Somogyi Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-14 / Vasárnap Reggel, 28. szám

2002. JULIUS 14.

ARCKÉP

7

A tenyerén hord a jóisten

Törőcsik Mari újabb elismeréssel gazdagította gyűjteményét. Nemrégiben a pécsi Országos Színházi Találkozón Inganga szerepéért kapta meg a legjobb női alakítás díját. A múlt hét végén már a Szegedi Szabadtéri Játékokon lépett színre Shakespeare örökbecsű és mostanság különösen aktuális színdarabjában, a III. Ri- chárdban. Hogy mi Törőcsik Mari titka? Talán az, hogy nem farigcsál szobrot magának. A legnagyobb művészek közt is a legegyszerűbb. Póztalansága, öniróniája, nemes hétköznapisága mégis annyi erőt, annyi bájt, annyi bölcsességet, és annyi méltóságot hordoz, hogy egyszerűsége is csak karátokban mérhető.

■ Nem fogalmaz. Ahogy érzi, úgy mondja, amit ki akar mondani. „Én olyan kis vakarék vagyok.” Eny- nyit az alkatáról. „Amíg beleférek a bolond öregasszony tipikus esetébe, addig bármit felvehetek. Most már úgyis mindegy.” Külső és belső két mondatban. „Olyan vagyok, mint az asztalos, elvégzem a rám bízott munkát.” Semmi művészieskedés, titokzatosság. Ez a lényeg, és kész.

Törőcsik Mari. Rövid hajjal, ujjatlan trikóban, nadrágban. Inganga királynő Weöres Sándor álmából. Ősanya. Varázslatos boszorkány. Százarcú tündér.- Fábri Zoltán, Körhinta, Pataki Mari. Ott áll a debreceni tanyavilágban Soós Imre előtt a bokáig érő sárban. De amint kijutott az alkotás Can- nes-ba, azóta szinte minden filmje a világot járja.- Fábrit egészen kivételesen magasra értékelem. Tudtam, hogy nagyon sok színésznővel készített próbafelvételt. Én még nem is voltam színésznő akkor, csak elsőéves főiskolás. A próbafelvétel után azt mondtam, ha megkapom a szerepet, nem fogok rágyújtani a forgatás során. Be is tartottam szépen, de az utolsó jelenet után, amikor az istállóban csókoló- zom Soós Imrével, ott állt az öltöztetőnő, és már adta is a kezembe a cigit és az öngyújtót. Na, azóta nem fogadkozom.- Maga a történet megviselte? Rátelepedett a lelkére?

■ - Soha nem telepedett rám szerep. Soha az életben.- Eljátssza és eldobja?- Gondolom, ez alkati kérdés. Számomra a színészet olyan képesség, hogy az ember egyik pillanatról • a másikra olyan koncentrált állapotba tudja hozni az idegrendszerét, amit a szerep, a helyzet megkíván. A gyerekek ismerik ezt az állapotot, amikor önfeledten játszanak a sarokban, ők tudnak így belefeledkezni. Tehát sem előtte, sem utána nem foglalkozom ezzel. Odaállok a kamera elé vagy bemegyek a színpadra, és ha kell, fogom a kést, és úgy teszek, mintha belevágnám valakibe. Minél drámaibb a feladat, minél jobban igénybeveszi az idegrendszeremet, annál vidámabb, annál felszabadultabb vagyok előtte.- Sosem érezte terhesnek a sok drámai szerepet?- Engem semmi nem fáraszt, ha olyan rendezővel áld meg az isten, aki pontosan szólaltatja meg a darabot. Ha jó rendezővel dolgozom, száz oldalt is el tudok mondani anélkül, hogy a torkom kikészülne. De ha olyan előadásban játszom, ami nincs kész,

berekedek, elfáradok. Ha pontos, játszva megcsinálom. Az Édes Annát is Fábrival forgattam, ez volt talán az ötödik filmem. De még akkor sem tudtam a szakmát. Innen oda fel kellett néznem rémülten. Ezek olyan víziószerű jelenetek voltak, többszöri átállással. Úgy éreztem, hogy képtelen vagyok egész nap ezt csinálni. Gyilkost már játszottam korábban is, az nem viselt meg engem, konyhakést azonban mind a mai napig nem lehet előhagyni előttem. Tudniillik annyira felfokozott állapotban tartottam magam a szétszabdalt jelenetek miatt, hogy az érzés valahogy bennem maradt. Ma már ezek a dolgok sem okoznak gondot. Akkor nagyon nehéz volt. Ám ahogy öregszik az ember és gyarapszik a tudása, tágul a gondolkodása, a világlátása, az idegrendszerét is egyre jobban használja. Érzékenység kell ehhez a pályához, nagyfokú érzékenység. Brechtnél az agy szólal meg. Az egészen más, de annak is a helyén kell megszólalnia. Mostanában egyre többen már csak drámáznak, a földre vetik magukat, ordítanak, én meg ilyenkor azt kérdezem: ember, és hol vagy te? Francois Truffaut, a franciák jeles rendezője majd megőrült a Körhintától, annyira szerette. írt is egy cikket rólam, amelyben külön bekezdést szentelt annak a jelenetnek, amelyben Soós Imre lekér Szirtes Ádámtól. Tetszett neki, ahogy Imre vállára tettem a kezem. Én meg erre nem is emlékeztem. Aztán néhány évvel ezelőtt, amikor meghalt Fábri, megnéztem a filmet, és kiderült, tényleg úgy csináltam, ahogy Truffaut írta. De akkor ez nem volt tudatos a részemről. Akkor én csak azt tudtam, hogy az Imrébe vagyok szerelmes, és gyorsan a vállára tettem a kezem.- Annié Girardot-val olvastam nemrég egy interjút, akit Isabelle Huppert-ről faggatott az újságíró közös filmjük, A zongoratanárnő kapcsán. ,,Kis nőben nagy erő” - mondta Girardot. Ez önre is érvényes.- Girardot sem hatalmas nő. Benne is nagy erő van.- Ezt is örökli az ember?- Az alapokat biztos, hogy a génjeiben hordja. Jó családba születtem. A pályához azonban nemcsak erő, hanem rengeteg szerencse is kell. Engem a jóisten a tenyerén hordoz. Gondoljon csak bele: még a legsikeresebb pályának is vannak buktatói. Világhírességek hogyan tudnak felőrlődni, tönkremenni?! A sikerbe is bele lehet halni, ha az ember rosszul dolgozza fel.

Én hihetetlen türelemmel élek.- A tűrésben ott a fájdalom is.- Fájdalom nélkül nincs élet. Én ebben is szerencsés vagyok. Tömény, gazdag élet áll mögöttem. Volt hét estém és jó pár pillanatom, és az nem kevés, szoktam mondani.- A Zsámbéki Gábor rendezte Szent György és a Sárkányban még a legfiatalabb kollégáját is elkápráztatta. És nemcsak a szakmai tudásával, nőiségének páratlan ragyogásával is.- Furcsa, őrületes szellem, amit Weöres Sándor képvisel a magyar irodalomban. Tiszta játék, csupa lebegés, miközben az emberi, társadalmi mélységeket is pontosan látja. Én egy százéves asszonyt játszom a darabban, aki elmondja: legszívesebben

mindenkit megölne, csak az unokáját, a szenvedélyes Laurót viseli el. Nincs

annál borzasztóbb, mintha egy idős színésznő fiatal szerepet kezd el játszani. Ez borzasztó! Kiábrándító! Az én hajam le van fújva őszre, valóban úgy nézek ki, mint egy százéves öregasszony. Es ez a nő elkezd beszélni arról, hogy milyen volt húszévesen. Erről nekem is eszembe jutott egy s más.- Káprázatosak ezek a külső-belső átváltozásai. Ahogy ide-oda ugrál az időben, ahogy köpköd és pipázik, ahogy asszo- nyi varázsával játszik, ahogy ,,zsábás-pókos” ujjaival képzeletben újra megérinti ifjúkora legszebb férfitesteit. Amikor szöveg nélkül fekszik a színpadon, jár valami a fejében? Vagy nem tud elkalandozni egy pillanatra sem?- Spiró György darabjában, a Honderűben a Tivoli színpadán szinte végighallgatom az előadást. A Katonában, Weöres darabjában

nem. Higgye el, hallgatni fárasztóbb, mint száz oldalt elmondani. Ha bemozdulnék, tönkretenném az előadást. Ugyanis mindenki rám nézne. A Szent György és a Sárkányban is végig koncentrálnom kell. Még fent, a kosárban ülve is.- Nagy újságolvasó lévén mit érez, amikor szinte naponta kapja az újabb és újabb híreket a globalizáció ,.eredményeiről”?- Vannak dolgok, amelyekről nem tudok beszélni, mert vagy nem vagyok elég művelt, vagy elég tájékozott. Egyet viszont tudok: amikor a fiamért mentem Hanoiba, láttam, hogy milyen kultúrákat tett már tönkre az ember. Most az ezerötszáz-kétezer éves ázsiai kolostorokra gondolok. Én akkor megrémültem, és azt mondtam, ezt egyszer biztos visszakapjuk. Azt hiszi, tudom én mi az, hogy globalizáció? Nem tudom. De azt keményen

Törőcsik Mari öccseként szereti a neves cseh filmrendezőt, Jirí Menzelt

Törőcsik Mari

Született 1935. november 23.

Diploma: Színház- és Filmművészeti Főiskola (1958) Pályája; 1958- Nemzeti Színház, 1979- győri Kisfaludy Színház, 1980- Mafilm, 1990- szolnoki Szigligeti Színház, a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense Legismertebb filmjei: Körhinta, Két emelet boldogság, Sikátor, Szamárköhögés, Vigyázok, Hosszú alkony. Arany Pálma-díjas (Cannes - 1976)

megtanultuk, hogy a „testvériség, egyenlőség, szabadság!” nem jó. Nem irigylem, ha valakinek öt kocsija, három háza és két nyaralója van, de az emberfölötti gazdagságtól rosszul vagyok. Amikor a világ egyik részén naponta ezrek halnak éhen, másutt meg valakinek nyolc kastélya van. Ráadásul ő csak szállodában szeret lakni, és át is fújják a lakosztályát, mert nem szereti a kéket. Az ilyen emberre én azt mondom: vigyétek már kőbányába! Abban sem vagyok olyan biztos, hogy hasznosak ezek a tudom is én, hogy mondják... multicégek! Amikor meg azt hallottam, hogy két atomtöltetű tengeralattjáró árából egész életre meg lehetne oldani Afrika ivóvízkészletét, leültem, és nem bírtam megmozdulni. Mert azokból a csontsovány, legyekkel ellepett gyerekekből is fantasztikus emberek lehetnének, de nem lesznek, mert már most roncsok.- Az eutanáziáról mi a véleménye?- Nehéz kérdés. Mindennel vissza lehet élni, de képzelje el, ha ezzel visz- szaélnek! Meg aztán kit kérjek majd meg arra, hogy ha én már nem tudok magamról, akkor adja be nekem a gyógyszert? Az én édesapám, tudja, hihetetlen tartásos ember volt. De amikor napokon át már csak az infúzió éltette, és ott feküdt kiszolgáltatva a kórházban... szóval egyszer a húgommal majdnem nem szóltunk, hogy jöjjenek gyorsan... csak nem mertük megtenni. Úgyhogy szaladtunk a nővérért, de lehet, hogy nem kellett volna. Azon gondolkozom sokszor, hogy mennyivel szebb volt, amikor a dédnagyapám falun meghalt. Elaludt szépen. Nem tartották gépeken. Feléleszteni vagy életben tartani egy embert, akiről tudva tudom, hogy az agya már soha többé nem fog működni... Én is majd élő halottként fogok feküdni? Gábor Miklós mondta, hogy a gyors szívhalál, az a jó. Csak ugye, nincs lehetőségünk választani.- Legendás barátság köti Bara Margithoz...- Nekem nincsenek barátnőim. Kollégáim vannak, akiket nagyon szeretek. Bara Margit a testvérem. Az „öcsém” pedig Prágában él: Jifí Menzel. Ha jól számolom, negyvenhét éve vagyok színész. Margit az egyetlen, akit a szülőfalumba a nővéremhez és az anyámhoz is elvittem. Tehát közelről ismeri a családomat. Volt, hogy tizenöt évig nem találkoztunk. Ez sem okozott törést a kapcsolatunkban. Leültünk a sarokba, röhögtünk egy jót, és megint ment minden a maga útján. Van még egy barátom, akivel sajnos

nagyon ritkán találkozom. Fejes Endre.- ír még?- Nem tudom. De ha megírta a Rozsdatemetőt, oly mindegy! Az olyan csodálatos mű! Tavaly nyáron Amerikába ment a lányom. Két könyvet adtam neki az útra. Annyira izgultam, hogy mit mond majd! Az egyik a Rozsda- temető volt, a másik Esterházy családregénye, a Harmónia Caelestis. Mindkettő olvastán felhívott, hogy nem tudja letenni, és hogy örökké hálás lesz értük.- Esterházy új művét, a Javított kiadást olvasta már?- Még nem. Hatalmas tragédia lehet Esterházy számára, ami kiderült az édesapjáról, hogy három- perhármas ügynök volt. Meggyőződésem, hogy megzsarolták őt, és a fiai miatt belement. Ezt, gondolom, Péter sem tudja biztosan, mert az ilyesminek nem marad írásos nyoma. Erről nincsenek papírok. Csak a tényről, hogy „bedolgozott”.- Bár kemény, férficentrikus rendezők keze alatt dolgozott, Csehov és Dosztojevszkij helyett Peter Weiss és Bertold Brecht darabjaiban játszott, nőiességéből senki és semmi nem tud elvenni. Mennyi energiájába került, hogy ez így maradjon?- Ne tréfáljon! Ha egy nő nincs tisztában azzal, hogy mire született, akkor tehet bármit, nem segít rajta. Amikor családom lett, gyerekem született, én is hajnalban keltem, és tettem, amit tennem 'kellett. És ezt így tartottam helyesnek. Egy hatvanéves nőnek azonban tisztában kell lennie azzal, hogy ő már öreg hölgy. Nincs annál szörnyűbb, mintha még mindig villogni akar. Rólam már árad is, hogy én öreg csaj vagyok, így aztán ki fél tőlem? Senki! Úgyhogy lehet imádni, nem?- Akkor jöhet a sör...- Jöhet!- Mennyi a napi adagja? Még mindig kettőnél tart?- Néha túllendülök. Mivel már nem játszom naponta, és főleg, ha a vidéki házamban vagyok, többet megiszogatok. Ha főzök, egy doboz sör akkor is elfogy. Keverek-kavarok, közben jókat kortyolgatok. Régebben finom konyakokat ittam, de most márt csak nagyon ritkán. Főleg premieren. Nem kívánom, és nem is bírom. De sör nélkül nem élet az élet. Egyébként a világos söröket szeretem. Állandóan kenyeret eszem, és sört iszom, de megóvott az isten. Nem kellett nagyon vigyáznom. Látja, ebben is szerencsés vagyok. Ilyen az alkatom.

Szabó G. László