Somogyi Hírlap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-10 / 211. szám
2002. Szeptember 10., Kedd H I R D E T É S 13. OLDAL TÖRZSÖK TEMETKEZÉS Kaposvár, Dombóvári u. 1. Teljeskörű szolgáltatás Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték , és szerették, hogy DR. KOCSIS JÓZSEF nyugállományú r.ezredes Balatonboglár város alpolgármestere életének 63. évében türelemmel viselt betegségben szeptember 7-én elhunyt. Búcsúztatására katonai tiszteletadással szeptember 12-én, 13 órakor kerül sor a balatonboglári temetőben. Gyászmise halottunkért de. 10 órakor a római katolikus templomban. A gyászoló család Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Balatonboglár város Önkormányzata „Beteg voltam, de nem búcsúztam el senkitől, jáSjlyt Mert azt gondoltam, hogy meggyógyulok. / ií3gÍ^') De nem így történt, ezért búcsúzok mindenkitől, y Akik ismertek és szerettek. Isten veletek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ANSPACH JÁNOS ecsenyi lakos 75 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 11-én, szerdán 14 órakor lesz az ecsenyi temetőben. Gyászoló család „Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltái, Te, aki sohasem kértél, csak adtál, Örökre elmentél. Szereteted szivünkben örökké él." t Mély fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, | hogy PETŐ GYULA aranydiplomás tanár életének 74. évében váratlanul elhunyt. Temetése szeptember 11-én, a 14 órai gyászmisét követően a szentbalázsi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazok- ; nak a hozzátartozóknak, kollégáknak, tanítványoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család köszönetnyilvánítás „Nagy zajjal jött az égi hajó, Elvitte az édesanyám." Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, öregfiúknak, tűzoltóságnak, akik ÖZV. GZOLLNER LAJOSNÉ temetésén megjelentek és részvétükkel enyhítették fájdalmunkat. Gyászoló család f Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSAPÓ JÓZSEF művezető 53 éves korában elhunyt. Utolsó útjára szeptember 12-én, 11 órakor kísérjük a nagyberényi temetőben. A gyászoló család Helyi Rádió és Tv Műsor Kapós Tv 08.00 Képújság 13.00 Torna - rekreáció 13.30 Települési hírmagazin 17.00 100 éves a halasi csipke 17,30 Hurrá, vidékre költözünk, gyermekfilm-sorozat 18.00 Pótkerék, autósmagazin, ism. 18.25 Somogyországl krónikák: a somogyvári Szent László legenda 18.32 Somogy- országi krónikák: Kanadai Kaposvár 18 40 Géniusz 18.55 Meskete 19.00 Híradó, ism. 19.15 Kapós Sport 19.30 Sport hírmagazin 20.00 Híradó, ism. 20.15 Kairos Sport 20.30 Fórum 21.00 Trópusi hőség, amerikai bűnügyi sorozat 13. rész 22.00 Bencze show 22.30 Magyar mitológia 23.00 Éjszakai műsor: Kapós Tv Híradó, Kapós Sport Sió Tv A Sió TV 03-as csatornán fogható műsora naponta 16.30 órakor indul hírekkel, információkkal, dokumentum- és ismeretterjesztő filmekkel, sorozatokkal. 21.00 órakor film. Műsorzárás: 23.00 órakor. Csurgó Tv 12.00 Csurgói Híradó ism. 12.30 Bencze Show - Tasnádi trilógia 3. rész 13.00 Kiskunhalas, a csipke városa Kapós Rádió Fogható a 99,9 MHz-en 5.30 Jó reggelt Kaposvár! 9.10 Kávészünet 10.00 Kávéház Kis-Halas Andreával 14.00 Napló 14.10 Délutáni turmix Fenyő Zsuzsával 18.00 Csak a zene van... Csorba Andrással. Kívánságműsor: Telefon: 424-445,424-452, SMS: 30/227-2222 19.40 Kapós Sport 23.00 Esthajnal Somogy Rádió Fogható a 91,2 MHz-en 6.00 Reggeli műsor Baj Gabival 8.10 Színes hírek 9.10 Tudományos hírek 11.05 Horváth Tamás műsora 12,05 Kívánságműsor délben 13.00 Krónika 13.15 Útin- form 14,00 Programajánló 16.15 Útin- form 17.00 Élő kívánságműsor Gergely Icával Tel.: 510-884 19.00 Krónika 19.30 Sport 20.10 Érdekességek, sztár- pletykák a nagyvilágból 23.00 Krónika ism. Pécsi Rádió Fogható a 101,7 MHzen 5.30-9.00 Hajnaltól reggelig - információs magazinműsor 12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In dér Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na matern- jem jeziku Joker Rádió Dombóvár Fogható a 95,3 MHz, Kaposkábel 104,5 MHz 6.00-10.00 Jó reggelt Dombóvár! - aktuális hírekkel, közlekedéssel, traffipax- szal, sporttal és egy adag mókával 10.0Ö Napközben - érdekességek, színes hírek, interjúk, telefonos játékok, sok zenével 18.00 Kívánságműsor Bálátok Rádió Fogható a 88,2 MHz-en A legjobb és legfrissebb zenékkel a Balaton körül. Minden nap 18 órától SMS- kívánságműsor. Kedden és pénteken 19 órától DanceClub Győrfi Bettával. Szerdán 19 órától Pódium Komáromi Krisztinával Helikon Rádió Fogható a 99,4 MHzen 6.55 Beköszönés 7.00-9.00 Helikon Rádió reggeli műsora 9.03 Napraforgó - Zenés délelőtt 11.03 SMS élő kívánság- műsor 13.00 Helikon krónika 13.0818.00 Délutáni Randevú 18.30 A nap vendége 19.00 Helikon krónika 19.08 Telefonos élő kívánságműsor 21.006.55 Automata műsor GYÁSZJELENTÉS Megrendültén tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy PETŐ GYULA iskolánk volt igazgatóhelyettese elhunyt. Temetése szeptember 11-én, a 14 órai gyászmisét követően lesz a szentbalázsi temetőben. Emlékét, munkásságának eredményeit megőrizzük. Szentbalázsi Körzeti Általános Iskola Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 4V+ FEJES GYÖRGYNÉ ♦ Varga Irma voltfonyódi lakos gyógyíthatatlan betegségben, 72 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 12-én, a 11.30-as gyászmisét követően, 12.30 órakor a fonyódi temetőben lesz. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal __________JÁRMŰ __________ “0 ” ÉVESTŐL törött totálkáros autót veszek a legmagasabb áron 06-20/9448-228. •59031* * AUTÓALKATRÉSZEK autólámpák, karosszéria elemek. Geiger és Társai Kft. Kaposvár, Dombóvári u. 2. Tel.: '82/423-171,82/410-103. •77418* OPEL KADETT 1.3S ‘81-es 2004.04-ig műszakival, 240 e Ft-ért eladó. Tel.: 85/705-534. •83901* S TOYOTA Corolla 1.3 friss műszakival eladó, 82/319-974. •84035’ a DAEWOO Tico ‘97-es, jó állapotban eladó, 30/270-3188. •84311* RENAULT 4 85-ös dobozos, 5 személyes 2003. május műszakival eladó, 165 e Ft-ért. 06-30/9634-964. •84359* HONDA Civic 1.5 V-Tec, 115 LE, 98-as piaci ár alatt eladó. 06-30/3968-797. •84521* ÁLLÁST KÍNÁL TANDÍJMENTES számítástechnikai tanfolyamok indulnak Kaposváron. 82/422-132. •83743' INGATLANKÖZVETÍTŐ, értékbecslő, 0KJ. szakképzés indul részletfizetéssel, munkalehetőséggel. Krúdy Oktatóközpont, érdeklődni telefonon: 06-1-266-1067,06-30-951-8061,06- 30-434-1350. •83963* JÓ KÉPESSÉGŰ fiatal festőt keres építőipari cég Kaposváron vagy környékén.Tel.: 82/510-653. •84096* áP fiLKTV-0NA>' má (HKEEkU-PBOTOMVOA A Generali-Providencia Biztosító Rt. ÉLETVONAL Szervezetének Kaposvári kirendeltségébe / fő vezető munkatársat keres az alábbi munkakörbe: ÜZLETI IRÁNYÍTÓ Elvárásaink: ■ értékesítési területen jártasság ■ minimum középfokú végzettség ■ vezetői tapasztalat előnyt jelent Amit kínálunk: ■ versenyképes jövedelem ■ karrier lehetőség Kézzel írott, fényképes önéletrajzok beküldési határideje: 2002. szeptember 14. Cím: Generali-Providencia Biztosító Rt. ÉLETVONAL Szervezet Jávor Endre értékesítési igazgató 7624 Pécs, Budai N. A. u. 1. PÉKET, betanított munkást felveszek magas kereseti lehetőséggel. 82/489-267. •84097’ KAPOSVÁRON a Diófa Söröző gyakorlattal rendelkező szakácsot, kézilányt, pultoslányt és recepcióst keres, kaposvári lakhellyel. 30/ 9412-252, 9-17 óráig. •84302* VALUTAVÁLTÓ irodába Balatonbogláron szakképzett, nyelvvizsgával rendelkező munkatársat keresek októberi kezdéssel. Tel.: 06-30/ 9366-039. •84325* MOTOROS kiszállítót felveszünk 82/510-560. *84507* BIZTOSÍTÓ keres alkalmazotti munkaviszonyba 2 főt tanácsadói munkakörbe Kaposvár és vonzáskörzetében. 06-20/9368-031. •84514' SZOBAFESTŐT felveszek Kaposvárra. 06- 30/9274-944 •84518* KOZMETIKUMOK értékesítésére munkatársakat keresek. 30% értékesítési haszon. Tel.: 30-9453-599, 76/509-273. •84566* ROKKANTNYUGDÍJAST felveszünk könnyű betanított munkára. 30/3851-338. •84572* .ÉLELMISZER üzletbe női eladót felveszünk. Szakmai gyakorlat előnyt jelent. Érdeklődni személyesen: Kaposvár, Toponári u. 36. H-p-ig 8-16-ig. •84582* JÁGER Sörház felvesz gyakorlott konyhalányt. Kaposvár, Kisfaludy u. 9. •84619" _________OKTATÁS_________ IN TENZÍV gépíró tanfolyamok 20/370-2087. •79512* KOPERNIKUSZ NYELVISKOLA Angol, német olasz, beás tanfolyamokat indít szeptembertől folyamatosan. Beiratkozás: hétfőn és szerdán 14-16-ig. Kaposvár, Petőfi tér 4. III. em. Tel: 20/9177-842 •83936*------------------------------------A kaposvári Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző iskola tanfolyamot hirdet pincér, szakács, cukrász szakmában. Érdeklődni és jelentkezni lehet Kaposvár, Rippl-Rónai u. 15. Szűcs Lászlóné tanfolyamvezetőnél. (84412) ^ GRAFOLÓGUS és írásszakértő képzést indít az Eco Cortex Kft., mint Országos írásszakértő Intézet Kft. Regionális Irodája. Ecocortex@dra- vanet.hu Kérje ingyenes tájékoztatónkat! 72/511-011, 30/226-7595. •84215* NÉMET-ANG0L-0LASZ tanfolyamok, vizsgaelőkészítők alap-közép- felsőfokra. Régi és új helyen nyíló tantermeinkben. Methodik BT, Kaposvár, Vak Bottyán u. 70. 82/415-543, 06-30/9936-009. Beiratkozás naponta 17-20 óráig, Knollné Hidasy Erzsébet nyelvtanárnál. *84258* r------------------------------------------Számítástechnika tanfolyamok indulnak. OKJ alapfok, szoftverüzemeltető, ECDl, Windows, Word, Excel, Internet. Támogatás igényelhető. 03-0035-02 ABISÁI Okt. Közp. 82/415-681 ZENEÓVODA indul középső és nagycsoportos óvodások részére. Helyszín : Liszt Ferenc Zeneiskola, Kaposvár, Kossuth L. u.21. Je- lenkezési határidő /egyben első foglalkozás/ szeptember 11-én, 17 óra. •84420* KÖNNYEN, GYORSAN, ANGOLUL! Speciális, beszédcentrikus módszerrel! Középhaladó: 09.16. és 10.08. Vizsgaelőkészítő: okt. 21. Ingyenes tudásszint felmérés! LITE, nálunk a minőség számít! Kaposvár, Zárda u. 21.Tel.: 82/415-920. OKÉV nysz: 03-0022-02. •84596* TITKÁRNŐKÉPZÉS ' Gépírás, levelezés, számítástechnika, etikett, stb. OKJ szakképesítés! Munkanélküliek, GYES-en, GYED-en levők támogatást igényelhetnek. 03-0035-02. | ABISÁI Okt. Közp. 82/415-681. j SZOLGÁLTATÁS REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 30-65% engedmény. Hevederzár. 82/320- 880. *75563* KÚTFÚRÁS-JAVÍTÁS 113 mm átmérőtől. 06-30/225-7299. •82907* KÖNNYVELÉS visszamenőleg is. Telefon: 82/ 412-186 •83912* REDŐNYÖK, reluxák, szalagfüggönyök árengedménnyel megtévesztő kedvezmények nélkül a gyártótól. 70/2420-464 *84018* FÜRDŐKÁDAK, mozsdók újrazománcozása bontás nélkül garanciával. 30/204-2144. •84085* AUTOMATA KAPUK sorompók, videó és riasztó rendszerek.Video- M Kft.82/416-163 *84390* UPC DIRECT! váltson digitálisra akár ingyen*. Parabola- szerviz Tab 20/9571-099,84/320-205. *84403* REDŐNY, reluxa, napellenző, roletta 30-60% eng. kamatmentes hitel. 82/429-537. *84476* REDŐNY, reluxa, szúnyogháló szezon végi napellenző akció, faredőnyök felújítása olcsón, gyorsan, pontosan 85-360-201. *84545* CSERÉPKÁLYHA tervezése, gyártása legolcsóbban a gyártótól. Házkerámia Kaposvár, Jutái u. 26. 30/2688- 195. Nyitva:H-P 8-16-ig. •84574’ ÁCS, bádogos munkát vállalok. 82/705-142. •84604* VEGYES SZEMÜVEGKERETEK-50% Benetton, Silhouette, Chevalier, Sover, Davidoff keretek féláron. Cvikker Optika Kaposvár, Tallián Gy. u. 7. Tel: 82/410-989. •82469* KAPOSVÁRON 40 m! kiállítási stand eladó. 82/416-163. •84391* BARNA műemlék pala 2500 db jó állapotban lévő 50 Ft/db, 1 db orosz gyártmányú alumínium csónak eladó. Tel.: 85/352-195. *84510* UTAZÁSI Iroda keres 2003-as szezonra kiadó nyaralókat Zamárditól Balatonberényig vendégei részére. Tel.: 20/9217-450. *84511* FÉLÁR ALATT ! Pólók, sortok, női felsők, fürdőruhák. Smaragd Divatház, Kaposvár, Tallián Gy. 9. •84534* REÁL BÁLA 750 FT/KG bontás Kaposváron a fő u. 20. sz. alatt, szeptember U-én szerdán. •84548* EXTRA bála Fonyódon 1400 Ft/kg csak szeptember 10,11,12-én a Rendelő Intézet mellett, a Szt. István u. 23-ban. . •84659* ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁR, Balázs J. u-ban október eleji beköltözéssel családi ház hosszabb távra kiadó. 82/318-299,18 óra után. •83803* KAPOSVÁR belvárosában 1 szobás, gázos, exklúzívan berendezett, háztartási eszközökkel felszerelt lakás, kizárólag hosszú távra kiadó, 45 E Ft+rezsi. 30/224-6158. •84567* KAPOSVÁR, belvárosi 3 szobás lakás hosszú távra kiadó. 82/422-159. •84569* KAPOSVÁR, Baross G. u-ban 40 m!-es bútorozott, egyedi fűtéses lakás kiadó. 82/706-667. *84597* TÁRSKERESÉS 3 KERESI józan életű élettársát 53 éves siófoki özvegyasszony. Floron: 30/414-6023. •84378* __________ÁLLAT__________ VÁ GNIVALÓ csirke eladó. Kaposvár, Egyenesi u. 11. 06-30/959-4072. •75334* AKCIÓ! Vörös, nagytestű előnevelt csirke: 190 Ft. Magyaratád 82/371-024. •84024* JÉRCÉK eladók. 85/376-104. •84119* NÉMET juhász kutyák eladók. Érdeklődni: Marcali 06-20-9744-734. •84342* NÉMET dog kölyök eladó: 06-30-213-9969. •84480* SERTÉSEKET vásárolunk készpénzért 95-130 kg-os súlyban, valamint Fl-es felnőtt bikákat, üszőket, magyartarka és fekete teheneket. Jelentkezni munkanapokon 8-14 óráig a 83/311-745, délután és munkaszüneti napokon a 06-30/9463-663-as telefonon. *84542* ELADÓ 10 db anyajuh. Tel.: 06-30/973-8792. *84625* MALACOK eladók. 82/375-193. *84642* RÁNTANIVALÓ csirke kapható a Varga és Társai Kft Somogyszob, nagybaráti pusztai telepén. Árusítás kedd-péntek 15-17-ig, szombat 9-12-ig. Ár 250 Ft/kg. 82/725-500. *84345* ÁLLÁST KERES MÁSODÁLLÁST keresek 16 óra utáni időpontban. Bármilyen munkát vállalnék. 30/359- 5349. *84580* AUTÓSZERELŐ állást keres 30/474-0171. *84625* APRÓ-CSEPRŐ BONTOTT nagyméretű tégla, minden méretben faanyag, egyéb bontott anyagok olcsón eladók. Kaposvár, Dániel u. 21, udvarában, buszmegállóval szemben. 30/540-4188. *84114* BETONOSZLOPOK eladók, komplett kerítés kivitelezést vállalunk, 06-20/4244-218. •84499* BONTOTT magyar hullámpala, faanyag, kisméretű tégla, 10 cm lépésálló isolyth táblák, vasajtók, vasablakok, fém-rácsos tartók eladók. Dombóvár, Berzsenyi u. Telefon: 30/9758- 072. *84563* SÓDER 3500 Ft/m3 szállítva 06-20/973- 1091. *84630* GÉPEK BRIGGS & STRATTON Kaposvár, Vásártéri u. 2. Kapálógépek, láncfűrészek, szegélyvágók, fűnyírók, fűnyíró traktorok javítása, alkatrészek és gépek árusítása. Tel.: 82/528-051. *70770* a ELADÓ 2 db 400-as szalagfűrész kerék. 82/372-736. •84593* _________GARÁZS_________ KA POSVÁRON a Tescohoz közel garázs eladó. 70/3333-357 napközben, 82/411-583, 17 óra után. *84633* MEZŐGAZDASÁG ® OLASZRIZLING és merlot szóló eladó 84/365-082. •84434* KIRÁLY, zöld veltelini, zalagyöngye, muskotály, borszőlő Somogytúron eladó. Tel.: 85/327- 083, este 18 óra után. 1 *84509* a KIRÁLYLEÁNYKA és zöldveltelini fehér borszőlő eladó 85/376-623. *84583* a VÖRÖS borszőlő eladó. Telefon: 85/327- 018. •84595* a ZALAGYÖNGYE, rizlingszilváni, olaszriz- ling borszőlő eladó. 84/372-617, 30/271- 7157 •84608* a SZŐLŐ kis és nagytételben eladó, 1000 fürt, Merlot, zöldveltelini. Telefon: 20/978- 4887. •84609* PÉNZPIAC BANKI hitelek teljes körű ügyintézése, jövedelemigazolás nélkül. Telefon: 06-70/272- 9406. *74932* LAKÁSHITELEK a legkedvezőbb feltételekkel. Gyors ügyintézés. 06-20/351-3534. •80489* SZEMÉLYI hitel ingatlanra, hitelkiváltásra is, minimálbérrel. 06-20/3906-506. •80989* HITELÜGYINTÉZÉS. Telefon: 06-30/435-0123. •84056* HITELRE van szüksége? Hívjon! 20/316- 8001. •84316* SZEMÉLYI HITEL ügyintézés! 200000-3000000 Ft-ig! Akár 60 hónapra is! Telefon: 82/512-186. *84174* UTAZÁS UTÓSZEZON HORVÁTORSZÁG a Dalmát tengerparton 5 fős telepített lakókocsikban már 30 e Ft/hét. Telefon: 06-20/ 9559-974. •84339* VÁLLALKOZÁS PALATETŐ-JAVÍTÁS, zsindelytekercs ragasztása több színben, a legolcsóbban. 06-20/9318- 900. •84261* A Griff Humán Kft 2002-2003-as tanévben a: alábbi államilag elismert képzéseket indája el akciós áron. felnőttek számára. Szekszárdon. Pécsen, Kaposváron. Ha komolyan gondolja, hívja most Szabó Szilviát ---------Te !.: 06/20/458-7986 Kék szám: JW„jé? 06/40/208-038 ^ www.griffman.hu “*J ISO 9001:2000 tanúsított cég Tanúsítvány száma: 01-0111-02 UTmUTOTCr^JjBI KOS 06*230461 MÉRLEG 06-90-230-467 m 06#2M2 SK0RPI0 06#2M8 nrSr m nyilas mmm 44LKU4VI -KHW : S Rák 06*90*230464 BAK 06-90-230-470 MAAMA OROSZLÁN 06*90*230465 VÍZÖNTŐ 06*90*230471 06 90 Z30-473 ™ °6#230466 hm ö6#2M2