Somogyi Hírlap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-04 / 128. szám
ÉRTÉKTEREMTŐ SOMOGY A Somogy Megyei Közgyűlés Melléklete Egy utcányi Somogy az Isztrián Horvátul köszöntötte vendéglátóit a megyei közgyűlés elnöke Háromnapos látogatáson somogyi delegáció járt a közelmúltban a tengerparti horvát testvérmegyében, Isztrián, ahol a neves üdülőterület, Porecs város napja alkalmából felavatták Somogy megye utcáját, és Siófok város parkját az egyik legforgalmasabb, leginkább fejlődő környéken. Az avatáson a Somogy Megyei Közgyűlés képviseletében dr. Gyenesei István elnök és dr. Vörös Tamás főjegyző, a vendéglátókat képviselve Iván Jakovcic főispán és Josip Maras polgármester vett részt. A testvérmegyei gesztus előzményeként tavaly Siófokon avatták föl az Isztria sétányt és Porecs város parkját. Az emléktábla ünnepélyes leleplezésénél dr. Gyenesei István horvátul köszöntötte a vendéglátó testvérmegye vezetőit és az avatáson szép számmal megjelent porecsieket. A már magyarul mondott avatóbeszédben kiemelte, az itteni emberek vendégszeretetének köszönhetően mi, somogyiak mindig is otthon éreztük magunkat az Isztrián.- Mostantól, hogy jelképesen is van egy „utcányi" Somogyországunk, nemcsak nyaralni vagy vendégségbe, hanem egy kicsit haza is jövünk az Isztriára - jegyezte meg a megyei közgyűlés elnöke.. A megyénk nevét viselő csaknem egy űr. Gyenesei István somogyi és ivan Jakovcic isztriai elnök kilométernyi utca az üdülőváros egyik legforgalmasabb részén található. A piactértől a keleti kertvárosig vezet, tengerpart felőli oldalán üzletek, középületek, szállodák szegélyezik, másik oldalát ma még részben zöldövezet díszíti; a városvezetés szerint azonban hamarosan ez is beépül. A két megye, Somogy és Isztria között 1993-ban kezdődött a kapcsolatfelvétel. Kezdetben jobbára a civil szféra területén alakult ki az együttműködés több formája: ezt döntően sport és kulturális cserekapcsolatok jellemezték. Mára a gazdaság terén is ígéretes a kép, mind több cég alakítja ki kapcsolát a szomszédos ország vállalataival, s szerez piacot különféle ágazatokban. A megyei önkormányzat a számos testvértelepülési kapcsolat kialakításánál is bábáskodott, és jelenleg is több önkormányzatnak segít a számára legmegfelelőbb partner megtalálásában. A mostani találkozásnak egyúttal a Vinistra kiállítás is aktualitást adott, ahol kiállítóként a balaton- lellei Szent Donatus Pincészet képviselte boraival megyénket. PÉNTEK ISTVÁN IGAZGATÓHELYETTES IDEGENFORGALMI HIVATAL Erősödő települési kapcsolatok Már több mint félmilliárd forintnyi beruházás valósulhat meg a települési alap révén Több mint félmilliárd forint értékű beruházás valósulhat meg a Somogy Megyei Közgyűlés döntése révén, mellyel kistelepülések körzeti feladatainak ellátását segíti. A 80 millió forintos alap első támogatási szerződéseit a napokban írták alá az érintett települések polgármesterei és a megyei közgyűlés elnöke. Az önkormányzat önként vállalt feladatként találta meg a támogatás e formáját, hiszen erre nincs törvényi kötelezettsége, és az országos gyakorlat sem igazolja, hogy másutt felvállalnák településeik efféle pártfogását. A közgyűlés elnöke szerint azonban települések nélkül nincs megye, így a támogatásuk nemcsak jól felfogott érdek, de az előrelépés kézenfekvő útja is. Somogybán nem ez volt az első, és remélhetőleg nem is utolsó példaértékű támogatása a települési önkormányzatoknak. Megyeszerte több iskola, orvosi rendelő, kultúrház és más ön- kormányzati intézmény felújítása, bővítése vagy éppen gázberuházása válhat valóra a 80 milliós alap támogatásai által, de Öreglakon például tanuszodát építenek. Porrogtól Somogysámsonig, Sávolytól Csökölyig 51 település lakóit érintően indulhatnak a beruházások. A pályázaton legkevesebb három önkormányzat összefogására volt szükség, a közösen beadott pályamunkákat a bekerülési összeg egyharmadáig, legfeljebb 3 millió forint értékig díjazhatta a megyei önkormányzat. A közgyűlés határozata szerint olyan beruházások támogatható- ak ebből az alapból, melyek megfelelnek a megyei önkormányzat ciklusprogramjában megfogalmazott térségfejlesztési céloknak és segítik a településen levő megyei intézmények fejlesztési elképzeléseit. A megyei támogatás összegének ötven százalékáig az érintett településen működő megyei önkormányzati intézmény, valamint a környező települések lakói ingyenes, illetve kedvezményes használati lehetőséget kapnak. Ha például az adott településen tanuszoda létesül, akkor azt a társult települések polgárai kedvezményesen használhatják. A kistelepülési alap elosztásának második fordulójára újabb 9 pályázat érkezett 29 önkormányzattól: az igény mintegy 20 millió forint. Ha a következő közgyűlésen kedvezően ítéltetnek meg a pályázatok, akkor mindösszesen Somogy csaknem 80 településén 660 millió forint értékű fejlesztés, beruházás indulhat meg az alap 60 millió forintjának felosztása után. Húszmillió forintra további pályázatokat vár a kiíró megyei önkormányzat. BERECZNÉ DARÁNYI ÉVA VEZETŐ TANÁCSOS Somogyi Hírlap - 2002. június Nagy ajándék kis falvaknak Harmincnégy számítógép a civil közösségeknek Egy nagyobb számítógépteremre emlékeztetett a somogyi megyeháza földszinti kisterme, mielőtt a berendezéseket boldog tulajdonosaik haza nem vitték. Az ajándék az amerikai hadseregtől a megyei önkormányzaton át került civil szervezetekhez, intézményekhez. Az átadáson dr. Gyenesei István, a közgyűlés elnöke elmondta, a több millió forint értékű ajándék az amerikai SFOR-erők létszámának csökkentése után került a megyei önkormányzathoz.- Akár meg is tarthattuk volna a költségtakarékosság jegyében, de ez egy pillanatig nem fordult meg a fejünkben: úgy hisszük, a számítógépek az iskolákban, könyvtárakban, ifjúsági klubokban, cigány kisebbségi önkormányzatnál vagy éppen egyházközségnél vannak a legjobb helyen. A negyven gép hiányosan, billentyűzet, „egér” és kábelek, valamint programok nélkül érkezett a megyeházára, így az ajándékozás előtt fel kellett újítani, s jogtiszta szoftverekkel kellett ellátni őket. Erre több mint 1 millió forintot költött a megye. Ezt követően a beérkezett igények alapján született meg a döntés: 19 iskola - köztük 17 falun található - 27 gépet kap, a többi 2-2 cigány kisebbségi önkormányzathoz és ifjúsági klubhoz, valamint egy- egy római katolikus egyházközséghez és könyvtárhoz kerül. Tóth Judit zákányi polgármester az ifjúsági klub számára vihette el a berendezést.- Tavaly alakult a klubunk, és nagy volt az öröm, amikor nemrégiben egy rendezvényen bejelenthettem a hírt - mondta a polgármester. - Ez az első komoly szerzeményünk, és igyekszünk majd jól használni, fiataljaink örömére és épülésére. Hasonlóképpen nagy volt az öröm Lakócsán, ahol az iskola számítástechnika-óráin vetik be a gépet.- Meglepetés lesz, a gyerekek egyelőre nem is tudnak róla - mondta Matyók József polgár- mester, aki ezúttal szintúgy „postásként” teljesített szolgálatot. De örömmel tette, hiszen a község iskolájában néhány berendezés segíti csupán a gyerekek tanulását ezen a korszerű kommunikációs eszközön. Kovács Zoltán, Berzence polgármestere úgy tartja: manapság „minden” a számítógép.- A hivatalban is érezzük, e nélkül ezerszer lassabb és körülményesebb volna a munka. Egyre több területen jelenik meg a számítástechnika, és jelentősen felgyorsítja a folyamatokat, egyszerűbbé teszi az életünket. A ma gyermekeinek, anélkül, hogy meg ne tanulnának a jövő nyelvén beszélni, aligha lenne eladható a tudományuk. Ebben segít bennünket ez az-ajándék, amit az Amerikai Hadseregnek és a Somogy Megybi Önkormányzatnak egyaránt köszönünk - mond- ta a település polgármestere. b.t. Somogyországjáró újságírók A Magyar Újságírók Országos Szövetsége kiemelt évfordulók szakosztályának tagjai a megyei közgyűlés elnökének vendégeként töltöttek egy napot Somogybán. Kádár Mártát, a szakosztály elnökét arról kérdeztük, miért választották Somogyországot.