Somogyi Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-01 / 51. szám
| 2002. Március 1., Péntek KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Névadó a pí-sörgyárban Csehországban első lett a kaposvári pí-sör. Száznyolcvanhétféle sört neveztek be a versenyre, ahol neves márkák mérkőztek a győzelemért. Nagy elismerés ez, hiszen Csehország a sörben nagyhatalom - hangsúlyozta dr. Fülöp László, a kaposvári Hemotrade Kft ügyvezető igazgatója. Hasonló sikert ért el a pí-sör tavaly is, akkor 56 márkás sör közül nyerte el az első helyet. A sörivók megismerték, és megszerették. A cseh pí-sört februártól egy budapesti cég forgalmazza. így már bármelyik hazai bolt rendelhet belőle. S mint korábban beszámoltunk róla, hamarosan Kaposváron is létesítenek pí-sörgyárat. Ez évente 400-450 ezer litert állíthat elő. Palackozva, csatos üvegben, illetve hordóban hozzák forgalomba, s aki akarja, helyben is megízlelheti. A félmilliárd forintos beruházás újabb fordulóhoz ért: most készítik a pályázatot és egyeztetik a végleges terveket. A toponári városrészben lesz a telephelye, s ide 300 millió forintos technológiát telepítenek. Fülöp László bejelentette: bevezetik a legmagasabb minőségbiztosítási rendszert, s a biogazdálkodásnál elfogadott készítményeket használják. Az üzemet hat hónap alatt fölépítik, s már nevet is találtak az italnak: Somogyi pí-sör néven hozzák forgalomba. Számottevő érdeklődés tapasztalható a különféle pí-termékek, illetve pí-technológiák iránt. Az európai uniós országok mellett Távol-Keletről is kértek tájékoztatót. HARSÁN Yl VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 320-348: Balatonfenyves alsón a Tátra közben van a nyaralónk. Több éve szeretnénk elérni, hogy itt is legyen közvilágítás. A műszaki osztályon azt mondták, drága, nincs rá pénz. A közeli utcákban meg tudják oldani, csak a mienkben nem? Lombár Gábor polgármester: - A Tátra köz 60-70 méteres útszakasz zsákutcával. Az utcában ugyan van egy villanyoszlop, de az a házak elektromos bekötését szolgálja. Ha műszakilag lehet, erre az oszlopra tudnánk közvilágítást szerelni. E bejelentés után fölvesszük a kapcsolatot a Dédásszal; az egyeztetések után remélhetőleg mielőbb megoldódhat ez a gond. Tel.: 410-845: - A Kőszeg és a Komárom utca sarkán az árkot nem tisztítani, hanem lecsövezni kellene, mert sokan ide hordják a szemetet. Nehézséget okozna a városnak ezt 12 méteren megvalósítani? Miért nem ezzel a módszerrel oldják meg a gondot? Hartner Rudolf, a városgondnokság vezetője: - A korábbi bejelentés alapján a Kőszeg és a Komárom utca sarkán kitisztíttattuk a közterületi árkot, és elszállíttattuk onnan a hulladékot. Megítélésünk szerint a hulladék illegális lerakásának a problémáját nem az árok lefedése oldaná meg. A jövőben a csomópont tisztítására mindenesetre fokozott figyelmet fordítunk. Köszönjük az olvasó észrevételét. __________■ KA POSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁGA pályázatot ír ki a Kaposváron egészségügyi és szociális területen működő karitatív és civil szervezetek, egyesületek, alapítványok rendezvényeinek támogatására. A benyújtás határideje: 2002. március 31. További tájékoztatás és pályázati adatlap a Polgármesteri Hivatal Népjóléti Igazgatóságán kérhető (Kaposvár, Kossuth tér 1. Új épület II. em. 219-es szba, telefon: 501-501/644 mellék) Pályázati felhívás Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Műszaki Bizottsága pályázatot hirdet: 1. Belterületi kommunális és városfejlesztési beruházások, 2. környezetvédelmi célok, 3. hegyközösségek, 4. külterületi közterületen közműberuházások és szolgáltatások támogatására. A pályázaton természetes személyek és közösségek vehetnek részt. A pályázati felhívások a Polgármesteri Hivatal Műszaki Igazgatóságán (Kaposvár, Kossuth tér 1., régi épület 216-217. sz. iroda) vehetők át a megjelenés napjától számított egy hétig. Érdeklődni ugyanott személyesen, vagy az 501 -501 -es telefonon lehet. (6593 Bővítik az áruház kínálatát is Ötezer négyzetméterrel nagyobb területen lehet vásárolni Ma kezdik a kaposvári hipermarket bővítését. Az ötezer négyzet- méteres épület kialakítását augusztus közepén fejezik be. A Tesco 1998 nyara óta árusít a megyeszékhelyen. Ez a bővítés nemcsak a vásárlóknak, hanem a 300 dolgozónak is kedvező, ez által javulnak a munkakörülményeik, és szebbé válik a környezet is. Az átépítéssel 7000 négyzetméteresre bővítik az eladóteret. Több parkoló áll majd a vásárlók rendelkezésére, s megújulnak a kiszolgálóhelyiségek, az üvegvisszaváltó, a pelenkázóhelyiség, a vásárlói és mozgássérültmosdók. Az eddigi 27 kassza helyett 30 pénztár fogja elősegíteni, hogy a vevőknek minél kevesebbet kelljen várakozniuk. Az elöadótér növelésével új pultokat hoznak a hipermarketbe, így még szélesebb lesz a választék. Jelentősen bővítik az áruháznak azt a területét, ahol nem az élelmiszerek találhatók. Kiegészítő bútorok, csillárok tarkítják a választékot. Szélesebb kínálat fogadja majd a vásárlókat, egyebek között háztartási textília, komputerek és tartozékaik, valamint szórakoztató elektronikai felszerelések. Bővítik az éttermet is, új halaspultokat és hűtőket állítanak be a régiek helyére.- A kaposvári hipermarket a többi Tesco áruházzal összehasonlítva kicsi, a vásárlói igények azonban itt, a somogyi megyeszékhelyen is szükségessé teszik a nagyobb alapterületen kereskedést - mondta Molnár Andrea igazgató. - Reményeink szerint az átalakítás nem okoz majd kellemetlenségeket sem a vásárlóknak, sem a dolgozóknak, hiszen elsősorban az ő érdekeiket szolgálja. Megértést kérünk előre is, a bővítés idején ugyanis egyes részlegeket időszakosan lezárunk. A Tesco bővítéséhez módosítani kellett a rendezési tervet. Észak felé nagyobbítják meg az épületet, a kiszolgálórész pedig majd a nyugati oldalon kap helyet. A szervizút nyomvonala is változik: a Kanizsai utcát köti össze a Kaposváry György utcával. A bővítményhez újabb parkolók is tartoznak. Már most is több megállóhelye van az áruháznak, mint amennyit előírtak. Ez a hipermar- ket üzletpolitikájából adódik. ■ Tizenöt figyelőkamera a városban Hatvannál több napirendi pontot tárgyalt tegnap a kaposvári képviselő-testület. A legtöbb kérdés és hozzászólás a város közbiztonságáról szóló előterjesztéshez érkezett. Dr. Király Ferenc rendőrkapitány bemutatta a zsaruk új, nyári egyenruháját. Minden képviselő kapott egyet abból a rendőrségi karjelzésből, ami a rend őreinek Kaposvárhoz tartozását jelképezi. Kaposváron nem állt meg az élet a decemberi közgyűlés óta - mondta napirend előtti felszólalásában Szita Károly polgármester. Jelentős beruházások kezdődtek el és fejeződtek be az utóbbi hónapokban. Áll a NABI Rt első csarnoka, a termelést a nyáron kezdi meg. Lerakták a jégkrém- és fagyiüzem alapkövét. Májusban már a megye- székhelyről szállítják a hideg finomságokat. Nyárra elkészül a Kecelhegyen 105 telek közművesítése - mondta a város első embere. - Jelentős károkat okozott a fagy a járdákban és az utakon, ezért jóval több pénzt költünk ezek kijavítására, mint az elmúlt években. Az intézmények felújítására fordítható keret is nagyobb. Épül az elkerülőút, öt felüljárót alakítanak ki ezen a szakaszon. Az utolsó részre kiírták az előminősítéses eljárást, s hamarosan döntés is születik. Elkezdjük építeni a taszári repülőtér polgári terminálját, ez az egész régió szempontjából fontos beruházás. Kiderült: 212 kaposvári pedagógus adta be pályázatát az informatikai kormánybiztossághoz. Valamennyien megkapták az igényelt számítógépet. A költségek háromnegyedét az állam állja, a többit az önkormányzat fizeti. A tervezett 6,2 millió forintos önerő helyett 13,2 millió forintra van szükség. Két évvel ezelőtt kezdődött Kaposvár kálváriája a Vaszary-ház tulajdonbavételéről. Most úgy tűnik, rendeződik az ügy. A műemlékvédelmi hivatal a Festők városa rendezvénysorozat nyitányára átadja az épületet. Hogy elkészül-e az emlékház állandó kiállítása május közepére, még bizonytalan, a testület beleegyezése azonban megadja erre a lehetőséget. Dr. Giber Vilmos (Fidesz-MPP) úgy vélte: Vaszary neve emeli a rendezvénysorozat színvonaLebontják az épületet A Füredi utca 51/a számú ingatlant, az egykori óvoda épületét lebontják, a helyén zöldterületet alakítanak ki. A város próbálta bérbe adni, de ez a hasznosítás nem járt sikerrel. Az üres helyiségből ismeretlenek elvitték a gázkazánt, a mosdókagylókat, csaptelepeket; megrongálták a tetőt, az ablakokat. Egymillió forint a kár. Az épület a telekkönyvben sem szerepel, s az általános rendezési terv szerint lebontható. A város vezetése úgy véli: a parkra a lakótelepnek nagyobb szüksége van, s ez hozzájárni a környéken élők nyugalmához is. Valamennyi önkormányzati képviselő kapott a rendőrségi karjelzésből FOTÓ! LÁNG Több bérlakásigénylő A közgyűlés tegnap módosította a lakások bérletére vonatkozó önkormányzati rendeletet. A változtatás folytán még többen pályázhatnak önkormányzati bérlakásra. Olyan jövedelemhatárt javasolt a város, amely lehetővé teszi, hogy ne csak a minimálbérre bejelentett alkalmazottak, egyéni vállalkozók, munkanélküliek, járadékosok, segélyben vagy nyugellátásban részesülők igényelhessenek új otthont. lát. Dr. Szép Tamás (Fidesz- MPP) többször interpellált már ebben az ügyben. Az kérte, hogy a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt párhuzamosan dolgozzanak a ház felújításán és a tárlat anyagának összerendezésén. Szita Károly megjegyezte: a város híres szülötte Galimberti is, s neki még nincs emlékháza. Az 1968-ban épült fürdő fejlesztésével kapcsolatos előterjesztés kapcsán elhangzott: a megyeszékhelyen hiányoznak a történelmi hagyományú létesítmények, ezért más eszközökkel kell ide csábítani a bel- és a külföldi vendégeket. A kulturális turizmusban nagyot lépett előre Kaposvár. A Tavaszi Fesztivál, a farsangi napok és a Festők városa rendezvények mellett fejlesztik a lovasturizmust is. A fürdő valamikor az ország legkorszerűbb épülete volt, de látszik rajta az idő vasfoga. Több vízforgatót szereltek föl, az 50 méteres medencét megtöltötték vízzel, és be is fedték. Mostantól vasárnaponként nem kell fizetniük a látogatóknak. Szita Károly hangsúlyozta: nem termál-, hanem gyógyvize van a városnak. Erre alapozzák a csaknem kétmilliárd forintos - élményelemekkel gazdagított - fejlesztést. A közgyűlés támogatta a gyermek- és ifjúsági színházi biennálé megrendezését. Tizenöt új figyelőkamerát helyez el a rendőrség a város különböző pontjain, elsősorban a pályaudvarok, bevásárlóközpontok mellett, a belváros egyes pontjain és a lakótelepeken. Ez a beruházás 30 millió forintba kerül. A megyei TIT és alapítványi középiskolája szellemi öttusát szervez Kossuth Lajos születésének 200. évfordulója tiszteletére a Kárpát-medencei magyar középiskolásoknak. A vetélkedő költségeire 500 ezer, a város díjára pedig 100 ezer forint támogatást fogadott el a testület. A képviselők beleegyeztek, hogy az SOS Élet Telefonszolgálat eszközeit ingyen átadja a Menta Lelki Egészségvédő Egyesületnek, amely a lelkisegélyvonalat működteti. sz. k. _________Hírek_________ CA SINÓS ELŐADÁS. A mé . dia, ahogyan én látom címmel tartott előadást tegnap az MTESZ-székházban Bayer Zsolt újságíró. A találkozót a Kaposvári Polgári Casino szervezte, (szk) FEJLŐDIK FÜRED. Járda épült az Állomás utcában, kitisztították az árkot, gyalogátkelőt építettek a Dália utcánál, világítást kapott a futballpálya. Ezenkívül felújították a művelődési ház nagytermét, ’s használható az iskola bejárati lépcsője is. A Szőlőhegyi utca felújítására sem kell már várniuk a füredieknek. Elkezdődött a csatornázás is; megépült a nyomóvezeték, rácsatlakoztak a rendszerre a Hóvirág, a Kaposfüre- di, az Ibolya és a Dália utca lakói. (szk) PARKOLÓHÁZ A BELVÁROSBAN. Hatszáz parkoló épült az utóbbi években, elsősorban a Berzsenyi utcában és a belvárosban. A fizető-megállóhelyek mellett háromezer ingyenes parkolót tart fenn a megyeszékhely. Több mint száz gépkocsi tárolására alkalmas mélyparkolóra is adtak engedélyt. Az új helyek ellenére még mindig nehéz megállni. A gondokon enyhíthet, ha az Ady utca belső tömbjében parkolókat építenek, s ha parkolóház is lesz a belvárosban, (szk) TÖBB LAKAS ÉPÜLT. Meg nőtt a lakásépítési kedv a megyeszékhelyen. 1998-tól 884 lakás épült, illetve építése kezdődött el. 2000-ben 312 lakásépítési engedélyt adott ki az önkormányzat, ami 118 százalékkal több, mint az előző évben. Idén várhatóan a megépített és használatba vett ingatlanok száma meghaladja a 340-et. (szk) SŰRŰBB ELLENŐRZÉS. Arra törekszik a város vezetése, hogy a támogatást az kapja, aki arra valóban rá is szorul. Ezért növelték a környezettanulmányok számát. 1999-ben 860, 2001-ben pedig 1540 alkalom- I mai ellenőriztek, (szk) u Programajánló Ma 18 órakor a kaposvári diákönkormányzat farsangi hangversenyt tart a Liszt Ferenc zeneiskola hangversenytermében. Ünnepi köszöntőt mond Maljusin Mihály ifjúsági polgár- mester, s közreműködnek a zeneiskola növendékei, kamara- együttesei, zenekarai. _______■ A FÜRD ŐFEJLESZTÉS I. ÜTEME 243 millió 77 millió 60 millió liim 2002 2003 2004 Forrás: kaposvári önkormányzat Kinek adjuk adónk 1%-át? a Somogyi Hírlap március 12-én megjelenő számában kedvezményes hirdetési lehetőséget biztosít minden alapítvány, társadalmi szervezet és intézmény számára, hogy tevékenységére felhívja az adózó polgárok figyelmét. További információ: Somogyi Hírlap hirdetésfelvétel Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-106,82/528-164 Somogybán otthon vagyunk Somogyi Hírlap Vén Halói fölöző jdj* Kaposvár, Honvéd u., Damjanich u. sarok A®" (üvegkupola) • Telefon: 82/313-006 í Hollywood multiplex EGY CSODÁLATOS ELME 90968 pr. 15:15, 18:00, 20:30; TRIPLA VAGY SEMMI 90964 14:30, 16:45, 19:00, 21:15; SZÖRNY 16:00, 18:15; KÉMJÁTSZMA 90958 17:45, 20:15; A GYŰRŰK URA-A GYŰRŰ SZÖVETSÉGE 90955 sz. 14:15; *6092$* Kérdezzen: S 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pe- | dig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve i telefonszámukat. ___________■