Somogyi Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-23 / 170. szám

2002. Július 23., Kedd SPORT 11. OLDAL EnterNet-Internet Férfi Kosárlabda Liga Megkezdődött a felkészülés Kaposvár (Folytatás az 1. óldalról.) A 2002/2003-as évad első találkozójára gyülekez­tek tegnap a Kaposvári Klíma-Vili KK kosárlabdá­zói. Mint arról már korábban lapunkban beszá­moltunk, sikerült együtt tartani a gárda gerincét, így a három távozón (Bencze Tamás, Sejo Bukva és Corey Brown) kívül nem akadt hiányzó. Sőt, Ágfal­vi Mihály személyében régi-új csapattaggal bővült a kaposvári keret. Az NB I/B-csoportos Nagykani­zsa együttesénél egy évig kölcsönben szereplő tős­gyökeres kaposvári kosaras - még egy évre szóló érvényes szerződése lévén - visszatért korábbi ál­lomáshelyére.- Sok játéklehetőséget kaptam Nagykanizsán - mondta Ágfalvi az elmúlt szezont firtató kérdé­sünkre. - Többnyire kezdőként számítottak rám csapatomban és négy találkozó híján valamennyi meccsen szerepeltem a szezonban. Csak a kézsé­rülésem miatt kellett egy rövid időszakot kihagy­nom. Az ötödik helyen zártunk a Kanizsával, így éppen lecsúsztunk a rájátszásról. Mivel még érvé­nyes szerződésem van a klubbal, adott volt, hogy itt folytatom pályafutásom. A felkészülés startján természetesen jelen volt Kovács László, a klub ügyvezető elnöke is, aki a kö­vetkezőket mondta lapunk kérdésére: - Mint is­mert, a nyári időszakban több változás volt a klub­nál. Az elnöki posztról ugyan leköszönt Kása Sán­dor úr, de ez nem azt jelenti, hogy a továbbiakban teljesen kivonul a város kosárlabdaéletéből. Szerencsére sikerült előteremteni azt az anyagi bázist, amely ga­rantálja az évadbeli sze­replésünket. Eddig sem voltak tartozásaink, s ezután is csak addig nyújtózkodunk, amed­dig a takarónk ér.- A csapat internetes oldala szerint leginkább az átigazolások körüli hírek (ezen belül is Halimics és a magyar center kö­rüli kérdéskör), valamint a frissen felvetődő nem­zetközi szereplés érdekli a szurkolókat.- Mint ahogy az a júniusi szurkolói találkozón elhangzott, felvettük a kapcsolatot egykori játéko­sunkkal, sőt Emir Halimics egy megbeszélés erejé­ig járt Kaposváron is. Végül azonban az új vezető­edzővel közösen úgy döntöttünk, inkább az ame­rikai Aaron Rich szerepel nálunk ezen a poszton, aki egyébként pénteken már csatlakozik is a tízhe­tes felkészülést végző társaihoz. Ami a centerkér­dést illeti, nem titok, hogy a legutóbb Székesfehér­váron játszó Báder Mártonnal tárgyaltunk. A szlo­vén Krka Novo Mesto ajánlatával azonban nem tudtunk versenyezni, így ezt a posztot is egy ame­rikai játékossal kívánjuk megoldani.- Mikor kerül pont az ügy végére?- Nagyon remélem, hogy még ezen a héten. Té­ves információ, hogy már megtörtént a megállapo­dás. Nem titkolózunk, de jelenleg még három ki­szemelt játékossal állunk kapcsolatban, amint alá­írt szerződés van kezünkben, azonnal közöljük a nyilvánossággal, hogy kiről van szó.- Ezenkívül van még kérdőjel a keretben?- Domonkos Andrással ál­lunk még tárgyalásban, remé­lem, vele is sikerül megegyez­nünk a folytatást illetően. A fia­talok közül Magyar Viktor, Kubatov Gábor és Kovács Gergely a felnőtt kerettel kezdi el a felké­szülést, hogy közülük végül ki­vel kötünk szerződést, azt a ve­zetőedző határozza meg.- A nemzetközi szereplés kapcsán sokan féltik a csapatot az újabb sérüléshullámtól és a túlzott ter­heléstől. Erről mi a véleménye?- Mivel a magyar bajnokságban visszaállították a régi bevált rendszert, így eleve 14 mérkőzéssel kevesebbet játszanánk. Ha a nemzetközi kupában sem indulnánk, ez a szám már 26-ra emelkedne. Úgy gondoltuk, nemcsak a szurkolóknak, hanem a támogatóinknak is tartozunk annyival, hogy több­ször lássák a csapatot játszani. A Nemzetközi Ko­sárlabda Szövetség által a Koracs Kupa helyett élet­re hívott területi elosztású, úgynevezett Európai Regionális Kupa sorozatban veszünk részt, amely október 30-án kezdődik majd. A csoporttalálkozók december 18-ig zajlanak. Alaphelyzetbén ez hat mérkőzést (három hazai, három idegenbeli) je­lent. A többletköltséget a hazai találkozók bevéte­leiből, valamint a városi közgyűlés által - a nem­zetközi kupaszereplésre - megszavazott támoga­tásból fedezni tudjuk. Remélhetőleg megfelelő felkészüléssel és a pihe­nőidő helyes arányával elkerülhetők lesznek a sérülések is.- Változatlanul igen nagy az igény a szurko­lók részéről a párbeszéd­re. Mit terveznek ezen a téren?- Augusztus végén szeretnénk egy újabb szurkolói találkozót megszervezni. Addigra a végleges keret már túl lesz az első tapasztalatokon és az új vezetőedző beszámolhat addigi tevékenységéről, illetve a ter­veiről is. A Mól Szolnoktól érkező Gorán Milj-kovics is bemutatkozott új egyesületénél. Játékosai a dél­utáni futóedzésen már ízelítőt kaphattak a reájuk váró feladatokból. A szerb származású vezetőedző rövid beszédében elmondta: kizárólag az elvégzett munkában és a maximális hozzáállásban hisz. Ezt edzéseken és a mérkőzéseken teljes mértékben megköveteli majd játékosaitól. Szeretné, ha a ko­sárlabda nem csupán keresed forrást, hanem élet­formát is jelentene az együttes számára, ahol a csa­patérdek mindennél fontosabb tényezőnek szá­mít. Megtudtuk azt is, hogy valamennyi korábban komoly sérüléssel bajlódó játékos [Filipovics Gordon, Varga Roland, Dzunics Braniszlav és Fü- löp Gábor) felgyógyult és egészségesen várja a rá váró feladatokat. A közös munka alól csütörtökig kapott felmentést Simon Balázs, aki a közelmúlt­ban tért vissza a magyar válogatott új-zélandi elő­készületi túrájáról. A csapat két felké­szülési tornán szerepel. A hagyomá­nyos kaposvári torna helyszíne és idő­pontja - az Alpok-Adria vásár miatt - még mindig nem végleges. Az bizo­nyos, hogy emellett a szeptember 13-án kezdődő zalaegerszegi Göcsej Kupán vesz részt a Klíma-Vili. kun zoltán A Klíma-Vili Kaposvári KK játékoskerete: Simon Balázs, Varga Roland, Beck Attila, Ágfalvi Mihály, Do­monkos András (?), Szőke Balázs, Dzunics Braniszlav, Aaron Rich (amerikai), Filipovics Gordan, Fülöp Gábor, Tömösváry Máté, Sztojan Ivkovics (jugoszláv). A Kaposvári Klíma-Vili KK hazai találkozói válto­zatlan jegyárak mellett látogathatók a 2002/2003- as évadban. A felnőttjegy 800, a diák- és nyugdí­jasbelépő 400 forintba kerül majd. A névre és helyre szóló felnőttbérletek ára 17 ezer 600, míg a diák- és nyugdíjasbérletek 8 ezer 800 forintba ke­rülnek majd, igaz, utóbbiak csak a „B” és „C” szektorba lesznek érvényesek. A klub vezetése ké­ri a szurkolókat, hogy bérletigényüket már most jelezzék Nagy Imre technikai vezetőnél. Ezer rendező, tízezer próbázó Köpf Károly helyettes államtitkár (balról), Martinék János egykori olimpiai bajnok öttusázó, Szántó László főrendező és Császári Flóra válogatott vízilabdázó a sajtótájékoztatón Szombaton rendezik meg Euró­pa legnépszerűbb és legna­gyobb szabású teljesítményori­entált szabadidősport-úszóren- dezvényét, a hagyományos Révfülöp és Balatonboglár kö­zötti 5,2 kilométeres Balaton- átúszást, amelynek - a korábbi évekhez hasonlóan - az idén is a Coca-Cola a névadó főszpon­zora. A nagy érdeklődéssel várt össznépi balatoni úszópartiról tartottak tegnap sajtótájékozta­tót a szervezők a fővárosban a Feneketlen-tó mellett található Cafe Rolling Rockban. Hogy az évek során mekkora hír­nevet vívott ki magának a Balaton- átúszás - amely most szombaton sorrendben a 22. lesz -, azt jól bi­zonyítja, hogy nemcsak Európá­ból, hanem más földrészekről, így például Japánból és az Amerikai Egyesült Államokból is érkeztek (érkeznek) próbázók. A szomba­ton esedékes nagy össznépi balato­ni úszópartin is jó néhány ismert és népszerű élsportolóval, színész­szel, művésszel és politikussal ta­lálkozhatunk majd. így újra neki­vág a nagy próbának egy katonai úszóerőd a Magyar Honvédség ve­zérkari főnökének, Fodor Lajos ve­zérezredesnek, illetve az egykori kétszeres olimpiai, kétszeres világ­bajnok és Európa-bajnok öttusázó­nak, Martinék Jánosnak a vezeté­sével. Tavaly 150-en voltak; az idén eddig már több mint 250 katona je­lentkezett a nagy próbára... De ott lesz az indulók között a már ruti­nos Balaton-átúszónak számító Köpf Károly, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes ál­lamtitkára is, a szebbik nemet pe­dig a Vasas Hungaro-Kábel OB I-es vízilabdacsapata képviseli majd. Egyébként ezen az erőpróbán - s talán ebben rejlik a Balaton-át- úszások hihetetlen népszerűsége - ugyanolyan fontosak az amatőrök is, mint a profik; a statisztikák sze­rint a próbázók 95 százaléka a mozgás, a sportolás kedvéért és öröméért ússza át a magyar tengert, s mindössze a maradék 4-5 száza­lék csak az élsportoló. Egyszóval nincs semmilyen megkülönbözte­tés: az egyszerű földi halandó akár együtt is „lapátolhatja” a vizet a Ba­latonban az olimpiai bajnokkal. Amúgy a nagy távot elsőként teljesí­tő úszóra több meglepetés is vár; a célban, a balatonboglári Platán­strandon jelképesen dr. Gyenesei István, a Somogy Megyei Közgyű­lés elnöke és Sós Zoltán, Balatonboglár polgármestere várja majd babérkoszorúval és hatalmas virágcsokorral, s akár a második al­kalommal megrende­zendő Balatoni halász- léfőző-verseny „alkotá­sait” is meg lehet kós­tolni.- A Balaton-átúszás nem verseny; ez a pró­ba az emberi teljesítő- képességről, önmagad legyőzéséről szól - mondta Szántó László, a Balaton-átúszás (ok) főrendezője. - A ma­gyar tenger minden évben megsze­di a maga áldozatait, ami azt bizo­nyítja, hogy igenis tisztelni kell a Balatont; felkészületlenül nem le­het nekivágni a nagy próbának. Az első Balaton-átúszás már több mint két évtizede volt, s azóta sem tör­tént egyetien komolyabb baleset, sérülés. Ez számunkra sokkal fon­tosabb, mint a szinte minden évben megszokott rekorddöntés. Lehet, hogy idén a próbázók száma eléri a bűvös tízezret, mi azonban akkor leszünk (igazán) elégedettek, ha mindenki partot is ér Bogláron, nem lesznek elégedetlen úszók. Ezért dolgozik majd a több mint ezerfős rendezői csapat. A végére hagytuk a legfontosab­bat. A mindenre felkészült rende­zőknek és a bátor próbázóknak csak egyetlen ellenfelük van, még­pedig az időjárás. A meteorológiai előrejelzések szerint csütörtökön hagyja el az ország területét a hi­degfront, s péntektől újabb felme­legedés várható. Ez azt jelenti, hogy a Balaton 24-25 fokos lesz, azaz - elvüeg - semmi akadálya a nagy össznépi balatoni úszóparti­nak. Hogy valóban ilyen lesz-e az idő, arra csütörtökre várható vég­leges és pontos válasz. Aki egyéb­ként további információkra tóván- csi a Balaton-átúszással kapcsolat­ban, az tárcsázza a 06 (30) 3030727-es Westel-telefonszámot. _____________ FENYŐ GÁBOR A C oca-Cola kilenc éve támogatja a Balaton- átúszást, négy éve pedig a nagy próba névadó főszponzora. Hogy a bogiári célban, a Platán­strandon ne legyen üresjárat, arról ők gondos­kodnak. Délután 14 órától egymás után lépnek fel az ország kedvelt zenekarai, így a Füles Mackó és barátai elnevezésű formáció, aztán a 100 Főik Celsius, az Irigy Hónaljmirigy, a Crystal, a Dub-Dub, a Fresh, az Amokfutók és a Venus (élőben); a napot 21.30 órakor stíl­szerűen látványos tűzijáték zárja. Népszerű sportolók a Balaton-átúszásról Martinék János egykori kétszeres olimpiai, kétszeres világbajnok és Európa-bajnok öttusázó:- Ha jól számolom, eddig két­szer birkóztam meg (sikerrel) a Balatonfüred-Siófok közti 12,5 ki­lométeres távval, szintén kétszer indultam az öbölátúszáson, s a vál­tozatosság kedvéért ugyancsak kétszer szeltem át a Velencei-tavat. A hagyományos Balaton-átúszá- son viszont negyedszer rajtolok majd. Tavaly másfél óra alatt telje­sítettem a több mint öt kilométeres távot. Az idén nem érzem annyira formában magam, azaz aligha tu­dok majd javítani az időeredmé­nyemen. Császári Flóra, a Vasas Hungaro-Kábel válogatott kerettag vízilabdázója, a 2001/2002-es baj­noki szezon gólkirálya:- Úgy döntött a csapat, hogy - ha egyetlen nap erejéig is - szakí­tunk a monoton edzések egyhan­gúságával; így, a szombati trénin­get nem a medencében, hanem a Balatonban tartjuk. Egyébként a 15 fős társulat nagy részének - így ne­kem is - ez lesz az első próbám. Füzesy Zoltán egykori világbaj­noki bronzérmes és Európa-bajno- ki ezüstérmes ökölvívó:- Már hosszú évek óta a „másik” oldalról, a rendezők szemszögéből szemlélem a Balaton-átúszást. Sze­retem csinálni, mert ebben a nagy nyüzsgésben érzem igazán jól ma­gam, ez az én világom. Sokáig sze­retnék még segíteni Szántó László főrendezőnek, s remélem, ő is szá­mít az én munkámra; úgyhogy egy kicsit még várjunk azzal, hogy én is ott ússzak a többiekkel együtt a Balatonban. fenyő Labdarúgó Borsodi Liga Somogy megyei triatlon bajnokság 29. Heti Totó Erős és Kuttor is Siófokon Siófok Erősített a Siófok az átigazolási időszak utolsó napján: tegnap dél­ben az MTK-s középpályás Erős Károly és a debreceni hátvéd, Kuttor Attila is aláírt az NB 1-es újonc Balaton-parti klubhoz. Hu­A Siófok FC játékoskerete: Zárójelben a mezszámok. Csemyánszki Norbert (1), Németh Gábor (33) és Berki Krisztián (80) - kapusok. Szalai Csaba (3), Pálfi Róbert (5), Pusz­tai Olrvér(14), László András (16), KoterAkos(17), Alekszandar Parrtics (19), Juhász Tamás (21), Kuttor Attila (27) és Soós Krisztián (77) - védők. Kovács Péter (2), Grósz Róbert (4), Schwarcz Zol­tán (6), Kovács Attila (8), Schultz Levente (10), Sipeki István (12), Usvat Dániel (18), Erős Károly (31) és Gaál László (99) - középpályások. Szabó Csaba (7), Fiipovics Aimir (9), Csordás Csaba (11) és Fülöp Zoltán (15) - csatárok. szonöt fős játékoskerettel vág a szezonnak a siófoki együttes, tud­tuk meg tegnap Sallói István klub- igazgatótól. Tegnap két „minősé­gi” futballista, Erős és Kuttor meg­szerzésével lett teljes a keret. Az’ MTK középpályása kölcsönben került Siófokra, a Debrecen védője két évre írt alá. A Fra­di elleni nyitómérkő­zésre már lehet jegye­ket vásárolni, s bérle­tek is kaphatók. A sze­zon során nem lesz­nek állandó belé­pőárak, azokat mindig az éppen soron következő meccs előtt állapítják meg. A szombati összecsa­pásra például 1500, 1200 és 1000 forintba kerülnek a jegyek. FÓNAI Barcs A kaposvári Kovács Dániel és a barcsi Riklik Eszter sikerét hozta a megyei triatlon baj­nokság Barcson. Az Arena-Vitál TSC versenyzője 1:05.26 óra alatt teljesítette a 759 méter úszásból, 20 km ke­rékpározásból és öt km futásból álló sprinttávú viadalt. A pro fashion nyílt versenyben - mely egyben megyei bajnokság is volt - 11 egyesület csaknem száz sportolója mérte össze tu­dását. Az erőpróbán a somogyi­ak mellett nagykanizsai, szek­szárdi, keszthelyi és budapesti indulók is voltak. A rendezők a két abszolút győztes mellett ju­talmazták a verseny legfiatalabb és legidősebb résztvevőjét. Kü­löndíjas lett; az 1939-es születé­sű Csanádi Imre és az 1995-ös születésű Dombi József barcsi versenyző. A bajnokság végeredménye: Újonc „B” leányok (132 m úszás, 4 km kerékpár, 1 km fu­tás): 1. Galambos Anna (Arena- Vitál TSC, Kaposvár), 2. Pólyák Dominika (Doste SE, Kaposvár). Újonc „B” fiúk: 1. Mészáros Tibor (Balaton Triatlon, Siófok), 2. Kollár András (Arena-Vitál TSC). Újonc „A” leányok: 1. Ju­hász Petra (BVSE Triász, Barcs), Bauer Bettina (BVSE Triász), 3. Dombi József (BVSE Triász). Újonc „A” fiúk: 1. Lebár Bence (Triatád, Nagyatád), 2. Szerecz Donát (Arena-Vitál TSC), Dombi József (BVSE Triász). Gyermek, leányok (330 m, 8 km, 2 km): 1. Kovács Diána (Triatád), 2. Lakos Rebeka (Építők AC, Kaposvár), 3. Horváth Gréta (Építők AC). Gyer­mek, fiúk: 1. Harangozó Tamás (Arena-Vitál TSC), 2. Hammel Gyula (Arena-Vitál TSC), 3. Cseh Roland (Arena-Vitál TSC). Serdü­lő leányok (495 m, 12 km, 3 km): 1. Filó Violetta (Triatád), 2. Harangozó Nóra (Arena-Vitál TSC), 3. Balogh Tünde (Triatád). Serdülő fiúk: 1. Hajgató Dénes (Triatád), 2. Galambos Ádám (Arena-Vitál TSC), 3. Horváth Ti­vadar (Építők AC). Ifjúságiak, le­ányok (759 m, 20 km, 5 km): 1. Riklik Eszter (BVSE Triász), 2. Martmann Eszter (BVSE Triász), 3. Gáspár Réka (Triatád). Ifjúsá­giak, fiúk: 1. Szabadkai Gábor (Triatád), 2. Balazsin András (Triatád). Juniorok, leányok: 1. Dunavári Petra (BVSE Triász), 2. Menyhárt Csilla (Triatád). Felnőttek: 1. Fegyver Péter (Arena- Vitál TSC), 2. Báli Péter (Arena- Vitál TSC), 3. Fodor Gyula (BVSE Triász). Seniorok: 1. Mészáros András (Siófok), 2. Molnár Attila (BVSE Triász), 3. Molnár Gábor (MA-VIK TC, Kaposvár). Veterá­nok: 1. Csanádlmre (Barcs). Csa­ládi váltó (132 m, 4 km, 1 km): Szabadkai család (Nagyatád), 2. Horváth család (Kaposvár), Mol- nár család (Barcs). gamos TOTÓEREDMÉNYEK. A Sze­rencsejáték Részvénytársaság tájékoztatása szerint a huszon- kilencedik fogadási heti Totó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: Hat darab 13 plusz egy találatos szelvény volt, nyereményük egyenként 1 millió 83 ezer 851 forint. A negyvennyolc darab ti­zenhárom találatos szelvény nyereménye egyenként 98 ezer 532 forint. A nyolcszázhatvan darab tizenkét találatos szel­vény nyereménye egyenként 2189 forint. A 6620 darab tizen­egy találatos szelvényekre egyen­ként 284 forintot fizetnek. A tíz- találatosok (28,938 darab) nye­reménye egyenként 108 forint. GÓLTOTÓ. Ezen a héten hat- találatos és öttalálatos szel­vényt nem találtak. A nyolc da­rab négytalálatos szelvény nye­reménye egyenként 8739 fo­rint. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom