Somogyi Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-08 / 106. szám
2002. Május 8., Szerda SPORT 7. OLDAL Háromból három EnterNet-Internet Férfi Kosárlabda Liga NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS Magyarország-Izrael 3-0 (14, 17, 17) Brno Akárcsak a törökök és a ciprusiak, tegnap este az izraeliek is „behódoltak” a magyaroknak a Brnóban zajló Spring Kupa felkészülési férfi röplabdatornán. Az előző két mérkőzéshez képest csak annyi volt a különbség, hogy a magyar együttes ezúttal még játszmát sem engedélyezett az ellenfelének.- Az első pillanattól kezdve határozottan és fegyelmezetten játszottunk - mondta a találkozó után Demeter György, a magyar férfi röplabda-válogatott szövetségi kapitánya. - Végig mi irányítottuk a játékot, egy pillanatra sem adtunk esélyt az ellenfelünknek. Minden játékos hozta a formáját; nagy lendülettel játszottunk, s maximálisan kihasználtuk a fizikai és a magassági fölényünket. Ma pihennek a csapatok a cseh nagyvárosban, holnap pedig már egyenes kieséses rendszerben folytatják tovább az állva maradt együttesek. A magyar gárda - amely veretlenül, csoportgyőztesként zárt - holnap délután 15 órakor valószínűleg a spanyol válogatottal mérkőzik majd. így játszottak Brno, 150 néző. V: Kupp (észt), Bagde (török). Magyarország: Koch, Kántor, Gelencsér, Veres, Mészáros D., Tomanóczy. Csere: Szabó G. (liberó), Gubik, Pampuch. Szövetségi kapitány: Demeter György. Edző: Karagics Mátyás. FENYŐ NŐI TENISZ OB I CSAPATBAJNOKSÁG Jól kezdtek a bogiáriak Balatonboglár Az OB I-es mezőny nyolc csapata két négyes csoportban körmérkőzést játszva kezdte meg a 2002. évi csapatbajnokságot. A bogiári lányok a METRÓ RSC, a BEAC-Tálentum SC vegyes, valamint a szintén közösen csapatot indító Nyíregyháza-Debrecen együttesével kerültek egy csoportba. Az oda-visszavágók után az első két helyezett a másik négyes csoport első két helyezettjével újabb körmérkőzést játszik a Szuper-ligába való feljutásért. A harmadik, negyedik a II. osztályba való kiesés elkerüléséért küzdhet tovább. A bogiáriak jól vették az első akadályokat. Két győzelemmel, egy vereséggel a második helyen vannak, s a következő mérkőzéseken a visszatérő Kovács Krisztinával megerősödve, a feljutásra sem esélytelenek. Eredmények: METRÓ RSC- Balatonboglári TC 3-6 A bogiári győztesek, egyéni: Regős Hedvig, Csere Zsanett, Iványi Dóra, Szűcs Dóra, valamint a Mészárovics M. - Szűcs D. és a Regős H. - Iványi D. párosok. Balatonboglári TC- BEAC-TÁLENTUM 9-0 Győztesek, egyéni: Mészárovics Mirtill, Gara Júlia, Regős Hedvig, Csere Zsanett, Regős Éva, Szűcs Dóra. Győztesek, páros: Gara Júlia - Szűcs Dóra, Mészárovics M. - Csere Zs„ Regős Éva - Gaál Cecília. Debrecen-Nyíregyháza- Balatonboglári TC 7-2 Győztesek: Gara Júlia és Mészárovics M. - Szűcs D. páros. Főszerepben az utánpótlás Nagyatád Nagyatádon a Mudin Imre sport- centrumban rendezték meg az OTP Bank-Lábod Rt Kupáért kiírt Dél-somogyi utánpótlás labdarúgó-bajnokság területi döntőjét. A végeredmény: 7-8 évesek: 1. Barcs, Arany János Általános Iskola, 2. Nagyatád, Bárdos Lajos Általános Iskola - a döntőben 3-1 -, 3. Segesd, 4. Darány - a bronzmérkőzésen 4-0. 9 évesek: 1. Csurgó, Eötvös József Általános Iskola, 2. Nagyatád, Babay József Általános Iskola - a döntőben 5-0 -, 3. Iharosberény, 4. Darány - a bronzmérkőzésen 8-0. 11 évesek: 1. Nagyatád, Babay József Általános Iskola, 2. Nagyatád, Árpád Fejedelem Általános Iskola - a döntőben 4-0 -, 3. Kutas, 4. Csurgó, Eötvös József Általános Iskola - a bronzmérkőzésen 1-0. Leányok (12 évesek): 1. Segesd, 2. Csurgó - a döntőben 2-1 -, 3. Nagyatád, 4. Inke - a bronzmérkőzésen 1-0 -, 5. Barcs, 6. Darány - a helyosztó mérkőzésen 1-0. FENYŐ Előnyt kell szerezni a párharcban Kaposvár A Falco KC-Szombathely együttese ellen kezdi meg negyeddöntős szereplését ma este 18 órai kezdettel a városi sportcsarnokban a Kaposvári Klíma-Vili KK férfi kosárlabdacsapata. A rájátszás küzdelmei következnek az EnterNet- Internet Férfi Kosárlabda Ligában. A maratoni hosz- szúságúra nyújtott szezon immár a célegyenesbe fordul. A végső kérdések megválaszolására azonban még várni kell. Az első lépcsőként a valamelyik fél három győzelméig tartó negyeddöntős csaták következnek. A legjobb nyolc között azonban az utolsókból is lehetnek elsők, hiszen ebben a szakaszban már minden botlásnak nagyon nagy ára lehet. Az eddig nehezen megszerzett helyezések napok alatt válhatnak múlttá. A középszakaszban a harmadik pozíciót kiharcoló Kaposvári Klíma-Vili KK a hatodik Falco-KC Szombathellyel találkozik majd a következő napokban. A sárga-feketék a Magyar Kupa bronzérmével hangoltak a rájátszásra, ami intő jel is lehet a kaposváriak számára.- A középszakasz vége után háromnapos pihenőt kaptak a játékosok - mondta tegnap kérdésünkre Földi Sándor, a Kaposvári Klíma-Vili vezetőedzője. - Ezt követően napi két edzéssel készültünk a rájátszás összecsapásaira. Sajnos, Dznnics Braniszlav állapota nem javult, ő nem is tudott velünk edzeni, hiszen teljes pihenőt írtak elő számára az orvosok. Egyelőre nem tudni, mikorra jöhet rendbe a sérült lába. Ennek ellenére elképzelhető a játéka, ám erről csak közvetlenül a találkozó előtt döntünk majd dr. Néber Árpád csapatorvossal és a játékossal egyeztetve. Jó hír, hogy Fiilöp Gábor térde bár nem teljesen egészséges, már játékra alkalmas, és Beck Attila kezéről is lekerült a gipszkötés. A fiatal irányító elkezdheti a rehabilitációs kezeléséket és már csak egy rögzítőkötést kell viselnie. Sztojan Ivkovics húzódása is rendbejött, így rá is teljes értékű játékosként számíthatok. Ami az ellenfelet illeti, Zsoldos András edző teljes keretből válogathat, hiszen DuJuan VJiley is rendbejött, így a Falco ismét erősebb lett. Az edzőváltás óta a rájátszásra készülő szombathelyiek ellenőrzöttebb, fegyelmezettebb kosárlabdát játszanak. Kálmán klasszisához az utóbbi időben már Pankár, Alexe és a fiatal Borszéki jó teljesítménye párosul. Az Albacomp elleni győztes találkozójuk videóját elemezve láttuk, hogy van néhány új taktikai variációja vetélytársunknak. Minden játékosomtól maximális teljesítményt várok, hiszen az első összecsapáson ránk nehezedik nagyobb lelki teher. Mint mindig, ezúttal is sokat segíthet lelkes közönségünk, amely szurkolásával a nehezebb periódusokon átsegítheti a cáapatot. A várható kezdőcsapatok: Kaposvári Klíma-Vili KK: Simon Balázs, Bencze Tamás, vagy Corey Brown (amerikai), Szőke Balázs, Sztojan Ivkovics (jugoszláv), Sejo Bukva (bosnyák). Falco KC-Szombathely: Kálmán László, Antonio Alexe (román), Pankár Tibor, Niksa Tarle (horvát), Borszéki Csaba, vagy DuJuan Wiley (amerikai). A találkozó játékvezetői: Szabó György, Benczúr Tamás. A további mai párosítás: MarcKörmend-Debre- ceni Vadkakasok. Holnap játsszák: Atomerőmű SE-Dombóvári VMSE; Mól Szol- nok-Albacomp- UPC (m2, 17.55 Óra). KUN ZOLTÁN A PÁRHARC MENETRENDJE: Május 8., szerda 18 óm Kaposvári Klíma-Vili KK-Falco KC-Szombathely Május 11., szombat 18 óm Falco KC-Szombathely-Kaposvári Klíma-Vili KK Május 14., kedd 18 óm Kaposvári Klíma-Vili KK-Falco KC-Szombathely Amennyiben szükséges Május 16., csütörtök 18 óm Falco KC-Szombathely-Klíma-Vill KK Május 18., szombat 18 óra Klíma-Vili Kaposvári KK-Falco KC-Szombathely Autósport Öreglak Kilenc terepjáró-autóval és négy motorkerékpárral tartott bemutatót az öreglaki majálison a kaposvári LOCO 4x4 Egyesület. A vendéglátók külön pályát építettek a terepeseknek, hogy mutatványaikkal szórakoztathassák a közönséget. A bemutatót különösen a gyermekek élvezték, akiket a műsor részeként körbe is vitték a pályán az autósok. A terepesek saját majálist is tartottak, amit a félnapos eső ugyan kissé „elmosott”, így csak néhány fanatikus néző látogatott ki a toponári pályára. Az autósok viszont remek mezőnyt alkottak és a nehéz terepen mindenki kipróbálhatta saját és gépjárműve tudását. A sáros pályát tizennyolc terepjárós küzdötte le, látványos csúszkálással tarkítva. A kaposvári LOCO 4x4 Egyesület tagjai közül többen indulEmbert és technikát egyaránt igénybe vett a nehéz terep nak a hagyományos somogyba- tatója Orciban a „Kasza-show”-n bodi Off-Roadon, de sokan segí- lesz, majd július 19-21. között tik a szervezők, rendezők mun- tartják a szokásos terepjáró-fesz- káját is. tivált a Desedánál, a Biovet-terepA terepesek következő bemu- járópályán.________________■ Meghívó Tisztelettel meghívjuk Önt 2002. május 9-én (csütörtök) 11 órára Tájékoztató az Eximbank Rt. és a Mehib Rt. szolgáltatásairól export tevékenységet folytató vállalkozások számára c. előadásra mely az Eximbank Rt. és a Mehib Rt. és a Skik Kht. közös szervezésében kerül megrendezésre Program: 11.00 - 11.35: Tájékoztatás az Eximbank által - vállalkozások részére közvetlenül és a kereskedelmi bankokon keresztül - ajánlott kedvező exportfinanszírozó konstrukciókról (pl. Eximhitel, Agrár-Eximhitel, garanciák, kockázat megosztási termékek). 11.35 -12.10: A Mehib Rt. szolgáltatásai: „Balansz” Árfolyambiztosítás és „Partner" hitelbiztosítás. 12.10 - 12.40: Konzultáció Helyszín: Skik Székház (Kaposvár, Anna u. 6.) II. emeleti tanácsterem. Regisztráció: 10.30 órától. Információ és jelentkezés: Skik Kht. tel.: 82/501-021, 82/501-026 Eximbank Rt. tel.: 1/374-9100 (73552) Francia és svéd meghívó Kaposvár A jelek szerint már nemcsak az országban, hanem külföldön is egyre több helyen ismerik Mézgáékat; ezt bizonyítja, hogy három rangos nemzetközi tornára - Franciaországba és Svédországba - is meghívták őket. • Elsőként a 12 évesek kelnek majd útra a jövő héten, akik Franciaországba, Párizs környékére utaznak; itt rendezik meg a korosztály hagyományos, nem hivatalos mini Európa-bajnokságát, amelyen 12 ország színeiben 24 csapat lép majd pályára. A Mézga Koto- Toyota Kaposvári Egyetem Videoton FC alakulata két éve az első, tavaly pedig a harmadik helyet szerezte meg. Mézgáék célja - a hagyományok köteleznek! - most is a dobogó, mindenképpen valamilyen éremmel szeretnének majd hazatérni. A 12 évesek után egy nappal a 15 évesek ülnek majd buszra, az úti cél pedig ugyancsak Franciaország. Az Olympic Marseille meghívásos erőpróbájára - amelynek a fővédnöke a francia válogatott egykori két világhírű játékosa, Cantona és Tigana - több mint 20 országból érkeznek az együttesek. Július 14-e és 20-a között pedig Svédországban, Göteborgban rendeznek nagyszabású tornát, amelyen a hat korosztályban 60 ország több mint 1200 (!) csapata mérkőzik majd. A tervek szerint Mézgáék a 17 évesek kategóriájában lesznek érdekeltek - már persze ha sikerül támogatókat találniuk. Június 24-e és 29-e, majd július 1- je és 6-a között rendezik meg a somogyi megyeszékhelyen a Kaposvári Egyetem sportcentrumában a ha- gyományos Mézga kapus-, illetve csatártábort. Ahogy azt már a korábbi években megszokhattuk, ezúttal is egész sor népszerű, egykori és jelenlegi válogatott