Somogyi Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-06 / 156. szám

___ Hírek __________ KA POSVÁR. A Kaposvárért Közalapítvány segítségével há­rom bronzszobrot újítanak fel a megyeszékhelyen. A 44-es gya­logezred emlékműve, Németh István egykori polgármester szobra, valamint a Petőfi Sán­dort ábrázoló alkotás restaurálá­sának várható költsége két és fél millió forint. A tervek szerint az év második felében elvégzik a munkát. A Kossuth-szobrot márciusban felújították, (szk) NAGYATÁD. Közbeszerzési el­járást indít a nagyatádi kórház fűtés-korszerűsítésére az önkor­mányzat. A város a Széchenyi terv pályázati támogatással vé­geztette el a kórház és rendelő- intézet energetikai felülvizsgála­tát, amelynek alapján a legsür­getőbbnek az intézmény hőter­melésének átalakítását és a hőtermelő és elosztórendszerek rekonstrukcióját találták a szak­emberek. (bm) BALATON. Négyszázmillió fo­rintot kellene szánni 2003-tól a Balaton régió szőlészetének és borászatának fejlesztésére dr. Bóka István sze­rint. A Balaton Fejlesztési Ta­nács tegnapi ülé­sén a kamarák és az önkor­mányzatok képviselői megkö­szönték a kormány által leváltott elnök munkáját, aki a továbbiak­ban a kisrégiót képviseli, (ca) KAPOSVÁR. Megkezdték a hal­lássérültek iskolájának felújítá­sát. Saját erő felhasználásával ki­festik a tantermeket, a folyosót és a hálót. Mintegy 500 ezer forintot használnak föl. Kialakult az új tanévvel kapcsolatos menetrend: szeptembertől 140-en folytatják iskolai tanulmányukat, a hallás- sérülteken kívül beszédfogyaté­kosokat is oktatnak, (hm) CSURGÓ. 21 holland vendég ér­kezett tegnap Csurgóra. A markeloiakkal évtizedes kapcsola­tot ápol Csurgó, két éve a magya­rok jártak Hollandiában. A progra­mok között, többek között, szere­pel a szennai falumúzeum meglá­togatása, zalakarosi fürdőzés és drávai hajókirándulás. A vendé­gek szerdán utaznak haza. (va) PÉCS-BARCS. Szentlőrinc és Szigetvár között egy Mercedes típusú személygépkocsit gázolt el a Pécsről Barcs felé haladó személyvonat. Az autó vezetője túlélte az ütközést. Cikkünk a 7. oldalon. ■ Tíz éve város Lengyeltóti Európa polgáraival ünnepelte várossá avatá­sának tizedik évfordulóját Lengyeltóti. Német, lengyel, erdélyi és felvidéki partnerei osztoz­tak az örömében. A város legfőbb ereje nyi­tottsága és felelősségérzete a térségéért, a me­gyéért, az országért és Európáért. Lengyeltóti Göncz Árpád köztársasági elnök 1992-ben adomá­nyozott városi rangot Lengyeltótinak, a város teg­nap ünnepelte tizedik születésnapját. Papszt Lajos polgármester azt mondta ünnepi megnyitójában, hogy a település a városi ranggal lehetőséget kapott a fejlődésre és minden képviselő-testület meg tudta ragadni a lehetőségeit. Az elmúlt tíz évben több mint 3,6 milliárd forintot költöttek a város fejleszté­sére. A Lengyeltóti központú Pogány völgye kistér­ségi társulás 17 ezer itt élő ember gyarapodásáért dolgozik. Idén indítót A közösséget szolgálók Papszt Lajos a Lengyeltóti Város Díszpolgára címet dr. Randani Endre nyugdí­jas háziorvosnak adta át. A Lengyeltótiért kitüntető címet Tamás Zoltán Far­kaslaka iskolaigazgatója, a Fodor András Általános Iskola és Alapfokú Művé­szeti Iskola nevelőtestüle­te és alkalmazotti közös­sége kapta. A budapesti Bodó István Lengyeltóti Sportjáért kitüntetést ve­hetett át. Sípos Fannit a város legfiatalabb polgára­ként köszöntötték. ták közös, több mint 4 milliárd forintos csa­tornaberuházásukat, amely a további fejlő­dést nyitja meg a tér­ség számiára. Papszt Lajos azt mondta, em­berléptékű, embersze­rető településről álmo­dik, és egy közösségi házról, amelyben a 20. évfordulót ünne­pelhetik. Dr. Kara Pál, a Bel­ügyminisztérium he­lyettes államtitkára ad­ta át tíz éve a város kulcsát. Tegnap azt mondta, nem min­dennapi egy hivatal­nok életében, hogy se­gíthet együtt álmodni Dr. Kara Pál (balról), Papszt Lajos, dr. Gyenesei István és Herényi Károly az embereknek. Azt kérte, hogy őrizzék meg falusi­as hagyományaikat, legyenek büszkék történel­mükre, a megteremtett városias komfortra, mert a város első évtizede a sikerek története. Dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta: Lengyeltóti térségszervező ereje vezetett a várossá váláshoz. A megye az utóbbi négy évben 100 millió forinttal járult hozzá a település fejlesztéséhez. He­rényi Károly országgyűlési képviselő (MDF) az itt élő emberek közösségszervező erejét méltatta. Jákob von Wagner, a német követség kulturális tit­kára kijelentette, hogy támogatják Magyarország európai uniós csatlakozását. A várost Nagylég, Farkaslaka, Dielheim és Wengerska Gore polgár- mesterei köszöntötték. Az ünnepség fergeteges gá­laműsorral zárult, amelyet a város művészeti együt­tesei adtak. gáldonyi MAGDOLNA Kollégium úszómedencével A kollégium terveit, a Somogyi Hírlap legfrissebb számát és pénzérméket betonoztak a kisgáti diákszálló alapköve mellé tegnap. Az új létesítmény 450 diáknak ad otthont. Kaposvár j 2003. szeptember 1-jén már be­költözhetnek a középiskolások az új kollégiumba, amit a kisgáti vá­rosrészben épít az OTP Ingatlan Rt és a Zalai Általános Építési Vállal­kozó Rt (ZÁÉV) közösen. A léte­sítmény alapkövét tegnap rakta le NAGYBERUHÁZÁSOK KAPOSVÁRON 1998: Vaslalanító 200 000 eFI Hulladéklerakó 371 128 eFt 1999: Szennyvízcsatornázás 296 457 eFt 2000: Szennyvízcsatornázás 134 993 eFI Városi fürdőmedence 100 000 eFt 2001: Bencés apátság lelúj. 209 813 eFt Berzsenyi u. 29 Iakás2l9 563 eFt Berzsenyi u. 40 lakás 265 908 eFt 2002: Szennyvízcsatornázás 316 278 eFt Szita Károly polgármester, Baksa Attila, a ZAÉV vezérigazgatója és Szabó János, az OTP Ingatlan Rt vezérigazgatója. A XXL század igényeinek megfelelő, 450 diák befogadására alkalmas kollégium építése egy hónappal ezelőtt kez­dődött el a kisgáti városrészben önkormányzati területen - tudtuk meg. A háromszintes szállóban háromágyasak a szobák, kettőhöz tartozik egy főzőfülke és egy für­dőszoba. Lesz hozzá egy ötszáz adagos főzőkonyha és egy önki- szolgáló étterem is. A földszinten kap helyet a tanulószoba, a könyvtár, az olvasó- és a számító- gépterem, valamint a betegszoba, illetve az orvosi rendelő. Épül tor­nacsarnok és úszómedence is. Tu­dósításunk az 5. oldabn Az építők képviselőjének Mátrai Márta segít: a szakszerűségre Szita Károly felügyel A szezonmunka szezonja Balatonboglár-Kaposvár Itt a szezonmunka szezonja, Bogláron állásböngészdét tar­tottak. Még Budapest környé­kéről is jöttek álláskeresők. Sikeres kezdeményezés volt a bogiári munkaügyi hivatalban a tegnapi állásböngészde. Már dél­előtt munkatársra talált több cég és vállalkozás. Mikola Zsuzsan­na kirendeltségvezető elmondta, hogy 350 ajánlatot tettek a para­vánokra. A munkaadókkal forró­dróton tartották a kapcsolatot, hogy a távolról érkezők mielőbb megtalálják őket. A bogiári mun­kaügyesek már nem tudják I kielégíteni a térség igényeit, mert | a náluk regisztráltak többszörö­sen hátrányos helyzetük miatt ki- I szorulnak a munkaerőpiacról. A I keszthelyiek is elküldték a kíná­latukat. Á Balatonnál most szaká­csokat, pincéreket, felszolgálókat keresnek, s a fizetés szinte egysé­gesen á minimálbér. A somogyi Ingatlant, állást vagy járművet keres? MEGJELENT A tempó Apróban óriás MUNKANÉLKÜLISÉGI-RÁTA 2002. ÁPRILIS Barcs 19% Kaposvár 11,2% Marcali 13,7% Nagyatád 13,6% Siófok 8,4 % Balatonboglár 9,7 °/o Csurgó 16% Tab 15,4 % munkaerőpi­ac jól tükrözi a balatoni sze­zon alakulá­sát. Tavaly 5,9 százalékkal regisztráltak több munka- nélkülit, mint az előző év­ben, de év közben az idényfoglalkoztatás érzékeltette kedvező hatását, mert augusztusra 20 százalékkal csökkent a munkára várakozók száma februárjához képest. A szezonmunka természetesen nem oldja meg a gondokat, mert tavaly a megyék sorában Somogy a 16. helyre esett vissza és a Dél- Dunántúl többi megyéjének helyzete sem jobb. Idén valami­vel kedvezőbbek az elhelyezke­dési lehetőségek. A megyei köz­gyűlés legutóbbi ülésén hallhat­tuk, hogy júniusban 14 777 mun­kanélkülit tartottak nyilván, míg decemberben 16 319-et. Lassú Ist­ván, a megyei közgyűlés tagja a csökkenő foglalkoztatási támoga­tást panaszolta és azt javasolta, hogy differenciált támogatási rendszert dolgozzon ki a köz­ponti költségvetés. Emellett szükség van a települések össze­fogására. Kedvező hír, hogy plusz pénzügyi keretet kaptak a munkaügyi irodák az aktív fog­lalkoztatási programok támoga­tására. GÁLDONYI

Next

/
Oldalképek
Tartalom