Somogyi Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-06 / 156. szám
12. OLDAL 2002. Július 6., Szombat SPORT mm Triatlon eb Győr A selejtezőben indult nyolc magyar közül négyen jutottak be a győri triatlon Európa-bajnokság mai férfiversenyének döntőjébe. A Buda-Cash Team Kaposvár két kiválósága, Ágoston Szabolcs és Kuttor Csaba, valamint a további magyar indulók közül Varga Szabolcs futamában egyformán az első 20 között végzett, míg Hóbor Péter időeredményével jutott tovább. A két csoport első 20-20 helyezettje, valamint a további 10 legjobb idővel rendelkező került a fináléba. A kvalifikációt sprinttávon (7S0 méter úszás, 20 kilométer kerékpározás, 5 kilométer futás) rendezték. A tegnap rendezett felnőtt női kategóriában nem volt somogyi érdekeltség. Az első elit kategóriás fináléban az előzetes várakozásnak megfelelően óriási csatát láthatott a győri belvárosban összegyűlő nézősereg. Az élmezőny számára közel kétórás viadalon a legjobb eredményt a világranglistán a legjobb európaiként jegyzett belga Smeet érte el. A második helyre a brit Cave, míg a harmadikra a német Pilz futott be. A legjobb magyar a tizenötödik helyre érkező Molnár Erika volt. A mai programban 11.45 órákor az elit kategóriában a felnőtt férfiak rajtolnak, míg a fogyatékosok számára kiírt verseny 14 órakor startol. Az amatőrök kor- osztályos viadala 15 órakor kezdődik. ■ Hírek LABDARÚGÁS. Újabb ismert vendége volt tegnap a kaposvári nemzetközi Mézga-csatártábor- nak; délelőtt az egykori 23-szo- ros válogatott - a Fradiban, az Újpestben és a Debrecenben is megfordult - Kerekes Attila tartott edzést a 80 táborlakónak. Délután a gyerekek a Desedán strandoltak, este pedig újra elfoglalták a pályát. Hagyomány már, hogy a táborzárót egy hangulatos villámtorna zárja; ma délelőtt (újra) megmérkőznek egymással a különböző korosztályok képviselői, (fg) SAKK. Július 13-a és 21-e között rendezik meg a somogyi megye- székhelyen a hagyományos, több mint félmillió forint összdíjazású Cerbona Szenna Pack Kupa nemzetközi nyílt egyéni sakkversenyt. A szervezők még mindig várják a nevezőket, főleg a megyéből. Akik nem szeretnének lemaradni Somogy egyik legnagyobb szabású és legjobban fizetett sakkviadaláról, azok minél előbb jelentkezzenek a rendező Somogy Megyei Sakkszövetség- ben. (fg) __________________■ Str andröplabda Agárd, Zánka Agárdon rendezték meg az utánpótlás-strandröplabda országos bajnokság döntőjét. A viadalon a somogyi színeket a Kasi-USE, a Kométa, a Hetes és a Nagybajom csapata képviselte. AIII. korcsoportban, ahol két együttes mérte össze erejét, a Kasi-USE az első helyen végzett. AIV. korcsoportban a Kométa gárdája az első, míg a Hetes a második helyen végzett. A röplabdás családok versenyében a nagybajomi Pintér család bejutott a döntőbe, ahol nagy küzdelemben a második helyet szerezték meg. * * * * Ma és holnap Zánkán, a Gyermek- és Ifjúsági táborban rendezik meg a Yamaha Kupa Egyetemi és Főiskolai Strandröplabda Bajnokságot. Ma délelőtt 10 órától a férfi és női párosok, míg holnap 9.30 órától a négyfős mixcsapatok mérik össze tudásukat a homokpályákon, (mg) ______________________IX. Syma Triatlon Balaton Nagydíj______________________ Má r csaknem kétszázan neveztek Fonyód Pontosan egy hét múlva, 11.15 órakor lövik el a rajtot a fonyódi hajóállomáson a hatalmas érdeklődéssel várt pénzdíjas IX. Syma Triatlon Balaton Nagydíj Bomba középtávú országos bajnokságon, egyben nyílt nemzetközi versenyen. A jelek alapján nagyon úgy tűnik, hogy egy hét múlva új részvételi csúcsot jegyezhetnek majd fel a krónikások Fonyódon a több mint egymillió forint összdíjazású IX. Syma Triatlon Balaton Nagydíj Bomba középtávú országos bajnokságon, egyben nyílt nemzetközi versenyen; már most csaknem kétszázan neveztek ugyanis. A nagy erőpróba rajtja ugyan még egy kicsit odébb van, az viszont már most biztos, hogy nem akármilyen mezőny sorakozik majd fel a rajthoz. S ami talán a legfontosabb; ezúttal a somogyi színek képviselői is komolyan beleszólhatnak az érmek elosztásába. A hölgyeknél a legnagyobb „márka” az olimpián is szerepelt, sokszoros bajnok újpesti Molnár Erika; aki leginkább veszélyes lehet rá, az a szintén megannyi szép sikert megélt százhalombattai Walkó Andrea, és a Buda-Cash Team Kaposvár sportolója, a tavalyi nagyatádi Ironman-bajnok Harsányi Zsuzsanna. A két évvel ezelőtti fonyódi győztes Edöcsény Nóra most is eljön, ezúttal azonban csak nézőként, mivel anyai örömök elé néz. Az uraknál talán még parádésabb a névsor. A fonyódi „specialistának” számító debreceni Schumacher Ákos ezúttal sajnos hiányozni fog sérülése miatt, viszont itt lesz az idén pécsi színekben versenyző Hóbor Péter, és a tiszaújvárosi Lehmann Tibor. Mindketten jó pár bajnoki címmel büszkélkedhetnek ebben a sportágban, a Balaton partján azonban csak Hóbornak sikerült nyernie, Léhmannak pedig annak idején - Kropkó Péter mögött - meg kellett elégednie az ezüsttel. S persze ne feledkezzünk meg a Buda-Cash Team Kaposvár nagy triójáról sem: a magyar triat- lonisták közül a sydney-i olimpiát megjárt Kuttor Csaba foglalja el a legelőkelőbb helyet a világranglistán, Szilágyi Egont szintén a nagymenők között tartják számon, Polonyi Balázs - aki volt már Ironman-bajnok is - pedig Németországban versenyez, s csak elvétve áll rajthoz Magyarországon. Tavalyhoz hasonlóan idén is a Syma, illetve a Bomba a hagyományos Triatíon Balaton Nagydíj névadó főszponzora; a verseny hivatalos informatikai szolgáltatója az EnterNet 2001 Kft, a (kétnapos) kísérő programok névadója pedig a Neutro Roberts. S ha már a körítésnél tartunk, alighanem mindenki megtalálja majd a kedvére valót; fellép Csuka Mónika és társai, a kaposvári Tüskevár Roxinház, a fonyódi önkéntes tűzoltózenekar, a Balaton M and K együttes, s megcsodálhatjuk majd a Zsaru Gym bájos fitneszversenyzőit is. Sőt, a vállalkozó kedvűek még „pattogtathatnak” is, miután a fonyódi hajóállomáson folytatódik a megyei utcai kosárlabda-körverseny. A rendezők ezen a napon Fonyódra várják a Triatlon Balaton Nagydíj fővédnökét, Jánosi György gyermek, ifjúsági és sportminisztert, valamint a (somogyi és kaposvári) sport elkötelezettjét, dr. Lamperth Mónika belügyminisztert is. További bővebb információk a www.balatontri- atlon.hu internetes web-oldalon. fenyő gábor Határtalan Játék nemzetközi szabadidösport-fesztívál Öt országból érkeznek Atádra Nagyatád Sok mindent lehet csinálni a hétvégén Nagyatádon, egy dolgot azonban biztosan nem: unatkozni. Ma és holnap rendezik meg ugyanis a már hagyományosnak számító Határtalan Játék elnevezésű nemzetközi szabadidősport-fesztivált, amelynek a keretén belül megannyi sportág jeles képviselői mérik össze egymással a tudásukat és az ügyességüket Minden bizonnyal sok érdeklődőt vonz a Csónakázó-tóhoz a látványosnak ígérkező Euro-Regio Jetski Open, az országos bajnokság negyedik futama (mindkét napon 10 órakor kezdődnek a versenyek). A Mudin Imre Sportcentrumot a Raab Karcher-Penalty Kupáért kiírt kispályás labdarúgótorna mezőnye, a városi termálstrandfürdőt pedig a Dráva Kavics- Ferrokov Kupáért zajló országos strandkézilabda-bajnokság résztvevői foglalják el; a kispályák művészei 9-kor, a strandkézilabda hódolói pedig fél órával később kezdenek mindkét nap. Természetesen az úszók sem hiányozhatnak; ma a nagyatádi és a dombóvári fiatal reménységek versenyeznek egymással 10 órától, holnap pedig a nagy kihívást kedvelők, azaz a Cetrend (jelenlegi és leendő) tagjai kezdik majd meg reggel 7-kor a küzdelmüket az irdatlannak tűnő 10 kilométeres távval. Aki ma a városi termálstrandfürdőt veszi célba, az délután még egy kis fitnesz, aerobik és különféle küzdősportbemutatót is láthat, a zárszót pedig az este 19 órakor kezdődő öregfiú vízilabda-mérkőzés jelenti, ahol egykori népszerű válogatott pólósok „feszülnek” újra egymásnak. A kosárkedvelők a Szakképző Iskola felé veszik az irányt, hiszen itt rendezik meg 10 órától a megyei utcai kosárlabda-körverseny első felvonását. A nagy attrakciót vasárnap a vá-. rosi sportcsarnokban este 19 órakor kezdődő Határtalan Játék nemzetközi sportvetélkedő jelenti, ahol hat ország kilenc városának a csapata - San Vito al Tagliamento (Olaszország), Nussloch (Németország), Ferdinandovac (Horvátország), Tardoskedd (Szlovákia), Kézdivásárhely (Románia), valamint Kaposvár, Barcs, Marcali és természetesen a házigazda Nagyatád r csatázik majd egymással a minél előkelőbb helyezések reményében. A csapatok tagjainak azért előtte is lesz némi dolguk; szombaton váltóúszásban (városi termálstrandfürdő - 9.30 órától), teniszben (Mudin Imre Sportcentrum - 10 órától), tekében (városi sportcsarnok - 10 órától), illetve strandröplabdában (városi termálstrandfürdő - 10 órától), vasárnap pedig kispályás labdarúgásban (városi termálstrandfürdő -10 órától), streetballban (Szakképző Iskola - 10 órától), valamint válfófu- tásban (városi termálstrandfürdő és városi sportcsarnok - 18 órától) tesztelhetik magukat. fenyő II. Nyári kupa tekeverseny - 5. forduló Kaposvár Mindkét csoportban az 5. forduló mérkőzéseit rendezték a kaposvári Pince TK pályáin. Eredmények, A-csoport: BÉCSÉ-UNICUM 3- 7 (979-1035) Legjobb dobók: Lapat Krisztián (344 fa), illetve Hábián János (360 fa). . NÉMA SC-Bevándorlók 9-1 (1016-954) Legjobb dobók: Bancsics István (347 fa), ületve Fuisz Béla (338 fa). KISS SC-Postagalambok 4- 6 (986-1003) Legjobb dobók: Kern Béla (343 fa), illetve ifj. Tóth János (358 fa). Hárman Párban-Tell Vilmos 6-4 (1023-998) Legjobb dobók: Páll Andor (363 fa), illetve Herczeg Árpád (336 fa). Fáklyaláng-Bajnokok 3-7 (1043-1060) Legjobb dobók: Tóth János (359 fa), illetve ifj. Magyar József (368 fa). Igazi rangadót hozott a Fáklyaláng-Bajnokok találkozó. A Rizling csapata szabadnapos volt. Az 5. forduló legjobbjai: Ifj. Magyar József (368 fa, Bajnokok), Kiss Tamás (364 fa, Bajnokok), Páll Andor (363 fa, Hárman Párban), Hábián János (360 fa, Unicum). Az összetett egyéni verseny állása: 1. Páll Andor, 367 fás átlag 2. Lapat Krisztián, 362 fás átlag, 3. Kiss Tamás, 355 fás átlag, 4. Ifj. Magyar József, 352 fás átlag. A csapatverseny állása: 1. Hárman Párban 10 pont, 2. Bajnokok 8 pont, 3. Unicum 7 pont. Az „A” csoport eddigi két száz- százalékos csapatának (Bajnokok, Hárman Párban) rangadójára 8-án, hétfőn 18 órakor kerül sor. Eredmények, B-csoport: OUZÓ-Káposztások 10-0 (955-903) Legjobb dobók: Győrfi János (630 fa), illetve Zenger Roland (314 