Somogyi Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-06 / 156. szám
ül 2002. Július 6., Szombat KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Színes zene védnökséggel Egymillió forintot fordít az idén a város a zenepavilon működésére. Az építmény fölött védnökséget vállalt az Európai Nők Szövetsége, és gondoskodik a műsor ösz- szeállításáról. Vasárnap muzsikaszó hallatszik a Berzsenyi parkból. A civil szervezet tavalyi munkáját úgy ismerte el a város, hogy közművelődési megállapodást kötött a zenepavilon működtetésére. E kultúrateremtő kezdeményezés tavaly messzemenően beváltotta a'reményeiket; márciustól októberig kicsik és nagyok élvezték a megyeszékhely legszebb parkjában a zenét. Azért, hogy még színesebbé tegyék a zenei kínálatot, az idén lehetőséget teremtettek a somogyi városok zeneiskoláinak, a művészeti intézmények növendékeinek is a bemutatkozására. Ez azonban csak újabb anyagi források bevo- j násával válhat valóra, s ezért nyújtott be a civil szervezet több pályázatot is. Ha ezek sikeresek lesznek, az évadzáró koncerten közösen lépnek föl a megye hat zeneiskolájának a diákjai. Ez a seregszemle méltó befejezése lenne a pavilon idei rendezvényeinek. A városban tevékenykedő civilek követhetnék a példát, hiszen sok értékes alkotás található a megyeszékhelyen, s ezek mind megérdemelnék a figyelmet. ■ Aratófesztivál hetedszer A mezőgazdaságért élő, az ágazatban dolgozó embereknek kívánunk találkozási lehetőséget teremteni. Hetedszer tartjuk meg az őrei aratófesztivált - jelentette be tegnap Baranyai Sándor, a Kapostáj Rt elnöke. Az ország egyik legrangosabb találkozójaként emlegetik az aratófesztivált. Orciba várják dr. Németh Imre földművelésügyi minisztert, ő lesz a rendezvény fővédnöke. A július 13-i fesztiválról szólva Baranyai Sándor elmondta: reggel fél kilenckor föllép a kaposfői hagyományőrző tánc- együttes, s a kilenc órai megnyitó után fél órával kezdődik az arató- verseny. Cséplési bemutató és főzőverseny is színesíti a rendezvényt, ez utóbbi fél tizenegykor kezdődik. Eközben országos szántóverseny megyei fordulójára hívják a vállalkozó kedvűeket, 10.30-tól trak- tor-crossterep- versenyen szurkolhatnak a nézők. Délután öt órakor off road bemutató lesz.- A magyar mezőgazdaság az Európai Unióban címmel agrárfórumot szervezünk, a meghívott előadó dr. Németh Imre földművelésügyi miniszter - mondta. A felkért hozzászóló Pásztohy András országgyűlési képviselő (MSZP), a mezőgazdasági bizottság alelnöke és dr. Horn Péter, a Kaposvári Egyetem rektora. Szabadidős rendezvényt is tartanak, népszerű művészek fellépésével kívánják tovább színesíteni a hetedik aratófesztivált. HARSÁNYI Hulladékra vár az udvar A háztartási veszélyes hulladékot a kaposváriak már több éve a KVG Rt telephelyére szállíthatják. A hulladékudvar szolgáltatása hasznos, de a város lakói még mindig nem ismerték föl a jelentőségét. Háztartási veszélyes hulladékot az itt élőknek kell kiszállítani a hulladékudvarba, de sem a tárolásáért és sem a megsemmisítéséért nem kell fizetni - mondta Jóna István, a Kaposvári Városgazdálkodási Rt műszaki titkára. Veszélyes hulladék a festék-, vegyszer- és lakkmaradvány, a fáradt olaj, a sütőzsiradék, a szárazelem és az akkumulátor, valamint a használt, lejárt szavatosságú gyógyszer. A szakember kifejtette: a megye- székhelyen csak átmenetileg tárolják a hulladékot, átfejtés után valamennyi fajtát elszállítják megsemmisítésre.- A felsorolt anyagok közül csak a fáradt olajat és a sütőzsiradékot tudjuk hasznosítani mondta a műszaki titkár. - Az udvar kialakítására 12 millió forintot költöttek. A pénzből olyan szigetelt, zárt épületet alakítottak ki, ahol a háztartási veszélyes hulladék tárolása teljesen biztonságos, s még véletlenül sem kerülnek ezek az anyagok a környezetbe. Figyeltünk az óvintézkedésekre is: a létesítménybe csak a kijelölt munkatársaink léphetnek be, az ajtót állandóan zárva tartjuk. A szelektív hulladékgyűjtést és a családi házas övezetekben megszokott naptáras rendszert egészíti ki ez az udvar,.hiszen a KVG Rt a veszélyes anyagokat - éppen a közterületi tárolási gondok miatt - nem tudja szervezetten összegyűjteni. Jóna István hangsúlyozta: a városlakók többsége még mindig nem él a szolgáltatással, pedig a népszerűsítést az utóbbi években nem hanyagolta el a cég. Minden bizonnyal generációváltás kell ahhoz, hogy fölismerjék a jelentőségét. A műanyag és a papírhulladék beszállításával nincs gond, de a lakossági veszélyes hulladék többségét még mindig valahol másutt tárolják a kaposváriak. Előfordul, hogy a többi szemét közé dobják, s így bekerülhet a talajvízbe, később az emberi szervezetbe. A megyeszékhely ez alól kivétel, itt ugyanis kétszeresen is szigetelték a hulladéklerakót. SZ.K. Gyűjtik az iskolákban is Az óvodákban és általános iskolákban az egész tanévben gyűjtik a műanyag hulladékot és a szárazelemet. Az akció összehangolója a toponári iskola. Júniusban a városgazdálkodás értékelte a munkát, s a legsikeresebb intézmény pénzjutalmat kapott. A kezdeményezés sikerét bizonyítja, hogy több szülő már nem dobja ki a szemétbe a Pet- palackot, mert tudja, hogy összegyűjtve könnyebben hasznosítható. Kollégium úszómedencével A Kisgáton épülő kollégium jelentős a város életében, már csak azért is, mert ilyen, egy összegű beruházásra még nem volt példa - mondta Szita Károly polgármester tegnap az alapkőletételen. Kaposváron 1506 közép- és 87 általános iskolást tudnak elhelyezni. A megyeszékhely öt kollégiumot tart fenn, de kettő nem felel meg a kor követelményeinek. A Baross valaha kaszárnya volt, s a tíz-húsz ágyas szobák nem éppen az ott lakó háromszáz fiatal kényelmét szolgálják. Az új épülettel ezt is megszüntetik. Az extemátust a hatvan sportkollégiumi hellyel tudták helyettesítem; ezt az építőipari szakképzőben hozták létre. így a tizenéveseknek nem kell albérletben lakniuk, s mindenki beköltözhetett valamelyik diákszállóba.- A Rippl-Rónai József közlekedési szakképző kollégiumának a felső szintje felújításra szorul - hangsúlyozta Szita Károly. - Ott 114-en laknak. Az új kollégium területe 13,5 ezer négyzetméter, s ennek a nagy részét beépítik. Az új létesítmény négy önállóan kezelhető, mégis összefüggő részből áll. A háromszintes szállóban négyágyasak a szobák, kettőhöz tartozik egy főzőfülke és egy fürdőszoba. Lesz hozzá egy ötszáz adagos főzőkonyha és egy önkiszolgáló étterem is. A földszinten kap helyet a tanulószoba, a könyvtár, az olvasó- és a számítógépterem, valamint a betegszoba, illetve az orvosi rendelő. Az igazgatási épületben lesznek az irodák és a tanári szobák. A sporté a harmadik épület: 25 méteres, hatpályás úszómedencével, 540 négyzetméteres tornacsarnokkal, tribünnel. Az aula magába foglalja a társalgótért, a tetőn pedig kertet alakítanak ki. Kétezer négyzetméteren szabadtéri sportpályákat terveznek.- Címzett támogatásként csaknem 1,5 milliárd forintot nyertünk a kivitelezésre. A saját erő tízmillió forint. Miután emelkedik a bejáró gyerekek száma, egyre több kollégiumi igényre számítunk. Tavalyelőtt 450, tavaly már ezer általános iskolás tanult a megye- székhelyen. A szülők itt találják meg számításukat, s ezért felső tagozatban ide járatják a gyermekeiket. Az iskolákat úgy alakítjuk át, hogy érettségit adjanak. Ma a diákok 73,6 százaléka vesz részt ilyen jellegű képzésben, 2006-ra ezen az arányon jócskán szeretnénk javítani. Az új kollégium építését sürgeti az idő. Igyekszünk többet kialakítani, mint amennyiről lemondunk az .elavultsága miatt. A Kisgát négysávos út melletti utcafronti része , beépült, s most elkezdték a mögötte rejlő terület beépítését. Ennek az eredménye, hogy egy új városrész alakul ki. A kukoricaföld egy része ma már a múlté, a beruházások a Kaposvári Egyetem, illetve az M9-es országos gyorsforgalmi út várost elkerülő szakasza felé folytatódnak. A polgármester szerint rövidesen gomba módra szaporodnak az építkezések ezen a részen. Baksa Attila, a ZÁÉV Rt vezérigazgatója elmondta: egy hónapja vették át a területet, s javában tart a munka. A kiváló minőségre és a határidő betartására törekszenek. Szabó János, az OTP Ingatlan Rt vezérigazgatója megköszönte a megyeszékhely vezetésének a bizalmat. Miután a társaság több kivitelezést is végez a városban, arra kérte az itt élőket, hogy kaposváriként fogadják őket. ______ szabó kinga Ke dvezmény a kollégiumban A középiskolai kollégiumban csak a térítési díjat kell fizetni, a lakhatás ingyenes. A három- vagy ennél többgyermekes családoknak 50 százalékkal olcsóbb, így egy nap 197 forintba kerül. A többi diáknak 30 százalékos kedvezményt ad az önkormányzat. Ez naponta 277 forintot tesz ki. A kaposvári középiskolákba 7429 fiatal jár, s több mint a fele vidéki. A Tömegközlekedési Rt alapításának nyolcadik évfordulójára emlékezett tegnap a cég 123 dolgozója. Az rt vezetősége oklevéllel ismerte el a baleset- mentesen közlekedő gépkocsi- vezetők teljesítményét. Az elmúlt nyolc év eredményeit idézték föl a tegnapi találkozón fotó: kovács tibor Megemlékeztek a lengyel autóbusz tragédiájáról; az rt dolgozói átérzik az áldozatok, a sérültek és a hozzátartozók sorsát. Csapó József vezérigazgató hangsúlyozta: Kaposváron a biztonságos, rugalmas és a városlakók valós igényéhez alkalmazkodó tömegközlekedésért dolgoznak valamennyien. Elfogadnak minden ésszerű javaslatot, s felhasználják a menetrend készítésekor. - Naponta mintegy 50 ezer embernek teremtjük meg a megérkezés örömét - mondta a vezérigazgató. - Az egész várost átszelik a járataink, az autóbuszokon ezrek járnak munkába, iskolába és haza. Fő követelményünk a pontosság és a gyorsaság, s a mostani buszvo- nal-elterelések ellenére is törekszünk a zökkenőmentes szolgáltatásra. A bevételük tavaly 546 millió forint volt, s az eredmény 2,7 millió forint - tudtuk meg Csapó Józseftől. A vezérigazgató elismeréseket is átadott. Az 5,10,15, 20 és 25 éve törzsgárda- tagok mellett jutalmazták a balesetmentesen közlekedő buszvezetőket. Ők kétszázezer kilométert vezettek, és külön üdvözölték a négy nyugdíjba vonuló munkatársukat ÍS. HARSÁNY! MIKLÓS Új lehetőség fiataloknak Induláskor 110 dolgozója volt a részvénytársaságnak, a mostaniak közül 95 gépkocsivezető. Nincs utánpótlási gondjuk, az elmúlt években sok fiatalnak adtak lehetőséget. Csapó József szerint szívesen jönnek a vállalathoz, s az utóbbi években sikerült megszilárdítani a béreket, a szociális juttatásokat. Megteremtik az érkezés örömét VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel. 321-065: - Van-e lehetőség arra, hogy az idős cukorbetegek a kórházban előfizessenek ebédre vagy hazaszállíttassák? Ha nem, akkor honnan rendelhetünk? Dr. Gimesi Mihály főigazgató főorvos: - A kórház konyhájának van diétásrészlege is. így természetesen van rá lehetőség, hogy a külsős betegek diétára előfizessenek, az ételt helyben elfogyasszák vagy akár hazavigyék az étteremből. Ezzel a kívánságukkal kapcsolatban, kérem, keressék meg Káli Józsefet, a kórház élelmezési osztályvezetőjét. Tel. 320-753: - Sáros, koszos a Füredi úti csomópontnál lakóknak az ivóvize, s egy hete már a meleg víz is sáros, büdös. Mi ennek az oka? S meddig lesz így? Ift Miklós ügyvezető igazgató, Kaposvári Vízművek Kft: - A Füredi utcai csomópont környezetében 2002. június 12-én elvégeztük a vízminőség-javító program második ütemében a nagy átmérőjű vezetéknek a tisztítását. Emiatt romlott a hideg víz minősége is. A takarítást követően az említett terüle- ten jelentősen javult a hideg víz ellátása.