Somogyi Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-07 / 105. szám
2002. Május 7., Kedd SPORT 9. OLDAL Teke Röplabda Tavasz Kupa nemzetközi férfi előkészületi torna Ciprus volt a szenvedő fél Győr, Székesfehérvár Győrben rendezték meg az országos női teke-vidékbajnoksá- got. A somogyi színeket Horváth- né Steinbacher Veronika képviselte, aki ötszáz fás teljesítményével megérdemelten jutott be az országos döntőbe. Babócsán évek óta hagyomány a kettesfogatok viadala, csakúgy, mint Csokonyavisontán, Bolhón és Szulokban. E négy helyszín összesített rangsorának nyertese egy évig őrizheti majd a vándorserleget. Öt település, Babócsa, Csokonyavisonta, Somogyaracs, Bolhó és Barcs tizennégy hajtója indult a próbatételen. A rendezők közepes nehézségi fokú pályát építettek 16 akadállyal. A A férfiak pedig Székesfehérváron mérték össze tudásukat. Bíró Ervin (Kaposvári Közutasok TK), 937 fával a negyedik, míg Páll Andor (Nagyberki-Attala-Ten- geriszem) 913 fával a tizenhatodik lett. Ezzel a teljesítményükkel mindketten bejutottak a ma- gyar bajnokság döntőjébe. ■ nagy melegben hatan is hibátlanul teljesítettek; köztük volt az aracsi ügető-lótenyésztő, Zsálek Zsolt is. Jól összeszokott hátasaival, a kisbéri félvérekkel elsőként gurult át a célvonalon. Bár a szépség és az ügyesség dominált a hét végén, de a látványosság, a nyereg nélküli lovaglás is helyet kapott a programban. GAMOS ADRIENN Brno Újabb győzelemmel folytatta szereplését a tizenhat csapatos nemzetközi férfi röplabda Tavasz Kupán a magyar válogatott. Kántorék tegnap Ciprus legjobbjai ellen nyertek. Magyarország-Ciprus 3-1 (18, -23,11,16) Brno, 100 néző. Magyarország: Koch, Kántor, Gelencsér, Veres, Csíkos, Szekeres. Csere: Geiger (liberó), Pásztor, Dávid, Gubik, Pampach. Szövetségi kapitány: Demeter György. Edző: Karagics Mátyás. Második találkozóját játszotta tegnap a bmói Tavasz Kupa nemzetközi férfi röplabdatomán a magyar válogatott. A törökök elleni nyitógyőzelem után a gyengébb képességű vetélytársát magabiztosan múlta felül a Demeter-iegénység.- Sikerült megvalósítanunk fő célunkat, vagyis valamennyi csapattag játéklehetőséget kapott - mondta tegnap lapunk kérdésére Karagics Mátyás, a magyar válogatott edzője. - Két újoncot is avattunk a ciprusiak ellen Szekeres és Geiger személyében. Ezúttal Mészáros Dömötör, Szabó Gábor, és Tomanóczy Tibor pihenőt kapott. Az első szett megnyerése után a folytatásban is vezettünk 20 pontig, amikor a rendkívül lelkesen röplabdázó ciprusiak kiegyenlítettek, majd megnyerték a játszmát is. A harmadik játékrész már a mi általunk elképzelt koreográfia szerint zajlott, szinte tetszés szerint értük el pontjainkat, végül pedig magabiztosan nyertünk. A találkozón számos értékes információhoz jutottunk, hogy az adott taktikai elemekben a kiegészítő emberek miként tudnak beilleszkedni és milyen teljesítményt tudnak nyújtani. Kedden 17 órakor a C-csoport zárómeccsén Izrael együttesével játszunk, szerdán pedig szünnap lesz a Tavasz kupán. A program csütörtökön az újabb csoporttalálkozókkal folytatódik majd. ________________________________KUN ZOLTÁN . Lab darúgás Felemás somogyi mérleg NB l-es serdülő labdarúgó-bajnokság 13 évesek: Zalahűs-Zalaegerszegi TE FC- Kaposvári Rákóczi FC-NABI 2-1 Hévíz FCMézga Koto-Toyota Kaposvári Egyetem Videoton FC 1-7 15 évesek; Zalahús-Zalaegerszegi TE FC- Kaposvári Rákóczi FC-NABI 3-0 Hévíz FCMézga Koto-Toyota Kaposvári Egyetem Videoton FC 0-4 NB Il-es és NB III-as serdülő és ifjúsági labdarúgó-bajnokság Fogathajtás Sebességi autómodellezés Nemzetközi Veterán Atlétikai Balaton Bajnokság és Emlékverseny Kaposvár A hagyományokhoz híven a somogyi megyeszékhelyen rendezték meg a sebességi autómodellezők idénynyitó versenyét, amely sajnos nem a kimagasló eredmények, hanem sokkal inkább a külső körülmények miatt marad emlékezetes. Az utolsó pillanatban többen is lemondták a részvételt munkahelyi elfoglaltság,'külföldi kiküldetés, illetve betegség miatt. A házigazda kaposváriaktól is elpártolt sajnos Fortuna; több versenyző motorja is megsérült ugyanis a felkészülés során. így például az örökös magyar bajnok Bogdán Endre nem is tudott rajthoz állni a 10 ccm-es kategóriában. Az idénynyitó így végül - legalábbis ami a magyar színeket illeti - Kaposvár-Gyöngyös párharccá alakult. Az aranyak nagy részét ugyanis elvitték a német Schwarzwald modellezői. Miután a második versenynapon az időjárás lépett elő főszereplővé - a versenyzők vagy két órát várakoztak, de remény sem volt arra, hogy javuljon az idő -, így az első napon elért eredmények alapján avattak győzteseket. S amire még sohasem volt példa, a közel három évtizede íródó kaposvári verseny történetében; mind a négy német modellező győztesként térhetett haza. Egyedül csak a 3,5 ccm-es kategóriában született magyar siker a gyöngyösi Dobrocsi Gábor jóvoltából, míg a házigazda Kaposvári Textiles-Kaposfil MK sportolóinak két-két ezüst- és bronzérem jutott. A győztesek és a somogyi helyezettek. 1.5 ccm-es géposztály: 1. Albert Flogans (Schwarzwald - Németország), ... 4. Tamasóczki Tamás (Kaposvári Textiles-Kaposfil MK). 2.5 ccm-es géposztály: 1. Volker Besang (Schwarzwald - Németország),... 4. Bogdán Endre (Kaposvári Textiles-Kaposfil MK). 3.5 ccm-es géposztály: 1. Dobrocsi Gábor (Gyöngyösi MK), 2. Nyitrai István (Kaposvári Textiles-Kaposfil MK), 3. Bogdánná Makó Anna (Kaposvári Textiles- Kaposfil MK), 4. Pásztor Róbert (Kaposvári Textiles-Kaposfil MK). 5 ccm-es géposztály: 1. Anette Rischer (Schwarzwald - Németország), ... 3. Tamasóczkiné Kovács Erika (Kaposvári Textües-Kaposfil MK), ... 5. Pásztor Attila (Kaposvári Textües-Kaposfil MK). 10 ccm-es géposztály: 1. Horst Denneler (Schwarzwald - Németország), 2. Bogdánná Makó Éva (Kaposvári Textiles-Kaposfil MK). FENYŐ Dobribán háromszor a dobogón A szervezők, élükön Dobribán Géza kitartó munkájának eredményeképpen Zamárdi az idén már ötödik alakommal volt házigazdája a Nemzetközi Veterán Atlétikai Balaton Bajnokság és Emlékversenynek. Három ország - Lengyelország, Németország, Magyarország - százhúsz sportolója indult a megmérettetésen. Zamárdi Természetesen rajthoz állt a május elsején hetven- hatodik születésnapját ünneplő Dobribán Géza, aki az egyik legeredményesebb hazai veterán sportoló. Mint mondta, elsősorban a szervezésre koncentrált, az eredmények most másodlagosak voltak, ráadásul fájtak a vállai és a dereka is. - A mostani verseny csak egy állomás a felkészülésemben, a közeli Európa-bajnokságon és a ausztráliai veterán olimpián szeretnék elsősorban jól szerepelni - tette hozzá. Ennek ellenére távolugrásban és magasugrásban is első lett és egy második helyet is begyűjtött hármasugrásban. A zamár- diak közül - Dobribán Gézán kívül - remekül szerepelt még Kasza Kata is, aki háromezer méteres női síkfutásban szerezte meg az első helyet. A külföldiek közt pedig Günther Fándrich bizonyult a legeredményesebb versenyzőnek öt el- ’ ső helye mellett két-két második és harmadik helyezésével. A viadalon rajthoz állt a Erwin Kollmar, a Dobó Világszövetség elnöke is, igaz, neki „csak” egy második és egy harmadik helyezés jutott. Nemcsak az idősebbek álltak rajthoz a jó hangulatú versenyen, hanem a fiatalabbak is, igaz, Jó eredményeket értek el az idősebb atléták fotó: gáti körnél az utóbbiak eredményei nem számítottak a versenyben. Az alsó korhatár a nőknél harminc, a férfiaknál pedig harmincöt év volt. A legidősebb versenyző a kilencvenhárom esztendős szegedi Bökönyi.György volt, míg a legfiatalabb a tizenkét éves Ungi Gergely, aki Záhonyból érkezett. A célt tehát sikerült elérni, hogy minden érdeklődőt megmozgassanak és megkedveltessék az atlétikát a fiataiabbakkal is. keszthelyi zoltán a Farkas Edit Gazdasszonyképző Szakiskola és Kollégium (Keszthely, Fó' tér 10.) pótfelvételt hirdet. 8. osztályos tanulók jelentkezését várjuk 9. osztályba. A 4 éves képzés során házvezetőnő és szociális gondozó és ápoló szakképesítés megszerzésére van lehetőség. Jelentkezni lehet, telefonon vagy írásban. Címünk: Farkas Edit Gazdasszonyképző' Szakiskola és Kollégium, 8360 Keszthely, Fő tér 10. Tel./fax: 83/313-474 Jelentkezési határidő: 2002. május 15. (73293) | GYAKORLOTT húsfeldolgozó szakmunkásokat keresünk magas kereseti lehetőséggel németországi munkavégzésre. Jelentkezés: (06-1) 471 -9548/ Zatykó Judit, vagy 471 -95-43/ Szombathy Krisztina _____________________________________________(72810)^ OK T-AT Az alább induló tanfolyamokra várjuk a számítástechnikai érdeklődésűek jelentkezését: Számítástechnikai alapismeretek.....................................................................május Sz ámítógép-kezelő (alapfok)............................................................................május ECDL felkészítő tanfolyam...............................................................................május Számítástechnikai gyermektábor............................................június 17, 24. Sz ámítástechnikai szoftverüzemeltető (középfok)..............................szeptember Sz ámítógéprendszer-programozó (emelt szintű)..................................szeptember Számítástechnikai programozó (emelt szintű)......................................szeptember Gazdasági informatikus (emelt szintű)..................................................szeptember Ré szletfizetési lehetőség, munkanélkülieknek támogatás igényelhető! Érdeklődni, az 82/500-380-as telefonon ill. személyesen a SZÜV Székház, Kaposvár, Rákóczi tér 9-11. sz. alatti épületben (23l-es szoba, OKT-AT Bt.) Tanfolyamok az esti órákban is. A Somogy Megyei Területi Államháztartási Hivatal pályázatot hirdet ügykezelési osztályvezető munkakör betöltésére Pályázati feltételek:- középfokú iskolai végzettség (érettségi bizonyítvány),- számítógép-kezelői ismeretek,- legalább 3 éves közigazgatási gyakorlat. A pályázatnak tartalmaznia kell:- az eddigi szakmai tevékenységet bemutató önéletrajzot,- bizonyítványmásolatokat,- erkölcsi bizonyítvány. t A munkakör a pályázat elbírálása után azonnal betölthető. A munkakör betöltése és díjazása a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény szerint történik. A pályázat benyújtásának helye és határideje: Somogy Megyei Területi Államháztartási Hivatal Humánpolitikai munkatárs 7400 Kaposvár, Rákóczi tér 7-8. Telefon: (06-82) 501-107, 501-148 2002. május 15. :• J f73J Őrizze meg az élet szebb pillanatait! W A ballagás Is ilyen * .............. Ka posvár legnagyobb kamera kínálata a Hi-Fi Galériában, Ipylil ff ojjon el és nézze meg a SONY legújabb HI8 és Digital8 kameráit. Már 129.900 Ft-tól megtalálhatja kedvencét Dig.8 kamera most akciós, 179.900 Ft-os [ áron kapható! A régebbi típusokat a készlet erejéig óriási kedvezménnyel kínáljuk! 1 Kaposvár, Zárda u. 3. T.: 82/512-113 Tel ./fax: 82/422-456 Nyitva: H-P9-18; www.hifigaleria.matav.hu Szó 9-13. 4 JUBILEUMI AKCIÓ! © 15 éve Magyarországon! MITSUBISHI CARISMA 1,6 classic klíma, ABS, 4 légzsák, elektromos csomag, 3.654.000 Ft Ráadásként: könnyűfémfelni * gyári rádiósmagnó w SIÓ-MOTOR Kft. 4 7400 Kaposvár, Árpád u. 82/510-804 8600 Siófok, Szekszárdi u. 84/318-181 15 évesek: Mézga KotoToyota Kaposvári Egyetem Videoton FC- Dombóvári FC 0-4 19 évesek: Mézga Koto-Toyota Kaposvári Egyetem Videoton FC- Dombóvári FC 4-4 NB I „B” csoportos ifjúsági labdarúgó-bajnokság 17 évesek: Kaposvári Rákóczi FC-NABI- Lombard FC Tatabánya 1-1 19 évesek: Kaposvári Rákóczi FC-NABI- Lombard FC Tatabánya 4-0 ■ Megyei I. osztály Balaton-parti uralom A bajnokság állása: 1. Balatonkeresztúr 24 16 4 4 56-25 52 2. Zamárdi 23 16 3 4 61-25 51 3. Fonyód 24 15 2 6 43-26 47 4. Csurgói TC 24 14 3 7 47-35 45 5. Andocs Jeans-Tex SE 24 13 5 6 40-24 44 6. Kaposfő SE 24 11 6 7 46-33 39 7. Lengyeltóti Vill-Master 24 11 3 10 46-48 36 8. Somogyvári KSE 24 8 3 10 39-38 36 9. Buzsáki KSE 24 8 4 .12 41-48 28 10. Felsőmocsolád SE 23 7 6 10 40-43 27 H.Segesd SE 24 8 3 12 34-46 27 12. Lábodi Medosz SE 24 8 1 15 31-54 25 13. Tabi VSC 25 6 5 14 30-35 23 14. Öreglaki Medosz SE 24 6 5 13 35-54 23 15. Satelit FC 24 5 4 15 21-50 19 16. Balatonföldvár 24 4 5 15 26-54 17 A megyei 1. osztályú labdarúgóbajnokságban a 22. fordulóból elmaradt Zamárdi-Kaposfő találkozót május 8-án, szerdán 17 órakor, a 21. fordulóból elmaradt Segesd-Felsőmocsolád mérkőzést pedig május 29-én, szerdán 17.30 órakor pótolják majd. _____________________■ cp A MFOUA Az OTP TRAVEL ajánlatai; PÁRIZS május 8-12 99.Q00.-Ft/fő-től repülőgéppel, szállodában, reggelivel PÁRIZS íiáius »20, 69.000.-Ft/fő-től repülőgéppel, szállodában, reggelivel BRÜSSZEL május 18-21. 161.500.-R/fő-től repülőgéppel.*** szállodában, reggelivel TÖRŐK RIVIÉRA sWuéj 126.000.-Ft'tö-töl repülőgéppel. *** szálloda, [élpanzióval infovonal: (82)415-999 ■SSI Ballagásra vásároljon 30% engedménnyel üzletünk teljes választékából május 9-én, csütörtökön. Közületeknek, vendéglátósoknak ajánljuk:- hiteles poharak, kelyhek,- éttermi tányérok,- rozsdamentes nagykonyhai edények - evőeszközök. rn Amfora C+C Kft Kaposvár, Pécsi u. 16. VMt OliA Tel.. 82/310-514 (73273)