Somogyi Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-20 / 168. szám
6. OLDAL TÜKÖR 2002. Július 20., Szombat B 0 G L A R I Hírek FELSZERELÉS TŰZOLTÓKNAK. A bogiári és leilei városi tűzoltóság 3,8 millió forint értékű felszerelést kapott. Horváth Iván tűzoltóparancsnok elmondta: légzőkészülékeket, nagy nyomású töltőkompresszort és hidraulikus feszítőberendezést nyertek a BM pályázatán. Ezek az eszközök fontosak a műszaki mentéshez. TOLVAJT FOGTAK. Sikert hozott a közterület-felügyelők szemfüles- sége és határozott fellépése. A strandon gyanútlan német fürdő- zők holmijából 50 eurót és 9 ezer forintot emelt el egy tolvaj, de rajtakapták. A közterület-felügyelők addig a helyszínen marasztalták, míg meg nem jöttek a rendőrök. BORÚT A MAJORBA. Fennálló sának 20. évfordulóját ünnepli hamarosan a Légii testvérek kislaka fazekasműhelye. Mára igényes kézművesközponttá lett, s a turisták kedvelt úti célja. A szomszédos major a dél-balatoni borút minősített állomása, a kiváló borok mellett sok látnivalót találnak itt az üdülők. AZ OLDAL CIKKEIT ÍRTA: GÁLDONYI MAGDOLNA Átadták az Új bérlakásokat Megvennék az Ikarus-üdülőt J A kéDviselő-testület kifeiezte azt természetesen ennél naevobb fa Hat új bérlakást adtak át a héten a kislaki városrészben. A 64 millió forintos beruházáshoz 41 millió forintot nyert az önkormányzat a Széchenyi terv pályázatán. A lakások 76 és 82 négyzetméteresek. A gyerekek várták a legnagyobb izgalommal Az átadás ünnepi szavai után a felnőttek között bujkálva keresték leendő szobájukat. A két fiúval együtt mentünk föl a lépcsőn. S nagyon zavarba jöttek, amikor azt kérdeztem, melyik szoba lesz az övék, mert nem tudtak választani a három közül Csak nézték szótlanul a tágas helyiségeket, a szépen berendezett fürdőszobát. A földszinten találhatók a közösségi terek: nyitott konyha étkezővel és a csupa ablak nappali. A fiúk édesanyja elmondta, a nagymamánál laktak öten egy szobában, és 19 éve várták, hogy önálló otthonuk legyen. Sós Zoltán polgármester többek véleményét hangsúlyozta, mikor azt mondta, szívesen beköltözne egy ilyen lakásba. Dr. Stadler József, a tervező és az Investiment kft, a kivitelező igényes munkát végzett. A polgármester elmondta, hogy amikor 1993- ban a parlament elfogadta a lakástörvényt, Bogláron száz önkormányzati bérlakást tartottak számon. Ma mindössze 40 van, és a fele szükséglakásnak épphogy megfelel. Jól jött tehát a Széchenyi terv, mert a képviselő-testület egyhangúlag a pályázat mellett szavazott. Először a nagy családoknak tudott az önkormányzat színvonalas bérSós Zoltán polgármester és az egyik beköltöző család FOTÓ: MÁRTON LÁSZLÓ lakást felajánlani. A lakbér tízezer forint körül lesz, ami elviselhető. Ma 13 család vár bérlakásra, tavaly még 25 remélte lakhatási gondjainak megoldását az önkormányzattól. A városban 20-25 új otthon épült, két éve mindössze 17. Az önkormányzat piaci alapú bérlakások építését is támogatja a telek ingyenes átadásával ugyancsak Kislakon. Herényi Károly országgyűlési képviselő (MDF) elmondta, hogy 10-12 éve az ország lakás- állományának mindössze öt százaléka maradt állami tulajdon. Ez nagyon kevés, mert sok az olyan család, amelyik nem akar vagy nem tud saját otthont építeni. Európában az állami és magántulajdonú lakások aránya 40-60 százalék. Jó úton tettük meg tehát az első lépéseket. _______■ Be fektetők érdeklődnek Külső szakértőt bízott meg az ön- kormányzat a városközpont telekalakításával kapcsolatos teljes közműtervezésre és a költségszámításokra. Mint korábban beszámoltunk róla, a képviselő-testület itt üzletházak építésére hirdetett meg - eladásra kínálva - területeket. Miután kevés befektető érdeklődött, fórumra hívták a vállalkozókat. Kiderült, hogy legnagyobb gondjuk a közműhálózattal van, mert nem tudják, milyen fejlesztésekre van szükség az üzSzigeti-Gyula János Egészségügyi Szakképző Iskola 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 58. Tel/fax: 82/512-935 OM: 034183 A 2002/2003-as tanévben induló képzések: 16. életévet betöltötték részére: Ápolási asszisztens 2 év; Szociális gondozó és ápoló 2 év Gimnáziumi, szakközépiskolai érettségi után szerezhető szakképesítések: Ápoló 3 év*; Egészségügyi operátor 2 év; Csecsemő és gyermekápoló 3 év* Egészségügyi érettségi után szerezhető szakképesítések: Ápoló 2 év* * Várhatóan az Ápoló, valamint a Csecsemő és gyermekápoló szakon havi 15 OOO Ft ösztöndíjban részesülnek a tanulók. Az jelentkezési hatáidő: 2002. augusztus 15. 76 Szeretni fogja © ÍÍL'rw’laFAhia 1 "O Ésszerű alapfelszereltség, decens 3KOaardDld ECO I .Z elegancia, rendkívül kedvező ár és előnyös fizetési feltételek - négy fontos érv a Fabia Eco 1.2 mellett Az összes többi indokot majd személyesen megtapasztalja, amikor beleül. Akciós ajánlatokkal várjuk márkakereskedésünkben. Már 2 099 OOO,-Ft-tói! Autó Schafer www.skoda-auto.hu 8640 Fonyód Köztársaság u. 99. Tel.: (85) 362-299 Tel./Fax: (85) 363-753 ^ BALATON-Úf KFT NYÁRI TÉRKŐ AKCIÓ! 2002. július 20-tól augusztus 15-ig a gyári ár alatt 15-20% kedvezménnyel kinálunk univerzális hullámkövet és más típusú kiváló minőségű SEKMELROCK térburkoló köveinket. Vállaljuk továbbá térburkolatok, parkosítások kivitelezését is. Kérje árajánlatunkat! BALATON-ÚT KFT. Balatonbeglár, Kórház u. 272/10 Tel.: 85/550-262 Fax: 85/550-263 Nyitva; H-P 7.3046.00 letházak építéséhez. Azóta egy cég is jelentkezett, amely megvenné mindhárom területet. A Szerencsejáték Rt is arról értesítette az önkormányzatot, hogy a városközpontban beszállna egy üzlet megvételébe. ____________■ FE NYOBUTOR VÁSÁR gardrób, háló, étkező kisbútor óriási választékban Hamvai Bútor Kaposvár, Baross u. 2. SOHAR 6630 Balaton boglár, Erzsébet u. 1., Tel,: (85) 554-170, Fta (85! 554-171 web: mnr.soiiar.hu, e-mali: tDfo4sohar.hu INGATLANKÖZVETÍTÉS ÉRTÉKBECSLÉS HITELÜGYINTÉZÉS A képviselő-testület kifejezte azt a szándékát, hogy esetleg megvásárolná az Ikarus-üdülőt. A polgármester kapta a feladatot, hogy kezdeményezzen tárgyalást a cég tulajdonosaival. Az üdülő part menti 30 méteres sávjára eleve elővásárlási joga van a városnak, miután ezt közösségi célokra szabadon kell hagyni a Balaton-tör- vény szerint. Hogy miként támogatja az állam a települések tulajdonszerzését, azt még nem dolgozták ki. Az üdülő megvétele természetesen ennél nagyobb falat. Az önkormányzat azonban gazdasági befektetésnek szánná, ha meg tud állapodni a vételárban. Fontos volna a fonyódi parti út megnyitása miatt is, amit már a hetvenes évek elejétől igényelnek a villatulajdonosok és az üdülők. Bárki lesz is majd az Ikarus tulajdonosa, várhatóan fölparcellázná az üdülő területét, a város pedig a településrendezési terv révén érvényesítheti az igényeit.________________________a Tiltakoznak a zaj ellen Tiltakozik a Platán strand közelében lakó 53 bogiári lakos a rendezvények ellen. Azt kérik, hogy a város költöztesse el onnan az augusztus 20-i szüreti fesztivált, a nyáron sorra megjelenő rendezvény- sátrakat. Balatonboglár a visszatérő családok üdülővárosa, mert tiszta a víz, ragyogó a napfény, időtlen a nyugalom - így kezdik a tiltakozásukat a Platán strand rendezvényei ellen szót emelők. Az keseríti meg életüket, hogy a sok sátras rendezvény veszélyezteti, elűzi a csendes kisvárosi hangulatot. Kifogásolják, hogy az önkormányzat engedélyezi ezeket a rendezvényeket közvetlenül a lakó- és pihenőövezet mellett. A levélírók szerint annak idején a szüreti fesztivál méltó v.olt a város borkultúrájához, de ma már a kirakodóvásárok színvonalára süly- lyedt. Azt javasolják: az idei fesztiválon, miután már nincs idő átfogó intézkedésre, szabályozzák a zenei tevékenységet, vagyis 11 óra 30-kor fejezzék be. Korlátozzák a hangerőt és rendszeresen mérjék a zaj szintet is. A következő években pedig ha más helyszínt nem találnak, oldr ják meg a teljes hangszigetelést. A levélírók határozottan ellenzik a pár naposra hirdetett rendezvénysátrak felállítását. „Nem engedhetjük, hogy a város szívét jelentő parkot idegen érdekeket kiszolgálva tönkretegyék!” Sós Zoltán polgármester arról tájékoztatta a Somogyi Hírlapot, hogy a képviselő-testület udvarias hangú határozatban válaszolt a javaslatokra. Az intézkedésre azonban várni kell. ■ A versenyhivatal nem vizsgál Nemet mondott Boglár mindkét beadványára a Gazdasági Versenyhivatal. A polgármester, illetve a polgármesteri hivatal a gáz- és az áramszolgáltató piaci magatartását sérelmezte. A hivatal álláspontja szerint a hatályos törvények szerint járnak el a cégek a közműfejlesztések során. A bogiáriak egyebek között azt sérelmezik, hogy a Kögáz Rt- nek a gázvezeték-építésre vonatkozó szerződései azt is kikötik, hogy a beruházót eszmei tulajdoni hányad sem illeti meg. A lakossági gázvezeték-építő társulásoknak ingyenesen át kell adniuk a szolgáltatónak az értékes tulajdont. Legutóbb éppen az állami támogatással épült önkormányzati szociális bérlakások gázbekötésekor volt kénytelen aláírni az önkormányzat egy hasonló tartalmú szerződést. Ugyanakkor a Balaton túlpartján, Révfülöpön a gázszolgáltató részvényt adott át a gázvezeték beruházóinak. Vajon miért nem egységes a gyakorlat, kérdezik a beadványban. A választ a Gazdasági Versenyhivatal álláspontja után a törvénymódosítások kezdeményezésével kaphatja meg a város. ■ Balatonbogláron a vízparttól 50 m-re társasházi lakások 31-93 nfi-ig eladók. ^ Információ: BÉRCES PALÁSTI KFT. mri 8630 BALATONBOGLÁR. SZABADSÁG U.4. TEL/FAX:85/550-266, MOBIL;30/247-4988 V vK)v raab karcher ■ X K tüzép f Balatonboglár, Klapka u. 10-12. Tel.: 85/350-648 NYÁRI VÁSÁR Minden kifutó I. osztályú Zalakerámia és Olasz csempe, padlólap 1-10 m2-ig 50%-os kedvezménnyel! Minden exkluzív Spanyol és Olasz csempe, padlólap 20% vásári kedvezménnyel kapható, amíg a készlet tart! FÉNY A PADLÓN! I flliÁhHakIamümmaa UiMtb nRflfl r* /m9 !. uSZlaifu CSiSZOlt lopöK 98811 rl/fn • helyett 7300 Ft/m2 áron kapható. Szigetelőanyag lótumanes Ismezsk, kőzetgyapot. Tál szigetelek akciós órán! 30*30 cementlapok garázsokhoz, teraszokhoz, műhelyekhez j 2180 Ft/m2 helyett 1299 Ft/m*-#s áron kaphatót Hörmann billenő garázskapuk 3 méretben. 2250*2125,2350*2125,2500*2125 fehér színben 79.000 Ft helyett 69.900 Ft-ért. Nyitva tartás h-p-ig 7.30-16.30-ig, szó 7.30-13.00ig _________Várjuk kedves vásárlóinkat!_________