Somogyi Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-08 / 106. szám
2002. Május 8., Szerda H I R D E T É S 13. OLDAL „Elmentem Tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre." * ,,Az Édesanyák soha nem halnak meg." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk és dédikénk, SZABÓ ANTALNÉ Gizus marcali lakos 71 éves korában elhunyt. Temetése május 10-én, pénteken 10 órakor lesz a marcali Központi temetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. t Gyászoló család „Nem az hal meg, akit eltemetnek, Csak az, akit elfelednek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy POLGÁR GYULA nagyberki lakos életének 47. évében, hosszú betegség után május 5-én elhunyt. Temetése május 10-én, a 10 órai gyászmisét követően a kisberki temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család „Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZSOBRÁKJÓZSEF kisasszondi lakos 87 éves korában csendesen elhunyt. Temetése május 9-én, 12.30 órakor a kisasszondi temetőben lesz. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család t Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYŐRFFY KÁROLYNÉ Férhezli Erzsébet volt Kaposvár, Fácános úti lakos, a VBKM volt dolgozója elhunyt. Temetése május 10-én, 13.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÉGH JÓZSEF ny.állományú honvéd zászlós nagyatádi lakos életének 70. évében elhunyt. Temetése május 9-én, 14 órakor katonai tiszteletadással lesz a simongáti temetőben. Gyászoló család f Mély fájdalommal tudatjuk, hogy T BALAZS DEZSŐ szegerdei lakos életének 57. évében elhunyt. Temetése május 10-én, pénteken a 15 órakor kezdődő gyászmise után lesz a szegerdői temetőben. Gyászoló család f Helyi Rádió és Tv Műsor Kapós Tv 08.00 Különjárat, rockzenei magazin 08.30 Képújság 13.00 Fórum, ism. 13.30 Képújság 15.00 Bencze show: Papp László 15.30 Képújság 18.30 Szentföldi szent helyek 18.55 Meskete 19.00 Kapós Tv Híradó 19.15 Játék 19.30 Kapós Sport 19.45 Számadó, gazdasági magazin 20.00 Elvarázsolt dollár 21.30 Klíma-Vill-Falco 22.40 Éjszakai műsor Marcali Tv 10.00 Marcali híradó ism.19.00 Sport Híradó 19.30 Marcali Híradó ism. Csurgó Tv 0-24.00 Képújság - hírek 19.00 Csurgói Híradó 19.30 Sportmagazin 20.00 Divatkor magazin 20.30 Elvarázsolt dollár, magyar filmvígjáték Kapós Rádió Fogható a 99,9 MHz-en 5.30 Jó reggelt, Kaposvár! Látó Judittal és Schweigert Andrással 10.00 Kávéház Dányi Krisztiánnal 13.00 Napló 14.00 Délutáni turmix Mixessel 18.00-23.00 Flört Ma'0-val és Molival Kívánságműsor 424-445,424-452, SMS: 30/227-2222 18.00 Lelátó: Kaposvári KlímaVill-Szombathely kosárlabda mérkőzés 19.40 Kapós Sport Játékok, Flört Top 23.00 Esthajnalcsillag Somogy Rádió Fogható a 91,2 MHz-en 6.00 Reggel a Somogy Rádióban Baj Gabival 8.00 Napi készülődés reggel 9.00 Színes hírek 10.00 Vulkánokról 11.05 Bogdán Szeverina műsora 12.05 Kívánságműsor 13.00 Krónika 13.15 Útinform 14.05 Innen-Onnan 15.05 Okoskodó 16.05 Gulyás Lóránt műsora 16.15 Útinform 17.00-19.00 Kívánság- műsor 19.00 Krónika 19.30 Kapásból 20.10 Atlantisz - az ezoterika és a titkok magazinja 21.00 Főnix Pécsi Rádió Fogható a 101,7 MHzen 5.30-9.00 Hajnaltól reggelig 12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In dér Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku Joker Rádió Dombóvár Fogható a 95,3 MHz, Kaposkábel 104,5 MHz 6.00-10.00 Jó reggelt Dombóvár! - aktuális hírekkel, közlekedéssel, traffipaxszal, sporttal és egy adag mókával 10.00 Napközben - érdekességek, színes hírek, interjúk, telefonos játékok, sok zenével 18.00 Kívánságműsor Balaton Rádió Fogható a 88,2 MHz-en A legjobb és legfrissebb zenékkel a Balaton körül. Minden nap 18 órától SMS- kívánságműsor. Kedden és pénteken 19 órától DanceClub Győrfi Bettával. Szerdán 19 órától Pódium Komáromi Krisztinával Helikon Rádió Fogható a 99,4 MHz-en 6.55 Beköszönés 7.00-9.00 Helikon Rádió reggeli műsora 9.03 Napraforgó - Zénés délelőtt 11.03 SMS élő kívánság- műsor 13.00 Helikon krónika 13.08- 18.00 Délutáni Randevú 18.30 A nap vendége 19.00 Helikon krónika 19.08 Internetes élő kívánságműsor 21.006.55 Automata műsor Mély fájdalommal tudatom, hogy fiam, SOMOGYI IMRE burkoló Marcali, Ady E. u. 7. sz. alatti lakos 53 éves korában elhunyt. Temetése május 9-én, 15.15 órakor lesz a marcali Központi temetőben. Gyászoló édesanyja t Fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. SZU LIMÁN GYÖRGYNÉ zlmányi (volt bárdudvarnokl) lakos 76 éves korában elhunyt. Temetése május 10-én, pénteken, a 10 órai gyászmisét követően lesz a zimányi temetőben. Gyászoló fiai, leánya, veje, menyei, unokái és dédunokái T Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PAPSZT TIBOR kötcsei lakos életének 50. évében tragikus körülmények között elhunyt. Temetése május 10-én, 13 órakor lesz a kötcsei temetőben. Gyászoló család f Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÓDY LAJOSNÉ Sásdy Edit 78 éves korában elhunyt. Hamvasz- tás utáni búcsúztatása május 10- én, 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család f Fájdalommal tudatjuk, hogy DR. KELLER LAJOSNÉ Huchthausen Mária elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója május 10-én, 15 órakor lesz a Siófok-kiliti temetőben. Gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, mindazoknak, akik felejthetetlen édesanyánk, ÖÍ\I. PAPP ISTVÁNNÉ volt csurgói lakos temetésén részt vettek, részvétükkel, virágaikkal, gyászunkban osztoztak. A gyászoló Szabó és Rajnai család t Fájó szívvel tudatjuk, hogy EGERSZEGIFERENC csombárdi lakos 70 éves korában hosszú betegség után elhunyt. Temetése május 8-án, ma, a 15 órai gyászmisét követően lesz a csombárdi temetőben. Gyászolják: felesége, fiai, menyei és unokái T Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KELEMENNÉ PAPP KLÁRA tragikus körülmények között elhunyt. Temetése május 11-én, szombaton 11 órakor lesz a balatonszemesi temetőben. Gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága halottunkat, FRANK JÓZSEFET utolsó útjára elkísérték, virágaikkal fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönetét mondunk Bató Gabriella adjunktus asszonynak, az osztály minden dolgozójának, dr. Egervári Csaba családorvosnak és Molnár Tünde szakasszisztensnek odaadó áldozatkész munkájukért. Frank család f Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BUKOVICS SÁNDOR Babócsa, Zrinyi u. 21. sz. alatti lakos életének 69. évében elhunyt. Temetése május 10-én, a 14.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 15 órakor lesz a nagyatád-simongáti temetőben. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZABÓ ISTVÁNNÉ ^ és veje HEIZER DEZSŐ Marcali, Ady E. u. 16. sz. alatti lakosok tragikus hirtelenséggel elhunytak. Temetésük május 9-én, a 10 órai gyászmisét követően 11 órakor lesz a marcali Központi temetőben. Gyászoló család A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadé semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal ________INGATLAN________ KA POSVÁRON a Füredi utcában, Tescohoz közel, 2. em-i, 72 m2-es, 3 szobás lakás garázs- zsal, igényesnek eladó. 06-70/333-3357,17 óra után 411-583. *65007* KAPOSVÁRON 140 m!-es családi ház eladó, vagy kisebbre cserélhető. 82/430-267.- *68564* a KAPOSVÁRON 1,5 szobás lakás sürgősen eladó. Tel.: 82/318-249, 20/445-4479. *71955* S0M0GYJÁD környékén szántóterületet bérelnék, 30/497-1781. *71963* KÜLFÖLDI befektetők részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4904,210-4673. *72751* KAPOSVÁR Kisfaludy u. 78.sz. alatt épülő társasházban még két lakás (81 m2 és 67 m!) eladó. Tel.: 06-20/934-0092. •72161* KAPOSVÁR, Pipacs u-ban 1+2 félszobás, étkezős, cirkófűtéses lakás, valamint a Mező u- ban 4 szobás családi ház eladó 20/978- 4867. *72287* MARCALI központjában 56 m2-es, Ili. em-i, felújított, gázfűtéses lakás téglaépületben, azonnali költözéssel eladó, 20/491-7699. •72408* S KAPOSVÁRON a Honvéd utcában nagyméretű 1,5 szobás lakás azonnali beköltözéssel eladó. Irányár 5,4 M Ft. Tel.: 30/2934- 248. S BARCS központjában, szép környezetben 2 szobás, IV. em-i, jó állapotban lévő gázfűtéses lakás eladó, 30/9971-997,82/461-311.--------------"72772* AL SÓBÉLATELEPEN, az Egri u. 85. számú nyaraló eladó, 30/9784-875. •72964* NAGYBERÉNYBEN a József A. u. 39. sz. alatti családi lakóház eladó. Irányár: 7 millió Ft. Tel.: 84/312-074, vagy 30-265-8748. •72965* IGALBAN 2 szintes nyaraló eladó Camping u. 40. Irányár: 9 millió Ft. Tel.: 84/380-014,30- 2658-748. •72966* KAPOSVÁRON 1,5 szobás, erkélyes, felújított, csendes lakás eladó, 30/273-0955. •73024* KÜLFÖLDI ügyfeleinknek keresünk eladó balatoni ingatlanokat, parasztházakat. Belföldi forgalmazásra lakásokat, albérleteket. Közvetítési díj csak 1%! Wand-Ox Ingatlanügynökség. Tel/fax: 82/423-589,06-30/504-1941. *73049* KAPOSVÁR, Biczó F. közben 2 szobás, téglagázos, felújított lakás+garázs eladó 8,3+1,4 M Ft-ért. 82/321-839, 30/2599-154. •73100* » KAPOSVÁR, Damjanich utcában 2. emeleti tégla, gázos lakás eladó. Tel.: 82/321- 215. •73169* B.LELLÉN családi ház 3 szoba összkomfortos, 400 n-öl telekkel eladó. 85/327-354. *73201* KAP0SFÜREDEN belterületi építési telek eladó, 30/502-5520. •73218* KAPOSVÁRON 56 m2-es, 2- em-i, 2 szoba+hal- los, távfűtéses téglalakás eladó. 82/315-149, 17 h után. *73249* KAPOSVÁRON a József A. u-ban 2 szobás tégla-gázos lakás eladó, 30/371-9996.------------- *73284* KA POSVÁRON, a Toldi M. u-ban, 2,5 szobás, 2. em-i lakás eladó. 06-30/9475-225. *73321* 9 MARCALIBAN 3 szobás, 73 m2-es, téglalakás, egyedi fűtéssel betegség miatt olcsón eladó, 20/922-2634. *73327* KAPOSVÁR Honvéd u-i, 14 m2-es üzlethelyiség eladó. I.ár: 2,95 M Ft. 06-30/4064-139. •73332* KAPOSVÁRON Arany J. téren nappali+3 fél szoba+étkezős lakás eladó. 82/318-451. •73348* 8 LENGYELTÓTIBAN 3 szobás, összkomfortos családi ház eladó. 85/375-752. •73353* TAB0N a József Attila lakótelepen 1,5 szobás fsz.-i lakás eladó. Tel.: 06-30-4448-723. *73403* KAPOSVÁRON belvárosi, 40 m2-es, 1 szoba + hálófülkés, 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 4,9 M Ft. Tel.: 06-20/337-0575. *73455* BALATONSZEMESEN a főút mellett 5 percre a Balatontól családi ház nagy telekkel megosztva is eladó. Tel.: 84/365-881. •73466* FONYÓD központjában 3 szobás lakás eladó. Tel.: 85/362-391, vagy 06-30-374-3498. •73471* KAPOSVÁRON a Tisztviselő telepen felújításra szoruló családi ház eladó, 20/567-8577. •73480* KAPOSVÁRON a Donnerban 3 szobás, saroktelkes családi ház eladó 30/9360-356. •73487* * BALAT0NLELLE Tabán u. 4. alatt 3 szoba, összkomfortos családi ház eladó. 85/350- 456. •73504* ÁLLÁST KÍNÁL AVON munkatársakat keres: 85/314-629. •72627* Idegen nyelv ismerettel alkalmazottakat keresünk Tel.. 06-90-590-564. (díj: 6 Ft+Áfa/sec) *72919* JÁTÉKTEREMBE teremőröket és játékmestereket felveszünk. 30/9940-021. *72971* VAGYONŐRÖKET keresünk Bp.-i munkahelyekre. Szállás megoldott. 06-1-221-82-35. •72994* HA nem szeretne változtatni az életén, ha nem szeret dolgozni, ha olyan mint egy talicska, akkor ne hívjon! 06-20/947-8735. •73042* PAPÍR-ÍRÓSZER, vegyiáru nagykereskedés felvesz kaposvári területi képviselőt. Fizetés: alapbér+jutalék+költségtérítés. Tel.: 30/378- 1870. •73044* BELVÁROSI sörözőbe pultos-felszolgálót felveszek. Tel.: 30/215-1303,18 óra után. •73058* BALATONLELLEI kávézóba pultos-felszolgálólányokat felveszek: 06-20-9646-202. *73148* BETESZTELT fehérneműk értékesítése mellékállásban. Kérje kezdőcsomagunkat, ingyenes, színes katalógusunkkal együtt. Kereset: 30- 50 000 Ft/hó 06-88-442-854, 88-325-373. •73193* KAPOSVÁRI vendéglátó egységbe 20-30 év közötti szakképzett kaposvári pultost felveszek. Jelentkezni: Füredi u. 104. Nosztalgia Söröző 16-18 óráig. Somogyi fogadónkba kiváló képességű szakácsot keresünk. Tel.: 85/714-002, 714-003. *73261* GYÓGYSZERÉSZT asszisztenst csomagolót felveszek. B.szemes Gyógyszertár: 360-153. *73263* ELADÓT felveszünk az Elektra Hungary kaposvári műszaki áruházába. Telefon: 06-30/474- 0638. *73282* SZÁNTÓDI sport-üzletbe németül jól beszélő eladót felveszek, szállás megoldható. Tel.: 06- 30/9940-193. BALATONLELLÉRE számítógép és építőipari ismeretekkel rendelkező férfi eladót keresünk. Tel.: 85/354-528,8-16-ig. •73317* FESTŐ szakmunkást felveszek. 30/9296-011.----------- *73338* MU LTINACIONÁLIS cég termékeihez területi képviselőt keres. Teljesítményarányos bérezés. Saját gk. és mobiltelefon szükséges. Angol nyelvtudás előny! Pályázni lehet önéletrajzzal az alábbi e-mail címen: tricomp2@axelero.hu ■73369* SZEMÉLYAUTÓVAL rendelkező munkatársakat keresünk. Fizetés 14000 Ft/hét+benzin- térítés. Tel.: 06-30/390-5756, 06-30/501- 0042. •73386* SZÁMÍTÁSTECHNIKAI vállalatcsoport oktatási üzletága keres talpraesett, határozott, jó megjelenésű, jó kommunikációs készséggel rendelkező munkatársakat. Feladat: a cég által kiértesített ügyfelek személyes tájékoztatása. Bérezés: 200-250 E Ft. Időpontot kérhet a hirdetés napján 9-16 óráig a 82/410-050- es telefonszámon. •73393* NYÁRI szezonra júliusi kezdéssel felszolgáló hölgyet német nyelvtudással, illetve gyakorlattal szakácsot felveszek kiemelt bérezéssel. Szállás megoldható. Fonyód, Fürdő út 42. Kagyló Étterem, Vikidál Zsolt: 06-30-480- 0066. •73406* KAPOSVÁRON angol/magyar tolmácsot keres egy amerikai cég kiváló írás-olvasás, számító- gépes tudással és irodai gyakorlattal, továbbá kitűnő kommunikációs és kapcsolatszervező képességekkel változó és rugalmas munkaidőben, 30/414-7399, e-mail: info@bounceon.com •73432* AUSZTRIAI építkezésre, vendéglátásra jelentkezőket várunk. Tel.: 06-30-407-3505, 06- 30-430-8127. •73465* ASZTALOST felveszek Kaposvárról és környékéről. Tel.: 82/314-804, 30/9274-117. •73466* A NAGYBAJOMI Általános Iskola felvételt hirdet 2002. augusztus 15-től 2 gyógypedagógus, 1 technika-bármely szakos (egyetemi végzettséggel), valamint kollégiumi nevelő álláshelyre tanítói vagy tanári végzettséggel. Jelentkezni az iskola igazgatójánál lehet személyesen. •73468* JÁGER Sörház felvesz szakácsot, felszolgálólányt. Kaposvár, Kisfaludy u. 9.- *73477* A PIKLER Intézet érettségizett fiatalok jelentkezését várja, akik örömmel gondoznának, nevelnének intézetben élő csecsemőket, kisgyermekeket. Nővérszálláson bentlakást biztosítunk! Jelentkezés levélben önéletrajzzal. Címünk: Pikler Intézet 1022 Budapest, Lóczy Lajos utca 3. •73488* BABYSITTEREK közvetítése engedéllyel Nyu- gat-Európába, 25/423-394, 20/926-9870. •73592* ANGOL-NÉMET szakos nyelvtanárnak főállást kínál jóhírű kaposvári nyelviskola. Tel.: 30/ 411-2801. *73641* _________OKTATÁS_________ IN FORMATIKUSKÉPZÉS Budapesten és Szegeden! Rendszerprogramazó, programozó, adatbázis-adminisztrátor, rendszergazda, rendszerszervező szakok, állami felsőfokú, amerikai informatikus-mérnöki képesítések. Legyen Ön is informatikus! www.szofi.hu 1/413-0860, 62/48-77-65. •69201* NYELVTANULÁS!!! intenzív formában hatékony módszerrel a Talentum Nyelvstúdiónál. Csak 250 Ft/óráért. Kaposvár, Fő u. 45. 2. em. 82/422-130, 20/455-6795. Várjuk Önt is! *69826* SZÁMÍTÓGÉP-KEZELŐ (ECDL-Start) májusban, az esti órákban; alapfokú (OKJ-s) júniusban, délelőtti és délutáni órákban. Gyeden, gyesen lévők, munkanélküliek támogatást igényelhetnek a Munkaügyi Központtól. ABISÁI Okt. Közp. (nysz: 03-0035- 02) Kaposvár, Petőfi tér 4.82/415-681. •71059* A FONYÓDI Híradásipari és Kereskedelmi Szakközépiskola és 521. sz. Szakmunkásképző Intézet 2002. május 2-től május 15-ig rendkívüli felvételi eljárást ír ki a 9. osztályba jelentkező általános iskolai tanulók részére, a 01, 03, 04, 05-ös kódszámú tagozatokon. Az általános iskolákban rendelkezésre álló jelentkezési lapoknak május 16-ig kell beérkeznie iskolánkba. Fonyód, Béke u. 1. Tel.: 84/361-510. •73271* LITE AKCIÓ! Angol kezdő délelőttös 05.15. Ha most jelentkezel, mi fizetjük az állami nyelvvizsgadíjadat. Űjrakezdő 05.15. LITE garancia a nyelvoktatásban! Kaposvár, Zárda u. 21. Tel.: 415-920. OKÉV nysz.: 03-0022-02.------------- *73481* _____SZOLGÁLTATÁS_____ RE DŐN, reluxa, szalagfüggöny, harmónikaa- jtó, hevederzár, árnyika olcsón. Telefon: 82/ 318-920. *69006* KATONAI BAKANCSOK cipők, csizmák, új és használt felszerelések, terepruhák, overálok, gyakorlóruhák, pulóverek és egyéb felszerelések. Katonai és Munkaruházati Üzlet, Kaposvár, Petőfi u. 13. Domus mögött. Szállítás utánvéttel is. Telefon: 82/422- 020. •73334* *73283* •70149*