Somogyi Hírlap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-04 / Vasárnap Reggel, 31. szám

2002. AUGUSZTUS 4. HÍREK Ringbe léphet Gógl Árpád ■ SZÉKESFEHÉRVÁR: Elképzelhető, hogy az MDF önálló polgármesterjelöltet indít az őszi önkormány- zati választáson Székesfehérváron, míg több helyi ci- vil szervezet Gógl Árpád volt egészségügyi minisztert : szeretné a város élén látni. Márciusban a Fidesz, a Fidelitas, az MKDSZ és az MDF helyi szervezete még azt jelentette be, hogy a várost 1994 és 1998 kö­zött irányító Nagy Istvánt támogatják. Három hónap­pal később a 147 városi polgári kört összefogó Polgá­ri Körök Egyesület Székesfehérvárért civil szervező­dés is kiállt Nagy mellett. Némüeg váratlanul azon­ban az említett politikai erők egyeztető tárgyalásán az a javaslat született, hogy Nagy István helyett in­kább a volt egészségügyi miniszter „lépjen ringbe”. A kelet-timori kapcsolat ■ BUDAPEST: Magyarország nagyköveti szintű dip­lomáciai kapcsolatokat létesít a Kelet-timori De­mokratikus Köztársasággal. A Külügyminiszté­rium tájékoztatása szerint az erről szóló döntés összhangban áll az Európai Unió Ázsia-politikájá- val, mi több, kimondottan kedvező fogadtatásra f találhat a térségben. Kelet-Timor függetlenségét egyébként nemrégiben, napra pontosan 2002: má­jus 20-án kiáltották ki, miután az áprilisi elnök- választáson Xanana Gusmaót elnökké választót- ; ták. A távoli országban Busztin Györgyöt, Magyar- ország jakartai nagykövetét akkreditálták. 1 Környezeti katasztrófa Romániában ■ BUKAREST: Több tíz küométeres hatalmas kőolajfolt vonul le a dél-romániai Prahova folyón a Duna felé - je- j lentették román hírforrások. Egy hatalmas felhőszaka­dás nyomán keletkezett áradás sziklaomlásokat és földcsuszamlásokat idézett elő a Prahova völgyében, súlyosan megrongálta a helyi és távolsági villany-, gáz-, valamint kőolajvezetékeket. Ezek közül a legsú­lyosabb a ticleni kőolajkitermelésből a Bukaresttől mintegy 50 kilométerre északra fekvő brazil finomító­ba nyersolajat szállító távvezeték törése volt. A súlyo­san megrongálódott kőolajvezetékből órákon át ömlött az olaj, amit az esővíz a közeli Prahovába mosott. Amerikai segély Manilának ■ WASHINGTON: Az Egyesült Államok 55 millió dollár kiegészítő segélyt nyújt a Fülöp-szigeteknek a terroriz­mus elleni harc céljaira - jelentette be szombaton Ma­nilában Colin Powell amerikai külügyminiszter. Powell nyolcnapos, nyolc országot érintő ázsiai kőrútjának utolsó állomáshelyén, a Fülöp-szigeteken Glória Macapagal Arroyo államfővel és a manilai vezetés más tagjaival folytatott megbeszéléseket elsősorban a terro­rizmuselleni együttműködéssel kapcsolatos kérdések­ről. Washington korábban már százmillió dolláros tá­mogatást adott Manilának a terrorizmus elleni küzde-§ lemre. A Fülöp-szigeteken jelenleg csaknem 1200 ame­rikai katona vesz részt a kiképzési feladatokban, illető­leg a szakadárok elleni akciók koordinálásában. Falusiak tüntettek Afganisztánban ■ KABUL: Afganisztánban falusiak százai tüntettek szombaton egy emberéletet is követelő amerikai rakétatámadás és öt társuk őrizetbe vétele ellen. fi Az AP jelentése szerint Paktia tartományban I mintegy félezer falusi tett meg 30 kilométeres utat Gardez tartományi székhelyre, hogy a kor­mányzó hivatala előtt a