Somogyi Hírlap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-13 / 188. szám
2002. Augusztus 13., Kedd KAPÓ SVA R 5. OLDAL Stílusgyakorlat a romoknál Szita az összefogás jelöltje Két ember utazik a buszon. Jó kezdés ez a mondat, akár egy viccről, akár egy történetről vagy meséről van szó. Lehet belőle rémdráma, szerelmesregény, de egy jó kis kémregény is. Három ember utazik a buszon. Ez még érdekesebben hangzik, talán ez az a helyzet, amely annyira izgatta Raymond Queneau-t, hogy Stílusgyakorlatok címen körbejárja a témát s elvonatkoztasson a busztól, maradjon három ember, aki lehet gyálrigazgató, munkás, de akár irodalmár is. Raymond Queneau darabját a világ több pontján is egyszerre fedezték föl a színházak, hiszen nem kell hozzá más, csak három nagyszerű színész kellő improvizációs készséggel és legalább száz néző, aki a jelenetek egymást követő sorát hajlandó végignézni. A szöveg nálunk is nagy sikert aratott, s ez elsősorban Bán Jánosnak, Dörner Györgynek és Gáspár Sándornak köszönhető, akik lassan 20 éve mutatják meg a magyar nézőknek, hogy milyen kemény munkával köny- nyednek látszani. Csütörtökön a Szentjakabi nyári esték rendezvénysorozatában este 9-től a szentjakabi bencés apátság romkertjében látható a három komédiás, aki túl a történelem kisebb viharain jó barátságban együtt maradt egy nagyszerű előadás kedvéért. E csaknem két óra alatt garantálja a nevetőizmok edzésben tartását, s arra is elég gyakran sor kerül, hogy egyesek nevetőgörcsöt kapnak. A hírek szerint az előadás sikere folytán pénteken a három színész vállalta, hogy az esőnapon is játszik. Reméljük, konya orsolya- Nem a pártok, hanem valamennyi kaposvári polgár jelöltjeként akarom megmérettetni magam a polgármesteri választáson - mondta Szita Károly, aki tegnaptól nemcsak polgármester, hanem polgármesterjelölt is. Azt vallja: egy párt programja kevés ahhoz, hogy minden kaposvárinak jövőépítő lehetőséget kínáljon. A Fidesz büszke arra, hogy ismét Szita Károlyt jelölheti Kaposvár polgármesterének, hiszen munkájával az utóbbi 12 évben kormányoktól függetlenül bizonyított. Olyan fejlődési pályára állította a várost, amelyről letérni nem lehet. így mutatta be a Fidesz-MPP kaposvári polgármesterjelöltjét dr. Mátrai Márta, a párt városi elnöke. Szita Károlyt a civil szervezetek mellett támogatja az MDF, az MKDSZ, a Kisgazda Polgári Egyesület és a Fidelitas is A jelölt azt vallja: nem a pártok jelöltje kíván lenni, hanem a valamennyi kaposvári polgáré. - Az emberek bizalmából nyolc éve vagyok polgármester - mondta. Az eredmény nem az enyém, hanem a kaposváriaké. Együttműködésük, szeretetük, amelyre mindig támaszkodhattam, s amelyből erőt meríthettem. A polgármester ereje nem érhet fel a kaposváriak összefogásával, a város iránt érzett szeretetük erejével. Kaposvár az utóbbi négy évben töretlenül fejlődött. Sokan mondják: az elmúlt évszázad legsikeresebb időszaka volt ez, de az útnak még nem vagyunk a végén. Sok még a feladat. Bízom a folytatásban. Szita Károly - mint a Kaposvár, a mi otthonunk című, á kaposváriak véleményét is ötvöző programból kiderül - többek között kiemelt feladatnak tartja a munkahelyteremtést. Az elmúlt években 3500 munkahely létesült Kaposváron, s a harmadik ipari park megnyitásával újabbak, a jelenleginél magasabb, tisztes bért fizető munkahelyek, születnek Elkezdődött az intenzív út- és járda- felújítás, ezt a belvárostól távolabb eső területeken is folytatni kell. Minden rászoruló kaphat önálló otthont, mert több mint félezer új bérlakás épül. Folytatódik az infrastrukturális elzártság enyhítése a gyorsforgalmi utak építésével, polgári repülőtér kialakításával. Kiemelt feladat a Kaposvári Egyetem fejlesztése, hogy a fiatalok megtalálják a továbbtanulás lehetőségét és diplomásként a munkalehetősé- get is Kaposváron. jakab mit Hűségesek Kaposvárhoz Sok fiatal kerül nehéz helyzetbe, ha döntenie kell: hol tanuljon tovább vagy a diploma megszerzése után hol helyezkedjen el. Megkérdeztük a kaposvári fiatalokat: ők hogyan döntenének? Milyennek látják esélyeiket a somogyi megyeszékhelyen? Sebestyén Zsolt tanuló: - Szerintem a fiatalok nem költöznek el Kaposvárról. Sok barátom van, és egyikük sem hagyta el a várost; mindegyikük talált munkát. En szeretnék tovább tanulni, de helyben nincs számomra megfelelő felsőoktatási intézmény. Ha befejezem a főiskolát, szeretnék ide visszajönni. Úgy vélem, a városban is lesz igény a munkámra. Szeretem Kaposvárt, és tökéletesen elégedett vagyok az itteni élettel. Kiváló a közösség, sok embert ismerek. Kell ennél több ok, hogy itt maradjak? Miiller Szilvia fodrász: - Úgy gondolom, Kaposvárt egyedül a tanulási lehetőségek hiánya miatt hagyják el a fiatalok, a népszerű szakirányok ugyanis más nagyvárosokban vannak. Felsőfokú tanulmányaik végeztével azonban hazajönnek; szinte minden ismerősöm visszatért a szülővárosába. Igaz, a pályakezdők között nagyon sok a munkanélküli, mégis itt maradnak, a barátaik és az otthonuk miatt. Nekem szerencsére sikerült munkát találnom. Nem is hagyom el a várost; itt él a családom, és itt vannak a barátaim is. Boda Csaba katona: - Soha nem költözöm el a városból, mert itt születtem, itt érzem jól magam. Azt hiszem, így van ezzel a többi fiatal is; csak a tanulmányaik idejére hagyják el Kaposvárt. Munkalehetőség van a városban és környékén. Most katona vagyok, és szeretnék továbbszolgálni. Ha már szerződéses leszek, akkor is itt szeretnék lakni. Kikapcsolódási lehetőség azonban kevés van a somogyi megyeszékhelyen. Az éjszakai élet is hiányzik Kaposvárról. Ez sokkal kedveltebbé tenné a várost. Vass Zita tanuló: - A barátaimhoz hasonlóan én is szeretek itt élni. Most még középiskolás vagyok, de azt tervezem, hogy a felsőfokú tanulmányaimat egy másik városban folytatom, mert itt, úgy érzem, nincs igazán jó továbbtanulási lehetőség. Addig azonban még hátravan néhány év, és előfordulhat, hogy Kaposváron is lesz megfelelő képzés. A diploma megszerzése után azonban mindenképpen szeretnék visszatérni, leginkább a szüleim miatt. Remélem, el tudok helyezkedni. Mestyán Tamás gépésztechnikus: - Én azt tapasztaltam, hogy nem jellemző, hogy a fiatalok elhagyják a várost. Én is el tudtam helyezkedni, mert olyan szakmám van, hogy több munkahely között válogathatok. így azt választottam, ami nekem legjobbnak tetszett. Taszáron lakom, ott nincs olyan sok lehetőség a kikapcsolódásra. Kaposváron ebben sincs hiány, bár talán több szabadidős tevékenységet is szervezhetnének. Ez még jobban ösztönözné az embereket, hogy szeressék a városukat és ne menjenek máshová. Eckert Nóra tanuló: - Jó néhány fiatal elhagyja a várost, mivel nincs széles körű továbbtanulási lehetőség. A pályakezdők között pedig elég sok a munkanélküli. Nagyon szeretem Kaposvárt, de ha lehetőségem lesz, máshová megyek. Nekem a legvonzóbb Szeged vagy Budapest. Mindkettő szép város, és lényegesen jobb a képzés. Talán ha több szakirányban tudnának tovább tanulni az érettségizettek, és több lenne a munkalehetőség, szívesebben itt maradnának a fiatalok. buzsáki mónika-csokonai Gábor Munka a hajléktalanoknak Takarékon működik ezekben a hónapokban a kaposvári hajléktalanszálló. A helyeknek alig egyharmadát veszik igénybe a segítségre várók. Télen még mind a 30 hely foglalt volt az éjjeli menedékhelyen, s elkelt az átmeneti szálló húsz helyének többsége is. Most csaknem a felére csökkent a létszám. Naponta alig tizenöten étkeznek a konyhán, ahol akár száz személyre is készíthetnének ebédet a rászorulóknak. Ilyenkor szinte minden évben elnéptelenedik a hajléktalanszálló, mert sokan nem vállalják a szabályok betartását és inkább az utcán töltik a nyarat, de akadnak olyanok is, akiknek sikerül valamilyen munkát találni. Hogy. hány hajléktalan van Kaposváron, arról nem készült felmérés. Egyes becslések szerint nyaranta 100-150 hajléktalan él az utcán. Gulyás János, a hajléktalangondozási központ vezetője elmondta: most az a legfontosabb feladatuk, hogy a hozzájuk betérő, segítségre váró embereknek munkát találjanak. Ez rendszerint sikerül is, hiszen például az elkerülőút építésénél mindig szükség van munkaerőre, és a városgondnokság is rendszeresen kínál nekik munkát. A központ dolgozói is megadnak minden segítséget, ennek ellenére az intézmény lakóinak egy része nem vállalja, hogy dolgozzon. A húsz lakó közül most is csak tíz-tizenkettő jár munkába. __________j. e. Ke llemes nyarat kívánunk a Somogyi Hírlap hűséges előfizetőinek! Előfizetőink között egész nyáron a kikapcsolódáshoz értékes ajándékokat sorsolunk: relaxszék, napernyő, napágy, függőágy, kerti garnitúra, grillsütő, bogrács, öntözőgarnitúra... Árkok, csatornák erőpróbája Az utóbbi napok szeszélyes időjárása, esői miatt gyakrabban ellenőrzik a kaposvári csapadékvíz-elvezető rendszert, az árkokat és a csatornákat a város- gondnokság munkatársai. Bár egyelőre nem jelezték, hogy bármi meghibásodás akadályozná a víz elvezetését, néhány területre azonban kiemelten figyelnek. Ezeken gyakran okoz gondot az elöregedett, felújításra szoruló csapadékvíz-elvezető rendszer, például a Petőfi téren vagy az Áchim András utcában, a vasútállomás környékén. Vannak olyan városrészek is, főleg a külterületeken, amelyekre azért kell figyelni, mert a frissen megmozgatott földes területekről lemosott hordalék csúszóssá teszi az utakat. Néhány helyen viszont a mostani időjárás a frissen épített árok- vagy csapadékcsatorna-hálózat első erőpróbája. A Cseri úton, a Német István, a Fazekas Mihály és a Madár utcában, illetve a Vak Bottyán és a Nyár utcában meg a Kaposrét soron készült el az új csatorna- vagy árokszakasz. _________j.e. Hír ek KOLLÉGIUMFELÚJÍTÁS. Csak fertőtlenítő meszelést végeztek a Gyergyai Albert kollégiumban, mivel a teljes vizesblokk-felújításra beadott ötvenmillió forintos pályázatot befagyasztották. így csak a mellék- helyiségeket és az ételmelegítőket festették ki a 25 éves épületben. Az egymillió forintos beruházás során felújítottak egy emeletet: ennek a költségét a kollégium állta. A munkát most fejezték be. (sza) LAKÁSÉPÍTŐK. Az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt a lakásépítési kedv a somogyi megyeszékhelyen. Míg 1998- ban mindössze 128, 1999-ben pedig 143 építési engedélyt adtak ki, egy évvel később ez a szám már 312 volt, tavaly pedig már 330 lakásépítő kért engedélyt a beruházás megkezdésére. A remények szerint az év végére a kiadott engedélyek száma meghaladja a 350-et. ■ Vén líatóz fö*öző\ Kaposvár, Honvéd u.-Damjanich u. sarok"] (üvegkupolái • Tel.:82/3-Í3-00Ó, 301504-2044’ Lasagne hét a kalózoknál. 3 féle ízben ajándék fagylaltkehellyel. j Kérdezzen: ® 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■ Nyáron csak néhányan fogadják el a segítséget fotó: láng W M */l És ez még nem minden! Havonta fődíjként egy-egy külföldi Tunézia, Görögország, Spanyolország! / Akik itthon maradnak, t*-—flT kikapcsolódhatnak a Magyar Nemzeti Cirkusz műsorán. Töltse velünk a nyarat 2002-ben is! Akcióinkról érdeklődhet a 06-80-200-434-es ingyenesen hívható telefonszámunkon. Hollywood multiplex PREMIER A RETTEGÉS ARÉNÁJA 91013 14:00,16:30, 19:00, 21:30; KÍSÉRLETI GYILKOSSÁG 91019 cMemV SS 19:30, 21:45; tmmmmmm az időgép lÉfBlipii 91023 17:30, M ANITlí BOCSKORA 84136 sz. 13:30, 15:30, 17:30; MEN IN BLACK- SÖTÉT ZSARUK II. 91018 sz. 15:00, 17:00, 19:15, 21:15; SZILAJ A VADVÖLGY PARIPÁJA 91012 sz. 15:15; PÁN PÉTER- VISSZATÉRÉS SOHAORSZÁG- BA 90977 sz. 13:15; 102 KISKUTYA 90860 sz. 13:00; *60939*