SE sportolója a hétfői nyitányon ezüstéremmel mutatkozott be a 400 méteres uszonyos úszás­ban, tegnap viszont már az ő tiszteletére játszották a magyar himnuszt, miután káprázatos új világcsúccsal nyerte az 1500 mé­teres uszonyos úszást. (Részle­tek és további sporttudósítása­ink a 7. oldalon J ■ Somogyiak a munkaerőpiacon Az utóbbi tíz évben legalább 20 ezer somogyi vett részt szakmai átképzésben, tanfolyamo­kon. Ők már két vagy több szakmával rendel­keznek. Többnyire kényszerből, az elhelyez­kedés reményében szereztek új képesítést. , ________Megyei körkép_____________- Értékes a somogyi munkaerő, ám nem mindegy, hogy hol áll munkába - mondta Baltavári Zoltán, a Somogy Informatika Kft ügyvezető igazgatója. Ki­fejtette: a számítástechnikában még most is nagy különbségek vannak, Budapesten másfélszer any- nyit keresnek, mint Somogybán. A végzettség, a gyakorlat sokat számít, egy kezdő szervizműsze­rész, -mérnök megyénkben általában 80-120 ezer forintot keres, a fővárosban viszont 160-180 ezret. Mészáros József, a megyei agrárkamara titkára elmondta: jól képzett, szakmailag elkötelezett emberek dolgoznak a mezőgazdaságban, csak kevésbé vannak megfizetve. A fizikai dolgozók nagy része minimálbért kap, és a fiatal diplomá­soknak is alacsony a fizetése. Mészáros József szerint: a mezőgazdasági dolgozók túlnyomó ré­sze helyhez kötött, akkor sem költöznek más ré­gióba, ha ott a munkaerőpiac magasabbra érté­kelné a munkájukat. A szerződéses katonáknál viszont a mobilitás is követelmény. Akár egyik napról a másikra az or­szág másik végébe költöznek. Júliusban például hatvan somogyit küldtek Tatára. Balogh Dezső őr­nagytól, a kaposvári toborzóiroda vezetőjétől meg­tudtuk: a jelentkezők tisztában vannak a vállalt kö­Évente kétezren vesznek részt átképzésben a munkához jutásért telezettséggel, s a hosszú távú, biztos munkahely reményében keményen dolgoznak.- Nagy gond, hogy a regisztrált munkanélküli­ek 45 százaléka nyolc általánosnál kevesebbet végzett - mondta dr. Kiss László, a megyei mun­kaügyi központ elemzési osztályvezetője. Hozzá­tette: nehéz rajtuk segíteni, mozgásterük szűkül. Ugyanakkor sok mezőgazdasági, erdészeti, illetve gépész szakmunkás is hónapokig keres munkát. Több mint 4300 ilyen állástalan van megyénkben. A munkaerő-piaci mérlegen ma már az egyéni tulajdonságok - fellépés, határo­zottság, külső megjelenés - is egyre töb­bet nyomnak. A munkaügyi szakembe­rek mintegy 10 százalékra becsülik ennek fontosságát az elhelyezkedésnél, harsányt Tanévkezdés zökkenőkkel Több általános iskola pedagógushiánnyal küzd Somogybán. Vannak olyan települések, ahol hiába alakítottak ki szolgála­ti lakást, ez sem elég csábító egy fiatal tanárnak a letelepülés­re. Második hete tart a tanév, ám van olyan intézmény, ahol nem tudják megtartani a nyelvórákat. Megyei körkép Mosdóson szeptember 2-án nem csengettek be. A polgármesteri hivatalnak döntenie kellett: né­hány alsós általános iskolást tá­mogat milliós költségekkel vagy kialakítanak egy kulturális köz­pontot. Gál József polgármester és a testület az utóbbit választot­ták. A gyerekek a tanévet így a nagyberki iskolában kezdték el. Kaposi László, a hed- rehelyi általános iskola igazgatója szerint náluk sem rosszabb a helyzet, mint a környező falvakban. Ennek ellenére az alacsony létszám miatt az idén már az első osztályt is csak ösz- szevontan tudták indítani. A felső tagozat is két cso­portba összevonva műkö­dik. Az alaptantárgyakat szaktanárok oktatják, ám a rajzot, techni­kát, a biológi­át és a földraj­zot is csak az alsós nevelők. Idegen nyel­vet tanítani egy nyugdíjas pedagógus jár át a körzeti ál­talános iskolá­ból. Nyelvtanári oklevele nincs, de kora miatt továbbtanulásra már nem kötelezhetik. A kadarkúti Jálics Ernő Általá­nos Iskolában a szükséges rosz- szat választották. Tálasné Pandúr Rózsa igazgató elmondta: a jog­szabályok egy ideig még megen­gedik, hogy a nyelvórákat szakta­nári végzettséggel nem rendelke­zők oktassák. A német nyelvet így még mindig többen orosz szakkal és középfokú nyelvvizsgával ta­nítják. (Folytatás a 4. oldalon) Istvándi romák a neten Istvándi