Somogyi Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-10 / 108. szám
M 2002. Május 10., Péntek KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Faüzemből az óceánpartra Egy hetet töltöttek Franciaországban az építőiparis tanulók; a Lycée Arago középiskola meghívására utaztak Nantes-ba. Az üzemlátogatásokon új technológiát ismertek meg, a vendéglátók alig győzték dicsérni a kaposvári fiatalok érdeklődését, szakmai sokoldalúságát. Több vállalatot is fölkerestek; megismerték a számítógépesített bútorgyártást, egy másik cégnél pedig az alumíniumborítású faajtók, ablakok készítését. Ponikfor Zoltán, az Építő- és Faipari Szakképzőiskola igazgatója tegnap elmondta: a házigazda iskola tanműhelyében ismerkedtek a gyakorlati képzéssel is. Huszonnyolc kaposvári fiatal járt Franciaországban. Szabadidejükben kirándultak; a St. Nazaire, és Guerande útvonalon jártak. A vendéglátók bizonygatták: szerencsések, hiszen végig jó idejük volt. A kaposvári csapat eljutott az óceánhoz. A víz 14 fokos volt, a bátrak azonban megfürödtek. A nemzetközi kapcsolatokat - mint az igazgató elmondta - továbbra is ápolják. Legközelebb Csíkszeredába utaznak. Azt tartják: a szakmai tapasztalatcsere a tanulók javára válik. S nemcsak utaznak: a nyáron Kaposváron fogadják lengyel barátaikat. HARSÁNYI Helytálltak a versenyen Fizikából első lett Sípos Ervin a szakmunkás- tanulók közismereti tantárgyi tanulmányi versenyének megyei fordulóján, az országoson harmadik. A szakma kiváló tanulója versenyen Szíva Ferenc asztalostanuló a 8. helyet szerezte meg, Csömör László ács-állványozó, Pécsi Ferenc és Kerti Zoltán szobafestő a 4. lett. Figura Balázs a szakközépiskolások között az ötödik helyen végzett az országos szakmai tanulmányi versenyen. A DÉDÁSZ Rt. Kaposvári kirendeltsége felvételt hirdet 3 fő részére ÜGYFÉLSZOLGÁLATI SZERELŐ munkakör betöltésére Szükséges feltételek; ■ Villanyszerelő szakmunkás végzettség ■ Gépjármű vezetői engedély A Előnyt jelent: ■ Önálló hálózatkezelői végzettség Jelentkezés: a jelentkezéseket 2002. május 21-éig beérkezően, írásos, szakmai önéletrajz formájában kérjük elküldeni: DÉDÁSZ Rt. Kaposvári kirendeltsége 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 5/b., I, emeleti titkárság Érdeklődni lehet a munkakörrel kapcsolatban: Csapó Sándor ügyfélszolgálati koordinátornál és Máté Sándor kirendeltségvezető-helyettesnél, telefon: 82/312-522 Bemutatkozott a Szociális igazgatási mintahely lett a kaposvári önkormányzat szociális és gyámügyi irodája. Első bemutatkozásán szakmai nap és konferencia keretében látták vendégül a megye ön- kormányzatainak, szociális intézményeinek a szociális munkatársait. Köszöntőjében Szita Károly polgármester kiemelte: példás az a munka, amit a szociálpolitikában végeztek az utóbbi években a somogyi megye- székhelyen. 1996 óta a város egy olyan rendszert igyekezett kialakítani, melyben a szegények megsegítéséről a szegénység elleni küzdelemre helyezték át a súlypontot. Ez nem volt könnyű feladat, és teljesen új szemléletet kívánt. Önként vállalt feladatokkal, a célzottabb és hatékonyabb támogatási rendszerrel, az országban egyedülálló segély helyett munkaprogrammal vívott ki nem mindennapi rangot Kaposvár, s azzal is, hogy itt arra törekedtek: az egész város életét, minden döntést, intézkedést hasson át a gondoskodás. Amikor a Szociális és Családügyi Minisztérium szociális igazgatási mintahelyek kialakításáról döntött, egyértelmű volt, hogy Kaposvár is sikerrel pályázhat erre a címre. A kaposvári önkormányzat szociális és gyámOrszágos első Balogh János, a Táncsics gimnázium végzős tanulója négy tantárgyból indult az középiskolai tanulmányi versenyen, s matematikából és kémiából az első helyen végzett. Tanárai kivételes tehetségként emlegetik az egyetemre készülő fiatalembert. Balogh János nem titkolta: egyik kedves tantárgya a matematika. Az OKTV döntőjében három feladatot kaptad az indulók, s öt óra állt rendelkezésükre. Még a legfelkészültebb diáknak is kihívás volt. A táncsicsos fiú legbonyolultabbnak a geometriai kérdést tartotta. A megoldás kulcsát mégis megtalálta; az első helyen végzett, s ezzel felvételi nélkül bejutott az egyetemre. Időközben kiderült, hogy kémiából is megszerezte az első helyet az országos tanulmányi versenyen. Korábban több rangos matematikaversenyt is nyert, kémiából pedig az Irinyi versenyen tűnt ki; most a diákolimpiára készül. Ezt az idén Hollandiában rendezik meg. Tanárai eddig is tudták, hogy nagyon tehetséges, de a kettős siker mindenkit elkápráztatott.- Sok feladatot oldottam meg; a rendszeres gyakorlás ugyanis nagyon lényeges - mondta Ba- logh János. - Matematika szakkörre jártam, de a többi tantárgy is foglalkoztatott. Érdekeltek az új kaposvári minta ügyi irodája elnyerte ezt a rangot, s a tegnapi első bemutatkozásra meghívta a város és környékbeli települések szociális területen dolgozó szakembereit. Buniné Battyányi Beáta, a kaposvári szociális igazgatási mintahely munkatársa elmondta: az elmúlt években a szociális feladatok ellátásában nőtt az ön- kormányzatok súlya. A mintahelyek ebben a folyamatban hiánypót- lóak: a megsokasodott feladatok megoldásában főleg a kisebb települések önkormányzatainak van szükségük segítségre. A mintahelyek - a kaposvári önkormányzaté is - módszertani támogatással, a mindennapi munka során fölmerülő jog- értelmezési, jogalkalmazási kérdések megválaszolásával, egyedi esetekben tanácsadással és egyéb, az informatikai rendszer fejlesztésével kapcsolatos segítségnyújtással szeretnék hatékonyabbá tenni ezt a tevékenységet. Továbbképzésekkel, tapasztalatcserékkel és szakmai műhelyek szervezésével - remélik - jól működő csapatmunkát sikerül kialakítani az egész megye területén. A tegnapi fórumon az időszerű szociálpolitikai feladatokról is tájékozódhattak a résztvevők: Bogár Ágnes, a Szociális és Családügyi Minisztérium megbízott főosztályvezetője az ön- kormányzatok által nyújtott támogatási lehetőségekről, dr. Horváthné ár. Sapala Olga, a megyei gyámhivatal vezetője pedig a gyermekvédelmi törvény módosítása kapcsán fölmerült új feladatOkrÓl SZÓlt. _____________________ JAKAB EDIT ké t tárgyból is feladatok, így a számítástechnika is. Programozásból a 13. helyen végzett az országos középiskolai tanulmányi versenyen. Otthon is van számítógépe, s korábban gyakran játszott a géppel. Ma inkább a programozás érdekli, a számok világában szerzett tapasztalatait több területen is alkalmazza. Most az érettségire készül, s ősszel már az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematika szakos hallgatója lesz. Dr. Iharos Csabáné és Kubatov Antal matematikából foglalkozott a fiatalemberrel.- 1969 óta tanítok, sok fiatalt megismertem, de János a legtehetségesebbek közül is kiemelkedik - hangsúlyozta dr. Iharos Csabáné. Kubatov Antal a fiú matematika iránti odaadását és a szorgalmát emelte ki. Miklós Endréné kémiából készítette föl. Úgy tapasztalta: Balogh János szíwel-lélekkel dolgozott, rengeteg minőségi és mennyiségi vizsgálatot végzett. - Olyan feladatot nem lehetett mondani, amit ne csinált volna meg - tette hozzá a kémiatanár. A megbeszélt feladatokat mindig befejezte, s leltárt készí- tett a végzett munkáról. _________habsányi miklós SZ OCIÁLPOLITIKAI CÉLÚ RÁFORDÍTÁSOK VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Név nélkül: - Mikor újítják fel a Béke utca 19. szám előtti járdát? A játszótérnél töredezett, balesetveszélyes a burkolat. S miért nem vágták le itt is a lehajtó száraz ágakat? Hartner Rudolf, a városgondnokság vezetője: - A Béke utca 19. számnál a keleti részen május 20-ig elvégeztetjük a játszótérhez vezető járda aszfaltozását. Egyúttal az olvasó által említett lehajtó száraz ágakat is levágatjuk. Név nélkül: - Mikor lesz Toponáron játszótér? Az iskolában van ugyan, de oda nem mehetünk, a Desedán pedig csak egy cölöpsor van. Hartner Rudolf, a városgondnokság munkatársa: - Toponáron a lakott területen nem tervezzük játszótér építését. Nincs is erre alkalmas közterület. A Desedán levő elhasználódott játszóteret egy, az egész tavat és környékét átfogó idegenforgalmi fejlesztés részeként kezeli a város. A felújítására most dolgozzák ki a tervet. __________________■ Kö zépfokú iskolai végzettséggel, kereskedelmi gyakorlattal rendelkező munkatársat keresünk, a balatonboglári Lottózóba, részmunkaidős eladói munkakörbe, egyenlőtlen munkaidő beosztással. Pályázni 2002. május 17-ig kézzel írott, fényképpel ellátott szakmai önéletrajzzal lehet a Szerencsejáték Rt. Területi Igazgatósága 7621 Pécs, Irgalmasok u. 10. címen. A pályázathoz kérjük mellékelni az iskolai végzettséget igazoló okmányok másolatát is. SZERENCSEJÁTÉK RT. Kaparós sorsjegyek árusítására keresünk üdéttel miáolkew vállalkozókat. Érdeklődni a 72/517-321-es telefonszámon lehet. SZERENCSEJÁTÉK RT. Pécsi Területi Igazgatósága MII Észak-Amerikai Járműipari Rt. újonnan induló kaposvári gyárába keres BETANÍTOTT MUNKÁSOKAT 3 műszakos munkarendbe, műanyag autóbuszkarosszéria gyártásához. Elvárások: • legalább általános Iskolai végzettség, • precíz, pontos munkavégzés, megbízhatóság, • műanyagipari, asztalos vagy festő-mázoló szakmunkás végzettség, illetve szakmai tapasztalat előny. Jelentkezés: Pályázatát az alábbi címre várjuk' NABI Rt., Babos Gabriella 7400 Kaposvár, Dombóvári út, _______Keleti ipartelep_______ __________Hírek DÍ JAT NYERT. Egyedül nyert díjat Magyarországról Szent- iványi Árpád EFIAP, PSA** fotóművész, a Somogyi Fotóklub tagja Etűd című képével a 62. alkalommal megrendezett nemzetközi fotókiállításon. Az alkotás megjelent a Reprezantiv című katalógusban is. A tárlatra 41 országból 6374 képet küldtek be. (szk) MINŐSÍTETT DIÁKOK. Bende István zongora-hangszerszóló kategóriában arany minősítést szerzett a keszthelyi Helikonon. A katolikus iskola tanulóját Balázs István készítette föl a versenyre. Kovács Enikő, a Lorántffy Zsuzsanna református gimnázium diákja képzőművészetből ezüst minősítést kapott, (szk) Programajánló Ma 18 órakor a vonós tanszak díszhangversenyét tartják a Liszt Ferenc zeneiskolában. Közreműködik a Tücsökzenekar, az ifjúsági vonószenekar, a vonós kamarazenekar és a kamarakórus. ■ Hollywood multiplex HART HÁBORÚJA 90990 18:45, 21:30; PÁN PÉTER-VISSZATÉ- RÉS SOHAORSZÁGBA 90977 sz. 14:15; KIKÉPZÉS 90961 16:15, 21:30; SKOR- PIÓKIRÁLY 90985 sz. 16:30, 18:30, 20:30; A HÍD- EMBER 11317 16:00, 18:45; A VÉR KÖTELEZ 90989 19:15; BANDITÁK 90951 sz. 16:45; A POKOLBÓL 90975 21:15; *6092e* "d'llilkTO Vén ICalóz fönöző Kaposvár, Honvéd u., Damjanich u. sarok (üvegkupola) • Telefon: 82/313-006 „Logisztika szerepe a vállalkozások versenyképességének növelésében” c. konferenciára MEGHÍVJUK! Idó'pont: 2002. május 22-én 13 óra, 23-án 13 óra. Helye: MTESZ Technika Háza, Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 1/c. Felvilágosítás: 82/316-244 | Balatonföldváron a Karika-völgyben üdiiló'parki, lakóparki környezetben, jó természeti adottságokkal rendelkező zöld övezeti telkek eladók. Érdeklődni: KílateT Kft. Tel.: 06-30-9475-588 06-30-9390-626 |73762 SMmm Észak-Amerikai Járműipari Rt, újonnan induló kaposvári gyárába keres AUTÓSZERELŐKET azonnali felvétellel, amerikai betanulással, 2 műszakos munkarendbe. Elvárások: • autószerelő vagy szerelő lakatos végzettség, • 2-3 éves szakmai tapasztalat (autóbusz- gyártásban szerezett gyakorlat előny), • precíz, pontos munkavégzés, megbízhatóság. Előnyök: • legalább 2002 végéig érvényes útlevél, • érvényes vízum a USA-ba. Jelentkezés: Pályázatát az alábbi címre várjuk: NABI Rt., Babos Gabriella 7400 Kaposvár, Dombóvári út, _______Keleti ipartelep_______ ■* > I A DÉDÁSZ Rt. átfogó korszerűsítési programot ha|t végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan B ifcífa...sbl-----------' a-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében ol goznak a társaság szakemberei. A tervszerű biztonságos elvégzése miatt azonban rövid solni a vezeték egy-egy szakaszát. Ezért: a Kenese és a Pálvarga dűlőben, valamint az avégén lévő zártkertekben 2002. május 10-én áig áramszünet lesz. előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti laradásért megértésüket kérjük! Dél-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság msmmzs^bvmtms&. KÖGAZ KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Értesítjük Tisztelt Fögyasztóinkat, hogy gázelosztó vezeték cseréje miatt 2002. május 28-án (kedden) 13 órától 15.30 óráig Zimány község területén gázszünetet tartunk. Kérjük szíves megértésüket. Gázszolgáltatással kapcsolatos egyéb észrevételeivel, kérdéseivel (díjszabás, számlatartalom stb.) hívja a 06/80-444-000-ás telefonszámot, ahol telefonos ügyfélszolgálatunk munkatársai készséggel állnak rendelkezésére. KÖGÁZ Rt Kaposvári Kirendeltség