Somogyi Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-16 / 113. szám
2002. Május 16., Csütörtök EGYHAZA K É L E T E 13. OLDAL Lélekmentő szent tárgyak Tóth Lajosra Madonna-dombormű Darvas Gézáné csontberakásos imakönyve Schweigerné Bene Magdolna keresztény kiskönyvtársorozatának néhány kötete Balatonberény Rendhagyó kiállítást rendezett Tóth Lajosné a herényi művelődési házban, s ezen ott volt a falu apraja-nagyja. Féltve őrzött családi kincseiket, szent tárgyaikat mutatták be az egyházközség tagjai. Nagy örömük, hogy a megyés püspök is részese volt a boldogságuknak. Tóth Lajosné Madonna-domborművét Holló Barnabás készítette, ezt a keszthelyi múzeum szakembere derítette ki 30 éve. Az alkotó a XIX. század végén s a múlt század elején munkálkodott, műve megtalálható a Tudományos Akadémia székházában is. A dombormű a II. világháború után Tüskeváron került a család birtokába; egy menekült családé volt, s ők szükségből pénzzé tették értékeiket. A bognár édesapa megvette: munkával s élelemmel fizetett érte. Családja művészeti hajlamokkal van megáldva; maga szépen faragott, a felesége gyönyörűen énekelt. Tóth Lajosné rajztanárként kamatoztatta a szülői örökséget, s gyermekei is a pedagóguspályát választották. Ők őrzik majd tovább a család szent szobrát.- Téli estéken körülültük; a lámpafénynél sejtelmes volt hangulat, ahogy a felnőttek meséltek a háborúról, a hadifogságról, a szenvedésekről. A májusi litániákra azért járok szívesen, mert átélem a gyermekkori májusi estéket, amikor édesanyámmal mentünk a templomba - mondta. Egy imakönyvet is mutatott, aminek az első lapjai kilyukadtak ott, ahol az imákat kereső kezek lapozták. Böröcz Endréné egy rózsafüzért hozott, ami tizenötször három szemből áll. Apja édesanyjáé volt, aki karácsonykor házioltárt készített, jerikói rózsát tett eléje, és ott morzsolta az imákat. Őriz egy Szent József-szob- rot is, ez a Vezúv vulkáni tufájából készült 1869-ben vagy 1896-ban; Olaszországból kapta ajándékba a barátnője, s tőle még egy, az utolsó vacsorát ábrázoló, több mint százéves szobrot is. Közel laktak egymáshoz, és gyermekeik révén összebarátkoztak. Két éve elhunyt barátnője azért hagyta rá, mert tudta, hogy jó őrzője lesz a szeretett tárgyaknak. Schweigerné Bene Magdolna nagybátyja féltett kincseit őrzi: a Szent István Társulat 1924-ben kiadott Keresztény Kiskönyvtár sorozatának darabjait, amelyek a tízparancsolatot magyarázzák. A fiatalember papnak készült, de 20 évesen, a család feltételezése szerint egy orvosi műhiba következtében elhunyt.- Nem ismerhettem a nagybátyámat - mondta -, de elképzelem, milyen ember volt. Ha papnak készült, csak jó ember lehetett. Rendes gyerek volt, mindig imádkozott, oltárokat készített. Édesapám emléke miatt is őrzöm, akit nagyon szerettem. Budai Jánosáé egy lourdes-i porcelán Má- ria-szobrot örökölt Tőkési Lászlónétól, akit a herényiek Vilma néninek hívtak. Berény szülötte volt, s a II. világháború idején Ausztráliába került ápolónőként. A nyolcvanas években tért haza nyugdíjasként, de mindig visszavágyott a távoli kontinensre, talán ebbe is betegedett bele, vélik a falubeliek. Öt éve távozott el. A húgával lakott együtt, tőle kérdezte, hogy kinek adja szent tárgyait, a testvére azt válaszolta: csak annak, aki templomba jár és méltóképpen őrzi. Van egy keresztje is, amit máriabirzicei búcsújáróhelyen vásárolt 1991-be'n. Kiválasztott egy kis Szent Antal-szobrot is, de nem volt elég a pénze. Az árus látva a tanácstalanságát az egyik árán mindkettőt odaadta.- Érdekes személyiség volt Vilma néni- mondták a litániára érkező asszonyok -, nem volt templomba járó, másként gyakorolta a hitét. Amikor azonban a plébános panaszolta, hogy a gyerekeknek nincs hittankönyvük, megvette nekik; így lázadt az akkori rendszer ellen. Sokat adakozott a falu sportjának és a templomnak is, ő vette az egyik papi öltözéket is. Darvas Gézáné imakönyve Amerikából való. Nagybátyja, a Szekeres család egyik fiúgyermeke az 1800-as években vándorolt ki, s onnan küldte haza. A szép, csontberakású borítójú könyv 910 különleges imát és éneket tartalmaz magyar nyelven. Winterbergben nyomták a könyvet, Steinbrener János adta ki, Molnár János kunszentmiklósi kántor és főtanító szerkesztette.- Túl vagyok a nyolcvanon, s ez a féltett kincsem; gyermekkorom óta ismerem. A templomba nem vittük, mert nagy volt, egy kisebből imádkoztunk, de azt a nagymámnak odaadtuk a koporsóba mondta. Halász Zoltánná Mária- és páduai Szent Antal-szobrát anyai és apai nagyszüleitől örökölte. A betlehemest édesapja őrizgette évekig. 1958- ban Magdus nénit Esztergomban súlyos baleset érte, elütötte egy orosz gépkocsi. Édesanyja fogadalmat tett, amit a lánya sok évtized múltán, 1993-ban teljesíthetett, mert akkoriban nem lehetett Szent Berna- dett-szobrot kapni. S bizony, ő is jó párszor megjárta a hivatalokat. Végül a műemléki felügyelőség igent mondott a tervre, s ő fölállíthatta a templom kertjében a lourdes-i barlangot. Mindössze tízezer forintja volt a megvalósításhoz, de szerencsére sokan segítették igyekezetét, hogy kifizethesse a kőművest és a segédmunkást.- Csodálatosan boldog vagyok - mondta.- Sok gúnyolódás is ért, de nem bánom. Horváth Lászlóné édesanyjáé volt a bőrkötéses imakönyv, amit 1862-ben adtak ki Budán. A család 1905-től őrzi,.ahogy őrizte mély vallásos hitét. Mutatja azt a katolikus honvédimakönyvet is, amit férje unokabátyja, a Balatonszentgyörgyről való Csizmadia Zoltán katonaként a zsebében hordott. 1944 őszén adta ki a tábori püspökség.- Sümegre jártunk búcsúra - mondta. - Volt, hogy az öregek gyalog indultak neki, megkerülve a Balatont. Pénteken indultak, és vasárnap tértek haza. A falu határában a plébánossal együtt fogadtuk őket; volt, hogy elébük mentünk a Zala-hídig. Sümeg búcsújáró hely volt, sokat fohászkodtunk ott a Szűz Anyához, ő adott erőt, hogy mindig minden nehézséget kibírtam, mert sok gondunk volt a családban. Csodálkoztak az emberek, hogy lehet ennyit bírni. A Szűz Anya segítségével. Kránicz Győzőné oktató és imádságos könyvét 1909-ben Kalocsán adta ki Jurcsó Antal könyvnyomdája. Édesanyjáé volt, de kislány kora óta forgatta maga is.- Most az enyém - mondta -, különleges érték számomra. Egyedül vagyok, és esténként előveszem. Pótolja a társaságot, és segít az emlékezésben. Mindennapjaim fontos részévé Vált. GÁLDONYI MAGDOLNA Két világban egy lélekkel Kálmáncsa Nagyváradról jött Kálmán- csára Korda Mihály László református lelkész. Előtte három évig Anglia magyarjai között hirdette Isten igéjét. Ez óriási lehetőség s egyben felelősség volt a fiatal erdélyi lelkésznek.- Az angolszász környezet megismerése is vonzott. Két világ s egy lélek találkozott - mondta Korda Mihály László. - Londoni és manchesteri szolgálataim során ugyanaz a bezárt, fájó magyar lélek fogadott, mint amilyet ideát hagytam. Velük együtt érezni csak a szintén tűréshez, helytálláshoz, teher- hordozáshoz szokott lélek tud. Egyik seb begyógyul, a másik vérzik. Hol térdre esünk, hol pedig talpra állunk. S ezt testben-lé- lekben naponta átéljük. Isten kezében nemcsak az operálókés, de a gyógyító olaj, a kötszer is ott van. Az ige is azt mondja: Mert Ő megsebez, de be is kötöz. Az angliai magyar református egyház több mint ötven éve, 1948-ban alakult; azóta szól az ige, zeng a zsoltár a magyar gyülekezetekben. Londonban és Manchesterben hétről hétre vittem az evangélium üzenetét, a hittanórákon pedig a gyerekek ápolták anyanyelvűket feleségem közreműködésével. Kinntartózkodásom idején tanultam meg, mily fontos az alázat és a tisztelet. Az viszont a mai napig bánt, hogy román állampolgárként tarthattam a magyar nyelvű istentiszteletet. Református magyar vagyok, s amíg élek, az is maradok - már gyermekként ez volt Korda Mihály László hitvallása. Hiszen az isteni gondviselés gazdag ároni örökséggel indította útnak a Korda ikreket. Mély hitű édesanyjukkal mindig jártak a templomba.- Bár ötévesen magamra haragítottam jó anyámat, amikor kijelentettem, hogy nem leszek pap folytatta. - Szerintem azonban már ott eldőlt, hogy egy életen át az leszek, ami ellen akkor tiltakoztam. Testvérem diákként állandóan ösztönzött a tanulásra. A kolozsvári teológiára a nyolcvan jelentkezőből csak három hallgató nyert felvételt, köztük mi... ■ Segédlelkészként Arad- Borossebesre szólított a missziós feladat; naponta három-négyszer temettem. De már ott megtanultam, hogy felelőséggel kell végezni a szolgálatot azon a helyen, amit Isten számomra kijelölt. London után a Korda házaspár ugyan visszatért szülővárosába, Nagyváradra, de mindenképpen hazánkban akart letelepedni. Átjövetelük oka kettős volt: a magyar állam- polgárság megszerzése, illetve a gyermekáldás reménye. Dr. Márkus Mihály püspök hathatós segítségével kerültek Somogyba.- Már az első napokban úgy éreztük, hogy hazajöttünk. Segítőkész gondnokok, presbiterek fogadták. Nemcsak a település és a vidék természeti adottsága emlékeztet a korábbi szolgálati helyünkre, Hegyközszent- imrére, hanem az eklézsia múltja is. Különös kiváltság, hogy arról a „szószékről” prédikálhatok, ahonnan egykor Szegedi Kis István, a híres reformátor szólt híveihez. A lakosság őrzi még ősei hitét, hagyományait és közösségmegtartó erejét. Az emberek Erdélyben is évszázadokon át református magyarként tudták megtartani a hitüket. S a különösen nehéz időkben a híveket leginkább a közös szenvedés és küzdelem kovácsolta össze. Pállal vallom: szenvedjük el egymást szeretetben. „Végvári vitézként” vállaltam, hogy pásztoro- lom s egybegyűjtöm a nyájat. Az egykor teljesen református Kálmáncsa mára megváltozott, lakosainak többsége katolikus. Krisztus azonban ma és holnap is változatlan s örök. S a lelkész azt vallja: „kövekből” is lehet híveket támasztani, gamos adrienn Korda Mihály László 1962-ben született Nagyváradon. 1988- ban végzett Kolozsváron. 1990-ig Arad- Borossebes segédlelkésze. majd Hegy- közszentimréé. Három évet töltött Angliában. majd visszatért Nagyváradra. Januártól Kálmáncsán szolgál, továbbá Ho- mokszentgyörgyön. Ladán, Gyöngyöspusztán. Nős, a felesége hitoktató. Keresztény Élet - Erdélyben Pünkösdtől már az erdélyi olvasók is rendszeresen megvásárolhatják a Keresztény Életet, a vallásos családok hetilapját. Magyarország egyik legismertebb egyházi lapja eddig budapesti és miskolci szerkesztőséggel működött, munkatársai mostantól a nagyváradi iroda révén is elérhetőek A lap szerkesztősége fő céljának a hívek lelki életének segítését tűzte ki, és rendszeresen tudósít az egyházi élet eseményeiről. A lap egyfajta hídként szeretne szolgálni a határokkal szétválasztott magyarok között. A család núnden tagja talál a lapban olvasnivalót. Elsősorban katolikus templomokban lehet hozzá- jutni, s hírlapárusoknál is. ■ Jó szóra megnyílnak a szívek A kis települések lelkipásztori ellátása volt a témája a papi gyűlésnek, melyen a csurgói és nagykanizsai esperesi kerület 30 lelki- pásztora vett részt Az összejövetelt ezúttal a nagykanizsai Jézus Szíve plébánián tartották.- Egyházmegyénk súlyos történelmi terheket hordoz. Amin a betegség sem egyik napról a másikra alakul ki, gondjaink is a múltban gyökereznek - hangsúlyozta az előadó, Szűcs Imre újudvari plébános. Számos, napjainkig ható gondot okozott a 150 évig tartó török uralom, elsősorban azt, hogy kevés a lelki- pásztor. A kolostorok is elpusztultak, s a szerzetesek munkáját nem lehetett pótolni. Később egyfajta felfutást láttunk a papok számát illetően, de hogy példával éljek: a Balaton hullámzásához hasonlóan alakul a lelkipásztori hivatások száma.- Most melyik szakaszt éljük?- Úgy gondolom, hogy stagnál. Amikor II. János Pál pápának egyszer azt mondták, hogy sajnos, kevés a pap, így válaszolt: annyi van, amennyi éppen elég. Ki kell építeni, hogy a hívek is tevékeny résztvevői legyenek az egyház életének. A gyerek első hitoktatója a szülője; ő tanítja imádkozni, keresztet vetni és az erkölcsi alapokra. Az a jó, ha a gyerek úgy jön az első hittanórára, hogy mindezt otthonról hozza; de az esetek 90 százalékában nem hozza, mert a szülőnek a napi rohanásban nincs ideje tanítani. Sokan úgy gondolják, ez a pap dolga. Ám amikor egy lelkipásztorra 6-8 falu jut - sőt, a darányi atyára 26! -, ez fizikai képtelenség. A hívek lelki szükségleteinek kielégítésében a diakónusoknak, hitoktatóknak is sok a feladata.- Mennyiben más kis település lelkipásztorának lenni?- A kis falvakban a pap idővel megismeri a híveket, köszönnek neld az utcán, és szinte családtagként tekintenek rá. A nagyvárosban sokkal inkább megfigyelhető az elidegenedés. Szolgáltam káplánként városban, ezért jól tudom: van egy mag, amely a plébános köré épül, s csak általuk van rálátása a hívekre.- Időnként nemcsak a buzgóság viszi templomba az embereket.- Természetesen észreveszik a misén, hogy új kosztümöt vett a szomszédasz- szony a búcsúra, de azért van ez, mert figyelnek egymásra. Jómagam is észreveszem, sőt megdicsérem, mert ez jólesik az embernek. Egy jó szóra pedig megnyílhatnak a szívek.- S valóban megnyílnak?- A rendszerváltást követő divathullám után, amikor a szabadság első varázsa elmúlt, azok maradtak a templomban, akik valóban fontosnak érzik, hogy kapcsolatot tartsanak az egyházzal s ezáltal Istennel. Szerintem egyre többen lesznek; az embernek szüksége van arra, hogy a rohanó világban egy picit megálljon, megpihenjen, és ne a pénzzé' memalelké- vel foglalkozzon. varga andrea Iszonyatos volt a pusztulás Az 1550-es években nagy terület került török hódoltság alá. Szűcs Imre állítja: ezt máig sem hevertük ki. Zalának csak kis részét, de egész So- mogyot elfoglalta a török, s a plébániák 90 százaléka megsemmisült. 18 ferences kolostor volt az egyházmegyében, s azok Is mind elpusztultak. Hírek ELSŐÁLDOZÁS, BÉRMÁLÁS. Pünkösd vasárnap 22 gyermek járul először szentáldozáshoz a csurgói Jézus Szíve-templomban, s egy hét múlva a Szentlélek-templomban. Nagykanizsán 160-an bérmálkoznak, a szertartást Balás Béla megyés püspök végzi pünkösd hétfőn, jva) MÁSODIK A HITTANVERSENYEN. Második helyezést ért el a lakócsai Kolarics Gréta, a baranyai egyházmegye hittanversenyének pécsi döntőjében. A feladatok között bibliai személyek megfejtése is szerepelt, többnyire azonban Ószövetségi történeteket kellett elemezniük a diákoknak. A lakócsai iskola 6. osztályos tanulója az emléklap mellé megkapta a „Történetek a szeretetről” című könyvet is, s nyáron ingyen részt vehet a magyarhertelendi táborban, (ga) HÉT FIATAL KONFIRMÁLT. Hét helybeli és rinyaújlaki fiatal konfirmált a hét végén a csokonyai református templomban, (ga) DÉLI HARANGSZÓ BARCSRÓL. A katolikus templom nagyharangja szól e héten minden délben a Kossuth rádióban. Az 1814-ben épült templom régi ‘harangjait az I. világháborúban beolvasztották. A mostani hétmázsás nagyharangot a hívek adományaiból öntették, (ga)