A szervezőket is meglepte az első számítógépes roma tanfolyam eredményessége Istvándiban. Nagy érdeklődés kíséri a faluban a nemrég indult felnőttoktatást. Az első két tanfolyam résztvevői a vizsgán sem vallottak szégyent. A Széchenyi terv pályázatán nyolc számítógépet, lézernyom­tatót és egyéves internet-előfize­tést nyert - összesen 4,7 millió fo­rint értékben - a helyi cigányszer­vezet. Információs irodát nyitot­tak a kultúrházban, és ennek ke­retében kezdték el nemrég az alapfokú számítógépes képzést az istvándi romák számára. Ká­rolyi János, a szervezet vezetője elmondta: összesen hét tanfolya­mot tartanak, amelyből kettő már lezajlott. - Minket is váratlanul ért az érdeklődés. Féltünk attól, hogy nem lesz mire alapozni, hiszen a cigányság sok helyen még az írás- tudatlansággal küszködik. Az szólt mégis a tanfolyamok mel­lett, hogy a számítástechnika már része lett az életnek. Az eddigi közös munka sikere minket iga­zolt. Az első vizsga meglepően jó eredményt hozott; a rendelkezés­re álló idő fele a többségnek elég volt a vizsgalapok hibátlan kitöl­tésére. Cseresznyés Géza, a képzés egyik vezetője elmondta: többsé­gében munka- és képzettségnél­küliek vesznek részt a hét tanfo­lyamon, 20 évestől egészen 55-ig. Nagyon érdeklődőek, bár kezdet­ben féltek a számítógéptől. A húsz-húsz óra arra elegendő, hogy kedvet csináljanak a romák­nak a számítógéphez. Eddig 16-an ismerkedtek meg az elektronikus írással Istvándiban. nagy László Bérlakások épülnek Csurgón Csurgó Szociális bérlakásokat épít az önkormányzat Csurgón. A kivi­telezőről a napokban döntöttek, | és a szerződéskötést követően, | már szeptemberben elkezdődik | az építkezés. A kivitelezéssel megbízott nagyatádi Manufaktú­ra Kft az év végére szerkezetkész házat ígér, az átadás határideje pedig 2003. május 15. Kömpf Ró­bert ügyvezető elmondta: a föld­szinten, az emeleten és a tetőtér­ben összesen hat lakást alakíta- ; nak ki, amelyekben nappali, két szoba, fürdőszoba, közlekedő, valamint egy konyha étkezővel szolgálja a lakók kényelmét. Megtudtuk: a bizottságnak há­rom jelentkező közül kellett vá­lasztania, és a Manufaktúra kí­nálta a legkedvezőbb árat a leg­rövidebb határidővel, továbbá jó referenciákkal - a berzencei nyugdíjasotthon, valamint a sza- bási kastély átalakítása - bír. Az önkormányzat kétéves költ­ségvetésében 10 millió forintot ter­vezett a lakásgondok enyhítésére. A most induló, közel 50 millió fo­rintos beruházás - amely a Szé­chenyi terv 31,5 millió forintos pá­lyázati támogatásával valósul meg - a város lakásprogramjának csak az első lépése, mert további tizen­hat bérlakás kialakítását tervezik. Jelenleg ötvennél is többen szere­pelnek a várakozólistán, s hogy közülük kik költözhetnek majd elsőként, nem kevés fejtörést fog okozni a város vezetőinek. Isme­retes: idén májusban újabb hat Habitat-lakás alapjait is lerakták Csurgón; az első három Habitat- ház pedig elkészült, varga andrea • M, r% Meglepjük egy kosár ajándékkal! Szeptemberben 25 ajándékkosarat sorsolunk ki hűséges előfizetőink között. 4 Mi * A sorsoláson mindenki részt vesz, aki érvényes előfizetéssel rendelkezik. IhK f Mai nyertesünk: Pécsek István háromfai előfizetőnk. Gratulálunk!--------------------------------:-------:------------------------------------------------------------------------------- www.somogyihirlap.hu ]--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­So mogyi Hírlap E 9»7708651*91 2039_______________________________________________. ______________________________________________________ TCt 82/511*980 XI II. Évfolyam, 212. Szám. Ára: 73 ft, Előfizetve: 49,30 ft KÖZÉLETI NAPILAP 2002. Szeptember 11., Szerda ........................... -.............................. —.................... JfJtmttrtfr* Te rületenként eltérő bérek A somogyi közlekedési dolgozók keresete megközelíti az or­szágos átlagot, a gépkocsivezetők havi fizetése 90-95 ezer forint. Győr, Komárom megyében, illetve a fővárosban 20- 30 százalékkal többet, Nógrádban és az északi megyékben pedig az országos átlagnál kevesebbet visznek haza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom