Somogyi Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-11 / 160. szám

2002. Július 11., Csütörtök SPORT 7. OLDAL Előkészületi kosárlabda-mérkőzés Nelson Negyedik mérkőzését is elve­szítette a házigazdákkal szem­ben az Új-Zélandon túrázó férfi kosárlabda-válogatott. Új-Zéland-Magyarország 6-86 Nelson, 3500 néző. A legjobb magyar dobók: Báder 26/6, Dávid 20/3, Simon 16/6, Rámán 12/12, Sitku 10/6.- Az első negyedet 19-10-re el­buktak, és hiába egyenlítettünk a 34. percben 65-65-re, a végére Panticsot is Siófok A jugoszláv első osztályban kö­zel kétszáz meccset játszott a 203 centi magas Alekszander Pantics, akit a próbajátékok tapasztalata alapján végül szerződtetett a Sió­fok FC. Kedden este a szerb Jolacsicsot és Kun Györgyöt is tesztelték, utóbbi korábban már megfordult Siófokon. Siófok FC-Diósgyőri VTK 5-1 (2-0) Siófok, 200 néző, V.: Miskei. Siófok FC: Csemyánszki (Né­meth G.) - Juhász, Schwarcz (Pantics), Szalai (Jolacsics), Roller (László) - Usvat (Csordás), Kovács P. (Hosnyánszki), Kovács A. (Pálfi), Gaál (Kun) -Filipovics (Fíi­felőrlődtünk a nagyon keményen játszó hazaiakkal szemben - mondta a találkozó után magyar küldöttséget vezető Bodrogváry Iván főtitkár. Varga Mátyás szö­vetségi kapitány gondjait fokoz­za, hogy a sérülten érkezett Pankár és az első meccsen kidőlt Trummer után Grebenárnak megfájdult a dereka, s kétséges­sé vált a további szereplése. Az együttes holnap játszik még a vb- részt vevő vendéglátókkal, akik 3-1-re vezetnek a párharcban. MTI leigazolták löp), Szabó Cs. Edző: Csank János. Gólszerzők: Csordás (2), Gaál, Szabó Cs„ Hosnyánszki, illetve Vén. fónai * * * Három nap alatt két előkészületi mérkőzésen is pályára lép az Industrie FC Marcali NB 1 „B” csoportos labdarúgócsapata, rá­adásul mindkétszer hazai pá­lyán. A Menczeles Iván edző által irányított marcali gárda ma este 18 órakor a Diósgyőri VTK-t, két nappal később, szombaton 11 órakor pedig egy másik NB I „B” csoportos alakulatot, a Kaposvári Rákóczi FC-NABI együttesét fo­gadja; mindkét találkozót a Latinka-pályán rendezik, (fg) m Pályán a falugondnokok Öreglak Második alkalommal volt a házigazdája Öreglak a falu­gondnokok országos kispályás labdarúgótornájának. A két napon át tartó mérkőzéssoro­zaton nyolc megye - falugond­nokokból, polgármesterekből és jegyzőkből - álló csapata mérte össze egymással a tudá­sát, s a végén a házigazda so­mogyiak ünnepelhettek. A nyolc alakulat két négyes cso­portba osztva - és igazi hamisítat­lan kánikulai hőségben - kezdte meg a csatározásokat; a két győz­tes került a döntőbe, a két máso­dik helyezett pedig a harmadik helyért játszhatott. Az egyik cso­portban Somogy, a másikban pe­dig Baranya lett a „befutó”; a finá­lé hatalmas csatát (és 2-1 arányú hazai sikert) hozott, így a somo­gyi válogatott immár harmadik al­kalommal hódította el a tor­nagyőztesnek járó díszes trófeát. A végeredmény: 1. Somogy megye, 2. Baranya megye, 3. Vas megye, 4. Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 5. Zala megye, 6. Veszp­rém megye, 7. Szabolcs-Szatmár- Bereg megye, 8. Nógrád megye. A kétnapos öreglaki kispályás mérkőzéssorozat legjobb me­zőnyjátékosának Szutorcsik Atti­lát (Borsod-Abaúj-Zemplén me­gye), a legjobb kapusnak pedig Mersich Lászlót (Vas megye) vá­lasztották meg, míg a gólkirályi címet Mészáros József (Szabolcs- Szatmár-Bereg megye) hódította el; a legsportszerűbb csapatnak járó különdíj Nógrád megyébe került. A győztes somogyi kispályás labdarúgócsapat: Darabos György, Vas Zoltán, Varga Zol­tán, Makai Sándor, Márkus Ba­lázs, Krénusza Róbert, Bódis Zsolt, Duduka Péter, Duduka László, dr. Neszményi Zsolt, Czoffér László, Gyar­mati Gábor, Ignácz György, Zaja Péter. Jövőre várhatóan Szabolcs-Szatmár- Bereg megye ad majd otthont a falu­gondnokok orszá­gos kispályás labda­rúgótornájának. FENYŐ A falugondnokok, polgármesterek és jegyzők természetesen nemcsak fociztak a somogyi kisközségben; megismerkedtek a házigazda Öreglak nevezetességeivel, ellátogattak a so- mogyvári történelmi emlékhelyre, a somogyvá- mosi Krisna-völgybe, és Hanzel László tojáspat- koló világrekorder műhelyében is jártak. Az el­ső nap zárásaként pedig Németh Ferenc vállal­kozó vendégei voltak, aki jó fajta babgulyással és vadpörkölttel várta a kiéhezett társaságot. A pihenésre nincs ideje Úszóversenyekkel hangolt a búvárúszó junior Eb-re és felnőtt vb-re Június végén Szlovéniában az Alpok-Adria Nyári Ifjúsági Játékokon, majd utána Lengyel- országban a diák-világjátékokon, a hétvégén pedig a Kaposváron rendezett országos vidék­bajnokságon is a somogyi úszókülönítmény legeredményesebb tagjának bizonyult; Wirtz Melinda mégis az egy hét múlva Lengyelor­szágban esedékes junior uszonyos és búvár­úszó Európa-bajnokságot tekinti a legfonto­sabb versenyének. Kaposvár- Már óvodás koromban is rendszeresen elvittek a szüleim úszni, s ez az iskolás éveim alatt is folyta­tódott - kezdte Wirtz Melinda, a Kaposvári Köz- épületkivitelező-Adorján SE úszója, illetve uszo­nyos és búvárúszója. - Az első három évben még csak heti egy edzésünk volt, negyedik osztálytól kezdve viszont már mindennap eljártunk az uszo­dába. S miután Kovács Lászlónak hívják az edző­met, így hát természetes volt, hogy idővel az uszo­nyos és búvárúszás is az életem részévé vált.- Az első emlékezetes sikereid?- 10 éves koromban, 1997-ben a Székesfehérvá­ron rendezett gyermek országos bajnokságon 200 m háton ezüstérmes lettem. De emlékezetes ma­rad a három évvel későbbi, ugyancsak fehérvári serdülő-ob is, ahol egyszerre négy bronzérmet si­került begyűjtenem. Szívesen emlékszem vissza a hagyományos bécsi verse­nyekre is, ahol mindig bő­séggel jutott mindhárom- fajta medálból.- Uszonyos és búvár­úszóként is számos érem büszke tulajdonosa vagy.- A gyermek korcso­portban mutatkoztam be, s mivel akkor még idő­sebbek - és nagyobbak - voltak az ellenfeleim, örültem, hogy egyáltalán a dobogóra tudtam kerül­ni. Aztán amikor serdülő lettem, sikerült megsze­rezni az első bajnoki címemet, amelyet szép fokozatosan követett a többi.- Igencsak sűrű volt a nyár el­ső fele; Szbvéniában az Alpok- Adria Nyári Ifjúsági Játékokon, majd Lengyelországban a diák­világjátékokon, legutóbb pedig a Kaposváron rendezett országos vidékbajnokságon is a somogyi úszócsapat legeredményesebb tagjának bizonyultál.- Az az igazság, hogy sem az Alpok-Adriára, sem pedig a di­ák-világjátékokra nem készül­tem külön. Ezeken a versenye­ken az volt a célom, hogy hoz­zam a tőlem elvárható ered­ményt. A legfontosabb számom­ra az egy hét . múlva Lengyelor­szágban kezdődő junior uszo­nyos és búvárúszó Európa-baj- nokság, ahol két számban - 800 és 1500 méteres uszonyos úszásban - leszek érdekelt.- Utána pedig végre jöhet a jól megérdemelt pihenő.- Szó sincs róla; egész évben megállás nélkül úszók! Szeptemberben Görögországban, Patraszban rendezik a felnőtt uszonyos és búvár­úszó világbajnokságot, ahol 1500 méteren már megúsztam a szintidőt. Addig is lesz még egy fel­nőtt országos bajnokság, ahol tovább szeretnék faragni az időeredményemen, na meg 800 méteren is van némi esélyem a világbajnoki rész­vételre.- A két sportág közül melyi­ket kedveled jobban?- Mindkettőt egyformán nagyon szeretem, hi­szen mindkettőben értem el szép sikereket. Igaz, hogy az úszás olimpiai sportág, de az uszonyos és búvárúszást is annyira megkedveltem, hogy nem lenne szívem abbahagyni. ___________fenyő gábor „H ogy mennyi a napi penzumom? So­ha nem szoktam összeszámolni, mennyi hosszt úszók az edzéseken, de a 10 kilométer biztosan megvan. ” 1987. június 30-én született Kaposváron Wirtz Melinda. Most végzett a Gárdonyi Géza Általános Isko­lában; szeptembertől a Munkácsy Mihály Gimnázium élsporto­lói osztályának a ta­nulója lesz. A Kapos­vári Középületkivite- lezö-Adorján SE spor­tolója. az edzője Ko­vács László. Térségi sportrendezvények szervezője Tab A megye sportjában fontos sze­rep jut a kiskörzeti vezetőknek, akik az egyes régiók sportéleté­ért felelősek. Nyári sorozatunk­ban őket mutatjuk be. Gombér György tabi sportszervező számára az 1972-es müncheni olimpia, majd a rá két évre ugyan­csak Münchenben rendezett lab­darúgó-világbajnokság jelentette az első igazi sportélményt. Mind­ez kihatással volt rá és meghatá­rozta a sporttal kapcsolatos későb­bi tevékenységét. Ezt a Tabi Sport- szervező Körzet vezetőjeként mondta.- A sportágak közül a 70-es évek elején a labdarúgással ke­rültem közelebbi kapcsolatba, majd az évek során belekóstol­tam a röplabdába, az asztalite­niszbe, sőt a sportlövészetbe is - emlékezett vissza. - Az alapokat olyan testnevelő tanároktól kap­tam, mint Szabó József, Hajba Dezső, vagy Nagy Károly. A sport­szervezéssel pedig első munka­helyemen, a Tabi Videoton Gyár­egységében ismerkedtem meg Czelecz László szárnyai alatt. A sport iránti szeretete miatt, illetve Skerlecz László akkori tabi sportfelügyelő tanácsára 1988- ban beiratkozott a TF Továbbkép­ző Intézet sportszervezői levele­ző tanfolyamra, amelyet saját költségen és szabadsága terhére végzett el. Szakmai gyakorlatát Dunaújvárosban töltötte, ahol so­kat tanult.- A Videoton megszűnése után Farkas István tabi polgármester sportszervezői állásajánlattal ke­resett meg - mondta Gombér György. - 19931 szeptember 1-től dolgozom az önkormányzatnál, ugyanis 12 település bekapcsoló­dásával megalakult a Tabi Sport- szervezői Körzet.- Mi a feladata?- Az érintett települések sport­életének a segítése, amely a verse­nyek rendezésétől a sporteszkö­zök beszerzésén át a pályázatok megismertetéséig sokrétű felada­tot tartalmaz. Munkám során a legnagyobb problémát az jelenti, hogy sok tele­pülésen hiá­nyoznak a tár­gyi feltételek, így a legtöbb versenyt évente 15-20 programot - Tabra szerve­zünk. A sport­tal kapcsola­tos teendők ellátását az utóbbi időben nehezíti, hogy a szervezés mellett hon­védelmi, me­zőgazdasági és tűzvédelmi teendőket is el kell látnom...- Szereti a munkáját?- Nagyon, hiszen minden ered­ményes verseny nekem is sikerél­ményt jelent. A munkát pedig a család megértésével és támogatá­sával tudom csak végezni, ugyan­is sok hétvégét vesz el tőlük is. KRUTEK JÓZSEF 1965-ben született, a tabi szakközépis­kolában érettsé­gizett. A sportszerve­zői képesítést 1990- ben szerezte meg. Nős, két gyermek édesapja. Kedvenc időtöltése a focizás, röplabdázás, a kirán­dulás és az olvasás. Hírek RÖPLABDA. Július 26-tól 28-ig, Bonyhádon rendezik a VII. Or­szágos Röplabdás Találkozót. Az amatőrök számára rendezett tornán tíz füves, és két strand­röplabda-pályán játsszák majd a mérkőzéseket, (w) LABDARÚGÁS. A televízióné­zők is láthatják a jövő szombati hazai labdarúgó Szuper Kupa- mérkőzést. A bajnok Zalaeger­szeg és a Magyar Kupa-győztes Újpest siófoki összecsapását a Sportl élőben közvetíti. A 20.30 órakor kezdődő találkozóra az ülőhelyek 1600, az állók 800 és 1200 forintba kerülnek. Ha a rendes játékidő döntetlennel zá­rul, hosszabbítás következik, ami az aranygólig tart. Ha a rá­adásban sincs döntés, akkor 11- esekre kerül sor. KERÉKPÁR. Mario Cipollini bejelentette visszavonulását, mert csapata nem kapott meghí­vót a világ legjelentősebb profi kerékpárversenyére, a jelenleg 3. szakaszánál tartó Tour de France-ra. A 14 év alatt 177 erő­próbán diadalmaskodó olasz klasszis idén hat etapot nyert a Giro d' Italián, pályafutása során- pedig 40-nél járt. Cipollini volt három éve az első 1948 óta, aki három egymást követő szaka­szon győzött a Touron. FORMA-1. Angol lapértesülés szerint a kolumbiai Juan Pablo Montoya 2004 végéig a BMW- Williams Forma-1-es pilótája marad. Mivel Rali Schumacher kontraktusa is 2004 végéig szól, így a szintén Williams-szer- ződéssel rendelkező, de jelenleg a Renault-nál alkalmazásban lé­vő angol Jenson Button tovább­ra sem térhet vissza. Néhány hónappal ezelőtt még az is felve­tődött, hogy Montoya váltja jö­vőre a Ferrarinél a jelenleg még „csak” négyszeres vüágbajnok német Michael Schumachert, de az érintettek mindig cáfolták a híresztelést. LABDARÚGÁS. Rüstü Recber, a labdarúgó-világbajnokság egyik legjobb kapusa nem hagy­ja el a Fenerbahcét, pedig Euró­pa sztárcsapatai akarták leiga­zolni. A 29 éves, vb-bronzérmes Rüstüt a Manchester United, az Arsenal és az Aston Villa is meg akarta szerezni. A kapust 2003- ig köti szerződés a Fener- bahcéhoz. LABDARÚGÁS. A világbajnoki aranyérmes Edilson a brazil Cruzeirotól a japán első osztály­ba, a Kashiwa Reysolhoz szerző­dött 2003. január 1-ig. A 31 éves csatár az 1996-1997-es idényben már játszott ebben a csapatban. Akkor 54 mérkőzésen szerepelt, és 44 gólt rúgott. A válogatott já­tékos a koreai-japán közös ren­dezésű vb négy meccsén lépett pályára, (mti)_____________ ■ NIVEA Országos Strandröplabda Fesztivál Agárd Az agárdi Pop Strandon randevúz­tak a NIVEA Országos Strand-, park- és víziröplabda-fesztivál résztvevői, köztük a somogyi in­dulókkal. A strandröplabda szak­ág utánpótlás bajnokságán szép sikernek örülhettek a kaposvári­ak, akik aranyéremmel büszkél­kedhettek a viadal végén. A támo­gatók jóvoltából senki nem tért haza üres kézzel, sőt a legtöbb csapatot indító edzőket különdíj- jal is jutalmazták. A mini korosz­tályú leányoknál az Angyalföldi DRC lett az első, megelőzve a BVSC és a BSE „A” együtteseit. A mini fiúknál a Kaposvári Sportis­kola Szerb András Bence, Szerb Mátyás, Sztupinkszky Zsolt, Har­mat Roland összeállításban szer­zett első helyezést. A Szabó Zsolt edző által dirigált gárda a Famady Ernő vezette - másodikként záró- győrieket előzte meg. A gyer­mek korosztályban a leányoknál \ BSE-siker született a Budapesti j Vasas SC „A” és a Paks csapatai J előtt. A fiúknál a Veszprém gárdá- [ ja lett az aranyérmes, a Győr és a Gyöngyös „A” csapatai előtt. A serdülő leányok csatározásait a BSE nyerte, a Győr és a Paks csa­patait megelőzve. A fiúknál szin­tén kaposvári sikernek tapsolhat­tak a nézők. A kaposvári gárda a Dolgos Attila, Tamasóczki Ta­más, Váldi Zoltán, Sántosi Attila, Horváth Tamás összeállításban volt a legjobb. A második helyen a Pintér Miklós edző vezette He­tes, a harmadikon a Csepel „A” csapata zárt. A junior leányoknál az Angyalföldi DRC „A" együttese szerzett újabb győzelmet a klub „C” csapata és a Paks előtt. A kor­osztály fiú mezőnyében a Győr nyert, a Komszeget és a Vasas RIPP-et megelőzve. _______ kun IV . (pénzdíjas) Cerbona Szenna Pack Kupa nemzetközi nyílt egyéni sakkverseny Kaposvár Szombaton kezdődik, s egy héttel később, vasárnap zárul majd Kaposváron a Táncsics Mihály Gimnázium aulájában a több mint félmillió forint összdíjazású IV. Cerbona Szenna Pack Kupa nemzetkö­zi nyílt egyéni sakkverseny. A két nap múlva kezdődő kapos­vári erőpróbára több mint félszáz sakkozót várnak a rendezők, s a magyarok mellett érkeznek indu­lók Horvátországból és Jugoszlá­viából is. A több mint félmillió fo­rint összdíjazású viadalon a leg­jobb sakkozó 120 ezer forintot „szakít”.- Az előzetes nevezések alap­ján várhatóan több mint 30-an ül­nek majd a sakktáblák mögé az ri verseny egyik főszervezője. - A már visszatérő vendégnek számít elit csoportban - mondta Horváth mezőnyben lesz öt nemzetközi - két éve ő győzött -, a nagykani- Tamás, a hagyományos kaposvá- mester is; a paksi Vidéki Sándor zsai Flumbort András négy éve az első versenyünkre jött el, a hor­váti de kaposvári színekben ver­senyző Zorán Jovanovics tavaly próbált szerencsét, a pécsi Györ­kös Lajos viszont most jön el elő­ször a somogyi megyeszékhelyre. Jugoszláviából is várunk egy nemzetközi mestert, s négy-öt FIDE-mester is eljön a somogyi megyeszékhelyre. A szombati nyitányon - akár­csak az azt követő hét napon - 15 órakor kezdődnek a sakkpartik a Táncsicsban. A zárónapon, július 21-én, vasárnap reggel 8.30-kor ülnek majd asztalhoz a résztve­vők, s a tervek szerint 15 órakor tartják az eredményhirdetést. Az elit kategória résztvevői mellett külön csoportban versenyeznek majd a 2200 FIDE-értékszám alat­tiak, illetve az azzal nem rendel­kezők, valamint a tizenhat éven aluli reménységek. FENYŐ GÁBOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom