Somogyi Hírlap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-06 / 182. szám
* fÜH 2002. Augusztus 6., Kedd I N G A T L A N P I A C 11. OLDAL Önműködő otthon Az egyes szórakoztató elektronikai és számítástechnikai, sőt háztartási berendezések között húzódó határok ma már egyre inkább kezdenek összemosódni. Ezt kihasználva mára lehetővé vált az otthonokban olyan globális rendszerek kialakítása, amelyek a háztartásban előforduló valamennyi eszköz működését összehangolják és felügyelik. A még csak épülő házak esetében, ahol a falak tetszőleges helyet biztosítanak az információkat és az energiát hordozó kábelek számára, lehetőség van az úgynevezett vezetékezésen alapuló rendszerek telepítésére. A régebben ipari használatra kifejlesztett megoldás mára betört a magánszférába is, a riasztó- és az automatizálási rendszerek többsége ezen az elven működik. Lényege, hogy nem kell minden egyes fogyasztót a központi vezérlőegységhez kábelezni, hanem valamennyi egy közös kábelre - a buszra - felfűzve kommunikál a központtal. Bizonyos alkalmazások esetén nincs is központ, hanem a fogyasztókat vezérlő egységek önálló intelligenciával rendelkeznek, szabadon használva a buszt. Az egyes szórakoztató elektronikai és számítástechnikai, sőt háztartási berendezések között húzódó határok összemosódását kihasználva mára már lehetővé vált olyan globális rendszerek kialakítása, amelyek a háztartásban előforduló ösz- szes eszköz működését összehangolják és felügyelik. Ezek magukba foglalják a világítás, a hűtés-fűtés és a páratartalomszabályozás, a teljes biztonság- technika, a videomegfigyelés a háztartási berendezések, a szórakoztató elektronika, a számítástechnika, a kaputelefon és a hagyományos telefonrendszer, a redőny- és kapuvezérlés, az uszodatechnika, a szauna, a pezsgőfürdő', az öntözőberendezés és az egyéb kényelmi berendezések irányítását. A kezelőfelület lehet egyszerű nyomógomb, hagyományos tévékészülék a rendszert távirányítóval kezelve, számítógép, vagy fali érintőképernyő. ■ Lakáshitelek: szigorítás? Körülményesebben lehet hozzájutni a kedvezményes lakáshitelekhez, de a feltételek szigorodásáról nem szabad beszélni. Arról van szó, hogy a még jobban csökkentett kamatokhoz az emberek egy része az eddigieknél bonyolultabb úton juthat hozzá. Ez azonban a már meglévő jogszabályok miatt van így, az ügyfelek adminisztrációs terheit pedig éppen ezek változtatása mérsékelhetné. Változtatásra szorulhat a jelzálogbanki lakáshitelezés feltételrendszere, hiszen a jelzálogjog bejegyzésének jelenlegi módszere hátrányos helyzetbe hozza az ügyfelek egy részét. A legnagyobb hazai bankcsoport áprilistól alkalmazza azokat a törvényi előírásokat, amelyek miatt már korábban rendkívül alacsony kamattal lehetett kölcsönhöz jutni ugyan, de amelyek szigorúbb előírások betartására köteleznek. Lényeges elem az OTP Bank jelzálog-hitelintézetének megjelenése: az intézmény megalapításakor vezette be a pénzintézet az alacsonyabb kamatokat az új lakáshiteleknél, hiszen éppen a jelzálog- bank miatt lehetett csökkenteni a kamatokat. A jelzálog-hitelintézetekre azonban speciális szabályok vonatkoznak. Amikor tehát ez a szakosított pénzintézet valóban működni kezdett, alkalmazni kellett ezeket a szabályokat. Ügyfeleik egy része valóban szigorításként élhette meg a szabályok alkalmazását, ám senkinek sem szabad elfelejteni, hogy ezek teszik lehetővé a rendkívül kedvezményes kamatok elérését. A jelzálogbank belépésével ugyanis az ügyfél a pénzintézeten keresztül kapja az állami támogatást, ami eleve leviszi a kamatot. Ezt az alacsony szintű terhet támogatja tovább az állam - házasok vagy gyermekeiket egyedül nevelő szülők esetében új lakás építésekor vagy vásárlásakor 10 millió forintos hitelösszegig -, hogy a kamat még kisebb legyen. ___________■ Te xtil-trend 2002 Az idei lakástextildivatban az egyszerűtől az eklektikusig szinte minden megtalálható. Nemcsak a kézművesség és a csúcstechnológia, hanem az építészettől a festészetig a legkülönbözőbb művészeti irányzatok, valamint a távol-keleti hatások és a századelő festészeti stílusa keveredik egymással. Ám a látszólag kaotikus rende- másik ágát a természet textú- zetlenségben mindenki megta- rái, inspirációs forrásai - ásvá- lálhatja a saját egyéniségének, nyok, növények, állatok - al- ízlésének megfelelő tendenciá- kotják. kát, amelyekkel harmóniát, ki- A klasszikus természetes stí- egyensúlyozottságot teremthet lust és színhatásokat idézik a bar- a lakásában. Az idei irányzat nák árnyalatai, a sötéttől egészen a világosig, néha sárga árnyalatokkal keverve. Ezeket a tónusokat kombinálhatjuk a csoporton belül más színekkel, amivel árnyalt hatást érünk el. A mintákat a kagyló, a levél, a fa, a föld és a kő felülete, erezete, fénye ihlette. Mindehhez kiegészítésképpen agyagvázák, fából készült tárgyak, faragott bútorok, fonott székek és asztalok illenek, színes gyertyákkal vagy térítőkkel. ■ Ingatlan INGATLANÁT megvásároljuk vagy külföldre közvetítjük! 30-268-9688. —---------;-----------------------------------------------*78606* SI ÓFOKTÓL 30 km-re Nagyszokolyon, két éve komfortosított parasztház 989 rrf-es gondozott telken, azonnal beköltözhetően eladó. Irányár: 2,5 millió. Érdeklődni: 06-30-9736- 276. PÉCSETT, Uránvárosban épülő tégla, liftes, er- kélyes, 44 nm-es, ill. az Alkotmány u.-ban bruttó 90 nm-es lakás berendezéssel eladók. I.ár: 8 M, 16 M Ft. T.: 70/316-2003--------------------------------------------------------------*80860* S VÁSÁROLNÉK gázos 1,5-2 szobás téglalakást a belvárosban vagy környékén 70/299- 8611.---------------------------------------------------------------*80863MA GNUM LAKÓPARK LAKASBEMUTATO 2 SZOBÁS LAKAS TELJES FELSZERELTSEGGEL, AHOGY ÖN IS SZÍVESEN BEKÖLTÖZNE! Augusztus 10-én ás 11-án 9-16 óráig Pécs, TildyZ. u. 10. (építkezés) Helyszíni tanácsadással várunk minden kedves érdeklődőt. Tel.: 20/390-8196 ' MAGNUM • MMl..........í: s................. imatl Amözvgrfro kft KA POSVÁRON központi helyen 50 m2-es üzlet- helyiség eladó, irodának is. 20/399-3057.------—-----—--------__—~—--------------— -79274PÉ CS, Mecsek-Nyugaton 170 nm-es, 3 fürdőszobás, exkluzív sorházi lakás saját kerttel, nagy terasszal, azonnal beköltözhetően - frissen felújítva - eladó. Irányár: 158 E Ft/nm. Igény esetén 2 autós garázs is eladó ugyanitt. T.: 20/428-8737---------------------------------------------------------------81038BA LATONLELLE.legjobb helyén: a strand és vitorlás kikötő mellett 37-56 rif-es, liftes,,gép- kocsibeállós apartmanok eladó. Kedvezményes hitel, szoc.pol. igényelhető, késleltetett fizetés lehetséges. Tel.: 06-20-3670-677.------------------------------------------ - ---------81026* HA ZAI, illetve külföldi befektetőim részére eladó ingatlanokat keresek. 30/256-2334.-----------------------------------------------------------------79468KÜ LFÖLDI befektetőink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4904, 210-4673.----------------------------------------------------------------81081NAGYBAJOMBAN 4 szobás konvektoros, telefonos családi ház garázzsal, melléképületekkel eladó. Ár 12 M Ft. Érdeklődni a 82/357- 353 telefonon.----------------------------------------------------------------*81848* S0 M0GYASZALŐBAN 3 szobás, gázos családi ház eladó. 82/411-243, 20/9454-114.---------------------------------------------------------------81883* HA RKÁNYBAN fürdőhöz közel, Bartók B. úton 1 szobás felújított apartman eladó. I. ár: 4,5 M Ft. Tel.: 70/239-3509---------------------------------------------------------------81889KA POSVÁRON a Szent L. u. 46. sz. családi ház eladó. Érdeklődni a fenti címen vagy a 82/553-137 telefonon lehet.------------------------------------------------->------------ *81905CS ALÁDI HÁZ Kaposváron, a Hermann Ottó utcában eladó. Telefon: 20/4645-900.----------------------------------,--------------------■-------,*74587KA POSVÁRON a Zaranyi lakótelepen földszinti 2 szoba+étkezős lakás eladó. Irányár: 7,5 M Ft. Tel: 82/412-448 (18 ó. után) 20/37 444 82.---------------------------------------------------------------78439PÉ CS, Marosvásárhely u. 4.-ben földszinti, udvari, 34 nm-es, tégla, gázfűtéses lakás eladó. I.ár: 5,7 M Ft. Tel.: 72/371-868,06/30/854- 0702----------------------------------------------------------------81937IPARTERÜLETEN Kaposváron, belváros közeli, 150 m! épület eladó.Tel.: 82/319-961. ARCATA ÉPÍTÉSZETI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT TEL.: 20/9836-690 Belvárosban zöldövezeti új lakások eladók (Jókai u. iskolánál) 60-80 nm ______ Ha rkányban (Bartók B. úti) tóparti, csendes társas üdülőben 3. emeleti, erkélyes lakás áron alul, sürgősen eladó. Érdeklődni: 06-30/9799-471 250 nm-es családi ház 1800 nm területtel, úszámedencével igényesnek eladá. I.ár:40M Ft. 72/244*350 *279533* freibum I INGATLANKÖZPONT PÉCSI LAKÁSOK Kertvárosi 2,5-3 szobás lakások 5,8 M Ft Nagy L. kir. u.-on 76 nm-es, tégla, távfűtéses lakás 10,6 M Ft Vásárcsarnoknál 60 nm-es, tégla, távfűtéses lakás 7,5 M Ft Ifjúság u.-on 64 nm-es panellakás 7 M Ft Uránvórosban 58 nm-es (bővíthető) tetőtéri tégla egyedi gázos lakás 9 M Ft Történelmi belvárosban 47 nm-es, II. em.-i, tégla-gázos lakás 8,7 M Ft Illyés Gy. u.tan 74 nm-es, 3 szoba + étkezőkonyhás panellakás 8 M Ft CSALÁDI HÁZAK Marx u.-on 64 nm-es házrész 7,5 M Ft Rácvároson 100 nm-es családi ház + garázs 16 M Ft Szőlő u. környékén jó fekvésű, 110 nm-es, 2 lakásból álló ház 14 M Ft Pécs-Hirden 100 nm-es családi ház forrással, patakkal, erdővel 9,9 M Ft Magyorürögi u. közelében 240 nm-es, 2 házból áíó ingatlan 25 M Ft Daru-d.-ben 100 nm-es (+2 állásos garázs, tároló) 12 éves ház 26,5 M Ft Lothárdon 72 nm-es, 12 éves ház 1,9 M Ft Kürt u. környékén 2 szintes ház alsó szintje (70 nm) 11,5 M Ft Bogádon 110 nm-es ház 9 M Ft Keszüben teljesen új, 110 nm-es + garázs, 740 nm-es területen 23 5 M Ft P.Ujhegyen 1640 nm-es, összközműves építési telek 4,8 M Ft Keszüben építési telek eladó 4,5 M Ft Aranyosgaaónyban 3,4 ha vegyes állományú erdő eladó. Vadászati jog szerezhető. 3 M Ft Donátusban 1062 n-öl területen, 220 nm-es, igényes családi ház 55 M Ft Nagypostavölgyben 173 nm-es, egyszintes családi ház (egy éve épült) 27,5 M Ft Kispiricsizma-d.-ben 100 nm-es+garázsos családi ház 20,5 M Ft Pécs, Irgalmasok u. 22. Tel.: 72/525-779, 525-780 Archtechno ~~W I MÉRNÖKI SZOLGÁLTATÓ IRODA LAKÁSFELÚJÍTÁS Lakásfelújítást vállalunk rövid határidővel, belsőépítész szaktanácsadással, költségvetés készítéssel. Hitelügyintézés! H-7622 Pécs, Liszt Ferenc u. 20. Tel./fax: (36 72) 333-684 Mobil: 06 20 9428-695 e-mail: architechno@axelero.hu IGALBAN fürdő közeli kétszintes nyaraló garázzsal, dupla telekkel eladó. 82/319-961.--------------------------------------------------------------- -81954KAPOSMERŐBEN 4 szobás családi ház sürgősen eladó. 20/3705-055.--------------------------------------------------------------- -81968KAP0SFÜREDEN telek eladó. Ár: 1,5 M Ft. 06- 30/309-1745.-------------——:-----------------------------------------*82015KAPOSVÁRI, Fő utcai, 3 szobás, tégla, gázos, igényesen felújított lakás eladó. Tel.: 30/244- 4576.---------------------------------------------------------------*82061ARANY J. u-i lakás 6,4 M Ft. 30/9571-373.----------------------------- -82094* % KAPOSVÁR Füredi u. elején 4. em-i., 2,5 szobás, erkélyes, lakás eladó, lár: 6,6 M Ft. 20/518-1907.--------------------------------------------------------------- *82091* SZEGEDEN 60 m!, 2.5 szobás, vízórás lakás eladó: 4,8 M Ft. 30/4320-542, 74/314-981.--------------------------------------------------------------- -81942* KAPOSVÁRON másfél szobás, gázfűtéses, családi házrész, (telefon, illetve kábeltévé lehetőséggel), művelhető kis telekkel (albérlővel lakottan: 25 EFt/hó) eladó (4 M Ft). Tel.: 30/99 48 222 A Duna Dráva Nemzeti Parkban Vízvár községben eredeti stílusában frissen felújított, belülről igényesen komfortosított PARASZTHÁZ ELADÓ 06-20/333-9464 (tulajdonostól) -nmEzt ne hagyja ki, nézze meg! Balatonlellén a Mediterrán Átriumházban hangulatos belső udvarral, úszómedencével, pezsgőfürdővel, díszkerttel, jó parkolási lehetőséggel, egyedi fűtéssel lakások és üdülők akciós áron már 140 E Ft/nm eladók Érd.: 20/9867-016, 85/554-381 ‘247138* Balatonlelle központjában, a 7-es út mellett üzletek, szolgáltató- egységek vagy irodák már 1000 Ft/nm/hó bevezető áron bérbe adók vagy jelentős engedménnyel eladók. Érd.:'20/9867-016, 85/554-381 *247138* Pécsett, a keleti városrészben 720 nm telken családi ház eladó vagy értékegyeztetéssel elcserélhető' lakásra. I. ár: 17,5 M Ft. Tel.: 72/213-209 és 30/3486-721 Új, 1-4 szobás lakások 2003. tavaszi költözéssel Fenyves sor közelében, Hunyadi út közelében, Történelmi belvárosban. Kedvezményes hitel, szoc.pol. igénybe vehető. Ár: 215 000-245 000 Ft/nm IngatlanPont Pécs, Citrom u. 8. Tel.: 72/214-516, 20/9319-829 www.pontingatlan.hu CANDY^ GROUP KFT. INGATLANIRODÁJA Pécs, Irgalmasok u. 5. Konzum Irodaház I. em. 113. ad-vesz, közvetít • pécsi lakásokat • családi házakat (Baranya megye területén) • Balatoni és harkányi üdülő és kereskedelmi ingatlanokat. Széles kínálatunkból telefonon, faxon és személyesen is kérhet információt Megbízás díjmentes! Tel.: 72/479-661, 72/212-277/122 Mobil: 06-70/212-5683 Balatoni eladó házakat, apartmanokat, telkeket valamint Somogy megyében belterületi falusi házakat keres-kínál CM & MÁGUS Ingatlanforgalmazó, Értékbecslő' és Idegenforgalmi Szolgáltató Iroda 8638 Balatonlelle, Úszó u. 2. Tel.: 85/351*787, 06-20/9526*014 *235585’ Harkány, Szent 1 utcában 1 szoba étkezős 49 m’-es új társasházi lakás, lakásépítési kedvezmények igénybevételi lehetőségeivel (illetékmentesen) azonnal költözhető állapotban 8,2 MFt áron eladó. Érdeklődni munkanapokon 74/510-445. Mária-dűlői összközműves építési terület eladó. I. ár: 5,2 M Ft. 06-20/310-5651 *279531* Ha eladni, vagy venni kíván, vagy tanácsra van szüksége, forduljon bizalommal hozzánk! — ingatlanközvetítés — értékbecslés Pécsi Vagyonkezelő Kft. Pécs, Jókai tér 2. (Tünde Áruház) 72/213-209, 06-30/9476-331 -139989! PÉCSETT A BELVÁROSBAN a Lánc utcai rendelőintézetnél (Farkas I. u. 4.) igényesen felépített 5 LAKÁSOS TÁRSASHÁZBAN LAKÁSOK és GARÁZSOK még leköthetők azonnal beköltözhetően Érd.: a helyszínen 7-18 óráig. FHB Lakossági Hitelközvetítő Iroda- Lakásvásárlási, bővítési, korszerűsítési hitelek kamattámogatással- Egyéb lakáscélú hitelek Előzetes hitelvizsgálat néhány perc alatt! (tájékoztató) Szekszárd, Kossuth L.u. 8. Tel.: 74/512-288, 315-214 VsBSpP ^ ^o8Í,áz™u 1 Telrí** Cser Ágota Hitelügyintézés ügyvezető Ingatlanforgalmazás 06-30/296-53-42 Építéshatósági képviselet- A PANORÁMA LAKÓPARKBAN (Pécsújhegyen a Palahegy utcában) sorházi és társasházi lakások telekkel, garázzsal, kulcsrakészen egyedi belső elrendezéssel korlátozott számban leköthetők- BELVÁROSI társasházi lakások leköthetők Hargita u., Móricz Zs. tér- PATACSI társasházi lakások leköthetők év végi beköltözéssel- TELJES KÖRŰ INGYENES HITELÜGYINTÉZÉS (szoc.pol, áfa, államilag támogatott hitelek) ^ /AU KETTŐ nmn Pécs, Bartók B. u. 44. Nyitva: H-P.: 8,30-16 óráig TeUiax: 72/222-247, 72/333-451, 30/316-8316