- Hallottuk, hogy az országban elsőként felavatták a megyeházán a címertermet, amit szerettünk volna mielőbb látni, hiszen országos unikum - mondta a szerkesztő. - Másfél éve jártunk már itt; akkor somogyi barátainknak és Forintos László, Bárdudvarnok polgármesterének a vendégszeretetét élveztük. A kollégák hónapokig éltek az itt szerzett élményekből, és többször visszatértek e vidékre. Ennek az útnak köszönhetőn számos újságcikk, televíziós és rádiós riport született. Az írott és elektronikus sajtó munkatársait - akik között a nyolcvanon túli Schelken Pálma is ott volt - a címerteremben fogadták. Itt tájékoztatást kaptak a terem történetéről, vendéglátóik felhívták a figyelmüket a jelentősebb rendezvényekre - köztük az egyre nagyobb tömegeket vonzó, Asztali örömök Somogybán című programsorra -, arra buzdítva a vendégeket, gyakran térjenek visz- sza az erdők ölelte, szép tájú megyébe. Az újságírók ezt követően a kaposfüredi Kiing házaspár magángalériáját tekintették meg, majd a megye legfiatalabb városába, Nagybajomba indultak, hogy megismerkedjenek a Sárközy kúriával. Onnan Mesztegnyőre vezetett az út; Benkes László polgármester és Kövesdi Tiborné mutatta be a falusi turizmusáról is ismert gólyafalut. Balatonkeresztúron ért véget a somogyi látogatás, ahol Bárdos János polgármester fogadta a média munkatársait, aki Hajas Béla, a Balaton M & K fúvószenekar karnagyával közösen sajtótájékoztatót tartott az augusztus 811. között rendezendő Nemzetek fesztiváljáról. LÖRINCZ SÁNDOR FŐTANÁCSOS Közösen a parlagfű ellen Az országos parlagfű-mentesítési akcióhoz való csatlakozásra hívja föl az önkormányzatokat a megyei önkormányzat, az asztmások somogyi egyesülete, az ÁNTSZ és a Somogyért Egyesület. Somogy parlagfű tekintetében az egyik legrosszabb helyzetben lévő megye az országban, de ettől függetlenül is közös érdek, hogy mind kevesebb allergiát terjesztő növény szegélyezze útjainkat, borítsa a parlagon lévő földeket. A június 15- 22. közötti akcióról a somogyi szervezők levélben értesítették az önkormányzatokat, hogy mind szélesebb körben hirdessék a kampányhét célját, majd ezt követően jelezzék a részvé- tel sikerét június 30-ig. ■ Pedagógusnapon a nemzet lámpásairól Ez a nap más volt, mint a többi. Róluk, nekik szólt. Azoknak a pedagógusoknak, akik megmaradtak a katedrán, akiknek a legnagyobb örömöt a tágra nyílt gyerekszemek jelentik, de kedvüket lelik az iskolaépítésben, és beosztottjaikért a tűzbe mennének. A hagyományos pedagógusnapi ünnepség helyett ezúttal - formabontó módon -egy ünnepi vacsorára invitálta dr. Gyenesei István, a közgyűlés elnöke a megyei oktatási intézmények vezetőit és családtagjaikat a Széchenyi étterembe, ahol alkalmi dekoráció fogadta a huszonkét igazgatót, negyvennyolc' igazgatóhelyettest és hozzátartozóikat. A Siketek Általános Iskolájának képzőművészed szakkörösei hozták el munkáikat. A látvány mellé vers, repet kell kapnia az állandóságének- és zeneszó társult; a nak; kormányok jöhetnek és me- dérynések lírai összeállítással kö- hetnek, a jó tanító, a jó tanár szöntötték a vendégeket. azonban marad. A házigazda, dr. Gyenesei Ist- Ezt követően valamennyi igazván a fenntartó nevében szólt. Ki- gatónak és helyettesnek jutalmat emelte: amikor a pedagógusok hi- adott át a megye első embere: vatásul a katedrát választották, közterhekkel együtt 12,5 millió tudták, mi vár rájuk. Tudták, forintot biztosított e célra a köz- hogy a kultúra, az oktatás nap- gyűlés. Itt vette át több évtizedes számosaiból nehezen lehet meg- munkájának elismeréseként az becsült ember. Ennek ellenére oktatási miniszter által adomá- vállalkoztak e nagy feladatra, s az nyozott Arany Katedra emlékpla- elmúlt években bizonyították, kettet Kóczián Lászlóné, a len- hogy a jó szóért kapott szeretet gyeltóti Csalogány Általános Isko- mindennél többet ér annak, aki la nyugalmazott igazgatója, komolyan gondolja a tanító-, ne- A meghitt hangulatú ünnep- velőmunkát, ezt valamennyi ség közös vacsorával fejeződött beosztottuktól megkövetelik, be, amelyen Horváth István, a fo- igyekezve megteremteni az ered- nyódi Balaton Kollégium igazga- ményesség feltételeit. A közgyű- tója, a megyei közgyűlés oktatási lés elnöke hangsúlyozta még: a bizottságának alelnöke mondott pedagógia hivatásában nagy sze- pohárköszöntőt._____________■ Most először mintegy hetven intézményvezetőt köszöntöttek a megyei pedagógusnapon