Somogyi Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-01 / 51. szám

Ml 2002. Március 1., Péntek SPORT 9. OLDAL Nem közvetíti a Sport 1 a bajnoki nyitányt „A Sportl Televízió a Magyar Labdarúgó Ligával kötött szerző­dés alapján rendszeresen közve­títette a Profi Liga mérkőzéseit. Ezt a Magyar Televízióval felvált­va, a mérkőzéseket egymás közt megosztva tette. A Magyar Televí­zió azonban most, a tavaszi for­duló indulása előtt megkérdője­lezte a Sportl közvetítéseinek jogszerűségét, és a jogtulajdonos, a Liga bizonytalan, döntésképte­len magatartása miatt olyan hely­zet alakult ki, amelyben a Sportl Televízió - hogy a jogsértésnek még a gyanúját is elkerülje - egy­előre kénytelen elállni a mérkő­zések közvetítésétől. így pénte­ken, március 1-jén nem kerül képernyőre a Ferencváros-Zala- egerszeg mérkőzés” - áll a Sportl közleményében. Az is, hogy „Saj­nálattal tesszük ezt, hiszen a Ma­gyar Televízió nem szándékozik több mérkőzést közvetíteni és így a sportszerető közönség és a klu­bok is károsodnak. Mi reméljük, hogy a magyar labdarúgás közvetítésének hosszú évek óta ismétlődő jog­vitáit a Liga végre tisztázni fogja és a mérkőzések hamarosan újra­indulhatnak a Sportl képernyő- jén is.” _____________ _ ■ Ak i magot vet Kaposvár A Rákóczi FC NABI labdarú­gó-utánpótlás nevelésének ügye nem szűkíthető le a ka­posvári klub szintjére, mert azon messze túlnő. Az egye­sület eddigi 79 éve alatt érlelt gyümölcseiből Somogybán so­kan lakmároztak, így a klub és a megye érdeke számos ponton kapcsolódik. Országosan is figyelmet érdemlő, hogy a kaposvári NB I/B-s klub jelenlegi keretének több mint öt­ven százalékát saját nevelésű já­tékosok alkotják. Két kézen is ne­hezen lehetne megszámolni, hogy hány somogyi egyesületben rúgja rákóczis indíttatású játékos a labdát.- A Rákóczit ez a nevelőmun­kája rántotta ki mindig a hullám­völgyekből - mondja Horváth Miklós, aki a klub újjáválasztott elnökségében az utánpótlást fel­ügyeli. Ő mintegy másfél évtize­den át munkálkodott a Rákóczi utánpótlás frontján, új megbíza­tása hát testreszabott, véleménye, is erről árulkodik.- Azt senki sem vitatja - foly­tatja eszmefuttatását -, hogy a ma­gyar labdarúgás sarkköve az után­pótlás-nevelés, amelyet teljesen új alapokra kell építeni. Naponta ta­pasztalhatjuk, hogy mennyi pénz vándorol a labdarúgásban, csak nem mindig jó helyen. A magyar foci újbóli fellendülése más elosz­tási arányokat követel. Kaposvá­ron már évekkel ezelőtt elkezdő­dött e folyamat, aki kilátogat a cseri utánpótlásképző központ­ba, tapasztalhatja. Megfelelő vég­zettséggel rendelkező, jól képzett edzők tevékenykednek vala­mennyi korcsoportnál. Habár so­kak megirigyelhetnék a cseri ne­velőbázist, ám a kor követelmé­nyeinek mindenben nem felel meg. A műfüves pálya éppúgy kellene, mint a gyakorláshoz szükséges technikai eszközök egész sora, szintúgy az orvosi háttér és a számítógé­pes nyil­vántartás. Közbe­vetjük, hogy a Bozsik-pro- gram kere­tében szét­osztásra ke­rülő több mint ötmil- liárd forint­ból bizo­nyára jut majd Ka­posvárnak is. Erre szá­mos köz­ponti ígéret elhangzott.-így igaz - folytatja a szakember -, közis­mert, hogy a pénz a központi kalapból is arra folydo- gál, amerre hasonló célra a bizo­nyos helyi kalapból is csurran- csöppen. Ezt alapul vévq valóban reménykedhetünk, hogy az or­szág egyik kiemelt labdarúgó- utánpótlás-nevelő központja Ka­posvár legyen. Horváth Miklós azt is fontos­nak tartja, hogy - éppen a Rákó- ' czinak a somogyi kisebb klubok­ra gyakorolt hatása folytán - a megye és székhelye közösen munkálkodjon. A Konrád focisuli bevonása a munkába, egy középiskolai labdarúgóosz­tály indítása egyaránt szerepel a közeli tervekben. Jelenleg négy korcsoportban egyidejűleg mint­egy százhúsz labdarúgót képez­nek a Rákóczinál. Közülük ha tíz eljut a felnőttcsapat keretéig. A lemorzsolódást is figyelembe vé­ve, a jövőben is számos somogyi csapat táplálkozhat a tisztes „maradékból”. jutási Róbert Horváth Miklós (1948) Budapesten a Műszaki Egyetemen szerzett diplomát. Kaposváron a Eötvös Loránd Mű­szaki Középiskolában tanított, később igaz­gatóhelyettese volt. Egyidejűleg a Rákóczi EG utánpótlás nevelé­sében tevékenykedett, Puskás Lajos idejében az NB l-es csapat pá­lyaedzője. Három éve az Országos Közoktatá­si Értékelési Vizsgaköz­pont területi irodaveze­tője, januártól a Rákó­czi elnökségének tagja. Hétvége a sportpályákon PÉNTEK Röplabda Férfi röplabda Magyar Kupa -a né­gyes döntőbe jutásért (visszavágó): Kométa-Kaposvár-Nyíregyházi VRC Szabolcs-Gabona. Kaposvár, városi sportcsarnok, 18 óra. Kosárlabda NB II, Délnyugati csoport (férfi­ak): JPTE DSE PEAC (Pécs)-Mar- cali VSZSE. Pécs, egyetemi sport- csarnok, 18.30 óra. Teke NB III (férfiak): Kaposvári Pince TK I.-Kaposvári Pázmány TK. Ka­posvár, Pince-tekecsamok, 16 óra. Kispályás teremlabdarúgás I. korcsoportos megyei diákolim­piái kispályás teremlabdarúgó­döntő (8 csapat részvételével). Csurgó, Eötvös József Általá­nos Iskola tornacsarnoka. Cso­portmérkőzések: 8.30 órától. Helyosztó mérkőzések - a hetedik helyért 12 órakor; az ötödik he­lyért 12.20 órakor; a harmadik helyért 12.40 órakor; döntő 13 órakor. Eredményhirdetés, díjki­osztó: (várhatóan) 13.20 órakor. készt vevő csapatok - „A” cso­port: Marcali; Barcs; Lengyeltóti; Csurgó. „B” csoport: Siófok; Na­gyatád; Nagybajom; Somogyvár. SZOMBAT Kosárlabda Férfi kosárlabda Magyar Kupa - a legjobb négy közé jutásért (első mérkőzés): Marc-Körmend KK- Klíma-Vill Kaposvári KK. Kör­mend, sportcsarnok, 18 óra. Országos serdülő fiú kosárlab­da-bajnokság - II. selejtező-csoport (négy csapat - a Zalaegerszegi TE KK, a Bp. Honvéd, a Veszprémi Egyetem és a Kaposvári Sportisko­la részvételével) - első játéknap. Kaposvár, Toldi Lakótelepi Álta­lános Iskola és Gimnázium torna­terme. Mérkőzések: Zalaegerszegi TE KK-Veszprémi Egyetem 11.30 órakor; Kaposvári Sportiskola-Bp. Honvéd 13.15 órakor; Kaposvári Sportiskola-Zalaegerszegi TE KK 17 órakor; Bp. Honvéd-Veszprémi Egyetem 18.45 órakor. Röplabda NB I (férfiak) - 17. forduló: MÁFC- Nafa RC Kaposvár. Budapest, 11 óra. [Junior mérkőzés 13 órakor.) Kézilabda NB I, női „B” csoport - Nyugat (ta­vaszi nyitóforduló): Marcali VSZSE-Bp. LRI-Malév SC. Marcali, városi sportcsarnok, 17 óra. (Ifjúsági mérkőzés 15 órakor.) Nagyatádi NKK-Óbudai Gold- berger. Nagyatád, városi sport- csarnok, 18 óra. (Ifjúsági mérkő­zés 16 órakor.) Teke NB II (férfiak): Bp. Chinoin SC-Nagyberki-Attala Tengeriszem. Budapest, 11.30 óra. NB III (férfiak): Szekszárdi Ví- zitársulat-Kaposvári Pince TK II. Szekszárd, 9 óra. Tájfutás Megyei egyéni tájfutó-sprint- bajnokság. Kaposvár, Gyertyános-völgyi tu­ristaház (versenyközpont). Rajt („0” idő): 12 órakor. Asztalitenisz Európa Pék Kft Nagybajom Kupa - a megyei amatőr (női és férfi) asztalitenisz-bajnokság második fordulója. Nagybajom, Csokonai Vitéz Mi­hály Általános Iskola tornaterme. Verseny(ek): 9 órától. Nevezés: előtte a helyszínen 8.30 órától. Tenisz Farsang Kupa gyermek (leány és fiú) tenisztorna. Kaposvár, Kapós TC Iszák utcai teniszcsarnoka. Verseny(ek): 15 órától. Labdarúgás NB I „B” csoport - Nyugat: Kaposvári Rákóczi FC-NABI- Százhalombattai FC. Kaposvár, Rákóczi-stadion, 14.30 óra. V.: Dubraviczky (Nagy I., Koszó). Siófok FC-Nagykanizsa FC. Siófok, 14.30 óra. V.: Kiss B. (Tompos,' Kovács Z.) Előkészületi labdarúgó-mérkőzések: Barcs SC-Balatonlelle SE. Barcs, 15 óra. Tarany-Kaposvölgye Vállalkozók SC-Nagyberki. Tarany, 10.30 óra. NB I „B” csoportos ifjúsági (17 és 19 évesek) labdarúgó-bajnokság: Kaposvári Rákóczi FC-NABI- Százhalombattai FC. Kaposvár, Cseri úti ifjúsági sportcentrum, 11 és 13 óra. (Játékvezetők: Nemes, Majdanics, Babos.) Kispályás teremlabdarúgás Farsang Kupa kispályás teremlabda­rúgó-torna (12 csapat részv&elévél). Kaposvár, városi sportcsarnok. Csoportmérkőzések - „A” csoport 8 órától; „3,” csoport 9.15 órától; „C” csoport 10.30 órától; „D" cso­port 11.50 órától. Középdöntők: 13.30 órától. Elődöntőik): 15.20 és 15.50 órakor. A harmadik he­lyért: 16.20 órakor. Döntő: 16.50 órakor. Eredményhirdetés, díjki­osztó: (várhatóan) 17.20 órakor. Részt vevő csapatok - „A” cso­port: Posta SE (Kaposvár); Bom- bardier Pub FC (Kaposvár); Kür­tös Presszó (Gige). „B” csoport: Kapós Atlas (Kaposvár); Pomeg ABC (Kaposvár); Szenna Pack (Ka­posvár). „C" csoport: Füred Hol­ding (Kaposvár); Szódavíz AC (Ka­posvár); QLR Profil (Kaposvár). „D” csoport: MelaFeed FC (Kapos­vár); Indukció-Közút SE (Kapos­vár); Kecelhegy (Kaposvár). V. Szegedi Tibor kispályás te- remlabdarúgó-emléktoma (16 csapat részvételével). Barcs, Deák Ferenc Általános Is­kola tornacsarnoka. Csoportmérkő­zések: 8 órától. Középdöntők: 16.50 órától. Elődöntőik): 18.20 és 18.40 órakor. A harmadik helyért: 19.20 órakor. Döntő: 19.40 órakor. Köz­ben kapuralövő-verseny 19 órától. Eredményhirdetés, díjkiosztó: (vár­hatóan) 20.10 órakor. VASÁRNAP Teke NB I (nők) - 13. forduló: Anda Ka­posvári TK-PMSE Antenna Hun­gária (Budapest). Kaposvár, Köz- út-tekecsarnok, 10 óra. Sakk NB I „B” csoport - Charousek Re­zső csoport (8. forduló): Szenna Pack Zselic SC Kaposvár-Tapol- cai Honvéd-Isolith VSK. Kapos­vár, MTESZ-székház, 10 óra. NBII- Asztalos Lajos csoport: Szenna Pack Zselic SC Kapos­vár IL-Decs 1990. Kaposvár, MTESZ-székház, 10 óra. KSE-Sefag Rt (Kaposvár)-Kom­lói Bányász. Kaposvár, Sefag- székház, 10 óra. Nagyatádi VSK-Dunaújvárosi Király SSE. Nagyatád, művelődé­si ház, 10 óra. Kosárlabda Országos serdülő fiú kosárlabda­bajnokság - II. selejtező-csoport - második játéknap. Kaposvár, Toldi Lakótelepi Ál­talános Iskola és Gimnázium tor­naterme. Mérkőzések: Kaposvári Sportiskola-Veszprémi Egyetem 9.30 órakor; Bp. Honvéd-Zala­egerszegi TE KK 11.15 órakor. Utánpótlás kosárlabdatoma. Marcali, városi sportcsarnok. Mérkőzések: 9 órától. Asztalitenisz Megyei amatőr újonc és serdülő (leány és fiú) egyéni asztalitenisz­bajnokság. Kaposvár, Arany úti városi asz­talitenisz-csarnok. Verseny(ek): 9 órától. Verseny­számok: újonc „A” és „B” - leány és fiú egyéni; serdülők - leány és fiú egyéni, leány és fiú páros. Neve­zés: előtte a helyszínen 8.30 órától. Sakk II. Balatonberény Kupa ifjúsági és felnőtt egyéni sakkverseny. Balatonberény, művelődési ház. Verseny(ek): 9 órától. Ered­ményhirdetés, díjkiosztó: (várha­tóan) 14 órakor. Nevezés: előtte a helyszínen 8.30 órától. Labdarúgás NB I „B" csoport - Nyugat: Industrie FC Marcali-Pécsi MFC. Marcali, 14.30 óra. V.: Juhos (Ke­pe, Köpf). NB I „B” csoportos ifjúsági (17 és 19 évesek) labdarúgó-bajnok­ság: Siófok FC-Nagykanizsa FC. Siófok, 11 és 13 óra. (Játékveze­tők: Balogh M„ Szilvás, Hegyi.) I. osztályú serdülő (13 és 15 évesek) labdarúgó-bajnokság: Siófok FC-Videoton FC-Fehérvár. Siófok ­13 évesek 9 órakor (játék­vezetők: Bodor, Antal, Molnár Gy.); 15 évesek - 9 órakor (játékve­zetők: Hegyi, Szilvás, Balogh M.). Kispályás teremlabdarúgás Nemzetközi gyermek kispályás te­remlabdarúgó-torna (négy egye­sület - a horvát Bjelovar, a Pécsi VSK, a Hévíz és a Kaposvári Kon­rád Focisuli - korosztályos csapa­tainak a részvételével). Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnoka. Mér­kőzések - 8-9 évesek 9 órától; 10 évesek 11.30 órától; 11 évesek 14 órától. FENYŐ GÁBOR Hírek ÚSZÁS, VÍZILABDA. Vasárnap délelőtt 10 órakor avatják fel a fedett 50 méteres versenyme­dencét a kaposvári uszodában. Az ünnepélyes megnyitó után látványos vízivetélkedőket ren­deznek és a szervezők egy nem mindennapi meglepetéssel is készülnek. Ezen a napon a 25- ös és az 50-es medencét is in­gyenesen használhatja a közön­ség. (kz) LABDARÚGÁS. A Gyékényes csapata nyerte a Zala megyei Gelsén rendezett Hét ördög kupa IV. korcsoportos labdarúgótornát. A hat együttes közül a pacsai foci­kollégium két csapatát is legyőző gyékényesiek lettek az elsők, míg az iharosberényiek hajszállal le­maradva a dobogóról a negyedik­ként zártak. A torna gólkirálya és legjobb mezőnyjátékosa a gyékényesi Balogh Zsolt lett. (kz) KÉZILABDA. A Marcali Utánpótlásnevelő Központ az idén is megrendezte a hagyomá­nyos Mekito kupa leány kézilab­da-bajnokságot. A taszári utolsó forduló eredményei: Marcali Noszlopy-Balatonföldvár 11-13; Taszár-Nagyatádi Árpád isk. 19-11; Marcali Mikszáth-Bala- tonföldvár 18-9; Balatonszárszó- Taszár 14-9; Marcali Noszlopy- Nagyatádi Árpád isk. 19-14; Mar­cali Mikszáth-Balatonszárszó 13-21. Á végeredmény: 1. Mar­cali Mikszáth iskola (16 pont), 2. Taszár (13 p.), 3. Balatonszár­szó (12 p.), Marcali Noszlopy (9 p.), 5. Nagyatád, Árpád (8 p.t), 6. Balatonföldvár (2 p.t). (kz) m Mikszáth Sakk-kupa Marcali Somogyi iskolák, valamint Zala megye képviseletében Vonyarc­vashegy sakkcsapatai részvételé­vel rendezték a IX. Mikszáth ku­pát. A 2x30 perc játékidejű, kör- mérkőzéses versenyben végül a kéthelyi Széchenyi István Általá­nos Iskola csapata (Balogh Ferenc, Bellán László, Gaál Bence, Kovács András) volt a legjobb és nyerte el egy évre a vándorserleget, annak kísérőkupáját pedig végleg. A 2. a kaposvári Zrínyi Ilona Általános Iskola csapata lett a Varga Virág, Ötvös Richárd, Bakondi János, Kiss Ágota összeállításban. A 3. a marcali Noszlopy Gáspár Általá­nos és Alapfokú Művészetoktatási Iskola együttese (Gyurka Gábor, Csizmadia János, Baranyai Attila és Szíjártó Gábor) érdemelte ki. A bajnokcsapatból kiemelkedően teljesített Gaál Bence és Bellán László. A legjobb első táblás Gyur­ka Gábor (Marcali, Noszlopy), a legjobb 2. táblás Guricza Lilla (Marcali, Mikszáth), a legjobb 3. táblás Vajda Henriett (Vonyarcvas- hegy), a legjobb 4. táblás Kiss Ágo- ta (Kaposvár, Zrínyi)._________■ Férfi röplabda Magyar Kupa Torna diákolimpia - megyei döntő Visszavágásra készülnek Kaposvár Bravúr kell ma este ahhoz, hogy a Kométa-Kaposvár bejusson a Magyar Kupa négyes döntőjébe. Aligha meglepetés: a március 12- én és 13-án Kazincbarcikán rende­zendő férfi röplabda Magyar Kupa négyes döntőjének a mezőnyét négy extraligás alakulat alkotja majd. Ebből három már ismert; a Dunaferr SE, a Délmagyarországi FRC (Szeged) és a házigazda Ve­gyész RC Kazincbarcika különö­sebb megerőltetés nélkül, köny- nyedén lett tagja a négyes döntő­nek, miután - fogalmazzunk így - nem volt komoly ellenfelük. A Kecskeméti RC Phoenix-Mecano ugyanakkor már (még a legjobb nyolc közé jutásért) „elszállt”, mi­után nem bírt - legalábbis az első hazai meccsen - a Kométával. Hogy melyik gárda lesz a döntő negyedik résztvevője, az ma este a somogyi megyeszékhelyen 18 órakor kezdődő Kométa-Kapos­vár-Nyíregyházi VRC Szabolcs- Gabona ütközetben dől el. Min­denesetre nem akármilyen derbi­re lehet számítani, hiszen két nap­pal korábban a Nyírség fővárosá­ban rendezett első felvonás 3-1 arányú hazai sikerrel zárult. A várható kezdőcsapatok. Kométa-Kaposvár: Jose Alvarez Cutino (kubai), dr. Szergej Szajfulin (orosz), Gelencsér Ba­lázs, Wang Csi (kínai), Dávid Zol­tán, Bánhegyi István. - A liberó Geiger András lesz. Nyíregyházi VRC Szabolcs- Gabona: Ilia Staradanov (horvát), Emesto Rufin Martinez (kubai), Szalai Szabolcs, Pampuch Csaba, Tamás Zoltán, Mondi Gergely. - A liberó Bugyi József lesz. fenyő Fölényben a Balaton-partiak Kőröshegy, Kaposvár Az I-II. és a III-IV. korcsopor­tos torna diákolimpia Somogy megyei döntőjét a kőröshegyi Faluházban rendezték meg. Összesen négy korcsoport képviselői mutathatták be tu­dásukat. A viadal a Balaton- partiak fölényében telt, hi­szen a kőröshegyiek és a bog­iáriak is több bajnoki címet szereztek. Eredmények: I-II. korcsoportos leányok, csapat- verseny: 1. Kőröshegy, Általános Iskola (Böröcz Bernadett, Ács Fru­zsina, Szabó Tímea, Kiss Ale­xandra, Hegyi Mónika, Bertalan Andrea, testnevelő: Vondrákné Szebenyi Erzsébet), 2. Darány, Körzeti Általános Iskola (Testne­velő: Pór Gábomé), 3. Kaposvár, II. Rákóczi Ferenc Általános Isko­la (Testnevelő: Körmendiné Hajdú Gyöngyi), 4. Kaposvár, Honvéd Utcai Általános Iskola, 5. Fonyód, Magyar B. általános isko­la „A”cs„ 6. Barcs, Deák Ferenc Általános Iskola, 7. Fonyód, Ma­gyar B. általános iskola „B” cs. Egyéni összetett: 1. Hegyi Mó­nika (Kőröshegy, 27,90 p.), 2. Kiss Alexandra (Kőröshegy, 27,70 p.), 2. Körmendi Kinga (II. Rákó­czi, 27,70 p.) Fiúk, csapat: 1. Kőröshegy, Ál­talános Iskola (Búza Dániel, Sütő Zoltán, Kovács Roland, Szinyéri Róbert, Szipli Tamás, Szinyéri Bé­la, testnevelő: Vondrákné Szebenyi Erzsébet), 2. Kaposvár, Kaposfüredi Általános Iskola (Testnevelő: Juhász Lászlóné), 3. Kaposvár, KE. Gyakorló iskola és gimnázium (Testnevelő: dr. Walter Károly). Egyéni összetett: 1. Szipli Ta­más (Kőröshegy, 28,3 p.), 2. Szinyéri Béla (Kőröshegy, 28,0 p.), 3. Szinyéri Róbert (Kőrös­hegy, 27,4 p.) III-IV. korcsoportos leányok, csapatverseny: 1. Balatonboglár, Általános Iskola (Faluközi Réka, Rofrits Aliz, Tóth Adrienn, Bérezi Izabella, Ráncsik Orsolya, Szabó Viktória, testnevelő: Opperheim- né Verebes Zsuzsa), 2. Kaposvár, Honvéd Utcai Általános Iskola (Testnevelő: Péter Balázsné, Gumhert György né), 3. Kaposvár, II. Rákóczi Ferenc Általános Isko-' la (Testnevelő: Körmendiné Hajdú Gyöngyi). Egyéni összetett: 1. Ráncsik Or­solya (Balatonboglár, 27,4 p.), 1. Tatai Zsófia (Honvéd, 27,4 p.), 2. Szabó Viktória (Balatonboglár, 27,3 p.), 3. Virág Zsuzsa (Honvéd, 27,2 p.). III-IV. korcsoport, fiúk csapat- verseny: 1. Kőröshegy, Általános Iskola (Kovács Márk, Dobrotka Dániel, Szász Csaba, Kovács Mi­lán, Brachna Bálint, Veres- Székely Apor, testnevelő: Vond­rákné Szebenyi Erzsébet), 2. Ka­posvár, Kodály Zoltán Általános Iskola (Testnevelő: Léber János, Fábián Szabolcs). Egyéni összetett: 1. Böröcz József (Kőröshegy, 28,3 p.), 2. Brachna Bálint (Kodály, 28,1 p.), 3. Füge Attila (Kőröshegy, 27,9 p.). A megyei döntő első helyezett csapatai kvalifikálták magukat az országos döntőbe, melyet márci­us 23-24-én Pápán rendeznek meg. _ ____ _ ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom