Somogyi Hírlap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-02 / 179. szám
2002. Augusztus 2., Péntek KAPÓ S VÁR 5. OLDAL Családias légkör az iskolában A Toldi iskola két évtizede épült, korábban, mint a környező házak, így azt is mondhatnánk: az iskola köré épült a lakótelepnek ez a része. A központi hely azóta nemcsak az épület földrajzi fekvésére, hanem az intézménynek a városrész életében betöltött szerepére is jellemző. Egy lakótelepi iskola mindig más egy kicsit, mint a többi: a környezet egyedi feladatokat ad, és különleges szerepet szán az intézménynek. Mindez igaz a Toldi Miklós Utcai Általános Iskola és Gimnáziumra is. Garaminé Szente Éva, az intézmény igazgatója elmondta: a délutáni elfoglaltságokat igyekeznek úgy szervezni, hogy minden gyerek megtalálja a kedvérevalót, s ne a csellengést válassza, hanem szívesen töltse szabadidejét is az iskolában. Különféle sport- és házi versenyek, szakmai vetélkedők és számos szakkör várja a diákokat; a múlt tanévben például tizennyolc különféle szakkör közül választhattak. Ezenkívül rendszeresen hívnak művészeket, műsoros délutánokat, bemutatókat, játszóházakat szerveznek. Nem véletlen, hogy a Toldi iskola neve összefonódik a művészeti neveléssel, a legkülönbözőbb kulturális programokkal. Az iskolában kiemelt szerepet kap a drámapedagógiai, • ének-zenei nevelés, és a második éve működő kommunikációs tagozatra is többszörös a túljelentkezés. S nemcsak iskolaidőben, hanem a vakációban is igyekeznek elfoglaltságot adni a táborozásokkal. Kulcsfontosságú, hogy a gyerekek nevelésében, a rendezvények szervezésében próbálnak minél szorosabb partneri viszonyt kialakítani és folyamatos kapcsolatot tartani a szülőkkel is. Különleges helyzetben van az iskola, mert 1989 óta gimnázium is; a hétszáz diák közül 430 általános iskolai, 270 a gimnáziumi tagozaton tanul. Eleinte ez nem volt könnyű feladat, mert két különböző korosztály mindennapjait kellett összehangolni, egy intézményben megoldani hattól 18 éves korig a gyerekek oktatását, nevelését. Ez - úgy tűnik - példásan sikerült. A siker titka, hogy igyekeznek úgy gondolkodni, mint egy családban, ahol természetes, hogy vannak kisebb és nagyobb gyerekek. S eredményes ez a szemlélet. Jól mutatja: míg sok iskolában azzal küszködnek, hogy kevesebb első osztályt kell indítani a kis létszám miatt, a Toldiban inkább a túljelentkezés okoz fejtörést. A másik eredmény: a végzősök többségét azonnal fölveszik arra az egyetemre, főiskolára, amelyet megjelölt. A tavaly érettségizettek 64 százaléka sikeresen felvételizett az első helyen feltüntetett felsőoktatási intézményben. S bár még mindig vannak olyanok, akik tanulmányi eredményük miatt tovább tanulhatnának, de anyagi helyzetük ezt nem teszi lehetővé, néhány év múlva - rendszerint - nekik is sikerül valóra váltani terveiket. A legtöbb végzős a művészeti egyetemeket, főiskolákat választja, de népszerű a közgazdasá- gi és pedagógiai pálya is. j. e. Szolgálat a Amikor hét éve a Béke utcában felépült a baptista imaház, tudták: különleges küldetése lesz a gyülekezetnek. A baptista gyülekezet vezetői és tagjai nem mindennapi feladatot vállaltak: a hit és a szeretet erejével szeretnék igazi közösséggé kovácsolni a lakótelepen élőket. Felismerték, hogy ebben a környezetben különleges szükségletekkel és gondokkal kell szembenézniük. Ilyen például, hogy a gyerekeknek s a nagyobb tizenéveseknek a szünidőben hiányoznak a színvonalas rendezvények, s hiányzik egy olyan közösség, ahol hasznosan tölthetnék a szabadidejüket. így született meg a Békevár napközi ötlete. Ezt az idén nyáron már kéthetesre bővítették. Rendszeresek a kölyökdélutánok, e hónapban ifjúsági sporthetet szerveznek. A családok gondjain is igyekeznek enyhítem - tudtuk meg Jóföldi Szilárdtól, a gyülekezet képviselőjétől. Családi rendezvényeiken, a főzőversenyeken és a sportdélutáhit erejével nokon bebizo- nyosodott, hogy hiányoznak az ilyen együttlétek, a kikapcsolódás, a beszélgetés. Mivel a lakótelepen élő családok között sokan komoly anyagi nehézségekkel küszködnek, a „ruhaszolgálattal” ezen is próbálnak enyhíteni. A különböző korosztályokat érintő gondokat segítenek megoldani a klubok: a gyerekeknek a kölyökklub, a bibliaoktatás, a tiniknek a Biztos Szikla, a családoknak pedig olyan összejövetel, ahol megoldást keresnek a konfliktusokra. Tanfolyamaik, környezetszépítő rendezvényeik iránt is egyre többen érdeklődnek. Mindezt szolgálatnak, küldetésnek tartják a gyülekezet tagjai, s igazi siker, hogy egyre többen vesznek részt a rendezvényeken. JAKAB Öt-hatezren élnek a Szondi-Toldi lakótelep 1800 lakásának 84 lépcsőházában. Torma János, a terület önkormányzati képviselője semmit nem bíz a véletlenre. Az utóbbi négy évben történtekről feljegyzést vezet, így könnyedén összegezi a beruházásokat.- Minden lépcsőházban kiépítették a hőmennyiségmérőket, a költségek felét a város állta - mondta a képviselő. - Több paneltömböt felújítottak a Széchenyi terv segítségével. A Szondi 7-ben kicserélték az ajtókat. A csodapanelként emlegetett Béke utca 67-69. számú ház fűtése a legkorszerűbb. A Béke utca 59-61. ház lakóközössége nemrég nyert támogatást. A munkákkal már el is elkészültek a Füredi utca 37-39. számú épületen. Fa játszótér épült a Béke u. 1-19. számú ház között, a vízmű mellett, a Toldi-lakótelepen. Tavaly kezdték a virágosítást, a villanyoszlopokon muskátlikat helyeztek el. Az itt élők nagy eredménynek tartják, hogy nem épültek meg az egyik zöld területen a bérlakások. Torma János képviselői keretéből juttatott az óvodásoknak, az iskolásoknak és a nyugdíjasoknak is. Ebből a pénzből játékokat, videomagKözösségi térre vágynak Hét éve megoldásra vár a Béke utcai üzletsor ügye. Az áldatlan állapotot szeretnék megszüntetni. Az a cél, hogy a tulajdonos adja a városnak, így ott egy közösségi helyiséget tudnának kialakítani. Torma János arra törekszik, hogy a jövőben még több közmunkás dolgozzon a lakótelepen, a szemétszedésben és takarításban vennék hasznukat. nót, rádiós magnót, faliképeket vásároltak. Támogatja a Békevár nyári hetek rendezvénysorozatot is. A Füredi utca 45-47., a Szondi utca 7. és a 18-20., valamint a Toldi utca 7. számú tömb lakói élenjárnak a ház körüli parkosításban, virágosításban. Tiszta, virágos ház díjat vett át a Béke utca 67-69. és a Füredi utca 45-47.- Korszerűsítettük a Füredi utca 45-47. melletti dühöngőt. Az idén kezdik a járdafelújítást a Béke-Füredi lakótelepen, a Füredi úti csomóponttól északra eső tömbbelsőben. A munkákra a közgyűlés jóváhagyta a pénzt, a legrosszabb járdák javításával szeptemberben végeznek. Sikerült karbantartani az ablakokat, a vizesblokkot és az álmennyezetet is - a város pénzéből - a Toldi iskolában. A minisztériumnál nyertek pénzt a tornaterem felújítására. A Béke utcai óvodában a folyosó és az esőcsatorna szorult felújításra, s kicserélték az ablakokat. A gondozási központ tetőszigetelése, kupolacseréje és a Napsugár otthon nyílászáróinak a cseréje 4 millió forintba került. A lakók javaslatára hulladékkonténereket helyeztek át, támfalat javítottak, permetezik a fákat, s új csemetéket is ültettek, virágosítottak. A Béke utca 3-ban élők ingyen visszakapják a tárolójukat. Torma János nem töpreng a múlton, a jövőre gondol. Szeretné elérni, hogy folytassák a járdafelújítást, s tegyék rendbe az utakat. Szorgalmazza, hogy a város adjon segítséget a belső vízvezetékek tisztításához. Úgy véli: rendezni kell a kukák számát és ürítését, mert gyakran felhalmozódik mellettük a szemét. Még az idén lebontják a Béke utca 51/a szám alatti egykori óvoda épületét, a helyén parkot alakítanak ki. így már jövőre újabb zöldövezettel gazdagodhat a lakótelep. _____________ szabó kinga Fe lújítanának a garzonháziak Nem ment el szó nélkül a Széchenyi terv pályázati lehetősége mellett a Szondi utca 7. számú garzonház lakóközössége. Szabó Ferenc közös képviselő elmondta: kicserélték az ajtókat, s az ablakok már műanyagok a 16 éve épült házon.- Mindenkit fölkerestem személyesen, ezért is lett sok haragosom - fejtette ki Szabó Ferenc. - Amikor azonban az első úgynevezett mintaajtó a helyére került, mindenki megbékélt. A függőfolyosós ingatlanok tulajdonosai főként télen látják hasznát az új ajtóknak, mert akár 15-20 százalékkal csökkenhet a fűtés díja. 1998-tól vagyunk társasház, azelőtt az önkormányzaté volt az épület. Hozzám tartozik a Szondi utca 7/a is, ami a Rózsa Ferenc lakásszövetkezet kezelésében áll. A két épületben összesen 90 család él, de mindössze háromnégyre számíthatunk a társadalmi munkában. Az időjárásfüggő szabályzókat fölszerelték a vagyonkezelő kétéves kamatmentes hitelének segítségével. A törlesztés szeptemberben lejár. A 7. számú tömb lakói úgy döntöttek: a lakás-előtakarékossági betétből csinosítják a házat, ráférne ugyanis a külső vakolat felújítása. Kérésre szélesítették a járdát, elkészült a vízelvezető árok, parkosítottak és virágosítottak. Amikor a gondok és a hiányosságok kerültek szóba, Szabó Ferenc jelenlegi és Tóth István, az előző közös képviselő alig győzte sorolni.- Á kutyák éjjel-nappal piszkíta- nak; mikor ezt szóvá tesszük a tulajdonosnak, még neki áll följebb - mondta Tóth István. - Száz méterre van a kutyafuttató, vigyék oda! Az iskola körül sérültek a lépcsők, ezek javításra szorulnak. Volt már emiatt baleset is. A fák és a bokrok ágai ráhajlanak a járdára, kerülgetni kell. Nem nevezném parknak a ház körüli területet, ehhez tíz fa kevés. Elkelnének újabb díszfák, cserjék. Igényeltük a locsolási kedvezményt, de nem kaptuk meg a vízművek kft-től. Pedig a megemelt árú vízzel öntözünk, s ez sem folyik be a csatornába. A garzonház konténerébe dobálják mások is a szemetet - tették szóvá az idős emberek. Elmondták ezt a gondjukat a városgazdálkodásnál, de nem történt semmi. Igényelnék a közterület-felügyelők jelenlétét, az autók ugyanis a ház udvarán parkolnak. Ha valami baj történne, sem a mentő, sem a tűzoltóautó SZABÓ FERENC nem tudna megállni. Igazságtalannak érzik a garzonházban élők, hogy ugyanannyi kommunális adót fizetnek, mint aki hatszobás lakásban lakik. Kértek felülvizsgálatot, de hiába.- A lakótelepen a járda több helyütt is javításra szorul- hangsúlyozta Szabó Ferenc.- A csúszás- mentes burkolat zörög és ká- tyús is. Javasoljuk, hogy a fákat, sövényeket gyakrabban gondozzák, nyírják az illetékesek. Talán meggondolandó az az ötletünk, hogy elkelne a városban egy vagy két ember, akik rendszeresen járnák az utcákat. Összeírnák, hol mi a gond, s így az önkormányzatnak nemcsak akkor jutna tudomására, ha jelzik a lakók. szabó kinga TÓTH ISTVÁN Búcsú a Rómahegyen Ma 18 órakor a Rippl-Rónai szellemi hagyatéka című előadással és beszélgetéssel kezdődik a róma- hegyi búcsú rendezvénysorozata. A Rómahegyi Baráti Kör által második alkalommal megrendezett programsorozat az idén kétnaposra bővül: holnap újabb érdekességekkel, színes rendezvényekkel folytatódik. Éppen ezért most nagy a készülődés a Rómahegyen, a pályák rendbetétele, előkészítése a holnapi mérkőzésekre, a csapatok összeállítása Tontos feladat. S akik a holnapi főzőversenyre szeretnének benevezni, még azok sem késtek el a hozzávalók beszerzésével. Kirakodóvásár, számtalan gyermekrendezvény, játékos vetélkedők, repülőgép- és ejtőernyő-bemutató, valamint a tűzoltóság kiállítása teszi még em- lékezetesebbé a napot. _______■ Vén Italóz fölöző jétf Kaposvár, Honvéd u., Damjanich u. sarokig^' (üvegkupola)»Telefon: 82/313-006,30/504-2044 Hollywood multiplex AZ IDŐGÉP 91023 pr. 15:00, 17:00, 19:00, 21:00. KATONÁK VOLTUNK 91020 17:15, 20:15. MANI- TOU BOCS- KORA 84136 sz. 15:30, 17:30, 19:30, 21:30. DR. SZÖSZI 90929 X szr. 13:15. SZILAJ, A VADVÖLGY PARIPÁJA 91012 sz. 15:15. MÉN IN BLACK - SÖTÉT SARUK II. 91018 sz. 14:00, 16:00,18:00,20:00,22:00. AMERIKAI PITE II. 90936 X sz. 13:00. PÁN PÉTER - VISSZATÉRÉS SOHAORSZÁGBA 90977Xsz. 13:30. ■ Kérdezzen: 8 316-165 Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■ Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy augusztus 3-án (szombaton) 19.30-tól 23 óráig lezárásra kerül a Kaposfüred-Juta közötti összekötő út a Lágy jó mindhalálig című rockopera bemutatója miatt. A fenti időszakban a 11Y-os helyi járat a 11-es helyi járat útvonalán közlekedik. s Kérjük szíves megértésüket. I Csodálják a A Füredi utca 45-47. valóban mintaház. A szürke panelrengetegben járó úgy érzi, mintha barátságos, virágos és tiszta falusias környezetbe érkezne. Ez a tízemeletes toronyház, amely nyolcvan családnak ad otthont, élő cáfolata annak, hogy egy lakótelep feltétlenül barátságtalan vagy sivár... Színes virágágyások, gondozott, parkosított környezet övezi az épületet, amely elnyerte a „tiszta, virágos ház” címet. A kezdeményezés három évvel ezelőtt született - azzal, hogy a ház néhány lakója, Élő Mária közös képviselő, Dómján Ferenc és Gárdonyvári Gézáné megelégelte a gondozatlan környezetet: füvet nyírtak, parkosítottak, virágokat ültettek. S egyre több lakó csatlakozott hozzájuk. Dómján Ferenc szerint természetes igény, hogy minél szebbé, otthonosabbá varázsolják a környezetüket, és mint a Füredi utcai épület példája mutatja, ez elsősormintaházat bán nem pénzkérdés. Csak elhatározás és egy kis szorgalom kell hozzá. És a Füredi 45-47. nemcsak ebben mutat példát. Szeretnék igazi közösséggé kovácsolni az ott élőket, létrehozni egy baráti kört; sőt még egy közös klubhelyiséget is terveznek. Az olyan közös megmozdulások pedig, mint a lakó- környezet szépítése, segít abban, hogy az ott lakók ne idegenekként éljenek egymás mellett, hanem ismerjék meg egymást. A két lépcsőház lakóinak például csak a legritkább esetben kell szerelőt hívniuk, és a ház körüli kisebb munkákban is számíthat- nak egymás segítségére. j. e. Munkatársat keresünk a Somogyi Hírlap kézbesítésére Magyaratád-Rácegres- Patalom területére A kézbesítő feladata, hogy az újságot reggel eljuttassa az előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szervezzen. A munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Cím: Kovács Sándorné 82/321-473 Munkatársat keresünk a Somogyi Hírlap kézbesítésére SZENNA területére A kézbesítő feladata, hogy az újságot reggel eljuttassa az előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szervezzen. A munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Cím: Kovács Sándorné 82/321-473 ftlfa-lnvest Kapa Amatőr páros strandröplabda verseny Kaposvár, Donneri Sport Központ 2002. augusztus 3-án, szombaton 9.00 órától! Jelentkezni lehet a helyszínen 9.00 óráig! Szondi, Toldi virágdíszben Megvalósultak a négy évvel ezelőtti ígéretek, sőt túlteljesítették a vállalásokat is - így összegezte Torma János önkormányzati képviselő a Szondi- és a Toldi-lakótelep fejlesztéseit. Játszóterek épültek, virágosítottak, elvégezték a felújítást a Toldi iskolában, a Béke utcai óvodában, a gondozási központban és a Napsugár otthonban. h DÉ0ÁSZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ennek I eredményeképpen: m Kaposmérőben a Kossuth utcában az 1 -41. és a 2-64. számig 2002. augusztus 1-jén és 2-án 8 órától 15 óráig áramszünet A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás- kimaradásért megértésüket kérjük! m a Kaposváron a Zaranyi úti új légvezetékes közvilágítási hálózat elkészült. A hálózat 2002. augusztus 2-án véglegesen feszültség alá kerül. Azelkészült létesítmények érintése tilos és életveszélyes! Wmv Dél-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság ...................................................................