Somogyi Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-05 / Vasárnap Reggel, 18. szám
2 KORKÉP 2002. MÁJUS 5. Koalíciós kormány a vártán Kovács Kunczs Lamperth Kiss Wsdgissss László Juhász Csehák László tábor Mónika Elemér Péter Csaba Ferenc Judit külügyminiszter gazdasági vagy belügyminiszter a kancellária miniszterelnök pénzügyminiszter honvédelmi egészségügyi közlekedési minisztere miniszter és szociális miniszter miniszter Németh Bárándy Kiss tlatz Szabó Mandur Magyar Hitler Imre Péter Péter Ferenc Imre László Bálint István földművelésügyi igazságügy- munkaügyi ktáturális környezetvédelmi informatikai vagy informatikai vagy oktatási miniszter miniszter miniszter miniszter miniszter ifjúsági miniszter oktatási miniszter miniszter Előre hozta a kormányalakítást Medgyessy Péter, a szocialisták miniszterelnökjelöltje. A szocialistaszabaddemokrata kabinet három hónapon belül emeli a nyugdíjakat, az egyetemi ösztöndíjakat, a családi pótlékot, a tanárok és orvosok fizetését, a diplomások minimálbérét. Az új kormányban 16 miniszter lesz. ■ Az Orbán-kormány által alkalmazott felperzselt föld taktikája arra kényszerítette a kormányalakításról tárgyaló szocialista és szabad- demokrata politikusokat, hogy előbbre hozzák a kabinet megalakítását. Felszólították a kormányt, haladéktalanul hagyjon fel az állami tulajdonú földek narancsbáróknak történő kiárusításával.- 360 ezer hektár földet akar hivatali idejének utolsó napjaiban átjátszani a Fidesz a klientúrájának, miközben arról beszélnek, hogy a vidéki családi gazdálkodókat juttatják földhöz. A földek átpasszolása miatt 60-80 ezer ember munkahelye kerülhet veszélybe, s tönkreteszik a magyar exportárualapot. Az új tulajdonosok szabadon emelhetik a földbérleti díjat, ami az élelmiszerek drágulásához vezethet - állítja Medgyessy. A szocialistáknak nemcsak a földbombát, hanem a gyógyszeraknát is hatástalanítaniuk kell. Az egészségügyi kormányzat napokon belül megköti a gyógyszergyártókkal az áremelésekről szóló megállapodást. Ezzel egy időben több gyógyszer ártámogatása csökken. Miközben a medicinák ára hivatalosan alig öt százalékkal nő majd, sok beteg azt tapasztalja, hogy tablettája a korábbi háromszorosába kerül. Csehák Judit, a leendő egészség- ügyi miniszter úgy véli, a jelenlegi kormány az új kabinetre akarja áthárítani a lakosság ebből fakadó elégedetlenségét. Arra kéri a gyártókat, hogy ne írjanak alá semmilyen megállapodást. Az új miniszter „orientációs” megbeszélésén akar négy évre szóló megállapodási javaslatot tenni. Csehák hivatalba lépését követően újításként vezetné be a gyógyszercsekket, amit a szociálisan rászorulók kapnának. Ezt szabadon válthatnák be a patikákban arra a medicinára, amire leginkább szükségük van. A mielőbbi kormányalakítás érdekében a szocialisták első száznapos programjukba befogadták az SZDSZ diplomás minimálbérre vonatkozó elképzeléseit. E szerint a jövőben egyetemi vagy főiskolai végzettséggel senki sem kereshet kevesebbet bruttó 97 ezer forintnál. Medgyessy ígéri, az egyetemisták és főiskolások szeptembertől harminc százalékkal emelt ösztöndíjat kapnak. A pedagógusok bére is ekkor emelkedik ötven százalékkal. Az orvosok, ápolónők és más közalkalmazottak október elsejétől kapnak ugyanekkora emelést. A nyugdíjasoknak szeptemberben a rendes nyugdíjon felül átlagosan 19 000 forint kiegészítő nyugdíjat visz ki a postás. A családosok augusztusban kéthavi családi pótlékot kapnak, s ez ezentúl minden évben így lesz. A jövő héten eldől, hogy az egyes miniszteri székekbe a koalíciós alkuk eredményeként végül kik ülnek le. Továbbra is kétséges az egyik gazdasági tárca sorsa. Az infrastrukturális beruházások felügyeletével megerősített közlekedési tárca élére Kuncze Gábor esélyes, ám elképzelhető, hogy a politikus inkább a frakciót fogja irányítani. Bizonytalan az informatikai tárca sorsa. Ezt a széket Mandur Lászlónak szánták a szocialisták, ám az SZDSZ is igényt tart rá Magyar Bálint számára. így sokak szerint Mandur végül az ifjúsági és sportminisztériumot felügyeli, bár annak vezetésére információnk szerint Baráth Etele is szóba került. A „régi” szocialista miniszterek közül Kovácson kívül Medgyessy csak Kiss Pétert hívja maga mellé. A politikus ismét a munkaügyi területet felügyeli. Első dolga a munka törvénykönyvének módosítása lesz annak érdekében, hogy az alkalmazottak visz- szakapják a néhány hónapja elvett vasárnapi pihenőnapokat. Cs. R. HÍREK Ma elnököt választanak a franciák j M PÁRIZS: Ma Franciaország 41 millió szavazásra jogosult állampolgárát az ötödik köztársaság történeté- j nek legkülönösebb elnökválasztására várják: a kon- | zervatív tábor baloldalról is egyöntetű támogatást él- j vező jelöltje, Jacques Chirac és szélsőjobboldali kihí- j vója, Jean-Marie Le Pen között kell dönteniük. A § Nemzeti Front elnökének bejutása az elnökválasztási finisbe olyan mozgósítást idézett elő a közvéle- I ményben, hogy a párharc kimenetele szinte biztos. A 1 választáson Chirac valószínűleg rekorderedménnyel kerül vissza az Élysée-palota elnöki székébe, míg Le | Pennek mindössze a voksok 18-36 százaléka juthat. I I Bin Laden Afganisztánban van? > ■ ISZLÁMÁBÁD: A pakisztáni elnök szerint Oszama j bin Laden terroristavezér, az al-Kaida hálózat irányítója még mindig Afganisztánban van, bár lehet, hogy | már nem él. Pervez Musarraf tábornok szerint lehetetlen, hogy az al-Kaida emberei elegendő számban szivárogjanak be Pakisztánba ahhoz, hogy ellenőrző- f sük alá vonják az Afganisztánnal határos vidék egy részét, és arra használják, hogy támadásokat intéz- | zenek a terrorellenes nemzetközi erők ellen. Lengyelországban is van marhakor ■ VARSÓ: Először igazolódott be Lengyelországban a szivacsos agysorvadás kór (BSE) jelenléte a marha- | állományban: egy krakkói laboratóriumban megálla- § pított, majd egy második teszttel is igazolt megbete- | gedésről van szó. Az állat, amelynek velőállományából a BSE-kórt kimutatták, kilencéves volt, a gazda- I ságot, ahol tartották, nem nevezték meg. Egyelőre j nem sikerült megállapítani az állat származását. A | beteg szarvasmarha húsát nem engedték kereskedel- mi forgalomba kerülni, sőt a feldolgozó vágóhídról származó összes húst bevonták. Amerikában kiadják a pedofil papot ■ SAN DIEGO: Kiadják Massa- chusetts államnak az amerikai katolikus egyházat sújtó pedofíliabotrány kulcsfiguráját. A most 71 éves Paul Shanley atya lemondott ar| ról a jogáról, hogy az őt elfo| gó Kalifornia állam hatóságai előtt feleljen a vádakra. Az 1960-ban felszentelt papot egy fiúgyermek többszöri megerőszakolásával vádolják, de több tucatra tehető azoknak a gyermekek- f nek a száma, akiket a Boston környéki plébániákon f leszolgált három évtized alatt rontott meg. ■ Ez a nyolcéves palesztin kisfiú a bátyját siratja, akit a Hán- Júnisz menekülttáborban lőttek le izraeli katonák. Betlehemben a Születés Templománál szintén lelőttek egy palesztint. Eközben lemondott a Születés Temploma körüli válság megoldásáról tárgyaló palesztin küldöttség. A szentély közelében izraeli katonák robbanóanyagot gyártó műhelyt fedeztek fel. Ennek ellenére a hadsereg engedélyezte, hogy megtartsák a hagyományos ortodox húsvéti tűzszentelési menetet három pap részvételével a jeruzsálemi Szent Sír Bazilikától a betlehemi Születés Templomáig. Az izraeli rádió értesülése szerint június elején Törökországban tartják azt a konferenciát, ahol megkísérelnek előrelépni a konfliktus rendezésében. Megszűnik Félmillió kisvállalkozó „megválthatja” magát a féltucatnyi különféle adó befizetése alól, ha áttér egy új egységes adóra, az EVA-ra. Januártól nem kell számlát gyűj- teniük, félniük az adórevizoroktól. Mi több, megszűnik az adókommandó is. ■ Számítások szerint több mint félmillió egyéni vállalkozó illetve kisvállalkozás adóterheit csökkenti a jövő évtől az Egységes Vállalkozói Adó (ÉVA) bevezetése.- Az ÉVA lehetővé tenné, hogy minden, tízmillió forintnál kisebb éves forgalmú vállalkozás átalányadó formájában fizesse ki közterheinek döntő részét. A bruttó, tehát áfás árbevételt terhelő 15 százalékos adó kiváltaná a társasági adót (18 százalék), az áfát, a cégautó adóját, valamint az osztalékadót (20 százalék) is - nyilatkozta lapunknak Burány Sándor, akit szakmai körökben a pénzügyi tárca politikai államtitkári posztja várományosának tartanak. Az új adóról szóló törvényjavaslatot László Csaba pénzügyminiszter-jelölt ösz- szel nyújtja be az Ország- gyűlésnek. A vállalkozóknak az átalányadón felül csak a bér-, adó- és járulékköltségeivel kellene számolniuk. Ez az összeg a minimálbér után havi 26 ezer forint. Az EVA-ra becslések szerint annak a vállalkozónak lesz érdemes áttérnie, akinek száz forint bevételből a „számlás” költségek levonása után több mint hatvanhatvanöt forint marad. Az új adó a szellemi foglalkozású- aknak, a különféle lakossági szolgáltatást nyújtó kisvállalkozásoknak lehet előnyös. Kiszorulhatnak belőle a kis üzleteteket üzemeltető kereskedők, részben a magas forgalom és kis nyereségIsztambuli túszejtés áldozatok nélkül ■ ISZTAMBUL: Egy fegyveres férfi tegnap délelőtt túszul ejtett tíz görög és orosz turistát Isztambul % egyik ötcsillagos szállodájában. A férfi a Marma- ( ra Hotelbe hatolt be, miután több lövést leadott. j Akciója során senki nem sérült meg. A török ál- | lampolgárságú, de csecsen származású Mustafa 1 Yildirim az orosz hadsereg csecsenföldi akciói el- | len, illetve Izrael palesztinokat sújtó támadásai miatt kívánt ily módon tiltakozni. Amikor kom- j mandósok hatoltak be a szállodába, a túszejtő férfi önként megadta magát. Torgyán nélkül ■ Az FKGP nagygyűlése és nagyválasztmánya Réti Miklóst választotta tegnap a párt új elnökévé. Torgyán Józsefet megfosztották posztjától, felfüggesztették párttagságát, fegyelmi eljárást kezdeményeztek ellene és hatályon kívül helyezték minden határozatát, amely a választások első fordulója után született. Az MDF készül ■ Magam javasoltam a képviselőcsoportnak - figyelembe véve az előttünk álló felelős ellenzéki munkát -, hogy az MDF elnökeként az Országgyűlés alelnöki posztjára jelöljenek - jelentette ki tegnap Dávid Ibolya. A politikus hozzátette: az MDF készül arra az „ellenzéki szerepre, amelyben az ellenzék is visel felelősséget”. Más elosztás ■ Elsősorban nem az egyének, hanem az intézmények támogatásával lehet hozzájárulni a határon túli magyarság életfeltételeinek javulásához - jelentette ki Szent- Iványi István SZDSZ-es politikus, amikor tegnap megbeszélést folytatott Kasza Józseffel, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével. Végleges a választási eredmény ■ Az Országos Választási Bizottság (OVB) tegnapi ülésén egyhangúlag elfogadta a 2002-es országgyűlési képviselő- választások eredményéről szóló közleményt. Eszerint a Fidesz-MDF 188, az MSZP 178, az SZDSZ 19, míg az MSZP-SZDSZ összesen 1 mandátumot szerzett. Ennek kapcsán Deutsch Tamás, a Fidesz alelnöke kijelentette: a Legfelsőbb Bíróság döntéseit kommentár nélkül veszik tudomásul, s azt tanácsolja, hogy mások is ezt tegyék. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke kijelentette: reméli, a végeredményt a kormány is tudomásul veszi, és már nem hoz az állami vagyont elkótyavetyélő intézkedéseket. Kovács László szocialista pártelnök szerint kudarcot vallottak a Fidesz és a MIÉP próbálkozásai, hogy vereségüket győzelemmé változtassák. Ugyanakkor felszólította Orbán Viktort és a Fidesz vezetőit, hogy ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek több tízmilli- árd forintos kiadást jelentenek a következő kormány számára. Az MDF tudomásul veszi a közzétett választási eredményeket, s meghatározónak tekinti az OVB állásfoglalását, döntéseit - közölte Dávid Ibolya pártelnök. Meghívás a határon túliaknak ■ Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje mielőbb szeretné informális eszmecserére Budapestre hívni a határon túli magyar pártok és civil szerveződések képviselőit. Azt is kívánatosnak tartaná, ha a visegrádi országok és a Benelux-államok kormányfőinek május 24-25-én esedékes szlovákiai találkozóján, Trencsénben „megteremtődne a lehetőség arra, hogy már az új magyar kormány ismertethesse elképzeléseit” - írta tegnapi számában a pozsonyi Új Szó. Konferencia a termőföldről ■ Ma Magyarországon közvetlenül vagy közvetett módon 2,5-3 millió ember kötődik az agrárgazdasághoz - hangoztatta Varga Mihály pénzügyminiszter tegnap Budapesten a Fidesz által a földtulajdonlásról rendezett tanácskozáson. A pénzügyminiszter rámutatott: az állami földek versenytárgyalásos értékesítésére vonatkozó kormánydöntéssel az volt a céljuk, hogy a föld a helyben lakókhoz jusson. a számlavadászat kulcs miatt. Számukra a tízmilliós összeghatárt meghaladó bevételi maximumot állapítanak majd meg. Az ÉVA másik előnye, hogy a vállalkozónak nem kell számlát gyűjtenie, könyvelőt fizetnie. Csak a bevételeit kell bevezetnie a könyvbe, az adóhatóság pedig legfeljebb azt ellenőrizheti, megtette-e ezt, s befizette-e az egységes adót.- A Magyar Szocialista Párt programjában szerepel az APEH-nál működő adókommandó felszámolása is. Mindez nem jelenti azt, hogy az adócsalók a jövőben megmenekülnek a bűnüldöző szervektől. De úgy véljük ezt a feladatot nem az adóhatóságnak, hanem a rendőrségnek kell ellátnia - közölte a szocialista politikus. Bizonytalan még a helyi iparűzési adó sorsa. Ha nincsenek költségszámlák, a vállalkozó nem csökkentheti velük nettó árbevételét és a teljes összeg után kelle fizetnie az önkormányzatoknak a maximum kétszázalékos adót, vagy továbbra is gyűjteni kellene a számlákat. Emiatt elképzelhető, hogy az EVA-t választók bruttó (áfás) árbevételük után fizetik majd ezt az adót, de alacsonyabb kulccsal, mint a tőkeerősebb vállalkozások.