Somogyi Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-27 / 98. szám
2002. Április 27., Szombat KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Népszokások diákokkal Paraszti étrendet állítottak össze, cséphadarót szereltek, fűszereket ízlelgettek. Mintegy negyven kisiskolás mé- lyedt el Somogy néphagyományaiban, s bizonyította nem kisiskolás fokú tudását. Forog az észkerék címmel rendeztek általános iskolásoknak vetélkedőt Somogy népművészetéről a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Továbbképző és Szolgáltatóintézetében. A megmérettetés döntőjébe nyolc somogyi általános iskola került, akik egyebek között olyan irodalmi, történelmi, kömyezetis- mereti, vizuális és matematikai feladatokat oldottak meg, amilyenekkel a tanórákon nem találkozhattak. Ezenkívül háztartási és drámapedagógiai ismereteiket is megmutatták, amikor cséphadarót készítettek, tucatnyi fűszert és bútort vizsgáltak, népszokásokat játszottak és szellemi feladatokat oldottak meg. Holjevicz Ferencné, a verseny egyik szervezője elmondta, a 3-4. osztályosok felkészülésük során nagyfokú tudást szereztek a somogyi néphagyományokról. A verseny célja is az volt, hogy széles körű tudásukat megszokott és szokatlan feladatokban kamatoztassák. így az olvasási, néprajzi, kommunikációs ismereteik mellett még színészi tehetségüket is bizonyították. A legjobb eredményt a kaposvári Zrínyi Ilona Általános Iskola csapata érte el. A második helyen végzett a nagyatádi Árpád Fejedelem, a harmadikon pedig az Igali Általános Iskola négytagú csapata. A nyertesek értékes könyvekkel és játékokkal tértek haza. kovács Versenyben fújták a rezet A Somogy megyei rézfúvósver- senyt a balatonföldvári Bajor Gizi közösségi házban rendezték meg nagy sikerrel. A következő eredmények születtek. Trombita általános iskola 3-4. osztályosok: 1. Demeter Boldizsár, 2. Tóth Adrián [mindketten a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola növendékei, a felkészítő tanáruk Fodor Gyula). 5-6. osztályosok: 1. Tóth Péter (kaposvári Mikrokozmosz Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, tanáruk Bogáthy József), 3. SvégerZoltán (barcsi Vikár Béla Állami Zeneiskola, Vucseta László). 7-8. osztályosok: 1. Kartali László (Liszt Ferenc Zeneiskola, tanára Fodor Gyula). Idősebbek: 1. Máté Márton, 2. Bogdán Balázs (mindkettő Mikrokozmosz, tanáruk Bogáthy József). Kiirt 3-4. osztályosok: 3. Nagy Bálint (kaposvári Nagyboldogasz- szony Római Katolikus Gimnázium, tanára Bogáthy Gábor). 7-8. osztályosok: 1. Vass Noémi, 3. Bogdán Dóm (Liszt Ferenc Zeneiskola, Bogáthy József). Idősebbek: 1. Horváth Miklós (Liszt Ferenc Zeneiskola, Bogáthy József). Tenorkürt 3-4. osztályosok: 1. Balassa Ábel (Liszt Ferenc Zeneiskola, tanára Bogáthy József). 5-6. osztályosok: 3. Balogh Balázs (kaposmérői Kodály Zoltán Magánzeneiskola, tanára Ekkert Miklós) és Hollósi Miklós (Liszt Ferenc Zeneiskola, Fodor Gyula). 7-8. osztályosok: 1. Matucza Tibor (Liszt Ferenc Zeneiskola, Fodor Gyula). Idősebbek: 2. Nagy Tamás (Mikrokozmosz, Bogáthy József). Harsona 7-8. osztályosok: 1. Farkas Krisztián (Liszt Ferenc Zeneiskola, Fodor Gyula). Tuba 3-4. osztályosok: 2. Takács Róbert (Nagyboldogasszony gimnázium, Bogáthy Gábor). 5-6. osztályosok: 1. Bittó Péter (Liszt Ferenc Zeneiskola, Fodor Gyula). 7-8. osztályosok: 1. Csányi Miklós, ' 2. Komoróczi Dániel (mindkettő barcsi Vikár Béla zeneiskola, tanáruk Vucseta László), 3. Jancsekity István és Nagy Zoltán (Liszt Ferenc Zeneiskola, Bogáthy József). ____ _________ ____ C. A. VÁ ROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Név nélkül: - A Toldi utca 16. számú ház előtti parkolóban hosszú ideje áll egy sátorgarázs. Úgy tetszik, ezzel a tulajdonosnak az a célja, hogy megakadályozza mások parkolását. Közterületnek nyilvánított helyen lehet-e ilyet fölállítani? Kell utána adózni? Fizet-e ezért a városnak vagy önkényesen foglalja le a parkolóhelyet? Sárái'Péter vagyongazdálkodási igazgató: - A Toldi utca 16. számú ház előtti parkolóban a sátorgarázs közterület-bérleti szerződés alapján 2002. április 30-ig van elhelyezve. A közterületet rendeltetésétől eltérő célú használatának az általános szabályairól szóló önkormányzati rendelet szabályozza a sátorgarázsok elhelyezését. Meghatározza azt, hogy ezeket csak a lakótelepeken, a közterületi parkolókban lehet elhelyezni minden év október 1-jétől a következő év április 30-ig a közterület-használati díj kifizetésével. A bérleti szerződés határidejének lejárta után a sátorgarázst le kell szerelni. A sátorgarázs kihelyezése előtt legkevesebb nyolc nappal lehet kezdeményezni a közterület-bérleti szerződés megkötését a polgármesteri hivatal vagyongazdálkodási igazgatóságán. A kérelem benyújtása után a helyszíni szemlét elvégzik a közterület-felügyelet dolgozói. A bérleti szerződés lejártával a lebontás ellenőr- zését is ők végzik el. A sátorgarázs lebontását ellenőrizni fogjuk. ■ Jól tervezhető autóbuszjáratok Négy új autóbusz áll munkába augusztustól Kaposváron. Az alacsony padlós járművekkel egyszerűbb lesz az utazás. A Tömegközlekedési Rt-nél tartott évi közgyűlésen számot vetettek a tavalyi munkával, s döntöttek az idei stratégiai feladatokról. Kiépítik a minőségirányítási hálózatot, ezért a számítógépes rendszer átalakítását tervezik. Csapó József vezérigazgató elmondta: takarékos gazdálkodással sikerült leszorítani az úgynevezett járatkilométer-veszteséget. A 24 millió forintos hiány felét a város el-. lentételezte, a többit a részvénytársaság gazdálkodta ki. Különjáratokat szerveztek, hirdetéseket helyeztek el a járműveken, s érezhetően csökkent a legfőbb kiadás: száz kilométerenként 0,37 literrel kevesebb üzemanyag fogyott. Ez csaknem tízmillió forint megtakarítást jelentett. Az rt tavalyi bevétele 543 millió forint volt, 19,5 millió utast szállított, és túl van 66 millió 534 ezer utaskilométeres teljesítményen.- Az rt a veszteség ellenére sem tervezi a járatok csökkentését, állandósítani akarja a szolgáltatás mennyiségi és minőségi színvonalát - hangsúlyozta a vezérigazgató. - Nagy eredmény, hogy négy új autóbusz vételéről született döntés. Az esélyegyenlőÜgyelnek a formám A kollektív szerződés módosításáról tartottak megbeszélést a héten a rt-nél, szó volt a munka- és formaruha-használatról, a foglalkoztatási rendről és a szociális juttatásokról. Áttekintették a segélyezési rendszert, az üdülési szabályzatot és a balesetmentes közlekedésért járó jutalmakat. ség biztosítása folytán rámpás, alacsony padlós járműveket állítunk üzembe; ezen a mozgáskorlátozottak könnyebben utazhatnak, s az új menetrendben közöl- jük a pontos útvonalát, harsányi Küzdenek a szegénység ellen A szegények támogatásáról a szegénység elleni küzdelem felszámolására helyezte át a város a hangsúlyt. Személyre szabott és többszintű segélyezést vezetett be. A cél: azok kapjanak támogatást, akik valóban rászorulnak. A szociálpolitika feladata és felelőssége, hogy segítsen megnyitni az utat a szegények előtt, a középrétegekhez való felzárkózás előtt. A személyre szabott és többszintű segélyezési rendszernek köszönhetően a támogatás jobban hasznosul, mert a legnagyobb segítséget jelentő formában és módon éppen azokhoz jut el, akiknek valóban a legnagyobb szükségük van rá. A támogatási rendszert a kiadások határozzák meg. Erre 110 millió forinttal többet szánnak az idén. így összesen 737 millió forint áll a szociális iroda rendelkezésére. A törvény által kötelezően előírt feladatok mellett továbbra is fenntartanak tizenöt önként vállalt támogatási formát. Erre központi forrást nem kapnak, a város különített el 200 millió forintot. Továbbra is törekszenek a természetbeni segélyezésre. A lakásfenntartási támogatás azt jelenti, hogy átvállalják a család rezsiköltségének egy részét. A pénzt közvetlenül a szolgáltatónak utalják át. Két év alatt 126 millió forintot költöttek erre, így 1400 családon tudtak segíteni. Az idén 51 millió forint áll rendeíkezésre. Az albérleti támogatás azoknak szól, akiknek nincs önálló otthonuk. Eddig 326 rászorulónak csökkentették az ilyen kiadásait. A szociális kölcsön kamatmentes, és az átmenetileg nehéz anyagi helyzetbe kerültek igényelhetik. Azért növelték a környezettanulmányok számát is, hogy a segély ahhoz jusson, aki valóban rászorul. ■ Méltányos támogatás 2002-re jellemző a méltányos és az esélyegyenlőtlenségeket kiküszöbölő családtámogatás. Lecsengett az adósságkezelő program, segítettek a jelentős banki kamatokat felhalmozó családokon. Évente 500-600 ingyenes bérletet vásárol a város a diákoknak és a nyugdíjasoknak. Az intézményi térítési díjat átvállalják a rászorulóktól. 2500 gyemnek kapott az idén iskolakezdési támogatást. Kupával ismerték el az Eötvöst Jól szerepeltek az eötvösös diákok az országos versenyen fotó: láng Róbert Hét eötvösös diák képviselte iskoláját és ért el kiemelkedő eredményt a Békéscsabán tartott országos műszaki tanulmányi versenyen. Négyőjüknek már felvételizni sem kell a műszaki egyetemre, s mentesülnek a szakmai képesítővizsga alól. A negyedik osztályos világbanki gé- pészesek és az ötödikes gépgyártástechnológiát, számítástechnikát tanulók közül azok mérkőztek meg, akik az elődöntőn sikeresen vették az akadályokat és tanulmányi eredményeik jók vagy kiválóak.- Százhetven diák mérte össze a tudását Békéscsabán - tudtuk meg Maár Tibor igazgatóhelyettestől. - A műszaki középiskolások legrangosabb versenyének számít ez a megmérettetés. A felkészülést már az ősszel elkezdték a fiatalok. A szóbeli, írásbeli és gyakorlati eredményekben az Eötvös műszaki középiskola minden pedagógusának a munkája benne van. Mostanra lett kézzelfogható eredménye a tevékenységüknek. A negyedikesek közül negyedik lett Papp Lajos, ötödik Nagy Károly, tizenhetedik Bogó Viktor, a tizenki- lencedik pedig Kovács Zoltán. Az ötödik évfolyamosok közül Kollár Róbert megnyerte a versenyt, Kása Ádám a hetedik helyet szerezte meg, Mertz István pontjai a 17. helyre voltak elegendőek. Á diákok felkészítéséből kivette részét a két osztályfőnök: Böndi Béla technológiatanár és Lelovics László, aki gépészeti ismereteket oktat. Segített még technológiából Maczó József, de a matematikából és a fizikából elsajátítot- taknak is nagy hasznát vették. Sokat köszönhetnek Csordás Istvánnak és Krénusz Ernőnek is.- A sikerekhez az is hozzájárul, hogy az intézmény megteremti a felkészülés lehetőségét, a tantestület egységes, és az osztályközösségek szemlélete is példás - mondta Böndi Béla. - A jobban tanuló diákokat elismerik, nem húzzák vissza, nem közösítik ki. Az országos versenyen összetett tudást mértek. A negyedikeseknek sem kell már felvételizniük, ennek ellenére nálunk maradnak még egy évig. A jövő évi megmérettetésen is indulnak, akkor már nyerni szeretnének. A tapasztalatuk és a tudásuk meglesz hozzá. Már a helyezéseket is felosztották egymás között. Az Eötvös műszaki középiskola egy kupát is kapott, ez azt jelzi, hogy a hat legeredményesebb in- tézménytközött végeztek. Kollár Róbert magántanulóként folytatja tanulmányait. Tanév végén szakmai gyakorlatból kell bizonyítania, majd megméreti magát az osztrák vizsgán is. A versenyen nem csinált mást, mint amit tanítottak neki - mondta. A háromnapos távoliét idején jól érezték magukat. Papp Lajos már most elhatározta: két diplomát szeretne. Felsőfokú tanulmányai befejeztével Kaposváron szeretne elhelyezkedni. 14 évesen is gépészmérnöknek készült, s erről azóta sem tett le. Egyébként édesapja is ebben az iskolában végzett. SZABÓ KINGA Ösztöndíj öt évre A Kaposvári Villamossági Gyár a legjobb tanulóknak ösztöndijat ad. Ezt a lehetőséget eddig Molnár Tamásnak és Kollár Róbertnek ajánlották föl. Egyetemi tanulmányaik idején havonta kapnak juttatást, s tanulmányaik befejezte után öt évre szóló munkaszerződést köt velük a gyár. A kaposvári cégnek is szüksége van tehetséges szakemberekre. Hírek VERSENGTEK A NÉPDALOSOK. A szennai iskola adott otthont a népdaléneklési versenynek, ahol 13 oktatási intézmény diákja mérte össze tudását. Szólóban első lett a hetesi Sára Dia, a bárdudvarnoki Orsós Győző, a mezőcsokonyai Szalaki Vivien, a kadarkúti Orsós Mónika, a csökölyi Orsós Gyöngyi, a szennai Buzsáki Anna. A hetesi cite- ra-furulyacsoport és. a Zsebe Művészeti Iskola citeracsoportja megosztott első helyet kapott. Ugyancsak az élen végzett a bárdudvarnoki kamaracsoport és a kéthelyi általános iskola kórusa. Különdíjat kapott kifejező éneklésért a somogysárdi Baksa Mercédesz, citeraelőadásáért a szennai Takács László és Konyári Gergő, (szk) OLTVÁNYOK KAPOSVÁRRÓL. Sokat dolgoztak a héten a szőlő- oltvány-előállítók. Túl vannak a talajelőkészítésen, s elkezdték a bakhátépítést. Kaposvár határában 4,5 hektárt művelnek a Vitibox Bt emberei. Nemrég elkészült az egyedi gép, ami egy menetben ráfekteti a fóliát a bakhátra, s az öntözőcsövet behúzza a nejlon alá. A Kaposgép Generál Kft-nél állították össze a mezőgazdasági járművet. Jónás István, a vállalkozás vezetője szerint ezzel az eljárással gazdaságosabb a termelés. S a pí-vizes öntözési technológiával - az országban elsőként - állítanak elő bioszőlőoltványt. (hm) ______■ Pro gramajánló Ma 9.30-kor Kaposvári Egyházzenei Nap lesz a Nagyboldogasszony Székesegyházban. Kórusok, szólisták lépnek fel. Az egyházmegye minden részéről érkeznek. 10 órakor kezdődik a megyei gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttesek versenyének területi bemutatója az Együd Árpád művelődési központban. A rendezvényt Együd Árpád néprajzkutató, koreográfus emlékére tartják. Vasárnap kirándulást szervez Kaszópusztára, a Baláta tóhoz a Nagycsaládosok Kaposvári Egyesülete. Indulás reggel 7.20-kor a Somogyszob felé tartó vonattal a kaposvári vasútállomásról. 11 órakor a Berzsenyi parki zenepavilonban a csurgói Fehérvári József Zenei Egyesület Fúvószenekara és mazsorett- tánccsoportja lép föl. ________■ Vé n Hálóz fó'hözó' Yxx Kaposvár, Honvéd u., Damjanich u. sarok (üvegkupola)»Telefon: 82/313-006 *** Hollywood multiplex SKORPIÓKIRÁLY 90985 pr. sz. 10:00, 12:00,14:00, 16:00,18:00, 20:00, 22:00; VÉGTELEN ÉS KÉPTELEN 90991 17:15, 19:30, 21:30; KUTYABAJNOK 90988 10:15, 12:30, 14:45, 17:00; E.T. 90980 sz. 11:00, 13:15, 15:45; SZÖRNY RT. 90963 sz. 10:30; 12:45, 15:00; BANDITÁK 90951sz. 19:15, 21:45; A POKOLBÓL 90975 20:30; ÜLDÖZÉSI MÁNIA 90967 18:15; *60939* A DÉDÁSZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatási biztosító fejlesztés érdekében . folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. A tervszerű fcfcíá beavatkozások biztonságos elvégzése miatt azonban rövid időre ki kell kapcsolni a vezeték egy-egy szakaszát. Ezért: « Kaposváron a Vak Bottyán utcában a 83. és a 84. számtól végig, a Kecelhegyi úton a 65. és 66. számtól végig, Kecelhegyal|án B Csorna S.. a Tókai, a Nagyváthy. a Bethlen, a an, a Kenese téren, a Tókai közben, a Cseri úton égig és az Egyenesi úton az 1. számtól a 31. :ámtól a 36. számig 2002. április 30-án 8 órától űnetlesz. ok miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás- lésüket kérjük! Dél-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság