Somogyi Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-22 / 68. szám
2002. Március 22., Péntek KÉK 9. OLDAL T U KÖR Betörő rács mögött Kaposvár A Kaposvári Rendőrkapitányság őrizetbe vett egy 28 éves kaposvári férfit, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy a megyeszékhelyen és környékén hétvégi házakat és tárolókat, a Balaton partján nyaralókat tört fel. A zsákmányban nem volt „válogatós”: vitte, amit talált, robogótól a horgászbotig, használati tárgyaktól a tűzhelyig. Az őrizetbe vett férfi egyelőre tagadja a bűncselekmények elkövetését, társai azonban őszinte beismerő vallomást tettek eddig mintegy huszonkilenc ügyben. A házkutatások során elő is kerültek a bűncselekményekből származó tárgyi bizonyítékok. A háromtagú csapat az elmúlt három hónap alatt, legtöbbször éjszaka követte el a betöréseket. A mód- szefekben sem válogattak, hol álkulccsal, hengerzártöréssel jutottak az épületbe, hol az ajtót feszítették be. A 28 éves büntetett előéletű férfi őrizetben van, és kezdeményezték előzetes letartóztatását. Két társa - akik közül az egyik büntetett előéletű - szabadlábon van. j. e. Egyet SEM fizet, kettőt kap! Az Easytronlc a váltás szabadságát kínálja, Ön dönti el, hogy kézi vagy automata üzemmódba kapcsol, és a kuplung használatát is elfelejtheti! Most Easytronic váltót adunk ajándékba az 1,0 és 1.2 literes Corsa motorokhoz. Ez a kedvezmény 185 OOO. -Ft megtakarítást jelent Önnek, de az Easytronio nyújtotta vezetési élményt nem lettet pénzben kifizetni... Márkakereskedésünkben további kedvezményes Corsa ajánlatokkal várjuk 2002. május 31 -lg. Sió AUTÓHÁZ KFT. 8600 SIÓFOK, Vak B, u. 28. TEL.:84/313-l88, 84/319-188, 84/510-487 E-mai!: opelsio@matavnet.hu , www.sio-autohaz.hu Friss tojás FANTASZTIKUS HÚSVÉTI ÁRON! mérek** 21-24~ig groif^nwHrnnf^jl Szigorúbb kamionblokád Több mint 380 kamion vesztegel magyar oldalon a rédicsi határátkelőnél. A tiltakozó szlovén kamionosok blokádját rövid ideig tartó engedmények után visszaállították. Rédics- Eredménytelen volt a tárgyalás a blokádot állító fuvarozók és a szlovén vezetőség között, ezért visz- szaállították a blokádot, és most már az élő állatokat és a romlandó árut szállító kamionosok sem léphetnek át - mondta lapunknak Orodán Sándor. A határőrség szóvivője szerint a veszteglő 380 jármű közül csak kevés a magyar, többségük német, akik Olaszországba szállítanak birkákat. A tiltakozó akció részeként kamionokat fordítottak keresztbe az úton a fuvarosok, mert a Magyarországra igyekvő üres, naponta többször forduló téhergép- járműveket minden alkalommal ellenőrzik a szlovén hatóságok. Ezek a kamionok elsősorban takarmányokat szállítanak. A szlovén rendőrség a viszonylag kevés számú sáv miatt megtiltotta az üres járművek előzését, ez viszont jelentős időveszteséget okoz a szlovén fuvarosoknak - tette hozzá a szóvivő. Délután néhány órában átengedték az élő állatokat és a romlandó árut szállító kamionokat, de később ezt az engedményt is visszavonták a tiltakozók. NAGY ESZTER DÓRA A szlovén tiltakozás oka: Rádiósnál az üres kamionokat is alaposan átvizsgálják fotó: láng Róbert Fegyverraktár a víkendházban A bűnügyi felderítőket névtelen bejelentő vezette nyomra Lőszer- és fegyverarzenálra bukkant az Orosházi Határőr Igazgatóság bűnügyi felderítő szolgálata Gyulán egy hétvégi házban március 20-án. Az ügyben a városi rendőrkapitányság folytat nyomozást. nem találtak a bűnügyi szolgálat munkatársai. A hálófülkéből viszont előkerült két 22-es kaliberű golyós és egy 12-es sörétes lőfegyver, valamint két flóbertpisz- toly, az egyik töltött állapotban. A fegyvereken kívül huszonnyolc petárdát, ezerötszáz 22-es kaliberű lőszert, két 7,62-es géppuskalőszert, három géppisztolylőszert, két doboz géppisztolyhoz való gyakorlólőszert, huszonöt 7,65-ös browning lőszert, több mint kétszázhúsz vadászlőszert, egy légpisztolyt és egy ____________ Gyula ___________ A határőrség felderítő szolgálatának vezetőjét, Vígh Antal őrnagyot egy névtelen bejelentő telefonon értesítette arról, hogy L. T. gyulai lakos hétvégi házában olyan külföldiek tartózkodnak, akik illegálisan jöttek Magyar- országra. A bejelentő szerint hamis, illetve hamisított úti okmányok is találhatók a házban. A lakás ellenőrzésére megszervezett akció során sem migrán- sokat, sem hamis útleveleket házilag készített lézerirányzékot is lefoglaltak a nyomozók. L. T. nem rendelkezett engedéllyel az ingatlanán talált fegyverek és lőszerek tartására, de a sajátjának vallotta azokat. Arról viszont, hogy hogyan kerültek a birtokába, s hogy mi volt velük a szándéka, az elsődleges intézkedések során nem nyilatkozott. L. T. ellen lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt indult eljárás. A határőrség felderítő szolgálata - halaszthatatlan nyomozati cselekményként - a fegyvereket és lőszereket lefoglalta, s L. T.-vel együtt átadta a gyulai rendőrkapitányság bűnügyi osz- tályának, ___ ME NESI GYÖRGY ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig BANDITÁK. Elfogták azokat a fiatalokat, akik az elmúlt napokban időseket támadtak meg és raboltak ki Cegléden. Az egyik esetben egy nyolcvanéves mozgássérült asszonyt bántalmaztak, feltúrták lakását, befőttjeit összetörték és ráöntöt- ték, majd családi ékszereit és készpénzét magukkal vitték. Néhány nappal később a város parkjában három ismeretlen megtámadott egy idős, beteg férfit. Ütlegelték, fenyegették, zsebeit kiforgatták. A rendőrség szerint az ő terhűkre írható az a besurranásos lopássorozat is, amelynek során iskolákat fosztogattak. A rendőrség mind a négy személyt őrizetbe vette. EUROPRESS ■ A DÉDÁSZ Rt., átfogó korszerűsítési programot hajt végre a viltamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan Lj. villamosenergia-szolgáltatást biztosító fejlesztés j|j érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. ■ Zselickisfaludon az "Új 20 kV-os hálózat és OTR állomás ; létesítése" elnevezésű munka befejeződött. A hálózat 2002. i március 22-én véglegesen feszültség alá kerül. Az elkészült létesítmények érintése tilos és életveszélyes! Dél-dunántúli Áramszolgáltató WIUJJJH'J Húsvéti extra akció a Tempó üzletekben! Sertés hosszúkaraj (kg) 799 Ft Sertés rövidkaraj (kg) 839 Ft Sertés comb (kg) 799 Ft Sertés lapocka (kg) 779 Ft Sertés oldalas (kg) 699 Ft Sertés tarja (kg) 749 Ft Akciós ajánlatunk március 22-töl március 26-ig, valamint a készlet erejéig érvényes és kiskereskedelmi mennyiségre vonatkozikl Akciónkat keresse a legközelebbi Tempó üzletben! Tempó Szupermarket. Ahol a minőség és a választék naponta találkozik.