Somogyi Hírlap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-05 / 129. szám

4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2002. Június 5., Szerda w flj Hírek ŐRZIK A HEGYET. A Somogy gesztiben élő szőlősgazdák meg­elégelték a rendszeres állat-, ter­mény- és gyümölcslopást, ezért megszervezték a területük védel­mét. A civil szerveződés nyolc tagja a polgárőrségtől függetle­nül rendszeresen járőrözik a geszti öreg- és újhegyen, (szá) SEGÍTSÉG. Tartósan munka- nélkülieket segít az a konzorci­um, amely a napokban Dombó­váron alakult meg. Az öt civil szervezet és a Tolna Megyei Mun­kaügyi Központ együttműködé­sével létrejött egyesülés a jövőben együtt kíván pályázatokat benyúj­tani az Országos Foglalkoztatási Közalapítványhoz. A kezdemé­nyezés Tamási, Szekszárd és Dombóvár térségének hosszú tá­von munka nélkül maradt lakosa­in kíván segíteni azzal, hogy a nyilvántartásokból már kiesettek­kel foglalkozik, (ko) PARK A DUNÁN. Tavaly több mint egy hetet forgatott Zelky János és stábja a patalomi Park szociális és módszertani otthon­ban. A filmet benevezték a ma­gyar filmszemlére is, ahol a leg­jobb harminc pályamű között szerepelt. A megrázó erejű alko­tást most a Duna Televízió mu­tatta be. (szá) ZENEI FESZTIVÁL. Iharos- berényben rendezték meg a Ta­lentum zenei fesztivál kistérségi elődöntőjét. A versenyen Inke, Vése, valamint a házigazda iharosberényi körzeti általános és zeneiskola 35 diákja vett részt citera, zongora, furulya és trom­bita kategóriában. A legügye­sebbek továbbjutottak a június 8-án rendezendő sármelléki ver­senyre. (va) S PA Fi Osztozzon velünk sikereinkben! Most Ön is tagja lehet a siófoki SPAR szupermarket sikercsapatának! Felvételre keresünk: eladó-pénztárost Pályázati feltétel: szakmai képesítés és/vagy élelmiszer-kereskedelmi gyakorlat. Jelentkezés személyesen, szakmai önéletrajzzal a boltvezetőnél. Cím: Siófok, Szűcs Menyhért u. Szegény egyéni vállalkozók Somogybán a minimálbérnél is kevesebbért dolgozó fodrászo­kat és kozmetikusokat utolérték a cipőiparban, a bőrárukészí­tésben dolgozó egyéni vállalkozók és az ingatlanügynökök. Legalábbis ezt mutatják az adóhatósághoz benyújtott bevallá­sok. Ugyanakkor a nyereséges vállalkozók ötvenes toplistáját egy 32 millió forintos jövedelmet valló vállalkozó vezeti. 10 mil­lió forint feletti éves jövedelme 20 vállalkozónak volt; a legjob­bak közé 5 millió forint feletti jövedelemmel lehetett bekerülni. Kaposvár Az adóbevallások szerint tavaly nőtt a somogyi egyéni vállalko­zók költsége, mert 5,2 millió fo­rint költséget, 500 ezer forinttal többet vallottak személyenként, mint az azt megelőző évben. Ezt Szulimán Gyulától, az Apeh me­gyei igazgatójától tudtuk meg. Azt is, hogy csökkent a vállalko­zók által foglalkoztatottak és a se-* gítő családtagok száma. A ré­szükre kifizetett bér átlaga vi­szont másfélszeresére nőtt. So­mogybán a legtöbb alkalmazottat a kereskedelemben, a szolgálta­tásban és a vendéglátásban dol­gozó egyéni vállalkozók foglal­koztatnak. Az egyéni vállalkozá­sok jövedelmezősége - szintén a bevallások szerint - tovább rom­lott. Az egyenleg azt mutatja, hogy az 1 milliárd 946 millió fo­rint nyereséghez 3 milliárd 96 millió forint veszteség járult. Jelentősen csökkent a nyere­séges vállalkozók száma. A jöve­delmezőség romlása különösen a kereskedelemben, az építőipar­ban és a mezőgazdaságban dol­gozók bevallásaiban figyelhető meg. A feldolgozóipar azonban pozitív példaként szolgál, s eh­hez társultak a szolgáltatási ága­zatok. A legnagyobb veszteséget a mezőgazdaságban vállalkozók mutatták ki.- A tételes költségelszámolást választó egyéni vállalkozók ösz- szesen 64 milliárd forintnyi be­vételt vallottak be - mondta az igazgató. - Ez 7 milliárd forint­tal, 12,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Nőtt az egy személyre jutó bevétel összege is. Az összes bevétel 72 százalé­kát a főfoglalkozású, 11,6 száza­lékát pedig a nyugdíj mellett vál­lalkozók könyvelték el. A fajlagos bevételt tekintve a ranglista első helyén az élőállat­nagykereske­dők vannak. Őket' követik az élelmi­szer- és italnagyke­reskedők, a gyógyszer­kiskereske­dők, a pékek, az üzem­anyag-kiske­reskedők, a gépjármű-kereske­dők. A nyereséggel dolgozó vállal- j kozások között a top 50-es listát egy 32 millió forintos jövede­lem vezeti. Somogybán egyéb­ként húsz egyéni vállalkozónak volt - bevallottan - 10 millió fo­rint feletti jövedelme. A toplis­tán élőállat-felvásárlók, gyógy­szerrel- gyógyászati segédesz­közzel kereskedők, közúti áru­fuvarozók, közjegyző, növény- termesztők és -forgalmazók van­nak. Havi tízezer forintot sem éri el azonbaq a fodrász, a kozmetikus, a cipőkereskedő, a bőrárukészítő és az ingatlanügynök egyéni vál­lalkozók 2001-es jövedelme. Ők ugyanis évi 100 ezer forint alatti jövedelmet vallottak az adóható­ságnak^_____________________■ Mesékkel nyitott a könyvünnep (Folytatás az 1. oldalról) Az ünnepi könyvhét június 6-án Kaposváron az Európa parkban ünnepi műsorral nyílik. Ugyan­ezen a napon Figura Ede zenés iro­dalmi összeállítását tekinthetik meg az érdeklődők Somogyjádon 9 órakor Csimpilimpi, hová mész? címmel, 11 órakor Kaposváron a Tüskevári klubkönyvtárban és 14 órakor a böhönyei községi könyv­tárban, Már néha gondolok a sze­relemre címmel. Kaposváron este hatkor kezdődik a Megyei és Váro­si könyvtár kamaratermében a Kézfogások című irodalmi est, me­lyen Püspök Lívia Álom páncélban című könyvét ajánlja az olvasók­nak Papp Árpád. Az ünnepi prog­ramsorozathoz tartozik Lőrincz Sándor Léleképítők című könyvé­nek bemutatása június 7-én Kaposfőn, a Plébánia Közösségi Házban, valamint június 13-án Csurgón, a városi könyvtárban. Ki­rály Lajos Híres betyár vagyok cí­mű művével Marcaliban június 10- én a városi könyvtárban ismerked­hetnek meg az érdeklődők, Nagy­atádon június 11-én Fésűs Évával és Toportyán Tódor a mezei könyvnapon című legújabb köte­tével, Magyaregresen június 13;án Nyári László meseíróval és Őszi Zoltán rajzolóval találkozhatnak a gyermekkönyvek kedvelői, b. m. Trianonra emlékeztek Kaposvár A trianoni békekötés évfordulóján tegnap megemlékezést tartott Kapos­váron, a színház melletti világhábo­rús emlékműnél a Magyar Igazság és Élet Pártjának kaposvári csoportja. A megemlékezésen ár. Tóth Tibor, a párt kaposvári elnöke köszöntötte az. egybegyűlteket. Mint mondta, a ma­gyarság egyik reménye lehet a ked­vezménytörvény, amely lehetőségek­hez juttatja azokat is, akik a békekö­tés után az ország határain kívül re­kedtek. Az elnök után Vallató Géza mondott beszédet, aki emlékeztetett arra, hogy a békekötésnek előzmé­nyei voltak, s rámutatott: a történe­lemben sok hasonló mozzanat volt, nem Trianon a magyar nép első nagy vesztesége. Az ünneplés mécses­gyújtással ért véget. __________kónya A trianoni békekötés évfordulójára emlékeztek fotó: láng Róbert Összkomfortos Ordacsehi Ordacsehi A jövő év végére összkomfor­tos lesz Ordacsehi, a község­ben minden közmű kiépül. A jelentős fejlesztések korsza­kát éli a település: korszerűsí­tették a közvilágítást, a jövő héten kezdik a csatornázást. Kiss Miklós Ordacsehi polgármes­tere tájékoztatta a Somogyi Hírla­pot arról, hogy befejezték a közvi­lágítás korszerűsítését. Erre a be­ruházásra 4 millió forintot költött az önkormányzat s az összköltség 30 százalékát állta a Dédász. A község pályázott a Széchenyi tervnél is, a dokumentumait befo­gadták, de még nem érkezett hír a támogatásról. Az energiatakaré­kos közvüágítással négy év alatt megtérül az idei beruházás. A pol­gármester azt is elmondta, hogy ugyan négy utca még visszavan, de az ottani hálózatépítést is meg­rendelték, s reményeik szerint az év végéig elkészül a munka. A jövő héten több százmilliós beruházás kezdődik Ordacsehi­ben. A Lengyeltóti kistérséggel közösen építik ki a csatornaháló­zatot, az összberuházás értéke több mint 3 milliárd forint. Ezzel a község újabb fejlődési pályára térhet. S a korábbi tervek megva­lósításába máris bátrabban kez­denek. Kiss Miklós elmondta, hogy amint megkapják az építési engedélyt az új orvosi rendelő építésére, állami pénzalapokhoz pályáznak. A saját erőforrással rendelkezik az önkormányzat. Ez lesz a faluközpont átalakítá­sának első építkezése, amelyet már tíz éve tervezgetnek. Jóval közelebbi terv az iternethaszná- lat a könyvtárban. A telefontár­saság ISDN-vonalat szerel be, s idén valamennyi ordacsehi gye­rek ingyenesen barangolhat a vi­lághálóm _________________0. M. Er edményes szűrővizsgálatok Kaposvár Közel ezer férfi vett részt március elsejétől urológiai szűrésen. A megelőző-feltáró vizsgálatok az Egészséget Somogybán program részei. Eddig hatszáz beteget szűrtek ki az urológián, közülük hármat hamarosan meg is kellett műteni. Az egészségügy fontos feladata a betegségek megállapítá­sa és kezelése mellett a megelő­zés. Ezt segíti elő az Egészséget Somogybán program is, amely az orvostudomány több területét öle­li fel. Az urológiai osztályon már­cius elsejétől ezer férfi szűrővizs­gálatát végezték el. Hatszáz bete­get regisztráltak és hármat rövid időn belül meg is kellett műteni prosztatarák miatt. A páciensek a szűrővizsgálatig nem is voltak tisztában azzal, hogy daganatos betegségük van. Ugyancsak az urológiai osztály foglalkozik az inkontinenciás be­tegekkel. Idén új kezelési módot is biztosít a megyei kórház: helyi elektromos kezeléssel a kisebb el­változásokat gyógyítják. Eddig hatvan hölgy jelentkezett ilyen problémával az osztályon. Mind- annyiukat kezelik, és a betegek fe­lénél már megszűntek, vagy jelen­tősen csökkentek a panaszok.- Sokan a szemérmesség miatt nem vizsgáltatják ki magukat, pe­dig csak a korai felismerés és a megfelelő kezelés biztosíthatja a gyógyulást - dr. Rákász István urológus, a megyei kórház osz­tályvezető főorvosa. - Érdemes már a szülés után intimtornát vé­gezni, vagy az ezt helyettesítő elektromos kezelést választani. így ugyanis jelentősen lecsökken a beteg­ség kialakulásának veszélye. A bete­geknek térítésmen­tes az öt-tíz alka­lomból álló kúra, szemben a havi több ezer forintos betétköltséggel. s.v. Az inkontinencia Somogy megyében az országossal azonos az inkontinenciás betegek aránya. A lakosság leg­kevesebb kettő-öt százaléka szenved vizelettar­tási panaszoktól. A betegség - bár nem jár együtt a korral - idősebb nőknél a leggyako­ribb. Az inkontinencia idegi vagy szervi eredetű is lehet, és nem csak testi gond, hanem lelki problémákat is okoznak a kellemetlen tünetek. BALATONBOGLÁR VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA pályázatot hirdet önkormányzati referensi állás betöltésére, településfejlesztési, valamint beruházói feladatok ellátására. Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, büntetlen előélet, egyetemi vagy főiskolai színtű építészmérnöki vagy építőmérnöki, településmérnöki, városgazdálkodási szakképzettség, beruházói gyakorlat. Pályázat benyújtásának határideje: jelen hirdetés megjelenésétől számított 15 nap. Az állás 2002. július 1 -tői betölthető. Részletes felvilágosítást Balatonboglár Város Jegyzőjétől (Balatpnboglár, Erzsébet u. 11. telefon: 85/550-333) lehet kérni. ­DÉDÁSZ-KÖZLEMÉNY A DÉDÁSZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a viliamosenergía-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villatnosenergia-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ennek eredményeképpen: ■ Kaposváron a Nádasdi. a Nap. a Csillag, a Dankó, a Hold, a Nyírfa, a Hajnal, a Móricz Zsigmond utcában, valamint a Pécsi utcában a 187/a számtól a 249. számig és a 118. számtól a 178. számig, a Keletivánfa utcában az 52/c és a 47. számtól végig. Várhegy, Hangyásmál és Ivánfahegy egész területén 2002. június 5-én 8 órától 15 óráig áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás- : kimaradásért megértésüket kérjük! ■ A Nagyszakátsi-Cserhát 0,4 kV-os hálózat átviteli képesség növelés II. üteme befejeődőtt. A hálózat 2002. június 6-án 10 órakor véglegesen feszültség alá kerül. Az elkészült létesítmények érintése tilos és életveszélyes! Dél-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság Magtári kapacitás-növelés svéd magtári betároló gépekkel Tervezés-kivitel ezés A BÉR Kft. Tel.: (20)964-8631 (22)505-622 www.magtarigepek.hu !J He S'WJ M:,. SSS'y. 'SS,1:! A Kőolajvezetéképítő Rt. vámügyintézői képesítéssel és gyakorlattal MUNKAVÁLLALÓT keres. Előnyt jelent: a pénzügyi és számviteli képesítés és gyakorlat, valamint idegennyelv-tudás. Jelentkezéseket szakmai önéletrajz­zal az alábbi címre kérjük küldeni: Kőolajvezetéképítő Rt., 8600 Siófok, Bajcsy-Zs. n. 207. CSAK 1 NAPIG! Óriási könyvvásár! JÚNIUS 7-ÉN, pénteken 9-16 óráig, Fonyódon a gimnáziumban, HUNYADI J. U. 3. Szenzációs engedmények! _________________________________________________(75434) Munkatársat keresünk a Somogyi Hírlap kézbesítésére SZÓLÓSGYÖRÖK területére A kézbesítő feladata, hogy az újságot reggel eljuttassa az előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési dijakat és új előfizetőket szervezzen. A munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Cím Molnár és Tsa Kft 85/354-528 HIRDETMÉNY 1. A beruházó Balatonboglár Polgármesteri Hivatal Városi Önkormányzata (cím: 8636 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. telefon: 85/550-333) nyílt ajánlatkérést hirdet. Balatonboglár, Erzsébet utca Jamai árok 0+332 km sz-ben közúti híd építés kivitelezési munkáira. 2. Főbb műszaki adatok: Az építendő híd vasbeton pályalemezzel, ESB 16 hídszerkezet 3,80 m széles kocsipályával, kétoldalt kerékvetőkkel, 70-70 cm széles gyalogos sávval: Fetszerkezet kéttámaszú, támaszköze: 16,00 m. A vasbeton lemez és járda C25 minőségű betonból, B 50.35 betonacél vasalással készül, szigetelés, 3,5 cm öntött aszfalt és 5 cm AB 12 aszfaltbeton burkolattal. 3. Az ajánlatok kiváltásának időpontja, helye, feltétele: A részletes ajánlati kiírást és mellékleteit az országos napilapban történő megjelenést követő naptól számított 10 munkanapon belül 9-14 között lehet átvenni a Balatonboglár Polgármesteri Hivatal cím: 8636 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. tel.: 85/550-333 ügyintéző: Gáspár László a helyszínen 20 000 Ft vissza nem térítendő összeg egyidejű befizetésével. 4. Az ajánlatok beadásának helye és időpontja: Balatonboglár Polgármesteri Hivatal, Balatonboglár, Erzsébet u. 11. 2002. június hó 19-én 10 óra 30 perc. hmm

Next

/
Oldalképek
Tartalom