szerdai amerikai helikop­tertámadás ellen tiltakozzon, és letartóztatott öt falubelijük szabadon bocsátást követelje. Szívós csatlakozási viták Az EU-csatlakozási tárgyaláson ezen a héten megint előbbre lépett Magyarország, miután két újabb fejezetet sikerült lezárni. Ám ha­zánk az elmúlt időszakban elveszí­tette előnyét, számos tagjelölt már több lezárt fejezeten van túl. A kül­ügyi szóvivő szerint ennek gyakorla­tilag semmi jelentősége nincs. ■ A kulturális és audiovizuális, va­lamint a regionális politikáról szóló téma végére került pont a héten az uniós tárgyalásokon. Magyarország már 26 fejezetet zárt le a harmincból. A többi tagjelölttel összevetve azon­ban nem túl rózsás a kép, a fejlettebb Szlovénia és Ciprus mellett az összes balti állam, sőt Szlovákia is megelőz bennünket ebben a versenyben. Az más kérdés, hogy a nálunk felkészül­tebbnek tartott Málta, illetve a ha­sonló szinten lévő Csehország mö­göttünk van. Egyébként a hátralévő négy feje­zet közül háromban - költségvetés, verseny, mezőgazdaság - további ke­mény alkudozásokra lehet számíta­ni. A legnagyobb viták az agrártámo­gatások ügyében lesznek, hiszen ha­zánk szeretne annyi pénzt kapni, mint a már korábban taggá vált or­szágok, az EU ezzel szemben ennek a 25 százalékát kívánja adni az első években. Magyarország - a képzett és olcsó munkaerő mellett - elsősor­ban azzal tudott az elmúlt években jelentős külföldi tőkéhez jutni, hogy speciális adókedvezményeket bizto­sított a multinacionális cégeknek. Ez azonban az EU versenysemlegességi politikáját sérti. Most azon megy a huzavona, hogy miként lehet - leg­alábbis átmeneti időre - a beruházá­si kedvezményeket megtartani. A Külügyminisztérium szóvivője szerint Magyarország a többi tagje­lölthöz képest egyáltalán nincs lema­radva, sőt. Amint Tóth Tamás la­punknak elmondta, a fejezetversen­gésnek legfeljebb a tárgyalások első időszakában volt jelentőségük, ami­kor az derült ki, hogy az egyes orszá­gok müyen gyorsan és hatékonyan képesek átvenni az uniós szabályo­zást, ezt miként tudják hatékonyan beépíteni hazai jogrendszerükbe. S ebben mi mindig az élen jártunk. Most már csupán néhány hónap van hátra a tárgyalások befejezéséig, így valóban nem lényeges, ki hány feje­zetnél tart. A szóvivő kijelentette, a hátralévő négy fejezetből az egyik­ben, az intézményiben csupán arról szól a vita, hogy hány képviselőnk lesz a az Európai Parlamentben. De miután ennek lakosságarányosnak kell lennie, gyors megállapodás vár­ható. A többi három fejezet nagy ré­szében is egyetértés van már a felek között. Az persze igaz, hogy ezek a még meglévő, elsősorban pénzügyi vonatkozású nézetkülönbségek - adókedvezmények, agrártámogatás, földeladás - csak további szívós tár­gyalások eredményeként szűnhet­nek meg. Ennek ellenére Tóth Tamás teljesen biztos abban, hogy ősszel az elsők között fejezzük be az Európai Unióval a csatlakozási tárgyalásokat. (almási) TAGJELÖLTEK Ciprus 28 Litvánia 28 Szlovénia 28 Észtország 28 Lettország 27 Szlovákia 27 Lengyelország 26 Csehország 25 Málta 24 Bulgária 21 => Románia 13 § u_ ■ Soha sehol nem merült fel, hogy Medgyessy Péter washingtoni meghívását a miniszterelnök titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság munkájának ered­ményétől tenné függővé az amerikai