Somogyi Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-27 / 174. szám
4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2002. Július 27., Szombat NYOMJA A MOBILT! Már SMS-en is elmondhatja véleményét a lakóhelyéről, a világról. írjon a 20-49-13-144-re! Közöljük a Somogyi Hírlapban. Hírek ÚJ KÖZVILÁGÍTÁS. Elkészült az új közvilágítás Hetesen. A korszerűsítéshez szükséges pénz egy részét, 1,3 millió forintot a Széchenyi terv pályázatán nyerte el a település. A fennmaradó összeget megtakarításból fedezték, (essz) KIRÁNDULTAK A DIÁKOK. Bajorországban jártak a barcsi Deák Ferenc iskola diákjai. A neukircheni testvérintézmény- nyel hét éve állnak kapcsolatban, évente egyszer ellátogatnak egymáshoz. A hétnapos találkozó elsődleges célja a nyelvtanulás. A huszonöt 7-8. osztályos diák és a három kísérő nevelő utazását Vízváriné Maronics Mária tanárnő szervezte, (szk) INFORMATIKAI RENDSZER. Hetes és Csombárd község pályázati támogatást nyert informatikai rendszerének korszerűsítésére. A most elnyert 1,8 millió forintot másik forrással kiegészítve rádióhullámú összeköttetést biztosítanak majd az orvosi rendelő, a polgármesteri hivatal, az általános iskola és az öregek otthona között. Csom- bárdon a tervek szerint ügyfél- szolgálati terminált állítanak fel a körjegyzőség munkájának megkönnyítésére, (essz) ÉSZREVÉTEL. A Somogyi Hírlap 2002. július 24-i számában megjelent Uj helyre kerül az emlékmű című cikket dr. Gárda Pál, siófoki olvasónk a következő észrevételekkel pontosította: Bethlen István nem 1934. augusztus 24-ig volt miniszterelnök, hanem 1931. augusztus 18-ig. A miniszterelnök tévesen kormányzóként lett említve; a kormányzó Horthy Miklós volt. Köszönjük olvasónk pontosító észrevételét. (A szerk.) m Munkatársat keresünk a Somogyi Hírlap kézbesítésére Magyaratád-Rácegres- Patalom területére A kézbesíti feladata, hogy az újságot reggel eljuttassa az előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szervezzen, A munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Cím: Kovács Sándorné 82/321-473 Felújítják a hivatalépületet ZSELICSZENTPÁL Több mint százéves a zselic- szentpáli polgármesteri hivatal épülete, amely megérett a felújításra. Szabó József polgármestertől megtudtuk: az egykori iskola- épületet régebben többször átalakították, de a rossz minőségű munkáknak az utóbbi időszakban látták kárát. A Somogy Megyei Területfejlesztési Tanács céljellegű decentralizált alapjából 3,8 millió forintot nyertek el a felújításra, amelyet saját büdzséből toldották meg. Szabó József elmondta: néhány évtizede a tetőcserepeket rossz minőségű palára cserélték, s a málló tetőszerkezet miatt esős időszakban többször beáztak a hivatal helyiségei. Ezért először a tetőzet teljes cseréjét valósítják meg, s aztán belső átalakításokat is végrehajtanak. Mivel nincsen megfelelő színvonalú házasság- kötő terem, két helyiség egybe- nyitásával kialakítanak egy térelválasztóval megosztott nagytermet. Ez nem csak a házasságkötéseknek, hanem ünnepségeknek és képviselő-testületi üléseknek is otthont adhat majd. Mivel a könyvtárszobát kinőtték a kötetek olvasói, szeretnék a tetőtér beépítésével kialakítani a kényelmesebb bibliotékát. A település első embere szerint a kivitelező kiválasztása után, a nyár végén akár el is kezdődhet a beruházás, s a tél beállta előtt tető alá kerülhet az épület. A munkálatok második ütemében a hivatal mögötti kultúrház bővítését végzik el, amelyhez újabb pályázati forrásokat keresnek, takács SZABÓ JÓZSEF Balaton-víz a Rábából, Dunából (Folytatás az 1. oldalról) 1953-ban tervbe vették, hogy másodpercenként öt köbméter pluszvízhez jusson a Balaton. Nem tisztázták, hogy ez a Murából, a Rábából vagy a Dunából érkezne. Az aszályos évek sürgették a megoldást. A Murát rövidesen kizárták vízminőségi okok miatt. Húsz év múlva került először közelebb a megoldás a Rábából nyert vízzel. Mivel az év nagy részében a Rábában is kevés a víz, a tervezők azzal számoltak, hogy három, összesen 154 köbmétert befogadni képes tárolót alakítanak ki, amelyeket a tavaszi árhullámok idején feltöltenek. Ez a mennyiség a Balaton vízszintjét 34 centiméterrel lenne képes megemelni. A domborzat szintkülönbségei miatt egyébként negyvenegy méter magasra kellett volna emelni e temérdek vizet, a Balaton felé eső oldalon viszont mindez akár vízerőmű meghajtását is lehetővé tenné. 1984-ben a harmadik Országos Vízgazdálkodási Kerettervben már jobbnak látták, ha e szivaty- tyús megoldás helyett a Rába és a Zala vízgyűjtőjét elválasztó dombsorba alagutat fúrnak. 4,8 kilométer hosszú, 2,5 méter átmérőjű alagúton mintegy 5 méteres eséssel jutna a víz így a Verna-patakba, majd a Sárvízen át a Zalába. A terv évi 150 millió köbméter átvezetélatonba a Rábán át is, vagy a Siócsatorna közvetítésével Ehhez a mederben hat-hét vízlépcsőt kellene kialakítani s ezeken a helyeken nagy energiával összesen 18 méter magasra emelni a vizet; ekkora ugyanis a Balaton és a Duna között a szintkülönbség. Bár a zsilipek jól szolgálnák a hajózást és az öntözést is, építésüket drágaságuk miatt elvetették. Másrészt a Duna vízminősége már régóta nem látszik alkalmasnak arra, hogy azzal töltsék fel a fürdőhelyként és ivóvízbázisként is szolgáló Balatont. A Drávában általában bőséggel folyik víz, viszont lényegesen messzebb esik a Rábánál. Emiatt sokkal drágább, állítólag húszmilliárd forintra tehető ez a megoldás. Ennek ellenére két nyomvonal is készült; az egyik Zákány- Csurgó vonalon közelítené meg a Balatont. A másik szerint a vízkivételi mű Barcsnál épülne meg; ennek érdekessége, hogy nem közvetlenül a Balatont, hanem a vízgyűjtő terület több vízfolyását kívánták táplálni. czene attila a fontos A természet is megoldást hozhat Több vízügyi szakember megkérdőjelezi a vízpótlás fontosságát, mert a Balaton vízháztartásában 25 évente egyszer fordul elő hasonlóan alacsony vízszint. Hangsúlyozzák azt is, hogy a Balaton életében az ingadozások nem meglepőek, sőt az élővilágnak az időnkénti alacsony vízszint kifejezetten jót tesz. sével számolt, s előnyként jelölte meg azt is, hogy a Zala hetvenkét kilométeres hosszában jelentkező hígulás öntisztulást eredményezne. A Dunából lehetne vizet nyerni a BaFalun is a minőség (Folytatás az 1. oldalról) Programokra és olyan szolgáltatásokra vágynak, amelyek a tájegység jellegzetességei. A hagyományos ételeken és attrakciókon kívül ma már elvárás az is, hogy környezetbarát legyen a szolgáltatás. Ezt a szövetség egy speciális minősítőrendszerrel igyekszik ösztönözni. Ez nem csak azért fontos, mert a vendégekben bizalmat kelt, hanem azért is, mert a minősített szolgáltatóhelyek nagyobb eredményességgel pályázhatnak a fejlesztéseikhez. Dr. Spiegl József, a Zselica Szövetség elnökeként arra hívta fel a figyelmet, hogy a természetes adottságok és az igényes kiszolgálás mellett a legfontosabb vendégmegtartó ereje a programoknak van. A Zselicben ennek érdekében hozták létre a portafejlesztő szolgálatot. Ennek az a célja, hogy egy-egy szakember segítsen a településeken élőknek abban, hogy eladhatóvá tegyék meglévő értékeiket. A falusi vendéglátásban érintetteknek szintén példa lehet az a faluhotel-szolgáltatás, amely a Zselica Szövetség településein már négyszáz szálláshellyel rendelkezik. Dr. Cey-Bert Róbert Gyula gasztronómus arról beszélt, hogy a gasztronómia az egyik legjobb reklám minden település számára. A rétesfesztivál és a többi somogyi rendezvény azonban csak akkor lehet igazán sikeres, ha arra is törekszik, hogy meglétével a hazai gasztronómiát is fejlessze. Erre szerinte csak úgy van lehetőség, ha a programok nem csak egy hétvégére korlátozódnak és igyekeznek az étkezési kultúra fejlesztéséért is dolgozni. A bemutatott ételek mellett hozzájuk illő menüsorokat és borokat is ajánlanak és szólnak arról is, hogy a tájjelegű vagy elfelejtett hagyományos fogásokat hogyan lehet a mai konyhába visszahozni. Benkes László, Mesztegnyő polgármestere elmondta: a természeti értékek éppúgy vonzerőt jelentenek a falvakban, mint a programok, ezért a mezőgazdasággal összehangoltan kell azért dolgozni az itt élőknek, hogy ezek még sokáig megmaradjanak. A rendezvény ma a gólyafesztivállal és falunappal folytatódik, holnap pedig a hagyományos | rétesfesztiválra kerül sor Mesztegnyőn. ________fábos erika KA PÓS AUTÓ Kft. Kaposvár, Vár u. 16. Tel./fax: 82/312-826 E-mall: kaposaut@elender.hu-10% befizetéstől 72 havi futamidő munkáltatói ig. és kezas nélkül $ SUZUKI Ha gondtalanul szeretne nyaralni ____________________most válassza a Suzukit me rt a kezdő befizetés összegét mi támogatjuk! augusztus 31-ig Légkondicionált Wagon R+ minden színben kapható a készlet erejéig Kolber a kormány képviselője Tegnap a kormány dr. Kolber István Somogy megyei országgyűlési képviselőt (MSZP) nevezte ki képviselőjévé a Balaton Fejlesztési Tanácsba s egyben a szervezet elnökének jelölte.- Örömmel fogadtam a hírt - árulta el a Somogyi Hírlapnak dr. Kolber István. - Életem során három kiemelkedő megbízatást kaptam; dolgozhattam a Somogy megyei közgyűlés elnökeként, országgyűlési képviselőnek választottak, most pedig a Balaton Fejlesztési Tanács elnökének javasol a kormány. Annál inkább fontos ez számomra, mert a Balaton a magyar turizmus kiemelkedő területe, amely hozzám közel áll s amely iránt mindig éreztem elkötelezettséget. - Nem csak a kormányt szeretném képviselni a Balatonnál, hanem a Balatont is a kormánynál, az országgyűlésben - tette hozzá. - A kormánynak szerepet kell vállalnia a feladatok megoldásában, de a legfontosabb a helyi erők összefogása. 1997 óta sok minden történt a Balaton fejlesztése érdekében, ezekre a továbbiakban is alapozni kell. S nyilván több új kihívásra választ kell adni; az európai uniós csatlakozás nem csak lehetőségeket, hanem feladatokat is ad. Kolber István elmondta: lényegesnek tartja a balatoni érdekérvényesítés erősítését; azt, hogy a Balatont egységes régióként kezeljék s ne somogyi, veszprémi és zalai partként. Fontos, hogy a régióhoz való kötődés erősödjön az itt élő emberekben. Nyilvánvaló, hogy az állandó lakosság s az idegenforgalomból élők mellett az üdülők érdekeit is figyelembe kell venni.- A jövő évi állami költségvetés tervezése megkezdődött; aktuális feladat számomra is, hogy megfelelő mértékű forrásokat, támogatásokat szerezzünk a Balaton fejlesztése érdekében - folytatta. - Hosszú távon megoldást kell találni arra, hogy a régió képes legyen európai uniós pénzek fogadására. Meggyőződésem szerint a Balaton Fejlesztési Tanács tevékenysége komplex szemléletmódot igényel a tagok részéről, amelyben az infrastruktúra és az idegenforgalom fejlesztése mellett nagy jelentősége, szerepe van a humán erőforrások fejlesztésének, a kultúrának és a tájékoztatásnak is.- Munkámat mindenképp úgy kezdem, hogy a Balatonnal, a tanáccsal kapcsolatos ismereteimet felfrissítem; még az első ülés előtt szeretnék konzultálni a tagokkal s a térségben meghatározó önkormányzatok, kistérségek, társadalmi szervezetek és gazdasági társaságok vezetőivel. CZENE ATTILA Vége a kilenc hónapnak Kaposvár Százharminchárom katona szerelt le tegnap Kaposváron, a Magyar Honvédség 64. Boconádi Szabó József Logisztikai és Támogató Ezred állományából. Harmincketten a székesfehérvári alakulattól vettek búcsút. Hideg Attila őrnagy a Somogyi Hírlapnak elmondta: a sorkatonák Somogy, Zala, Tolna, Fejér és Pest megyékben szolgáltak kilenc hónapig. A következő leszerelők már csak fél évet töltenek el a honvédség állományában.- Ketten jelezték, hogy szerződéses szolgálatot vállalnak alakulatunknál - tudtuk meg az őrnagytól. - Százötvenketten kaptak leszerelési segélyt, összesen másfél millió forintot osztottunk szét. A legalacsonyabb támogatás 7500 forintot tett ki, a legtöbb 24 ezer 750 forintot. A katonaságtól búcsút vevők többségének kilencezer forint segélyt fizettünk ki. Az odaítélésnél elsősorban a rászorultságot vettük figyelembe. A laktanyák természetesen nem ürültek ki, jelenleg 177 az állomány létszáma. Az idén egyébként szeptember 3-án és novem- ber 5-én lesz még leszerelés. ■ 0 Karg Autó Kft. ÉRTÉKESÍTŐ munkatársat keres Elvárások: Feladatok: • siker- és célorientáltság • új ügyfelek • min. középfokú végzettség szerzése • „B" kategóriás vezetői engedély • kapcsolattartás • számítógépes ismeretek az ügyfelekkel • jó kapcsolatteremtő készség • szerződéskötés » értékesítési tapasztalat előny • akciók lebonyolítása Fényképes önéletrajzát és bizonyítványmásolatait a megjelenést követő 8 napon belül várjuk a következő címre: Karg Autó Kft. 7400 Kaposvár, Semmelweis u. 5-7. Fax: 82/529-566 E-ma*l: karg_auto@axelero.hu