________■ Kulcsot adunk hirdetéséhez! Új hirdetésfelvételi lehetőséggel állunk a Somogyi Hírlap olvasóinak rendelkezésére. A Kulcs Kft. irodájában lapcsaládunk minden újságjába feladhatja hirdetését! KULCS Kaposvár, Fő u. 55. Tel: 82/414-473, 82/511-389 rcJp*)’ Nyitva: hétfőtől-péntekig 9.00-17.00 ' - . Somogybán otthon vagyunk Somogyi Hírlap ' Felhívás! BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA ' pályázat útján értékesítésre meghirdeti az alábbi balatonszentgyörgyi ingatlanait: 1. Berzsenyi u. 11.533 hrsz. lakóház, udvar, gazd. épület 1533 m2 irányár: 5 500 000 Ft 2. Berzsenyi u. 31.523 hrsz. lakótelek 896 m: 3. Bodon u. 37. 819/5 hrsz. lakótelek 1200 m2 4. Bodon u. 64. 819/15 hrsz. lakótelek 1285 m2 5. Külterület 06/26 hrsz. szántó 3000 m2 Az írásos ajánlatok benyújtási határideje: 2002. július 20. Részletes információ: Polgármesteri Hivatal Balatonszentgyörgy, Berzsenyi u. 91. Telefon: 85-377-108 irányár: 1 200 000 Ft irányár: 2 400 000 Ft irányár: 2 570 000 Ft irányár: 1 200 000 Ft HÍREK GRAFIKÁK A FALAKON. Sző ke György grafikusművész kiállítását nyitották meg tegnap a Rippl-Rónai múzeum földszinti galériájában. A tárlatot Horváth János művészettörténész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A munkákat augusztus harmin- cadikáig tekinthetik meg az érdeklődők, (szk) VASUTASOK VIADALA. Az 52. vasutasnap alkalmából tegnap sportrendezvényekkel egybekötött találkozót rendeztek; Schiszler László, a MÁV Rt kaposvári csomóponti főnöke köszöntötte a mintegy százhetven vendéget. Ezt követően asztaliteniszeztek, biliárdoztak, tekéz- tek, a hat focicsapat közül a kaposvári vasutasegyesület győzött. A dolgozók családtagjai is ott voltak, s este szalonnasütéssel ért véget a találkozó, (hm) Programajánló Ma 9.30-kor futóversennyel kezdődik a Kapós rádió 7. születésnapja. Délelőtt sportversenyek lesznek, egész nap az OTP Bank mozgó fogászati rendelője és játszóháza várja a gyerekeket. 10 órakor kezdődik a bábovi, 13 órától a Westel hőlégballonja utaztatja az érdeklődőket. 14 órától a tűzoltók tartanak bemutatót, majd föllép a Desperado. 17.30-kor a Tüskevár Roxinház összeállítását láthatják, hallhatják a Matula-tanyára látogatók, ezt követi egy fitnesz- és szkan- derbemutató és játék. 18.30-kor szétosztják a 999 szeletes tortát, majd a Bon-Bon ad koncertet. Egy óra múlva lép fel a Dáridó tánciskola, az Ufó együttes. 20 órakor gyújtják meg a tábortüzet. 20.30-kor a Machénak, majd Demjén Ferencnek tapsolhatnak az egybegyűltek. 22 órakor kezdődik a szalonnasütés, amit hajnali 2 óráig tartó szabadtéri diszkó követ. 14 órakor a toponári művelődési házban a Helbalife szerepe az egészséges táplálkozásban címmel bemutatóval egybekötött előadást tartanak. 15 órakor a Kossuth térről indul a Napsugár túra a sérült gyermekekért. Dr. Ozsváth Ferenc alpolgármester köszönti a kerékpárosokat. Hat nap alatt ellátogatnak Mernyére, Fiadra, Balatonboglárra, Marcaliba, Nagybajomba, Nagyatádra. ■ Vén líatóz fölöző Kaposvár, Honvéd u., Damjanich u. sarok (üvegkupola)»Telefon: 82/313-006,30/504-2044 Hollywood multiplex SZILAJ 91012 pr. sz. 10:45, 12:30,14:15,16:00,17:45; A POKOLI TORONY BALEKJAI 80595 20:45; PÓKEMBER 91007 sz. 11:30, 14:00, 16:30, 19:00, 21:30; JÉGKOR- S Z A K 91005 sz. 10:30, 12:45, 14:45, 16:45, 18:45; STAR WARS II:-A KLÓNOK TÁMADÁSA 90998 sz. 13:00, 15:45, 18:30, 21:15; TRAFIC 90993 20:15; NA VÉGRE ITT A NYÁR? 11322 11:00; *60939* Kérdezzen: S 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■