Somogyi Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-24 / 119. szám

2002. Május 24., Péntek KÉK TÜKÖR 9. OLDAL Megzsinegelték a kamaszlányt Eger A másfél hónapja eltűnt 14 éves Bánfi Esztert megölték - jelentette be tegnap a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője Egerben. Dr. Tuza László főkapitány elmondta, az általános iskolás lány az eltűnésének bejelentésekor már halott volt.- Április 14-én hajnalban jelezték a szülők az Egri Rendőrkapitány­ságon, hogy a kislány nem érke­zett haza - mondta az ügy részle­teiről beszámoló dr. Orosz Gyula bűnügyi igazgató. - Később kide­rült az is, hogy Eszter otthonról magával vitt több mint egymillió forintot, így felvetődött annak a veszélye, hogy a pénz miatt bűn- cselekmény áldozata lehet. Az ál­lamigazgatási eljárás keretében egyre több embert kérdeztek ki, s egy név - a 21 éves poroszlói T. Attiláé, aki korábban barátja volt a kislánynak - mind gyakrabban vetődött fel. Meghallgatásai so­rán a felnémeti fűrésztelepen se- gédrtiunkásként dolgozó férfi mindig újabb variációkkal állt elő, s egy idő után ellentmondá­sokba keveredett önmagával. Végül szerdán délután kijelen­tette: „Amennyiben ügyvéd kerül az irodába, akkor még a mai na­pon meglesz Eszter.” így is tör­tént, és T. Attila mindenre kiter­jedő, részletes vallomást tett, azt is elmondta, hol találhatják meg a kislány holttestét. A jelenleg őrizetben lévő gya­núsított elmondása szerint ápri­lis 13-án a lány megkereste őt a fűrésztelepen, ahol T.-nek szol­gálati lakrésze volt. Eszter el­mondta, hogy elszökött otthon­ról és pénzt is vitt magával, de azt időközben egy Béci nevű fiú elvette tőle. A gyanúsított meg akarta tudni, ki az a Béci. Ezen összeszólalkoztak. T. Attila foj­togatni kezdte a lányt, aki elájult. A fiatalember keresett egy ma­dzagot, azzal megzsinegelte az eszméletlen lányt, majd egy nej­lonzsákba rakta, s begyömöszöl­te egy használaton kívüli brikett­tárolóban lévő fémszekrénybe. (A megzsinegelés során a tettes úgy kötözi össze áldozata lábát és nyakát, hogy az saját magát fojtja meg.) A nyomozók kiderítették, hogy a pénz a gyanúsítotthoz ke­rült. Ebből T. egy kombi sze­mélyautót vett kétszázezer forin­tért - azért, hogy a holttestet rej­tő szekrényt elszállítsa, illetve műszaki, ruházati cikkekre köl­tött maradék hatszázkilencven- háromezer forint és a lány mobil- telefonja előkerült. ________isikéi GS á«(M§8 Technológia váltás miatt! Parketták valódi fából 20-50% árkedvezmény!!! DRÁVA FAIPARI KFT. 7570 Barcs, Nagyhíd u. 78. Tel.; 82/463-179, 463-180 Fax: 82/461-501 ÁLLÓ KAMIONBA ROHANT. A leállósávban várakozó kamionba rohant egy másik kamionos tegnap hajnalban az M5-ös autópályán. Kecskemét felől Budapestre tartott a cseh Volvo kamion az M5-ös autó­pályán. A sofőr megállt a leállósávban, hogy a térkép segítségével megkeresse a helyes utat Lajosmizse felé. Ám ekkor egy magyar teherautó belerohant az álló kocsiba. Az adatok szerint a vétkes sofőr elaludt vezetés közben. A magyar teherautó vezetőfülkéje teljesen kiégett. A tűz átterjedt az álló kamionra is, de senki sem sérült meg. A cseh teherautó rakományának jelentős része megsérült és szétszóródott. Az autópályáról a forgalmat több órán keresztül el kellett terelni._________________fotó, bosnyák janos Hé t év után vallott a gyilkos A patakba dobták a levágott fejet Beismerő vallomásokkal zárult az a horrorisztikus gyilkossági ügy, amelyben hét éve kereste a rendőrség a tetteseket. A férfit a nevelt fia ölte meg, élettársa pedig levágta a halott fejét. Szekszárd Csigaszedők találták meg az alig letakart, összeégett, fej nélküli holttestet 1995. március 13-án, közel Tolna és Fejér megye hatá­rához, a Vajta és Bikács közötti erdős részen. Majsai János alez­redes, az ügy nyomozója mondta el a rémdrámába illő történetet. A későbbi áldozat és élettársa, Cs. M. T. sárbogárdi otthonukban immár sokadszor összevesztek, az asszonyt ismét megverte élet­társa. A nő fia, az akkor 20 éves Cs. N. nem hagyta annyiban a dolgot: a két férfi összevereke­dett, fojtogatták egymást, végül az áldozat, H. P. nem mozdult többet. Anya és fia megijedtek. Éjsza­ka a holttestet levitték a harma­dik emeletről, de mivel a lép­csőn a halott lába kopogott ahogy vonszolták, madzagot kö­töztek rá, annál fogva cipelt az asszony párja testét. Első éjsza­ka a ház alagsorában rejtették el a tetemet, majd másnap éjjel ki­vitték az erdőbe. Gázolajjal le- öntötték, de elégetni nem sike­rült. Úgy gondolták, a fej nélkül a holttest nem azonosítható, ezért az asszony megcsonkította a tetemet. A fejet egy patakba hajították. Kilencvenötben a nyomozást úgy szüntették meg, hogy az ál­dozat kilétét sem sikerült kiderí­teni. Öt évvel később halottak napján valaki gyertyát gyújtott az erdőben, közel ahhoz a helyhez, ahol a testet megtalálták. A követ­kező évben azonban nem jött el a gyászoló, és máig sem tudni, ki lehetett az. Idén januárban egy pálfai fegy­veres rablás kapcsán találkoztak a nyomozók sárbogárdi kollégá­ikkal, akik emlékeztek a családra. Tagjait üzletelő életformájuk okán jól ismerték, de akkoriban eltűntek a városból. A rendőrök megtalálták a meggyilkolt férfi szüleit, az eltett DNS-minta révén azonosították az áldozatot. Szek- szárdon bukkantak rá a volt élet­társra, aki először mást vádolt a gyilkossággal. A fiú azonban a beismerő val­lomás után azt mondta a nyomo­zónak: hét év után most aludt először nyugodtan. Az anya - be­tegsége miatt - szabadlábon vé­dekezik, a fiú előzetes letartózta­tásban van. IHÁROSI IBOLYA Civilek a katasztrófavédelemben Először rendeznek Közép-Európában olyan katasztrófavédel­mi konferenciát, amelyen nem kormányzati szervezetek vesz­nek részt. A rendezvény május 27-28-án lesz Budapesten. Budapest Egyre több a katasztrófa, ame­lyek nagy részéről a közvéle­mény nem is szerez tudomást - mondta Rajcsányi Péter, a Gyors Újrakezdésért Alapítvány elnöke. Hozzátette: a konferencia szerve­zői arra szeretnék felhívni a fi­gyelmet, hogy a civil szervezetek­nek milyen nagy a jelentőségük a segítségnyújtásban. A konferenciát rendező Gyors Újrakezdéséért Alapítvány egyik feladata, hogy az állami intézmé­nyekkel együttműködve részt vállaljon a katasztrófák okozta károk elhárításában, valamint a katasztrófa sújtotta területek la­kosságának megsegítésében. Ma­gyarországon egyébként az 1999- ben hatályba lépett katasztrófa- védelmi törvény kimondja, hogy a megelőzést és a védekezést az erre hivatott állami szerveknek a civil szervezetekkel közösen kell biztosítani. Tavaly több közép-európai or­szágban végeztünk elemzéseket, amelyek óriási különbségeket mutattak katasztrófavédelem te­rén - mondta Suna Pollin, a Regi­onális Katasztrófa Készenlét dele­gátusa. A szakember szerint az egyik nagy gond az, hogy az álla­mi szervek és a civil szervezetek között nem megfelelő az együtt­működés. A rendezvényen a hazai szer­vezeteken kívül - többek között - részt vesznek az ENSZ, az EU, a NATO, és a Délkelet-Európai Sta­bilitási Paktum képviselői, vala­mint a szomszédos országok szakemberei is. PRIVACSEK ANDRÁS Alaptól a tetőig Építőanyagok széles választéka Gipszkarton akció: -20% kedvezménnyel Eternit hullámpala akciós áron Horváth és Mohácsi Építőipari Kis- és Nagykereskedelmi Kft. Barcs, Béke u. 19. Tel.: 82/462-178 20/971-3510 Tőlünk mindenki elégedeHen távozik. EUROTOUR/ a Me/jfeizetheie szín vénát... LAST MINUTE AKCIÓK! Autóbusszal Kaposvárról É-Görögország 19 900 Ft/fő Korfu 24 900 Ft/fő Costa Brava 24 900 Ft/fő Repülővel Korfu 34 900 Ft/fő Kréta 49 900 Ft/fő Rodosz 59 900 Ft/fő Mallorca 79 900 Ft/fő Costa dél Sol 79 900 Ft/fő Török Riviéra 69 900 Ft/fő Párizsi körutazás VII. 04. kaposvári felszállással 57 900 Ft/fő 7400 Kaposvár, Fő út 40. Tel.: 82/510-600 www.eurotours.hu *0142/44/97 Hírek FANTOMKÉP. Tegnap a várt­nál jóval kevesebb új bejelen­tés érkezett a rendőrséghez a móri rablógyilkosság ügyé­ben. Garamvölgyi László szó­vivő elmondta: a fantomképek nyilvánosságra hozatala után új információk dömpingjére számítottak. A rablótámadás áldozatai gyermekeinek támo­gatására félmillió forintot ajánlott fel a bankfiók táv- felügyeletét ellátó székes- fehérvári Rödner Vagyonvé­delmi Kft. ügyvezető igazgató­ja. Varga János kéri, hogy aki teheti, csatlakozzon a felaján­lásához. A támadás következ­tében hét gyermek vesztette el egyik vagy mindkét szülőjét. Az adományokat a közalapít­vány Inter-Európa Banknál kezelt 11101002-184910004- 10000001 számú bankszámlá­jára várják, europress CSALÁS. Csalás gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség - szabadlábon hagyása mellett - a 63 éves budapesti F. Gábor, valamint egyelőre ismeretlen társa ellen. Az ismeretlen elkö­vető 2002. április 10-én telefo­non felhívta egy fővárosi cég ügyvezetőjét. Molnár néven mu­tatkozott be, és segítséget kért: egyik alkalmazottját baleset ér­te, és nincs elég pénze a szervizkölt­ségre. Az ügy­vezető felmér­te, hogy csa­lókkal áll szemben, és értesítette a rendőrséget. A szervizköltségért jelentkező F. Gábort már a helyszínen vár­ták a nyomozók. Valószínű, a gyanúsított és társa több hason­ló bűncselekményt követett el. A rendőrség kéri, aki tud vala­mit a tettesekről, hívja a 107-es segélyhívót, europress ■ DÉLSÉF Kft. Barcs, Bajcsy Zs. u. 111. sz. alatti üzletünkben akciós festék vásár beltéri barkácsfalfesték 20 kg 2 400 Ft Páva homlokzatfesték 25 kg 7 800 Ft +1 db Teddy henger ajándék Hullámpala 115x175 920 Ft Kerítésdrót miden méretben. 10 000 Ft-os vásárlás felett ajándék 1 db 0,75 I Sadolin Classic lazur ____________I_________iizsaJ ' Im port termékeket értékesítő budapesti cég (Kiinger képviselet) keres ipari szerelvények tömítések, kompenzátorok értékesítéséhez Somogy-Tolna-Baranya területre Szekszárd, Pécs, Kaposvár körzetében lakó TERÜLETI KÉPVISELŐT. Wfe/acöfrvevőlátogatás, műszaki ismeretek átadása. Fe/íéíe/rjogosítvány, számítógép ismeret, gépész, vegyész ismeretek. Felsőfokú végzettség, német nyelvtudás, szakmai tapasztalat, megyei cégek ismerete előny. Részletes szakmai önéletrajzot a Soltész-Soltész Kft. 1223 Budapest, § Jókai M. u. 46. címre kérjük. £ l i » i i Telefonáljon a Somogyi Hírlappal! Minden előfizetőnk, aki a IjJbSÍBI Kaposvár, Széchenyi tér 1. szám alatti üzletében j'Jf i csomagot vásárol, és felmutatja előfizetési szelvényét, a lap egyhavi előfizetési díját! __ A kedvezményt egy előfizető egyszer vetteti igénybe. *, jj Az ekció részleteiről érdeklődjön az üzletben. Vt jj BALAT0NFÖLDVAR0N ■ a Karikavölgyben üdülőpark!. H| lakóparki környezetben, H| jó természeti adottságokkal H| rendelkező, zöldövezeti ÉPÍTÉS! TELKEK. ■ ELADÓK! 1 JSjbk (84) 540-222 I (84) 540-223 H JK (30) 947-5588 ■ 2f| (30) 939-0626 ■ Kilater ■ Bolotonloldvof, Gábor Áron uho 17. jft 5T/HL Nagyatád, Szabadság tér 4. Tel.: 82/453-521, 553-000' Óriási ST/HL gép akció május 31-ig!- hitel akció előleg befizetése nélkül,- kedvezményes árak,- 25% állami támogatás őstermelőknek, vállalkozóknak. MINDEZ TELJES KÖRŰ VJ ' ÜGYINTÉZÉSÉT í NAGYATÁDI ÜZLETÜNKBEN! Mi megkiméljiik Ónt a hivatalba járás fáradalmaitól!

Next

/
Oldalképek
Tartalom