fa). Rongyhegesztők- FO- XI-MAXI 5-5 (980-976) Legjobb dobók: Simonics László (348 fa), illetve Hollósi Mátyás (338 fa) Gumibotok-Szántó SC 5-5 (906-892) Legjobb dobók: Lamgmár István (313 fa), illetve Szántó Ferenc (320 fa) A Horizont csapata szabadnapos volt. Az egyéni verseny állása: 1. Győrfi János, 630 fás átlag, 2. Simonics László, 327 fás átlag, 3. Bíró Krisztián, 325 fás átlag, 4. Hollósi Mátyás 325 fás átlag. A csapatverseny állása: 1. FO- XI-MAXI 7 pont, 2. Rongyhegesz- tők 5 pont, 3. Szántó SC 5 pont. ■ MEDENCÉBEN A VIDÉK ÚSZÓI. Kitűnő időben, kiváló körülmények között kezdődött meg tegnap a kaposvári dr. Csík Ferenc Uszodában az 51. Úszó Országos Vidék Bajnokság. A viadalra 40 egyesület, 364 sportolója nevezett. Az erőpróba ma és holnap is folytatódik. FOTÓ: láng RÓBERT Előkészületi labdarúgó-mérkőzések Roller Ákos a siófokiaké Siófok, Zalaegerszeg A siófokiak csütörtök esti újabb edzőmérkőzésére már ) csak a 203 centi magas- ] ra nőtt jugoszláviai Alexander Pantics maradt a kedden feltűnt idegenlégiós trióból; a centerhalfnak még adott kilencvenpercnyi bizonyítási lehetőséget a Csank János, Vass | László edzőkettős. Bemutatkozott a Szekszárd ellen Koller Ákos, aki immár a Siófok labdarúgójának tekinthető, hiszen nem csak a védővel, hanem klubjával, a Csepellel is meg- | egyezett Sallói István klubigaz- j gató. Két vagy három hely kiadó még a keretben, úgy is, hogy eldőlt: Pálfi Róbert - akinek június 30-án lejárt a szerződése - a csapatnál marad. Információnk szerint két, a válogatottban is megfordult rutinos labdarúgó (egy védő és egy középpályás) meg- j szerzése szerepel a siófokiak ter- | veiben. Az amúgy napközis rendszerben Fűzfőn edzőtáborozó balatoni legénység ma este fél hétkor a [ Tatabányát fogadja a siófoki stadionban. Siófok FC-UFC Szekszárd 3-1 (2-0) Siófok, 200 néző. Vezette: Bodor. Siófok FC, az első félidőben: Németh G. - Juhász, Pantics, Schwanz - Csordás, Grósz, Kovács A., Kovács P., László - Fü- löp, Szabó Cs. A második félidőben: Csernyánszki - Pantics, Szalui, Koller - Usvat, Pálfi, Schwarcz, Gaál - Filipovics, .Csordás, Fii- löp. Edző: Csank János. Gólszerzők: László, Szabó Cs., Filipovics, ilL Tolnai, fónai e.on-ZTE FC IIndustrie FC Marcali 7-0 (5-0) Zalaegerszeg, 800 néző. Vezette: Körmendi. Industrie FC Marcali, az első félidőben: Kirí - Pozder, Makrickij, Róza, Herger - Bakó, Mogyoródi, Hódosi, Dűli - Varga Z., Horváth R. A második félidőben: Horváth G., - Vass, Bánya, Junior, Vidá- kovics - Pongrácz, Füleki, Szakács, Nokta - Hidasi, Nagy T. Gólszerzők Kenesei (3), Urbán illésből), Sami, Egressy, Koplárovics. A bajnok otthonában rendezett előkészületi mérkőzésen, gólzáporos vereséget szenvedett a formálódó Marcali együttese. ■ Atlétika Serdülő Országos Bajnokság Favoritos sikerek A favoritosok győztes serdülőcsapata Lukács Sándor edzővel Budapest Ismét kitettek magukért a berzse- nyis lányok. A fővárosban, rekke- nő hőségben megrendezett 14 éves országos többpróba csapat- bajnokságot óriási fölénnyel (több mint 1200 ponttal) nyerték meg. így megtartották az elmúlt évben kivívott helyüket az ország legjobbjai között. Sikerüket növeli, hogy az egyéni értékelésben is kiváló helyezéseket értek el. A győztes csapat tagjai: Dóka Diána, dobó változatban, egyéniben ezüstérmes; Táskái Diána, futó változatban bronzérmes; Tóth Judit apró változatban 5. helyezett és Manyecz Réka futó változatban 6. helyezett lett. A csapatot Lukács Sándor edző készítette fel. ■