Somogyi Hírlap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-04 / 128. szám

4. OLDAL 2002. Június 4., Kedd MEGYEI KÖRKÉP Áremelésre készülnek a sütödék A Somogyi Hírlap információi szerint júniustól tíz százalékkal drágul a kenyér és a péksütemény. A pékségek vezetői szerint a költségek irgalmatlanul megnőttek, az eredmény viszont a korábbi szinten maradt; az áremelést nem lehet elkerülni. Megyei körkép- Más megyékhez képest Somogy­bán jóval olcsóbb a kenyér - mondta Horváth Zoltán, a kapos- fői pékség vezetője. - Nem ritka, hogy kilónként 20-30 forint a kü­lönbség. Ezt az állapotot nem lehet sokáig fenntartani, június közepé­ig átlagosan tíz százalékkal eme­lünk árat. Brunner Róbert, a Brunner Sü­tőipari Kft ügyveze­tője - a költségek nö­vekedésére utalva - hangsúlyozta: a je­lenlegi helyzetben indokoltabb lenne a 20, mint a bejelentett 10-12 százalékos ke­nyérdrágulás. Sze­rinte árverseny he­lyett minőségi ver­senyre van szükség. Fördős István, a Cerbona Rt sütőipari ágazatának kereskedelmi vezetője egyetért a szakma által megfogal­mazott törekvésekkel. Júniustól ők is tíz százalékkal számláznak többet, akárcsak a nagybajomi Európa Pék Kft. Septe József ügy­vezető kifejtette: az utóbbi két év alatt nem volt komolyabb drágu­lás, ellenben a költségek merede­ken íveltek fölfelé.- Tisztességes megélhetésre tö­rekednek a pékek - hangsúlyozta Ojtó Lajos, a kaposvári Slendy pék­ség képviseletében. Cégüknél 8-10 százalékos áremelésről döntöttek. Ács József, a kaposvári Ács Pékség tulajdonosa a nyári kenyérdrágu­lással kapcsolatban úgy fogalma­zott: ezt már januárban meg kellett volna lépni. Á kiváltó okok között említette az alapanyag, illetve az üzemanyag növekedését. Sándor Zoltán, a kaposmérői kenyérgyár és cukrászüzem tulajdonosa el­mondta: a szakma általános és hosszú távú ér­deke a mostani helyzet nyu­godt, megfon­tolt rendezése. Az elmaradást nem egyszerre kell behozni. Kiemelte: a so­mogyi pékek kiemelten ke­zelik a fejlesztést, az uniós csaüa- kozásból fakadó beruházásokat. Ehhez viszont szilárd anyagi hát­térre van szükség. A pékek tovább­ra is a kiegyensúlyozott ellátásra és a minőségi termékek előállítására törekednek. Információnk szerint megyénk­ben egy kiló fehér kenyér nettó át­adási ára az eddigi 100-110 forint helyett 125 forint körül alakul. A 10-11 forintos zsemle 13 forintba kerül, a kifli várhatóan egy forinttal lesz drágább. habsámyi miklós ZSEMLE- ÉS KENYÉRÁR ALAKULÁSA 1988 1995 1999 2001 1988 1995 1999 2001 Falurészek közös kultúrháza Bárdudvarnok A tetőszerkezet megépítésével utolsó fázisába érkezhet a 16 településrészből álló Bárdud­varnok kultúrotthonának megépítése. > Az 1995-ben kezdődött beruhá­zás az anyagiak hiánya miatt nem folytatódhatott, de tavaly a belügyminiszteri keretből nyert 6 millió forint és a Nemzeti- Kul­turális Örökség Minisztériumá­tól kapott 20 millió forint segítsé­gével esély nyílott a munkálatok befejezésére. Forintos László, Bárdudvar­nok polgármestere elmondta: a hetvenes években még hat isko­lával, hét kultúrházzal és több mint háromezer lakossal rendel­kező település a kilencvenes évekre művelődési centrum nél­kül maradt. A polgármester ki­emelte: a kilencvenes évek köze­pén 20 millió forint önrésszel és a 18 millió forintos gázrészvény ellenértékével számolva kezdtek bele az építkezésbe, ám utóbbi összeghez még nem jutottak hozzá. A félbeszakadt beruhá­zást az idén nyert pénzekből folytatják, így a jövő év végére sokoldalúan hasznosítható kultúrcentrummal gazdagodik a település. Ebben a húszmillió forintot igénylő fázisban tető alá kerül az épület, s még hátravan a nyílás­zárók cseréje és a vadonatúj kul­túrotthon berendezése is. Várha­tóan az új épületbe költözik a polgármesteri hivatal és a könyv­tár is, de a fiatalok, a nyugdíja­sok és a helyi művészek számára is külön termet szeretnének biz­tosítani. Mindehhez azonban még közel 30 millió forintra lesz szükség, amelyet újabb pályáza­tok segítségével akarnak előte­remteni. TAKÁCS SMS-hírek ___ NY OMJA A MOBILT! Már SMS-en is elmondhatja véleményét a lakóhelyéről, a világról. írjon a 20-49-13-144-re! Közöljük a Somogyi Hírlapban. VIZSGA. A választások óta nem nagyon emlegetik az ingyenes jogsit és nyelvvizsgát. Vagy majd három év múlva jut eszükbe? SÁRGA RÉM. Jön a sárga rém ismét Siófokra. Ha turista lennék és elvinné az autómat, biztosan soha nem jönnék többet ide, de még mást is lebeszélnék róla. így mennyit nyer az önkormányzat? MEGÉLHETÉS. Miért csak a nyugdíjak emelésével foglalko­zik a kormány? A gyerekek meg­élhetése, jövője ennél sokkal fontosabb. Az illetékesek, úgy látszik, nem így gondolják. KÖLCSÖN. A kereskedelmi bank kölcsönigénylő lapján olyan adatokat kell megadni, ami már sértő. Ilyen a kezeshez való viszony. Sőt, adataimat felhasz­nálhatják akkor is, ha nem kapok kölcsönt. Érdemes elolvasni. VICC II. A Deseda és a kerékpár­út tökéletes, a célnak megfelel, aki a Tour de France-ra készül, annak ott a Tesco parkolója. NEDEVITS. Csak a Kaposvárra bevándorlók nem tudják, milyen nevet adjanak a Tesco mögötti szabadidő-területnek... Hírek VIRÁGOS OSZLOPOK. Mint egy hatvan tő futómuskátlit rak­tak fel Patalomban a villanyosz­lopokra. A virágosítás anyagi hátterét a faluszépítő egyesület és Bozsó Lajos képviselő bizto­sította, aki egyhavi tiszteletdíjá­ról mondott le a faluszépítés ja­vára. A virágtartókat Skoda Nor­bert falugondnok és Porkoláb László társadalmi munkában készítette el. (szá) FALUNAPOK. A sport, a zene és a humor jegyében zajlottak a hétvégi falunapok. Bárdudvar­nokon a festői tórendszer körül horgászverseny, főzőverseny és borverseny is zajlott, de a régi fa­lusi játékokat is felelevenítették. Hajmáson szentmisével indult a nap, majd nagy sikerű színházi előadás után egy humorista is színre lépett. Mindkét rendez- vény az esti bállal zárult, (tz) m Somogy: háromból harmadik Megyei körkép Somogybán is nőtt 5100-zal azok­nak a száma, akik az adóhatóság­nál önadózóként munkaviszony­ból származó bérről adtak beval­lást - tudtuk meg az Apeh So­mogy megyei igazgatójától. En­nek az összértéke 34,5 milliárd forint. Ez azt jelenti, hogy So­mogybán az átlagbér 2001-ben 733 ezer forint volt személyen­ként. Ez ugyan 13 százalékkal magasabb, mint egy évvel koráb­ban, de az 1 millió 20 ezer forin­tos országos átlag háromnegyed­ét sem éri el. Somogy elmaradása a bérjellegű jövedelmekben to­vább nőtt; 2000-ben ugyanis a megyei átlagbér az országosnak a 74.8 százaléka volt, 2001-ben ez 71.8 százalék. A dél-dunántúli ré­gióban a három megyéből harma­dikok vagyunk. Tolnában ugyan­is 834 ezer, Baranyában pedig 825 ezer forint volt 2001-ben az átlag. Somogy a régió 798 ezer fo­rintos átlagától 65 ezer forinttal marad el. Az adóhatóság összegzéséből megtudhatjuk azt is, hogy min­den korábbinál magasabb, 40 százalékos növekedést mutat az egyéni vállalkozói kivét egy főre jutó összege. Ez 391 ezer forint, amelynek havi átlaga még így is kevesebb a minimálbérnél. Megtudtuk azt is, hogy tavalyi jövedelméről 75 700 önadózó val­lott, s ez majd 6000-rel több, mint egy évvel korábban. Személyi jö­vedelemadót 34 és fél ezer adózó igényelt vissza, s nekik összesen 765 mülió forinttal csengetett a postás. Majdnem 27 százalékkal nőtt Somogybán a bevallott összes jö­vedelem. Ez 59,2 milliárd forint­nyi. Az összevont adóalap pedig, amely 50,6 milliárd forint, 10,8 millió forinttal haladta meg az előző évit. Érdekes adat, hogy az összevont jövedelmek szerkezete nem változott jelentősen, hiszen ennek 75,5 százalékát továbbra is a nem önálló tevékenységből származó jövedelmek képezik. ■ &on\ Hungária Életet jelent a vizsgálat Megyei körkép Várhatóan június második felé­ben megkezdődhetnek a nép­egészségügyi programban meg­hirdetett méhnyakrákszűré­sek. A vizsgálatok országosan 2,4 millió, Somogybán mintegy 90 ezer 25-65 év közötti nőt érintenek - mondta dr. Budai András, az Országos Tisztifő­orvosi Hivatal koordinátora. A tervek szerint június közepére végeznek a cytodiagnosztikára (sejtvizsgálatokra) kiírt pályázatok értékelésével. A viszonylag kis eszközigényű vizsgálatok jogának elnyerése szakirányú képzettség­hez kötött. A méhnyakrák-szűré- seket - melyeket a tervek szerint összekötnek egyéb nőgyógyászati szűrésekkel is - ugyancsak az erre szakosodott orvosok végezhetik. A korábbi elképzelésekkel ellen­tétben a magánszakrendeléseken is fogadják az érintetteket, ám eb­ben az esetben az adott tarifa sze­rint fizetni kell a paciensnek. Dr. Budai András elmondta: a tervek szerint egy év alatt végez­nének azoknak a nőknek a szűré­sével, akik nem járnak nőgyó­gyászhoz, majd ezt követően át­térnek egy kétéves ciklusonkénti rendszerre. A méhnyakrák ugyan­is a rosszindulatú daganatolmak azon fajtája, amely szinte a szak­orvosok sze­me előtt alakul ki, így szűrés­sel felfedhető. Hazánkban évente 5-600 nő hal meg a későn felfede­zett méhnyak­rák következ­tében. Annak ellenére, hogy a korai stádiumban fellelt elváltozást egyszerűen meg lehet szüntetni, a gyógyulás szinte biztos. Dr. Viski Annától, a kaposvári kórház patológiai osztályvezető főorvosától megtudtuk: átmeneti gondot okozott a szerződéskötés feltételeivel kapcsolatos pályázati kiírás értelmezése, ezért csak en­nek tisztázása után tudják azt be­nyújtani. Somogybán mindössze a kaposvári kórházban dolgoz­nak szakképzett cytopatológu- sok, így várhatóan ebben a labo­ratóriumban koncentrálódnak a vizsgálatok. Somogy hat városában megkö­zelítőleg félszáz nőgyógyász szak­orvos látja majd el a szűrésre behí­vandó nőket. A rászorulók Kapos­váron, a sugárkezelést is beleértve teljes onkológiai ellátásban részesülnek - tette hozzá dr. Prievara Ferenc Tibor, a nőgyó­gyászat osztályvezető főorvosa. VÁRNAI ÁGNES Iskola lett az irodából Kisbárapáti A műszaki átadás után a szakha­tóságok hozzájárultak, hogy a Kisbárapáti II. Rákóczi Ferenc Ál­talános Iskola alsó tagozatos di­ákjai használatba vegyék a taní­tás céljára felújított és átalakított épületet. Az önkormányzat a múlt évben vásárolta meg a me­zőgazdasági szövetkezet iroda­épületét. Fazekas István polgármester elmondta: évtizedes gond oldó­dott meg, hiszen az alsó tagoza­tos diákok eddig három épület­ben tanultak. Miután az iskola az osztálytermeket berendezte, a ta­nítás a korábbinál lényegesen jobb feltételek között folytatód­hat. Könnyebb a pedagógusok munkája, hatékonyabb és szín­vonalasabb oktatásra lesz lehető­ség. Az egykori központi szövetke­zeti iroda megvétele és átalakítá­sa mintegy 14 millió forintba ke­rült. A megyei területfejlesztési tanácstól 9,1 millió forint támo­gatást nyertek, a többi pénzt az önkormányzat saját erőből bizto­sította. KRUTEK JÓZSEF Parlagfűharc Somogybán (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Janikovics Judit, a Somogy megyei ÁNTSZ egészségfejleszté­si osztályának vezetője szerint a kedvező változásokban nagy sze­repet játszanak a civü szerveze­tek, akik a parlagfűgyűjtési és -ir­tási akciókban segédkeznek. Eh­hez kapcsolódva idén júniusban is megrendezik a parlagfű-mente- sítő hetet, s az akcióhoz iskolák és környezetvédő egyesületek is csatlakoznak. Dr. Berta Gyula .tü­dőgyógyász főorvos elmondta: az allergiára hajlamosak már megje­lentek a rendeléseken, hiszen a tünetek megjelenése előtt ajánla­tos a pollenérzékenyeknek elkez­deni a gyógyszerek szedését. A szemviszketés, orrfolyás, orrdu­gulás és torokviszketés egyértel­műen jelzi, hogy szükséges a tab­letta, a szemcsepp és a gyógyító orrspray használata. Ezeket csak hat hónapnál nem régebbi szak­orvosi igazolással lehet kedvez­ményesen kiváltani, hogy a pol­lenérzékenyek a júliustól egészen október elejéig elhúzódó parlag­fűszezon kellemetlenségeitől megkíméljék magukat. TAKÁCS ZOLTÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom