Somogyi Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-21 / Vasárnap Reggel, 29. szám

16 MOZAIK 2002. JULIUS 21. Varga Zsuzsa: mindhalálig ■ - Én is csak az újságban olvastam, hogy Zalatnay Sarolta engem tart megfelelőnek, hogy az életéről szó­ló filmben őt alakítsam - mondja a kerengő pletykára Varga Zsuzsa, a Venus zeneszerző énekesnője. - En­gem nem keresett személyesen, nem is ismerjük egy­mást. Megtisztelő, de nem vállalnám. Nem vagyok szí­nésznő, s bár nagyon szeretem a filmeket, ha úgy adódna, hogy besodródok valami produkcióba, nem hiszem, hogy pont egy főszereppel kéne debütálnom. A saját lemezről szólva a másik pletykát is cáfolja, miszerint a Venus felbomlana.- Nem vagyok híve a nagy összehordásoknak, hogy két év múlva búcsúkoncert, majd összeállunk, s megint búcsúzunk. A szövegeket eddig is én írtam, de most elkezdtem gitározni, ez arra jó, hogy ami eszem­be jutott, bejátszogassam. Az önálló album így is azt jelenti, hogy a Heaven Street Seven billentyűse .Japán” stúdiójába akkordmenetekkel, dalkezdeményekkel ál­lítok be, s ott találjuk ki hozzá a basszust, a dobot, a rit­must, a végső dallamot. A Venus egyszerű, táncolható, populáris és sok gitárszólót használ, én megpróbálom más hangszerekkel helyettesíteni. Zsuzsa a pécsi tudományegyetemen most diplomá­zott művelődésszervezői szakon, s máris jelentkezett az újságíróira.- Eszem ágában sincs ezzel „öregkoromat” biz­tosítani... Gyerekkorom óta imádom a könyveket, az írásokat. Csak azért, mert valaki zenész, még ezer más dolog érdekelheti. Akár a sajtótörténet is. Én reménykedem, hogy életem vé­géig zenélhetek. (sipka) zene? ifer Lopez elléfogott ■ Jennifer Lopez a New York-i Trump-toronyban nemrégiben bemutatta saját új parfümjét. A fő attrakcióra azonban egy nappal a bemutató után került sor, amikor a díva több ezer fla­kont semmisített meg Glow ne­vű parfümjéből azzal az indok­kal, hogy nem bírja elviselni az illatát. Mások szerint a Lopez kisasszonyt buzgón segítő szo­balányok befújták parfümmel az újságírók szállodai ágyát, akik viszont másnap bőrkiütés­re és asztmás tünetekre pa­naszkodtak. Jennifer Lopez már eddig is forgalmazott saját neve alatt üdvözlőlapokat, tri­kókat és rövidnadrágokat, de ilyen botrányra még nem ke­rült sor. ■ E hétvégén a berlini Estrel szállóban Beatles- fesztivált rendeztek. A vi­lág minden tájáról érkezett emlékzenekarok koncert­jein kívül egy kiállítás idé­zi fel a legendás csapat történetét. Az együttes hajdan Hamburgban kez­dett, s a német rajongótá­boruk hatalmas. Berlinben kiállítják a „gombafejnek” 1961-ben kézzel írt önélet­rajzát, amellyel Bért Keamp- fert producernél pályáztak lemezszerződésre. Világhódító Shaldr ■ Shakira (24) hihetetlen tempót diktál, miután a Whenever, wherever című slágere hónapokig vezet­te a toplistákat, most ismét az élre tör Underneath Your Clothes című dalával. A kolumbiai énekesnő ma­ga írja a dalait, a szövegírást egyébként író édesapjá­tól tanulta, az éneklésre édesanyja biztatta, szóval ilyen családi hátszéllel végképp beérkezett. A minap egy gálán Kid Rock sem állta meg, hogy ne ölelje meg, ezért Pamela Anderson kisebb balhét csapott. Shakira hihetetlenül jól bánik a hangjával, akár operaénekesi babérokra is törhetne, de ő most az Államokat szeretné meghódítani. Esztergályos Cili szabadidejét csuprok és szobrok készítésével tölti. Makk Károllyal forgat új fil­met, amelyben producert alakít. Kern András lesz a férje. k k k Will Smith elképzelhetőnek tartja, hogy az Amerikai Egye­sült Államok elnöke legyen. A hollywoodi színész szerint a nők és a feketék hamarosan át­vehetik a hatalmat a Fehér Ház­ban és ha igazán komolyan ve­szi a kihívást, ő is lehet elnök. k k k Fábry Sándor leesett a lóról. Látni nem látta a showmant azóta senki, hiszen nem fogad látogatókat, ám úgy hírlik, csú­nyán megütötte magát. Eddig so­sem beszélt a lo­vakról, lehet, hogy épp most barátko­zott a pacikkal. k k k Harrison Ford (60) egy filmbemutató alkalmával először jelent meg hivatalosan a nyilvánosság előtt barátnőjével, Callista Flockharttal (37) kéz a kézben. k k k Katona Klári lemezeivel a Gyer­mekmentő Szolgálatot segíti, illetve vásárlói egy rászoruló gyermek egynapi élelméhez is hozzájárulnak. Most a Matáv Adományvonalának arcaként örömmel újságolta, hogy az el­múlt hetekben négymil­lió forint gyűlt össze a Magyar Vöröskereszt számára. * * * Demi Moore (39) beleszere­tett Anthony Kiedisbe. A Red Hot Chilli Pep- pers énekese és a filmsztár egy hol­lywoodi partin ta­lálkoztak. k k k Egy repülőt akar eltüntetni Holcz Gábor bűvész a nézők sze­me láttára a nyár végén. Ehhez egy F-16-os vadászgépre van szüksége, amelyet Ame­rikából szerez be, ha már úgy is arra jár a júli­usi bűvész-világbajnok­ságon. kk k Sasvári Sándor megala­kította saját zenekarát, Sasi Jazz Bánd néven. Mindeneset­re most legjobban élete „foly­tatására” készül, a jöyő hónap­ra várja a család a kis jöve­vényt a négyéves Léna mellé. k k k Bódy Magdi újabban ingázik Bu­dapest és New York között, amellett, hogy fellép a távolban, amerikai kérője is akadt. A dús­gazdag üzletember rajong érte, de azért Magdi a többi rajongójá­ról sem feledkezik meg, stúdió­ban készül új lemezére. . * * * A reggae fővárosa lesz szerdától négy napon át Komárom. Az LB 27 Reggae Camp 24-én rögtön parádés megnyitóval indul: a Ladánybene 27 a műfaj klasszi­kusával, a The Wailersszel ad kö­zös koncertet. Bob Marley egyko­ri zenekara a „nagy mágus” 1981- es halála óta hirdeti az igét. * * * A Cyrano musicalt július 29-én a Városmajori Szabadtéri Színpa­don mutatják be. A verses mű legközelebb augusztus 11-én lát­ható, közben Szegedre költözik, ősszel pedig a Budavárba, a Táncszínházba. ■ Az angol Kriályi Posta új bélyegsorozatot adott ki Erzsé­bet anyakirálynő életéről. Az itt látható négy bélyeg élete különböző korszakaiban ábrázolja. Eredetileg az anya­királynő 90. születésnapjára adták ki a sorozatot 1990- ben, most halála után az őt gyászoló brit nép számára fe­kete kerettel, „Erzsébet anyakirálynő (1900-2002)” fel­irattal bocsátották ki újra és egy éven át lesz forgalomban. 2000. augusztus 4-én az anyakirálynő századik születés­napja alkalmából is megjelent egy négyes sorozat. Rocky Horror Show ■ „Utazzunk Transzvesztícia galaxisra, Transzszilvánia bolygóra!” - hallatszik so- kadszorra a várúr végkövetkeztetése, ám ezúttal angolul. A Buda Stage repertoárján évek óta sikerrel futó darab, a Rocky Horror Show musical ezúttal a londoni Westend Musical Theatre tolmácsolásában látható jövő kedd és szerda este a Margitszigeti Sza­badtéri Színpadon. Nemcsak a „borzalmak­ra” érdemes felkészülni, de az angolszász Rocky Horror előadásokra, s a világ még számos pontján a közönség is az alkalom­hoz illő vámpír sminkben, jelmezben szo­kott érkezni, csápok rizst dobál és vízipisz- tólycsatázik. Ha a magyar közönség még­sem vetkőzne ki magából, a szexis show lát­tán a hangulat akkor is fergeteges lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom