Somogyi Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-02 / 101. szám

2002. Május 2„ Csütörtök N Y U G D ÍJ A S O K 9. OLDAL Tisztújítás a nyugdíj asszövétségben Évről évre nő a nyugdíjasszervezetek támogatása * fotó; láng Róbert Száztizenhat klub és egyesület tartozik a Nyugdíjasok Szervezetei Somogy Megyei Szövetségéhez. Múlt hét csütörtöki kül­döttgyűlésükön az elmúlt három év mun­káját elemezték és új vezetőséget válasz­tottak: tiszteletbeli elnök Kovács Lajos, ügyvezető elnök dr. Klujber László lett. Az elnökség nevében Kovács Lajos a kistérsé­gi egyesülések megalakulását tartotta fontos­nak megemlíteni az írásos beszámolóhoz fű­zött szóbeli kiegészítőjében. A csurgói jó pél­da nyomán jelenleg tizenegy szervezet hoz­za közelebb egymáshoz a környező telepü­lések nyugdíjasait, gyorsítja az információk cseréjét, erősíti a barátságot. Szorosabbá vált a három dél-dunántúli megye kapcsola­ta is, a szűk körű fnegbeszélések helyett ta­valy tavasszal Gunarason már Somogy, Tol­na és Baranya nyugdíjasainak ezrei ismer­kedhettek egymással, az idei rendezvényre szombaton kerül sor. Jelentős eredmény, hogy a megyei önkormányzati hivatal írá­sos megállapodást kötött a nyugdíjasszö­vetséggel, ebben rögzítik az idei pénzügyi támogatás összegét, az aláíró felek kölcsö­nös kötelezettségeit. Kővári Jenő, a felügye­lőbizottság elnöke pontos, szakszerű köny­velésről tett jelentést. A hozzászólások megerősítették az elnök­ség beszámolójában foglaltakat. Dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke a kezdetek­re emlékezett, amikor 1991 őszén ugyanitt ti­zenhat tagszervezettel megalakult a szövet­A szövetség új elnöksége ség. A nyugdíjasokkal va­ló gyakori találkozói során mindenhol színvonalas közösségi életet tapasztal, így természetes, hogy a tá­mogatás összege is évről évre nő. Két éve három és fél, idén már kilencmillió jut a szövetséghez tartozó klubok, egyesületek mun­kájának segítésére. Az or­szágban elsőként megala­kított Somogy Megyei Idősügyi Tanácsot is az idősek közérzetét, életmi­nőségét javító lehetőségek feltárásának szándékával szorgalmazták. Dr. Csák- abonyi Balázs parlamenti képviselő (MSZP), a Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnökhelyettese leszögezte: el­ismerésre méltó munkát végzett a somogyi szövetség, számos kezdeményezésük, így a kistérségi egyesülések létrehozása követendő példa más megyék számára is. A nagyatádi dr. Borcsek Istvánná Kovács Lajos fáradhatatlan munkabírását méltatta és örömmel számolt be arról, hogy saját klubhelyiséget kaptak a város nyugdíjasai. Antal István fonyódi el­nök javasolta, hogy a szövetség évente kitün­tetéssel jutalmazza azt a polgármestert, aki a legtöbb segítséget nyújtja faluja, városa idő­seinek. Antalicz Istvánná, a marcali Szivár­vány elnöke azt emelte ki, hogy a nyugdíjasszervezetek vezetői ingyen végzik közösségössze­tartó munkájukat. Rákóczi Lászlóné Felsőmocsoládról ar­ra kérte a jelen levő országgyű­lési képviselőt, indítványozza és szorgalmazza a méltányos- sági nyugdíjemelés megyében történő elbírálásának visszaál­lítását. Borsos Józsefe surgói el­nök, a kistérségi egyesülés kez­deményezője, a megyei közgyűlés elnöké­nek mondott köszönetét az indulástól máig tartó segítségért. Bodakos Ferencné andocsi elnök asszony jövőre tízéves klubjuk színes életéről számolt be. Juhász János tanácsnok, a megyei Idősügyi Tanács elnöke a nyugdíja­sok településszépítő munkáját dicsérte, mint mondta, ők tettek legtöbbet a Virágos Somo- gyért. Stikel János, a megyei önkormányzati hivatal referense a nyugdíjas vezetők áldo­zatvállalását méltatta, önzetlenül, ingyen fá­radoznak azért, hogy boldogabbá tegyék idős társaik életét. Kovács Lajos összefogla­lójában megköszönte azt a sok szeretetet, amit a különböző találkozókon tapasztalha­tott, az adott erőt és biztatást a feladatok ellátá­sához. Megbízatásuk lejárván, bejelentette az elnökség lemondását. Halmos László, a jelölőbizottság vezetője ismertette ezután a szövetség elnökségének tagjaira adott javaslatokat. A bizottság tagjai a kistérségi tanácskozásokon kérték a tag- szervezetek ajánlását, így alakult ki a szava­zólapra kerülők névsora. A jelölteket a köz- gyúlés egyhangúlag megszavazta. _______■ Tisz teletbeli elnök: Kovács Lajos. Ügyvezető elnök: dr. Klujber László. Elnökhelyettesek: Horváth Károlyné és Pásztor István. Az elnökség tagjai: Antal István, Antalicz Istvánné, Árgyilán Ferenc, Bánffy Lőrincné, Borsos Jó­zsef, Fülep István, Héjjas Károly, Horváth Gábomé, Ke­lemen Jánosné, Kiss Lajos, Léber Gyuláné, Szabó Tibomé és Székely Sándor. A felügyelöbizottság elnöke: Kővári Jenő, tagjai: Antalfi Miklós és Tóth lllésné. Félmilliós pályázat eszközbeszerzésre Bemelegítő mozgással kezdődött a Somogy Megyei Idősügyi Tanács keddi ülése, Atol Sándomé gyógy­tornász tartott módszertani bemu­tatót. A rendkívül zsúfolt napirend elején Juhász János elnök foglalta össze a tanács tavalyi tevékenysé­gét. A testület tagjai megismerték az idősek bentlakásos otthonaiban folyó gondozói munkát, vidéki ülé­seiken a települések szociális ellátó hálózatát. Szakértői előadások kö­vetkeztek ezután időseket érintő fontos kérdésekről, ezekre a későb­biekben részletesen visszatérünk. Az idős ügyfél és a hatóság kü­lönleges figyelmet kívánó kapcso­latát dr. Sitkéry Judit, a közigaz­gatási hivatal főosztályvezetője elemezte. Az ÁNTSZ tiszti főor­vosa Az Egészséges Nemzetért népegészségügyi program főbb elemeit ismertette, tanácsokat adott a manipulált élelmiszerek felismeréséhez, majd az idősek gyógyszerfogyasztásával kapcso­latos kérdésekről beszélt. Gallai Brigitta diabetikus táplálkozási javaslatokat adott. Dömölki Lívia élelmiszer-szakértő az adalék­anyagok, tartósítók, színezékek hatásáról szólt, a fogyasztóvéde­lem lehetőségeit tárta fel. Buzsáki Tünde a Menta Lelkiegészség-vé- dő Egyesületet mutatta be. Dr. Cser Ágnes, az EDDSZ elnöke az időseknek járó szociális ellátási kötelezettségről tartott előadást. Kovács Lajos, a megyei nyugdíjas­szövetség tiszteletbeli elnöke a szervezet életét ismertette. Bemu­tatkozott a testület ülésén Jankovics György, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének nemrég megválasztott elnöke is. Az Idősügyi Tanács félmillió forint összegű pályázat kiírására kapott lehetőséget. Határozatuk szerint a nyugdíjasszövetség kis­térségi egyesüléseinek klubjai esz­közbeszerzési céllal (vérnyomás­mérő, bútorzat, esetleg varrógép) pályázhatnak a pénzre. Megkezdik a fonyódligeti idősek fesztiváljának szervezését, a vetélkedőkkel, hasz­nos szabadidőprogramokkal tűz­delt eseményt szeptember 28-án szeretnék megtartani. Az Idősügyi Tanács következő ülését Csurgón szándékozik megtartani. _______■ El ment az építőmester Elsárgult iratok a fiók mélyén, egy félelmetes korszak dokumentumai: „Az önéletrajzban leírt adatok a valóságnak megfelelnek, ezeket tanú- vallomásokkal leellenőriztem... Szakmai téren kiváló szakember. Mű­szaki vonalon teljesen tájékozott, ezenfelül jó szervező és irányító, amelyet bizonyít az a tény, hogy vállalatunknál mindig a legnagyobb súlyponti munkákon mint főmunkavezető van megbízva... Áldozat- készsége a békekölcsönjegyzésben is megmutatkozott, mivel 1800 fo­rintot jegyzett... Politikailag közepesen képzett, de elmondása szerint olvassa a Sz. U. Kommunista Pártjának történetét. A Szovjetunióhoz való viszonya nem kifogásolható, az általa irányított munkán igyek­szik az élenjáró szovjet és sztahanovi módszereket alkalmaztatni... A lustálkodókkal szembeni fellépése túl kemény Volt, erről a hibájáról azonban igyekszik leszokni... Pártmunkát kevésbé végez, politikai megbízhatósága gazdasági munkájában tűnik ki...” Lukács János 1952-es káderlapjából valók a fenti idézetek, aki 1927- ben kapott kőműves mesterlevelet a kaposvári ipartestülettől. Az 1949- ben létrehozott Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat alapító tagja volt. Főmunkavezetőként ipari és katonai építkezések munkáit irányí­totta, olyan embertelen világban, amikor egy repedt betonelem, vagy törött lapátnyél szabotázsnak minősült és éveket töltött börtönben, aki nem vigyázott. Többek között a Pamutfonó, a Petőfi téri SZTK, a taszári repülőtér, a Füredi I-es laktanya, a malom, a-cukorgyár, a vas­útállomás építkezéseinek volt a vezetője. Főbenjáró felelősséggel járó munkája mellett állandó tanulással tartott lépést az építőipar módsze­reinek, anyagainak gyors ütemű változásával. Szigorú igényességét, gondosságát legendák övezték, emberi tisztességével szakmán kívül is közmegbecsülést szerzett magának, családjának. Tapasztalatait nyug­díjazása után sem nélkülözhette a nagyvállalat, tizenöt évig dolgozott még az építkezések műszaki előkészítésén. Kaposvár becsületben megöregedett építőmestere a napokban, 95 éves korában eltávozott közülünk. Orvos és mérnök fia, három unoká­ja, dédunokája, a széles rokonság mellett tisztelőinek százai kísérték utolsó útjára. Gazdag életének mementói, az épületek őrzik tovább emlékét. ■ Disznótor a művésztelepen Csábító illatok vonzották a bográcsok köré a vendégeket fotó: kovács tibor Nagyatád Házias ízekkel és különle­ges finomságokkal vendé­gelték meg barátaikat a Nagyatádi Őszi Napfény Nyugdíjas Egyesület tag­jai. Szombaton a görgetegi Közéleti és Nyugdíjas Klubbal, valamint a bólyi nyugdíjasokkal együtt csaknem százan vettek részt a szoborparkban tar­tott vidám baráti találko­zón, amelyet a tavaszi fesztivál programjaihoz csatlakozva szervezett meg az Óh László vezette lelkes egyesület. A vendégek az atádiak tavalyi látogatását viszo­nozták. A szakadó eső ellenére ragyogó kedvet varázsoltak a mű­vésztelepen felállított könnyű sát­rakba a hatalmas kondérokból és bográcsokból asztalra került disz­nótoros étkek. A főzés közben hatan-nyolcan is kóstolgatták, fű­szerezték a somogyi vegyes hur­kát, a csábító illatú toros káposz tát, a hagyományos pörköltet, vé­gül mindez a vendégsereg teljes megelégedésére és hangos dicsé­rete közben az asztalokról el is fo­gyott a házi süteményekkel és bo­rokkal egyetemben. A virágos hangulatot jelezte, hogy a hűvös idő ellenére sem maradt el a ze­nével kísért közös nótázás. b. m. Dísztőr az idős detektívnek Dr. Kiss Elemér, Baráth Sándor a dísztőrrel és dr. Perák József Hírek KIRÁNDULÁS. A Vasas Szak szervezet Nyugdíjas Egyesülete május végén Kaszópusztára megy kirándulni. Jelentkezni kedd dél­előttönként az MSZOSZ Cseri úti irodájában lehet. UNOKÁK. A felsőmocsoládi nyugdíjasok unokáik nappali otthonát, az óvodát szépítik, csi­nosítják. Nemrég térítőkét varr­tak az alacsony asztalokra. A tö­rődést a kicsik holnap anyák na­pi köszöntővel hálálják meg. ARBORÉTUMBAN. A Balaton leilei Őszi Rózsa Nyugdíjas Klub tagjai nemrég a jeli arborétumba látogattak. Negyvenötén nézték meg a természeti látványosságot. EGY SZÁZALÉK. A Balaton- földvári Nyugdíjas Egyesület számlájára 36 ezer 793 forint érke­zett a személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlásából. Az egyesület saját pénztárából 60 ezerre kerekítette ki ezt az össze­get és rászoruló kisnyugdíjas tagjai között vásárlási utalvány formájá­ban osztotta ki, amelyet a nyugdí­jasok boltjában lehet elkölteni. ANYÁK NAPJA. A Nyugdíjasok Kaposvári Egyesülete hétfőn ren­dezi meg anyák napi ünnepségét. A köszöntő délután 2 órakor kez­dődik a Szent Imre utcai pártok házában. OLDALSZERKESCTÖ: KATONA CSONGOR Dr. Kustra József ezredes, megyei rendőrfőkapitány dísztőrrel tisz­telte meg születésnapján Somogy talán legidősebb rendőrét, Baráth Sándor nyugállományú száza­dost. Az ajándékot dr. Perák József alezredes, a megyei főkapitányság személyügyi szolgálatvezetője és dr. Kiss Elemér barcsi rendőrkapi­tány kedden adta át a 91 éves de­tektívnek. Bensőséges hangulatú beszél­getés kezdődött a ladi családi ház­ban, ahol feleségével (nemrég volt á 62. házassági évfordulójuk) és leánya családjával él az ünnepelt. Az egykor daliás termetű,'közel kétméteres férfi botra támaszko­dik ugyan, de lenyűgöző memóri­ával, irigyelni való szellemi frisses­séggel, választékos szavakkal ele­venítette fel mozgalmas életének fontosabb eseményeit, és mint a jó nyomozó, állításait azonnal írásos bizonyítékokkal támasztotta alá. A hétgyermekes család fia a nagy gazdasági világválság idején kato­nának állt, tiszthelyettesi iskolát végzett, onnan lépett a rendőrség kötelékébe 1935. augusztus else­jén. Nyomozóiskolai és más kép­zések után Kaposváron magyar ki­rályi detektívként teljesített szol­gálatot, és szinte egymaga a testü­letből, a helyén maradt akkor is, amikor a szovjet csapatok 1944. december 2-án elfoglalták a vá­rost. Kaposvári György polgármes­ter a rendőrség újjászervezésére kérte fel, a bűnügyek felderítését, fosztogatók, rablóbandák elfogá­sát irányította. Később Barcs kör­nyékén az elhagyott szovjet bun­kerekben fészkelő szerb csempé­szeket füstölte ki. Szolgált még Szigetváron, aztán meggyűlt a ba­ja a politikával. A kék cédulás vá­lasztási csalásokat kifogásolta, aminek népbírósági tárgyalás lett a vége. Fölmentették ugyan, a rendőrség állományából azonban elbocsátották, mert nem kívánt a Magyar Dolgozók Pártjába belép­ni. Mikor ide ért élete fonalának gombolyításában, elmesélte, 1945 előtt a rendőrök és a csendőrök nem szavaztak, ezzel jelezték, hogy a haza rendjének védelmére esküdtek, nem kormányokra. Ci- vü életét a somogyi erdőgazdaság­nál töltötte különböző beosztá­sokban. Nyugdíjazása után még nyolc évig az irattárat kezelte pre­cíz pontossággal. A rendszervál­táskor rehabilitálta a rendőrség, visszakapta századosi rangját. Baráth Sándor most családja szeretetében éli napjait. Rengete­get olvas és szemüveg nélkül, vég­zi a ház körül adódó munkákat. Tavaly ősszel öt köbméter fát fűré­szelt, aprított össze, akadt benne egynéhány görcsös tuskó is. Úgy állt az a farakás, mint tele skatu- lyában a gyufaszálak. _________■ Te rmékeinkkel lm itthon vag yoni Területi képviselőnk: Dr. Jasinka János Tel.: 30/9594-722

Next

/
Oldalképek
Tartalom