Somogyi Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-04 / 53. szám

13. OLDAL ■ 2002. Március 4., hétfő Halálos balesetek hétvégéje Zamárdi, Nagyatád Két halálos közúti baleset is tör­tént ez elmúlt hétvégén Somogy útjain. Záróárúiban egy 41 éves helybéli férfi, Lábod és Nagyatád között pedig egy 26 éves nagy­atádi nő halt bele sérüléseibe. Zamárdiban szombaton egy ke­rékpárral közlekedő 41 éves férfit ért halálos baleset. Gelencsér László, a Somogy Megyei Rendőr­főkapitányság sajtóreferense el­mondása szerint a férfi egy lejtős útszakaszon haladt, amikor a fel­gyorsult kerékpárral áttért az út bal oldalára és a kikövezett árok­ba borult. A szerencsétlen esés következtében olyan súlyos sérü­léseket szenvedett, hogy a hely­színen életét vesztette. A sajtóreferens elmondta: vasár­nap hajnalban újabb súlyos köz­úti baleset történt, ezúttal Lábod és Nagyatád között. Lábod irányá­ból haladt a város felé személy- gépkocsival egy 29 éves férfi, áld feltehetően helytelenül választot­ta meg a sebességet, emiatt az au­tó egy balkanyarban kisodródott. A gépjármű mintegy 250 métert tett meg az út menti árokban, ahonnan előbb visszatért az útra, majd a szemközti árokban egy fá­nak ütközött. A baleset következ­tében egy 26 éves nagyatádi nő olyan súlyos sérüléseket szenve­dett, hogy a helyszínen életét vesztette. A gépjármű vezetője és két másik utas súlyos, az ötödik utas pedig könnyebb sérülést szenvedett. A rendőrség műszaki szakértő bevonásával mindkét esetben megkezdte a vizsgálatot. ______ TAKÁCS A memberof atiqroupT A több mint 180 éves múltra visszatekintő Citibank - a Citigroup tagja a világ vezető globális pénzintézetének értékesítéssel meg­bízott szervezete, a kis- és középvállalati finanszírozásban elért eredményeinek növeléséhez az alábbi pozícióba keres - megbízá­sos viszonyba - szakembereket: VÁLLALATI TANÁCSADÓ (SOMOGY, VAS, ZALA MEGYE). A feladat: banki szolgáltatáscsomagok értékesítése a kis- és közép- vállalkozások számára, vállalati hitelezés, kapcsolattartás. A pozíciók betöltésére direktértékesítésben tapasztalatot szerzett, tárgyalóképes, dinamikus, nagy teherbírású jelentkezőket várunk. A banki és/vagy egyéb pénzügyi tapasztalat, valamint a pénzügyi termékek lakossági, illetve vállalati piacon való értékesítésében szerzett gyakorlat előnyt jelent. Bankunk a feladat hatékony elvégzéséhez folyamatos képzést, szakmai előremeneteli lehetőséget és a teljesítménnyel arányos versenyképes jövedelmet kínál. Ha felkeltettük érdeklődését, kérjük szakmai önéletrajzát „TANÁCSADÓ" jeligére küldje el a következő címre: CITIBANK Rt., humánerőforrás-osztály 1051 Budapest, Szabadság tér 7. MTT Kiemelkedő kereseti lehetőség - üzletkötői munkakörben Ha Ön • változatos és érdekes feladatot • vonzó kereseti lehetőséget keres Ha Ön • magabiztos fellépésű • agilis és meggyőző • kommunikatív • egyéni vállalkozó és gépkocsival rendelkezik Kérjük jelentkezzen nálunk! Országos Telefonkönyvi üzletkötő csapatunkba kere­sünk értékesítési munkatársakat. Ha Önt érdekli a reklámtanácsadói feladatkör, akkor küld­je el pályázatát és fényképes önéletrajzát KOHÁNYI GÁBOR értékesítési vezető címére! Örülnénk, ha megismerhetnénk! Magyar Telefonkönyvkiadó Társaság 2040 Budaörs, Baross u. 89. Telefon: (23) 504-915 • Mobil: (06-20) 915-66-78 E-mail: gabor.kohanyi@mtt.hu Kinek adjuk adónk 1%-át? a Somogyi Hírlap március 12-én megjelenő számában kedvezményes hirdetési leheti [séget i ztosít minden alapítvány, társaudiini szervezet és intézmény számára, hogy tevékenységére felhívja az adózó polgárok figyelmét. További információ: Somogyi Hírlap hirdetésfelvétel Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-106, 82/528-164 Somogybán otthon vagyunk Somogyi Hírlap Sportriporterből lett ügyész Borbély Zoltán éppen egy éve, 2001 márciusától a Fővárosi Bíróság sajtószóvivője. A korábban sportműsorokból ismert fiatalember ma is tevékeny ügyész, és szabad idejében filme­ket forgat. Budapest- Miért lett ügyész, hiszen ismert riporterként dolgozott ?- Apám akarta, hogy elvégez­zem a jogot, engem pedig érdekelt ez a terület. Szerettem a magyart, a történelmet, noha nem vagyok bölcsészalkat. És közel volt az egyetem is, pontosan két percre. Egyszerre végeztem az újságíró­iskolát és a jogi egyetemet. Tud­tam, hogy a sportriporterkedéssel csak addig foglalkozhatom, amíg nem kezdek el dolgozni jogász­ként. Számos helyen megfordul­tam, a pályám kezdetét az újság­író-iskolának köszönhetem.- A sport ezek szerint csak hobbi...- Annál több. A Labdarúgás és a Képes Sport újságokon tanultam meg olvasni. Tíz éven keresztül aktívan fociztam, még ma is ösz- szeállurik a barátokkal egy-egy meccsre. Korábban bokszoltam is, ezért közvetíthettem Kokó olim­piai döntőjét Atlantában. Ügyész­ként azonban valóban nem vezet­hetek műsorokat. így filmeket ké­szítek. Az ugyanis művészi tevé­kenységnek minősül. Ha vannak táncdalénekes rendőrök, miért ne lehetnék filmes ügyész?- Miről szólnak a filmjei, és hol lehet megnézni őket?- Az első film, „A Köztársaság nevében” a legtöbb halálbüntetést hozó magyar bíróról szól. Ez az al­kotás díjat is nyert, és négy éve ve­títette a televízió. Utána követke­zett a „Papiad”, amit rengetegen láttak tavaly márciusban. A „Jóté­kony éjszakában” már megjelent a foci, most pedig egy Hidegkúti-fil­met forgatok. Illetve próbálom ki­egészíteni, mert a portré már elké­szült, és akkor még élt az Arany­csapat tagja. Az „Öreget” két-há- rom hét múlva láthatja a közön­ség. De tervezek egy párhuzamos portrét is, a szereplők már igent mondtak rá. Idén lesz Vitray Ta­más 70, Szepesi György pedig most volt 80 éves. Róluk szeret­nék egy filmet.- Hogyan szakadt félbe az új­ságírói karrier?- Amikor eljöttem a Nap TV-től, minden ügyészségen kijelöltek egy személyt arra, hogy a sajtóval tartsa a kapcsolatot. Polt Péter leg­főbb ügyész tanított engem az egyetemen, ő hívott, hogy jöjjek a Fővárosi Bíróságra dolgozni. Azóta itt vagyok.- Ügyészi feladatokat is ellát?- Igen, bár kevesebb munkát retnék valami igazán fontos per­ben fellépni, ám még kezdőnek számítok ehhez. És itt, a közleke­dési részlegen is vannak érdekes ügyek. Titkárként egy időben sza­bálysértéseket vizsgáltam felül. Volt egy olyan történet, amikor a parkoló autó mögé felfestették a rokkantjelzést, és ezért elvitték a gépkocsit. Amikor megláttam az iratokat, azt hittem, ez valami ki- taláció, de kiderült, valóban így történt. Egy másik esetben egy fél­Borbély Zoltán Született: Budapest, 1972. március 20. Végzettsége: 1991 - Komlósi Oktatási Stúdió, 1995 - ELTE ÁJK, 2001 - szakvizsga, Pesti Központi Kerületi Bíróság Nyelvismerete: angol, orosz, finn, latin Munkahelyei: Telesport, Sportvarázs, Nap TV, Fővárosi Bíróság Filmjei: A köztársaság nevében, Papiad, Jótékony éjszaka, Határtalanul Családi állapota: nőtlen kapok mint a többiek, a sajtó- szóvivői feladatok mellett kevés időm marad. Három-négy tárgya­lásom van hetente, ezek nem jár­nak sok pluszmunkával.- Nem vágyik igazán nagy ügyekre?- Az, ami kívülről nagy ügynek számít, az nekünk nem biztos, hogy komoly kihívás. Persze sze­lábú, félszemű biciklista ügyével foglalkoztam. A férfi nekikereke­zett egy oldalt fordított üveglap­nak, amelyet nem vett észre, és ez a halálát okozta. A védelem arra hivatkozott, hogy a fél szeme miatt nem láthatta az előtte levő akadályt, de bebizonyosodott: bárki nekiment volna. NAGY ESZTER DÓRA Agyonverte feleségét Budapest Belehalt sérüléseibe az a fiatal- asszony, akit a férje bántalmazott Budapesten a VIII. kerületben. Halált okozó testi sértés gyanújá­val a rendőrség őrizetbe vett egy férfit Budapesten, aki a feleségét bántalmazta - mondta lapunk­nak Kovács Viktória, a Budapesti Rendőrkapitányság sajtóügyele­tese. A 43 éves férfi egy vita kap­csán ütötte meg vele azonos korú feleségét. Csak pár órával később észlelte, hogy túl erős lehetett az ütés, mivel a nő nem mozdult. A férfi a szomszédba rohant se­gítségért, aki értesítette a mentő­ket. A helyszínre érkező ügyele­tes már csak a halál beálltát tudta megállapítani. Az eljáró hatóság elrendelte az elhunyt soron kívü­li igazságügyi orvos'szakértői boncolását, ennek során tisztáz­ható lesz a halál beálltának pon­tos ideje és oka. NAGY A cél a megegyezés Orvos - lélek nélkül Németország * 21 Azonnali hatállyal elbocsátottak munkahelyéről egy mönchen- gladbachi, 31 éves klinikai or­vost, és megeshet, a hivatásának gyakorlásától is eltiltják. A férfi 21 hónapos kislányát helyezte el egy olyan inkubátorban, ahová az anyák teszik újszülötteiket kétségbeesésükben. A kislányt az intézet dolgozói találták meg azután, hogy kimászott a készü­lékből és közöttük téblábolt. Az apa hetven kilométert au­tózott a lányával, majd egy ober- hauseni kórház gyermekmentő fülkéjébe tette. Gyermekrablás gyanújával eljárást indítottak a férfi ellen, és elrendelték a gyer­mek anyjának kihallgatását. Az apától különváltan élő, és a kislányt egyedül nevelő anya jóhiszeműen, hétvégére adta át közös gyermeküket az orvos­nak. Miután a megbeszélt időre nem vitte vissza a gyereket, a rendőrséghez fordult segít­ségért. EUROPRESS Budapest Mind a betegek, mind a kór­házak érdeke, hogy peren kí­vül rendezzék vitás ügyeiket - állítják azok az igazságügyi orvos szakértők, akik nem­rég szereztek speciális me- diátori szakképesítést. A betegjogok legmagasabb szintű képviselői szerint különösen a kórházaknál sürgető a szemlélet- váltás. Több egészségügyi intéz­mény inkább a pereskedés párt­ján áll, mint hogy peren kívül megegyezzen a méltányos kár­térítésben. A vesztes perek kifize1 tésére a kórházak felelősségbizto­sítása nyújt anyagi hátteret. Ugyanakkor sok helyütt gond, hogy az adott ügyek idején még nem volt érvényes biztosítása az intézménynek. A kórháztulajdonos önkor­mányzatok helyenként külön ala­pot biztosítanak a jogos kártéríté­sek pénzügyi fedezetéül, ezt a megoldást viszont sokan támad­ják, mondván: nem illene az adó­fizető polgárok zsebéből fedezni az orvosi műhibák költségeit. A biztosítók sem kapkodnak a kór­házi felelősségbiztosításokért, mivel az egészségügy jelenlegi állapotában időzített hibalehető­ségek tömkelegét rejti a rossz technikai háttér és az orvosok túlterheltsége. A jogi és orvosi végzettségű mediátorok jelenleg olyan szabá­lyok szerint dolgoznak, hogy el­kerüljék az esetleges összeférhe­tetlenséget. így gyakran vidéken a budapesti, a fővárosban pedig a vidéki szakértők békítik a feleket. Az eljárás minden esetben tit­kos. Mind a beteg, mind a kórház képviselője elfogadja és aláírásá­val hitelesíti azt a megállapodást, hogy a közvetítési procedúra alatt nem fordulnak a sajtóhoz. Azaz: a megegyezésig, illetve annak meghiúsulásáig egyik fél sem hozza nyilvánosságra a konfliktust. Németh ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-IG ÜVEGTÖRŐK. Csoportosan elkövetett garázdaság miatt öt összeverekedő fiatal, egy jenői és négy nádasdladányi férfi el­len indított eljárást a Fejér me­gyei rendőrség. A gyanúsítot­tak egy jenői sörözőben vere­kedtek össze. Egy szóváltást követően a helybeli férfi sörös­üveget vágott a vele civakodó fejéhez, ezért a többiek neki­estek. A küzdő feleket a sörö­ző vendégei választották szét és tessékelték ki a helyiségből, s mielőtt távoztak, meg­rongálták a jenői férfi autóját. A söröző vendégei közül töb­beket is megsebesített az el­hajított söröspalack, mti KUTYATÁMADÁS. Két járó­kelőt harapott meg egy el­szabadult rotweiler Nagy­kanizsán. Egy helybeli hölgy­nek az ujjpercét harapta szét a megvadult kutya, míg egy férfinak kabáton keresztül a ■ kezébe kapott bele. A nőt azonnal kórházba vitték, ke­zét így is amputálni kell. A rendőrség megkezdte az ügy kivizsgálását, europress TÖMEGKARAMBOL. Egy ka mion és négy személygépkocsi ütközött össze a Zemplén me­gyei Vatta és Bükkábrány között. Az eddig tisztázatlan körülmények között történt balesetben egy ember életét vesztette, tízen pedig súlyosan megsérültek, europress MEGTALÁLTÁK. A háza ud varán lévő kútban lelte halálát a Borsod megyei Szín község­ben az a néhány napja eltűnt férfi, akinek holttestét a tűz­oltók találták meg, s mentő­kötelek segítségével emelték ki a kútból. Az orvosi vizsgálat során bűncselekményre utaló jelek merültek fel, ezért az ügyben a rendőrség folytat vizsgálatot, mti MEGÁLLAPODÁS. Együtt működési szerződést ír alá Bakondi György katasztrófa- védelmi főigazgató és Malárics György, a Magyar Bányászati Hivatal elnöke. Ezentúl esetle­ges katasztrófák esetén az ál­taluk irányított szervezetek gyorsabban és hatékonyabban tudnak fellépni. Az együtt­működés a gyors információ- átadásra és a közös feladatok elosztására irányul, europress CSECSEMŐHALÁL. Nyakára tekeredett köldökzsinór vég­zett azzal a csecsemővel, aki­nek holttestét egy szemétkon­ténerben találták meg néhány nappal ezelőtt Nyíregyházán. A boncolásnál kiderült, hogy a 3-5 napos kislány élve szüle­tett, a halálát fulladás okozta. A babára nejlonzacskóba cso­magolva a szemétszállítók bukkantak rá, szakértői véle­mények szerint még élt, ami­kor a zsákba tették, europress TETEM A VÍZBEN. Járókelők találtak rá arra a férfira, aki fel­tehetőleg belefulladt a Rákos­patakba. A tűzoltók a Fogarasi út hídja alól emelték ki a tete­met a vízből. A rendőrség jelen­leg azt vizsgálja, hogyan kerül­hetett a férfi a vízbe, illetve azt, hogy baleset vagy bűncselek­mény történt. EUROPRESS KÁBELTOLVAJOK. Bűn cselekmény okozta az áram- kimaradást Zalaegerszegen. Két petőhegyei férfi vezetéke­ket akart lopni a várost ellátó transzformátorszekrényből. Egyikőjük azonban áramütést szenvedett. Őt súlyos sérülé­sekkel azonnal kórházba szál­lították. Társát menekülés köz­ben elfogták és őrizetbe vet­ték. A két férfi ellen köz­érdekű üzem működésének megzavarása miatt eljárást indítottak, europress ■ KÉK TÜKÖR

Next

/
Oldalképek
Tartalom