játékostól tanulhatnak majd a tábor lakói, akik között szép számmal lesznek külföldiek is. Azok a leendő somogyi kapusok és csatárok, akik mindenképpen ott szeretnének lenni a hagyományos táborban, de esetleg elfelejtettek jelentkezni, még ezen a héten pótolhatják a házigazda Mézga Koto-Toyota Kaposvári Egyetem Videoton FC elnökénél, Horváth Jánosnál. fenyő Uszonyos-és búvárúszás Egerben rendezték meg a Dobó kupa uszonyos- és búvárúszóversenyt. A viadalon a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE sportolói is részt vettek. Eredmények: Gyermekek: 15 m búvárúszás, leányok: 1. Kovács Zsófia, 2. Lelovics Nikolett. 15 m, búvárúszás, fiúk: ...2. Nagy Márk. 50 m uszonyos úszás, leányok: 1. Kovács Zsófia, ...3. Lelovics Nikolett. 50 m uszonyos úszás, fiúk: ...3. Nagy Márk. 100 m uszonyos úszás, leányok: 1. Kovács Zsófia, 2. Lelovics Nikolett. 100 m uszonyos úszás, fiúk: ...3. Nagy Márk. 200 m uszonyos úszás, leányok: 1. Kovács Zsófia, 2. Lelovics Nikolett, 3. Makatics Petra. 200 m uszonyos úszás, fiúk: ...2. Nagy Márk. 400 m uszonyos úszás, leányok: 1. Kovács Zsófia, 2. Lelovics Nikolett, 3. Makatics Petra. 400 m uszonyos úszás, fiúk: ...3. Nagy Márk. 4x100 m váltó, leányok: 1. KKASE (Lelovics Nikolett, Kovács Szonja, Makatics Petra, Kovács Zsófia). Serdülők: Kovács László (25 m búvár: L, 50 m uszonyos: L, 100 m uszonyos: 1., 200 m uszonyos: L, 400 m uszonyos: L, 800 m uszonyos: 1.) Fenyvesi Attila (25 m búvár: 2., 50 m uszonyos: 3.) 4x100 m váltó, fiúk: 1. KKASE (Kovács László, Fenyvesi Attila, Bekker Dávid, Piltner Tamás). Ifjúságiak: 50 m búvárúszás, leányok: ...2. WirtzMelinda, 3. FullérNoémi. 50 m búvárúszás, fiúk: ...2. Gréczi Attila. 50 m uszonyos úszás, leányok: ...2. Wirtz Melinda, 3. Fullér Noémi. 50 m uszonyos úszás, fiúk: ...2. Gréczi Attila. 100 m uszonyos úszás, leányok: ...2. Wirtz Melinda, 3. Fullér Noémi. 100 m uszonyos úszás, fiúk: ...2. Gréczi Attila. 200 m uszonyos úszás, leányok: 1. Wirtz Melinda, ...3. Fullér Noémi. 200 m uszonyos úszás, fiúk: ...2. Gréczi Attila. 400 m uszonyos úszás, leányok: 1. Wirtz Melinda, 2. Fullér Noémi. 400 m uszonyos úszás, fiúk: ...2. Gréczi Attila, 3. Szabó Bence. 800 m uszonyos úszás, leányok: 1. Wirtz Melinda (ifi-Eb szintet teljesítette). 800 m uszonyos úszás, fiúk: ...3. Szabó Bence. Juniorok: 50 m búvárúszás, fiúk: ...2. Neu Gábor, 3. Fullér Balázs. 100 m uszonyos úszás, fiúk: ...2. Neu Gábor, 3. Fullér Balázs. 200 m uszonyos úszás, fiúk: 1. Fullér Balázs, 2. Neu Gábor, 3. Gábor J. Attila. 400 m uszonyos úszás, fiúk: 1. Neu Gábor, 2. Fullér Balázs, 3. Gábor J. Attila.' 1500 m uszonyos úszás, fiúk: 1. Gábor J. Attila, 2. Fullér Balázs, 3. Fullér Balázs. 1500 m uszonyos úszás, leányok: ...3. Juhász Melinda. 4x100 m váltó, fiúk: 1: KKASE (Gábor J. Attila, Neu Gábor, Fullér Balázs, Marics Balázs). A Dobó kupát a KKASE nyerte. MOLNÁR Bajnok az Attitűdé Dunaújváros Három napon át Dunaújvárosban rendezték meg a divat- és sporttánc országos bajnokságot. A juniorok mezőnyében volt érdekelt az Attitűdé RSG SC együttese, amely szép sikert ért el; a Borbély Dominika, Nagy Eszter, Lelkes Gabriella, Stickel Franciska, Orgel Csilla alkotta „ötösfogat” bizonyult a legjobbnak a 10 csapat közül. Ez a bajnoki cím egyben azt is jelenti, hogy a november végén Németországban esedékes junior-világbajnokságon az Attitűdé RSG SC képviselheti majd a magyar színeket. A dunaújvárosi országos bajnokságon nemcsak a kaposvári versenyzőknek, hanem azok felkészítőjének, Boldizsár Natáliának is jutott elismerés; kiemelkedő táncpedagógiai munkájáért Táncpedagógiai Nívódíjban részesült. f. g. i < >