kormányzat - jelen­tette ki Tóth Tamás külügyi szóvivő szombaton. Mindezt arra reagálva közölte, hogy a Magyar Nemzet - amerikai diplomáciai forrásokra hivatkozva - azt közölte: Kovács László külügyminiszter korábbi nyilatkozataival ellentét­ben a Medgyessy-bizottság munkájának eredményétől teszi függővé a washingtoni kormányzat, hogy mikor fo­gadják a magyar miniszterelnököt. A szóvivő emlékezte­tett: az MSZP elnöke alig tíz napja járt Washingtonban, ahol valamennyi tárgyaláson pozitívan viszonyultak a mi­niszterelnök meghívásához. Deutsch megírta panaszlevelét ■ Deutsch Tamás hétfőn postára adja levelét, amelyet valamennyi miniszternek megküld. A Fidesz-Magyar Polgári Párt alelnöke arra vár választ, hogy május 27. és augusztus 1. között kiket, mikor, milyen feltételekkel és milyen összegért bíztak meg külső szakértői vizsgála­tokkal. A politikus arra is kíváncsi, miért kezdett az új kormány minden tárcánál, még a Mi­niszterelnöki Hivatalnál is ellenőrzésekbe olyan kérdésekben, amelyeknek részben köztudo­mású tények az alapjai. A volt sportminiszter állítja: a vizsgálódókat nem a tények megisme­résének szándéka vezeti, hanem feltehetően az, hogy a szocialistákhoz és az SZDSZ-hez kö­zel álló vállalkozók, ügyvédek, ingatlanszakértők a lehető legegyszerűbb módon, könnyedén jussanak sokmilliós állami megrendelésekhez. Példaként említette, hogy a Gyer­mek-, Ifjúsági és Sportminisztérium közigazgatási államtitkárának felesége annak a könyv- vizsgáló cégnek a főkönyvelője, amely átfogóan vizsgálja az ISM korábbi tevékenységét. Nemzetsértés? ■ A rendőrség feljelentés­kiegészítés keretében vizs­gálja, történt-e államtitok­sértés a Magyar Nemzet jú­lius 31-ei és augusztus 1-jei számában a Medgyessy Pé­ter titkosszolgálati múltjával kapcsolatos dokumentumok közzétételével. Az ORFK szakemberei most azt igye­keznek tisztázni, hogy a do­kumentumok közreadása kapcsán egyáltalán megálla­pítható-e bűncselekmény alapos gyanúja. Megúszták ■ Részvételi rekord szüle­tett a 22. Balaton-átúszáson Révfülöp és Balatonboglár között. Összesen 10031-en vállalták, hogy teljesítik az 5,2 kilométeres távot. A résztvevők dolgát a 25 fokos vízben a hullámok ugyan alaposan megnehezítették, de így is csak kevesen adták fel a versengést. A leggyor­sabb (Nagypál Tamás) egy óra alatt teljesítette a távot. Demszky Gábor: 50 ■ Hatalmas buli színhelye lesz ma este a Bueno Vista. A bu­dapesti Liszt Ferenc téren található szórakozóhelyen az öt­venéves Demszky Gábort köszöntik barátai, kollégái. A főpol­gármester tiszteletére megrendezendő partinak Rajk László a főszervezője, amiből nyilvánvaló, hogy nagy show lesz, tele meglepetésekkel. Az összes titkot nekünk sem sikerült meg­tudni, hiszen lapunk még a parti kezdete előtt megjelenik, így nem árultak el mindent. Annyit tudunk, hogy több száz vendég, egy hatalmas torta és egy komolyzenei koncert lesz, hiszen az ünnepeknek ez a kedvenc zenei műfaja. Móri nyomozás: borítékolva A móri rablógyilkosság nyomozása során többfron­tos harc folyik. Ennek egyik része, hogy a rendőrség megváratja az ügyvédeket a bizonyítékok átadásával, s nem cáfolják az orosz maf­fiakapcsolatot sem. A ható­ságnak elvileg erre tizenöt napja van, tehát eljárásjo­got nem sért, de a gyakor­lat az, hogy azonnal továb­bítják a dokumentumokat. ■ Nagy bajban van az az ál­lampolgár, aki szeretne ér­demlegeset megtudni a móri vérengzés körülményeiről. Az újságok, tévék, rádiók ha­talmas információtömeget zúdítanak ránk, a rendőrség gyakorlatilag mindent cáfol, vagy most már inkább hall­gat, a gyanúsítottak ügyvéd­jei pedig állítják: a hatóságok rossz nyomon járnak. A leg­újabb információk szerint az eddigi két gyanúsítotton kí­vül még legalább két - talán három - ember vett részt a vérengzésben. Egyikük már előzetes letartóztatásban van, a másikukat -aki lehet, hogy mégis Farkas Róbert, akit a tömeggyilkosság után a rendőrség azonnal „össze­függésbe hozott” a támadás­sal - fejvadászok keresik. Azok a legújabban szárnyra került hírek viszont nagyon is életszerűnek tűnnek, hogy több száz milliós átutalást vártak a bankfiókba, ez az összeg ugyanis már magya­rázat lehet az iszonyatos brutalitásra. Állítólag az orosz maffia pénze lett volna az az egymülió dollár, amit aznapra vártak a bankba. Egyik laptársunk szerint az orosz maffia egyik főnöke is megjelent a temetésen, ámbár sok logika nincs, ebben feltételezésben. Ám hogy mindennek van-e valami valóságalapja, nem tudni. Garamvölgyi László tegnap lapunknak annyit mondott, most már egyáltalán nem kommentál­nak semmit, nem hajlandók semmit sem megcáfolni, még akkor sem, ha az a leg­képtelenebb állítás. Mert bármikor megtették - fogal­mazott az zavart okozott. Az ORFK kommunikációs igazgatója szerint iszonya­tos rajtuk a társadalom és a média részéről a nyomás, de nyomozati érdekből nem tehetik meg, hogy beszél­nek. Most minden egyes részlet nyilvánosságra hoza­tala veszélyeztetné az eljá­rás eredményességét - je­lentette ki. Arra azonban van remény, hogy a jövő hé­ten már beavatják a lakossá­got a legújabb fejlemények­be. S arra sem tudott - vagy akart? - válaszolni, hogy az ügyvédek nyomozástaktikai okokból vámak-e a bizonyí­tékok átadásával. Dr. Kiss Attila, Hajdú László ügyvédje - technikai okokra hivatkozva - pénte­ken sem kapta meg a felis­merési eljárásról, valamint a fegyver- és orvos szakértői jelentésről készült doku­mentumot a rendőrségtől, s még nem volt ideje alaposan áttanulmányozni a helyszíni szemléről, illetve a házkuta­tásról készített jegyzőköny­vek másolatát sem. Ennek el­lenére - fogalmazott lapunk­nak - határozott álláspontja, hogy védence ebben az ügy­ben ártatlan. Ezt arra alapoz­za, hogy a DNS-minták mel­lett a felismerési eljárás is eredménytelen volt, továb­bá a házkutatás során sem találtak olyan tárgyakat, amelyek a bűnösségét iga­zolnák. Ráadásul három éve ismeri már Hajdút, és meg­győződése, hogy a szemé­lyisége alapján képtelen az ilyen brutalitásra. Azt az ügyvéd nem tudja, a rend­őrök miként hozták kapcso­latba egymással a két gya­núsítottat, az azonban tény, hogy ismerik egymást. Arra a kérdésre, hogy ha Hajdú valóban ártatlan, akkor miért tagadja meg a vallo­mást, miért nem igazol ma­gának például alibit, az ügy­véd azt mondta: ennek egy­szerűen az az oka, hogy ügyfele nem emlékszik, mit csinált azon a - számára tel­jesen átlagos - napon. így nyilvánvaló, hogy csak azt állíthatja, nem ő követte el a bűncselekményt. A. B. Cs. Hkörkép Garamvölgyi László azt ígéri, hogy a rendőrség néhány napon belül kiteríti a kártyáit

Next

/
Oldalképek
Tartalom