Somogyi Hírlap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-01 / 178. szám
2002. Augusztus 1., Csütörtök 9. OLDAL öreg autók, új módszerek Eredményesebb a bűnmegelőzés Módszert váltottak,a balatoni autótolvajok. Az újítás a rendőröket is meglepte: nemritkán 20-30 éves, öreg autókat kell keresniük és olyan profi elkövetőket, akik nem bajlódnak az autók feltörésével, hanem először ellopják az indítókulcsot is... Csökkent az autólopások száma a Balaton partján. Míg tavaly júniusban és júliusban 38 autó tűnt el a Siófoki Rendőrkapitányság területén, az idén ez a szám mindössze 24. Ám ennek ellenére a jómadarak gondoskodnak arról, hogy mégse legyen idejük unatkozni a rend őreinek. Minden év hoz valami újdonságot az autólopásokban is, így volt ez most is. Az idei különlegesség, hogy míg a korábbi években a nagy értékű, márkás, új autókra specializálódtak a bandák, most nem válogatnak, „öreg”, 20 évesnél is régebbi és régóta nem gyártott autókat is szívesen „elkötnek”. A régi Golfokat, Audikat, ősrégi Mercedeseket vélhetően alkatrésznek adják el. Az autólopások csaknem felénél ilyen autó tűnik el. A másik különlegesség, hogy míg korábban többnyire feltörték a gépkocsikat, betörték az ablakokat vagy a kevesebb nyomot hagyó zárfelszúrással bűvölték meg a zárat, most még ezzel . sem bajlódnak. Vélhetően nem kockáztatják, hogy az egyre bonyolultabb és érzékenyebb biztonsági berendezések meghiúsítsák a lopást, ezért első lépésként inkább megszerzik az indítókulcsot. Beosonnak a házba, a nyitva hagyott ajtón, akár nappal is, vagy éppen éjszaka törnek be, míg a háziak alszanak, elemelik a kulcsot és egyszerűen elhajtanak az udvaron álló autóval. Gyakori az is, hogy a strand parkolójában előre kifigyelik az érkező gépkocsikat, megvárják, míg tulajdonosaik lerakják a parton a táskákat, fürdeni mennek és akkor emelik ki a táskából a indítókulcsot. Horváth Gyula rendőr őrnagy, a Siófoki Rendőrkapitányság megbízott bűnügyi osztályvezetője elmondta: feltehetően több - legalább kettő - egymástól független társaság dolgozik a Bala- ton-parton. Nem helyi elkövetőkről van szó, hanem elsősorban budapesti csapatokról. Egy ilyen társaságot már el is kaptak a siófoki rendőrök egy nem mindennapi akció során. A négytagú banda egy zárt parkolóban akart éppen hozzákezdeni „tevékenységéhez”, ám a parkoló tulajdonosa a vendégek biztonsága érdekében mozgásérzékelőket, reflektorokat szereltetett fel. Amikor a riasztórendszer jelzett, a jómadarak menekülni próbáltak, de a tulajdonosnak még volt ideje felírni az autójuk rendszámát. Ez alapján a rendőrök rövid idő alatt el- kapták a csapatot. jakab edit Felismertetés statisztákkal Budapest A várakozásokkal ellentétben a rendőrség tegnap sem oldotta föl a hírzárlatot, és nem kívánta pontosítani a móri gyilkossággal összefüggő kiszivárogtatott értesüléseket. A nyomozás vezetői úgy döntöttek, hogy a terhelő bizonyítékokat nem hozzák nyilvánosságra, azokat egyelőre még a gyanúsítottakkal sem ismertetik meg. így azt a sajtóhírt sem kommentálják, hogy az egyik gyanúsítottól lefoglaltak egy Skorpió típusú géppisztolyt. A merényletet egyébként éppen ilyen fegyverrel követték el. Értesülések szerint ugyanakkor a rendőrségnek elegendő terhelő bizonyítéka van ahhoz, hogy vádemelési javaslatot tegyen a móri ügy két gyanúsítottja, Kaiser Ede és Hajdú László ellen. Az ORFK szóvivője korábban már közölte, hogy az egyik gyanúsítottat több szemtanú is felismerte. Az egyik kereskedelmi tévécsatorna más forrásból úgy tudja, hogy a rendőrség négy, a gyanúsítottal szinte tökéletesen megegyező testalkatú, termetű és életkorú filmgyári statiszta közreműködésével végezte a felismertetést. Az egyforma parókát, sötét nadrágot és fehér inget viselő öt ember közül a tanúk egymástól függetlenül választották ki azt a férfit, aki a vérengzés idején „biztonsági őrként” a bank ajtajában állt, és elküldte az érkező ügyfeleket. Továbbra is kérdéses, vajon valóban tett-e vallomást a bankrablás egyik gyanúsítottja. Az ORFK kommunikációs igazgatója is elismerte, hogy a szóban forgó két férfi egyike változtatott eddigi taktikáján, és több kérdésre is válaszolt, ám Garamvölgyi László hangsúlyozta: nincs szó „beismerésről”. Elégedetlen a móri nyomozás kommunikációjával a belügyminiszter. Lamperth Mónika azt mondta: a rendőrségnek kevesebbet, de megalapozottan kell nyilatkoznia. Jogos elvárás a móri tömegmészárlás ügyében a rendőrökkel szemben, hogy munkájukat gyorsan, pontosan, eredményesen végezzék, és csak a tényekről tájékoztassák a közvéleményt. EUROPRESS Kábítószer a gyorsvonaton ____ Kelebia________ Tö bb mint kétmillió forint értékű vadkenderszármazékot foglaltak le tegnap a határőrök a Beograd nemzetközi gyorsvonaton. A vasúti szerelvény utasai között nem találták meg a drogfutárt. Szerda hajnalban néhány perccel fél négy előtt futott be a kelebiai vasútállomásra a Belg- rádból érkező gyorsvonat. A szerelvény beérkezése után a határőrök rutinszerűen megkezdték az utasok útlevelének ellenőrzését, valamint a vagonok átkutatását. A második személyszállító kocsinál kiderült, hogy hamar eredményes volt a kutakodás, mert a peron padlásterét lenyitva egy reklámszatyrot pillantott meg a határőr. A műanyag táskában két kisebb csomag lapult. A tégla formájúra összepréselt növényi származékról az elsődleges „narkótesztek” kimutatták, hogy cannabist rejtettek el a vasúti kocsi üregében. A két csomag megközelítőleg egy kilogrammot nyomott, s drogpiaci értékük becslések szerint legalább kétmillió forint lett volna.- A vonaton utazó kétszázötven utas egyike sem tudott a hódító növényi származékról, így a kábítószercsempészt nem sikerült elfogni. A lefoglalt kábítószert a kiskunhalasi rendőrkapitányságra szállították - tájékoztatta lapunkat Németh Zoltán őrnagy, a halasi határőr-igazgatóság megbízott sajtótisztje. A zöldes színű, jellegzetesen erős illatot árasztó vadkenderszármazékot - amelyet dohányba keverve szoktak felhasználni - további vizsgálatoknak is alávetik. A szakértők véleménye szerint a „jó közérzetet” kiváltó anyag vélhető célállomása a Sziget-fesztivál lett volna. tapodi KÁLMÁN Siófok Magyar és német nyelvű videofilmét készíttetett a „biztonságos szórakozóhelyek” megismertetéséről az Idegenforgalmi Bűnmegelőzési Centrum, amelynek Siófokon és Bala- tonföldváron is működik irodája. A drogmentes, kulturált kikapcsolódás lehetőségére hívják fel a figyelmét a fiatalok sorsáért aggódó mozgalom aktivistái.- Minden érintett vegyen részt a bűnözés elleni harcban - szorgalmazza Molnár Zsolt őrnagy, a siófoki iroda vezetője. - Számítunk az önkormányzatok, a vállalkozók és a lakosság együttműködésére is. Júliusban, a Biztonságos Szórakozóhely Centrum működésének első hónapjában a Balaton nyári fővárosában jelentősen csökkent a bűncselekmények száma. A turisták a nyaralásuk idején hajlamosak a könnyelműségre, értéktárgyaik őrizetlenül hagyására. A veszélyekre a bűnmegelőzési centrum munkatársai felhívják a figyelmüket; német, angol és magyar-nyelven írt szórólapokat terjesztenek, s anyagot készítettek a hangosbemondóval rendelkező strandok számára. Ingyen használható széfrendszert építettek a legforgalmasabb fürdőhelyen, a Coca-Cola Beach House-on. Mindennek köszönhetően egyharmadára csökkent Siófokon a strandtolvajlások száma. Harminchat százalékkal kevesebb gépkocsit tulajdonítottak el, Uj felszerelést kaptak a siófoki centrum munkatársai mint tavaly; a járművek többsége régebbi évjáratú. Ezért nyilvánvaló, hogy alkatrésznek lopják, és az sem elképzelhetetlen, hogy a tulajdonosok így biztosítási csalást követnek el. czene attila __________Hírek__________ GY ÚJTOGATOK. Ismeretlen tettesek leöntöttek benzinnel, és felgyújtottak három nagy értékű személygépkocsit Hosszúpályi- ban. Az eddigi vizsgálatok szerint a szándékosan okozott kár mintegy 31 millió forint. A rendőrség megkezdte a nyomozást az ügyben, europress VESZTEGETŐK. Készpénzt ajánlott fel egy 37 éves budapesti férfi azért, hogy a rendőrök tekintsenek el szabálysértésétől. V. Gyula illegálisan foglalkoztatott egy külföldi állampolgárt, és amikor ez kiderült, 15 ezer forintot akart adni a rendőröknek, büntetlenségéért cserébe. A férfit az intézkedők előállították a kapitányságon. Szintén rendőröket próbált megvesztegetni egy 28 éves férfi Budapesten. D. Gyula vezetői és forgalmi engedély nélkül autózott, és közúti ellenőrzés során kapták el. A férfi4 ezer forintot dugott az intézkedő rendőr zsebébe, europress ■ KÉK TÜKÖR Vivendi Telecom Hungary Öttzeköt minket Te mit vársz egy új kapcsolattól? Kedvező internet-hozzáférést az új, támogatott internetes telefoncsomagok mellé? Havi 15 óra Havi 40 óra Bruttó 650 Ft Bruttó 1.400 Ft Válaszd a V-net kedvezményes árú internetes csomagjait, és szörfözz havonta 15 órát bruttó 650 forintért, vagy 40 órát bruttó 1.400 forintért! * • internetezési szokásaidhoz alkalmazkodó, költséghatékony megoldások • tökéletesen illeszkednek az új, támogatott, internet-célú telefon díjcsomagokhoz • rendkívül kedvező éjszakai hozzáférési díj * Felhasználható munkanapokon 16 és 24 óra között, hétvégén és ünnepnapokon 7 és 24 óra között. Info-vonal: net 1288 Összeköt minket az élmény WWW«Vn©t«llU