Somogyi Hírlap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-09 / 185. szám

2002. Augusztus 9., Péntek KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Új tető a zeneiskolán Befejeződött tegnap a zeneiskola nyári felújítása; jó néhány geren­dát kicseréltek, s piros cseréppel fedték be a tetőt. Sürgőssé vált a tatarozás, másfél hónap alatt el kellett végezni. Először a vonós­zenei tábor hallgatóit fogadják itt, a százéves épületben. Mivel ta­vasszal többször is beázott az is­kola s a falain is látszott az idő múlása, sürgőssé vált a munka el­végzése. Lehetőséget kínált erre a nyári szünet. S a kivitelező határ­időre végzett, így az új tanévben - mint Papp Tibor, a Liszt Ferenc zeneiskola igazgatóhelyettese teg­nap elmondta - ismét nyugodt kö­rülmények között dolgozhatnak. Mivél foglalkoznak most, az építkezés befejeztével? Elsősor­ban a vonós művészeti napok elő­készítése köti le őket. Az igazgató- helyettes elmondta: a negyedik ta­lálkozóra húsz városból nyolcvan vendéget várnak. Hangversenyt és kamarazenei előadásokat is rendeznek, és nem marad el a ha­gyományos zárókoncert sem. A hegedűsöket Molnámé Svikura Márta, Szászáé Réger Judit és Ker­tész István oktatja. Agócs Márta, Ádám Károly, valamint Lengyel Endre a csellistáknak tartja a kép­zést. HARSÁNY! Zsúfolt utak, erőszakos autósok A belvárosi építkezések, felújítások nyomán több helyen megvál­tozott a közlekedési rend. Olvasóinkat arról kérdeztük: milyen­nek tartják a helyzetet? Hajdú Péter taxisofőr: - Többnyire a belvárosban autózom, s bizony, elég nagy a forgalom, az útlezárá­sok miatt gyakran zsúfoltak az utak. A belvárosi épít­kezések befejezéséig elkerülhetetlen a zűrzavar, de ez csak átmeneti idő. A reggeli órákban és délután négy óra körül van csúcsforgalom, ez nem okoz különösebb fennakadást. Jó, hogy a lámpák éjjel sárgán villognak. Olyankor gyors és egyszerű a közlekedés. A Füredi úti csomópontnál egész nap folyamatosan működik a lámpa a balesetek elkerülése miatt. Horváth Attila karosszérialakatos: - Általában gyalog járok, így a belvárosban minden könnyebben megköze­líthető. Ha messzebb kell menni, buszra szállók. Gondot okoz, hogy az utolsó járat túl korán indul. Aki vonattal ér­kezik más városból, már nem éri el a késői járatot. Jó len­ne, ha a buszok közlekedése jobban igazodna a vasúti menetrendhez. Az Ady utca tervezett átépítése a gyalogo-1* soknak kedvez, az autósok valószínűleg nem lesznek r olyan elégedettek. Ők kétféleképpen viselkednek a gyalo­gosokkal: vannak előzékenyek, mások pedig ügyet sem vetnek rájuk. Sebestyén Anikó egyetemista: - A város szélén élek, mégis inkább gyalog megyek a belvárosba, mivel arra igen ritkán megy helyi járat. Rövid idő alatt elérem az úti célomat. Autónk, sajnos, nincs, pedig azzal sokkal egy­szerűbb volna a közlekedés. A most készülő elkerülőút­hálózat valószínűleg csökkenti a zsúfoltságot, ezt az utat inkább teher- és távolsági forgalomra használják. A város nagy részén egyébként a rossz, töredezett, gidres- gödrös járdák okoznak gondot, főleg esős időben. Nagy szükség volna ezeknek a megjavítására. Tóth Zoltán villanyszerelő: - Nem a városban lakom, mindig vonattal utazom ide. A munkahelyemre pedig gyalog járok. Kaposvárnak a közlekedését kevésbé is­merem, mint a helybeliek. Autót nem vezetek, de so­főrként semmiképpen nem lennék olyan „kihaőnem” erőszakos, mint néhányan. Szerintem a gyalogátkelők­nél a legrosszabb a helyzet; a járművezetők udvariat­lansága gyakran már balesetveszélyes. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy az emberek többsége inkább meg­fontoltan és lassan vezet. Kudlák Endréné nyugdíjas: - Régebben autóval jártam, most már nem tökéletes a látásom, ezért inkább a buszon utazom. A város területén meglehetősen bonyolult a köz­lekedés, a sok útlezárás és egyirányú utca megnehezíti az autósok dolgát. Az utak ráadásul keskenyek, és a szüksé­gesnél kevesebb parkolóhely van a központban. Persze ezen bonyolult segíteni, hiszen ez egy régi város: nem le­het nagyobb átalakítást végezni, a szabad területet nem lehet bővíteni. Az újabb városrészek közlekedési szem- pontból sokkal kényelmesebbek. ____________dudák éva-horváth szilvia Zs iványmuri és háború Német Mónika, Kelemen József és Nagy Viktor a történet főszereplői fotó: kovács tibor Az új évad viszonylag későn kezdődik a Csiky Ger­gely Színházban. A sokévi munkának ezen a nyá­ron végre megvan az eredménye: a színház több nemzetközi fesztiválon és versenyen is részt vesz. A Vőlegény kezdte a vendégjátékok sorát, ezt az előadást Pozsonyba hívták június második felében. A Megbombáztuk Kaposvárt „nemzetközi turnéra” indul: részt vesz az európai seregszemlén Nyitrán, és novemberre meghívták egy varsói fesztiválra is. Az Erdő a nyár elején olyan szakmai sikert aratott a pécsi országos színházi találkozón, hogy a direktor egy meghívással a zsebében távozott. Eszerint a so­kak által a fesztivál legjobbjának tartott előadást bemutatnák a Budapesti Őszi Fesztiválon is. A stú­dióban a Családtörténetek-Belgrád előadásait egy kézen is meg lehetett számolni, ennek ellenére Bérezés László szeme megakadt rajta, s beválogat­ta az idei stúdiószínházi találkozó műsorába. Most a színház tavalyelőtti nyári bemutatóján, a Galóczán dolgoznak, ezt augusztus végén két estén is bemutatják a szentjakabi romoknál, s nem sok­kal utána ugyancsak külföldre utazik. A tipikusan közép-európai kém- és rémtörténet gegjeit várható­an nem mossa el az eső. Az új évad legelső bemu­tatója a Kabaré, ez klasszikus musical, amely egy­aránt bemutatja a lokálok csillogását és a háború borzalmait. Az előadást Keszég László rendezi. A gyerekek először majd a Diótö- rőnek tapsolhatnak, amelyet sajátos látás­móddal és egyedi humorral írt át Gothár Péter. Az előadás különlegessége, hogy az egykori főszereplő, Znamenák István ren­dezi. A kisebb játszóhelyen Várnái Sza­bolcs mutatkozik be először John Steinbeck Egerek és emberek című darab­jával ____________________KÓNYA ORSOLYA A háború borzalmai Biljana Srbljanovic Családtörténetek-Belgrád című darabját az írónő személyes tapasztalatai ihlették. Hazánkban elő­ször az országos diákszínjátszó fesztiválon mutatták be, „fel- nőtt"-szinházban Kaposváron látja a közönség első alkalom­mal. A darab szereplői gyerekek, akik szüleik halálát játsz- szák el a feldúlt város peremvidékén. Fertőtlenítik a tárlatot A preparátori munkához leg­inkább figyelemre, alkotó- készségre és türelemre van szükség. Az élettelent kíván­ják élővé varázsolni a szak­emberek. A megyei múzeum­ban több ezer preparátum ta­lálható.- Minden egyes élőlény: rovar vagy növény más munkafolyama­tot kíván - mondta Simon Miklósáé, a megyei múzeum ter­mészettudományi osztályának munkatársa. - Több múzeum ter­mészettudományi gyűjteményé­be készítünk anyagot. A bogarak, a lepkék és a növények kikészíté­sével foglalkozom. Már 17 éve dolgozom preparátorként. Na­ponta akár ötven preparátumot el tudok készíteni. Ehhez a munkához nagy alko­tókészség is kell. Az a cél, hogy az élettelen állatok és a növények is élőnek látszódjanak az üvegfal mögött. A bogarakat és a lepkéket fénycsapdával és hálóval fogják. Csak a sértetlen élőlényekből le­het preparátumot készíteni. A bo­garakkal viszonylag egyszerű a munka: testüket tűvel egy falap­hoz rögzítik. A lepkék kikészítése bonyolul­tabb folyamat; a meleg vízben fel­puhított testeket - fej- és torméret szerint - az úgynevezett preparálófára helyezik s tűvel el­igazgatják a szárnyakat. Három óra száradás után lehet az egyes munkadarabokat megmozdítani. A besorolás után a rovarokat gyűjtődobozba rakják. Egyszerűbb a növények kiké­szítése - tud­tuk meg Si­mon Miklós- nétól -, de so­káig tart a szá­radás. Hóna­pokig lapok között prése­lik, szárítják a növényt, s ké­sőbb a múze­um herbáriu­mába viszik. A kisebb dobo­zokat három­havonta, az egész tárlatot félévente fer­tőtlenítik kris­tályos molyir- tóval. CSEH SZABOLCS Simon Mlklósné 1962-ben született Nagykanizsán. 1981- ben érettségizett a Winkler Lajos Vegy­ipari Szakközépisko­lában. 1985 óta a Somogy Megyei Mú­zeum természettudo­mányi osztályának növény- és rovarpre- parátora. megújult belső színvilággal ajándék légkondicionálóval és további 150.000 Ft árelőnnyel! Opel. Jó ötletek - jobb autók. Ajánlatunk az Astra Cool limitéit szériára, illetve ci augusztus 31 -i; forgalomba helyezett autókra érvényes. További részletek márkakereskedésünkben! A képen látható modell felszereltsége eltér az ajánlatban szereplótól. Az Ön Opel partnere: Sió-Autóház Kft. 8600 Siófok, Hót B. u. 28. m.: 84/313-188,319-188,510-487 E-mail: opelsio@axelero.hu , www.sio-autohazJiu Hírek ELTÖRÖTT A VEZETÉK. Meg hibásodott tegnap hajnalban a 6. számú sántosi vízmű NA 300-as fönyomóvezetéke, emiatt vízhi­ány volt a belvárosban és a cseri városrész egyes utcáiban. A hiba helyét még délelőtt behatárolták, és hamarosan helyreállították a vízellátást, (hm) ____■ Hol lywood multiplex PREMIER ELLŐTT! FELPÖR­GETVE 91021 sz. 21:30; PREMI­ER A RETTEGÉS ARÉNÁJA 91013 14:00, pjjr'm 16:30, 19:00, 21:30; Kí- lipSppi SÉRLETI GYILKOS­SÁG 91019 19:30, 21:45; AZ IDŐGÉP 91023 17:30, 19:30; MANITU BOCSKO- RA 84136 sz. 13:30, 15:30, 17:30; MÉN IN BLACK-SÖTÉT ZSARUK ü. 91018 sz. 15:00, 17:00, 19:15, 21:15; SZILAJ A VADVÖLGY PA­RIPÁJA 91012 sz. 15:15; PÁN PÉ- TER-VISSZATÉRÉS SOHAORSZÁGBA 90977 sz. 13:15; 102 KISKUTYA 90860 X sz. 13:00; *60939* Vén Halót föhöto j&í Kaposvár, Honvéd u., Damjanich u. sarokig^ (üvegkupola)»Telefon: 82/313-006,30/504-2044^^ Munkatársat keresünk a Somogyi Hírlap kézbesítésére BATÉ-KAPOSKERESZTÚR területére A kézbesítő feladata, hogy az újságot reggel eljuttassa az előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szervezzen. A munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Cím: Kovács Sándorné 82/321-473 STlIiáG ^9# 1 A Strabag Építő Kft. pécsi nagyberuházások kivitelezésére munkatársat keres ELŐKÉSZÍTŐ és ÉPÍTÉSVEZETŐ munkakörökbe. Elvárások:- felsőfokú építész- vagy építőmérnök végzettség,- németnyelv-tudás,- felhasználói szintű számítástechnikai ismeret. Fényképes önéletrajzát „S-Előkészítő”, illetve „S-Építésvezető” jeligére a Poner Rt., 1406 Budapest 76., Pf. 55 címre várjuk. STRABAG A Strabag Építő Kft. pécsi nagyberuházások kivitelezésére keres ÉPÜLETGÉPÉSZ és ÉPÜLET­VILLAMOSSÁGI MÉRNÖK munkatársakat. Elvárások:- felsőfokú szakirányú végzettség,- németnyelv-tudás,- felhasználói szintű számítógépes ismeret. Fényképes önéletrajzát „S-Épületgépész”, illetve „S-Épületvillamossági mérnök” jeligére a Poner Rt., 1406 Budapest 76.) Pf. 55 címre várjuk. Lapunkat ingyenesen hívható telefonszámunkon is megrendelheti; 06-80/200-434 MEGRENDELŐLEVÉL Ezennel megrendelem 2002..............................................hónaptól a következő lapokat, és vállalom, hogy 12 hónapig előfizetője maradok a megrendelt lapnak. A Somogyi Hírlap és/vagy HsomogyiHMap Előfizetési díj 1 hónapra: Somogyi Hírlap 1245 Ft Vasárnap Reggel 325 Ft Előfizetési időszak a Somogyi Hírlapra; (_|1 hónap □ negyedév Q félév □ egy év Előfizetési időszak a Vasárnap Reggelre: Ql hónap Q negyedév □ félév □ egy év Az első időszak előfizetési díját a kézbesítőnek fizetem. A folytonosság megtartása céljából a továbbiakban a fizetés módja: □ készpénzzel a kézbesítőnél fizetek □ számla alapján csekken rendezem Előfizető neve:..................................................................................................................................... Címe:...................................................................................................................................................... Te lefon:...................................................Aláírás:................................................................................. Az előfizetés esetleges lemondását csak írásban, a negyedév utolsó hónapjának 5. napjáig tudjuk glfogadni IH* £.*■**« . l| & * %*,- * rrr: * *;. * ,-*'v* * . -

Next

/
Oldalképek
Tartalom