Somogyi Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-21 / 67. szám
2002. Március 21., Csütörtök DÉL-DUNÁNTÚL: A DERŰS ÉS DINAMIKUS RÉGIÓ A REGIONÁLIS TERÜLETFEJLESZTÉSI TANÁCS HÍREI 11. OLDAL Fórumok A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség az Előzetes Regionális Fejlesztési Program 2002-es forrásaira meghirdetett pályázatról a 2002. március 2-i meghirdetést követően hat fórumon tartott tájékoztatót. Ezek közül három a három megyeszékhelyen - Pécsett, Kaposvárott és Szekszárdon - várta az érdeklődőket, míg további három ismertetés más, a pályázat készítésben is érintett szervezetek (pl. kereskedelmi és iparkamara) által szervezett konferenciákon történt. Ennek következtében a régió érintett szakemberei megfelelő időben, több helyszínen szerezhettek széles körű ismereteket a pályázat tartalmáról, a szükséges feltételekről. Minden remény megvan tehát arra, hogy 2002. április 2-án számos, támogatásra érdemes pályázattal jelentkezzenek az érintettek a Dél- Dunántúli Régióban. A vállalkozások együttműködésének elősegítése A pályázat közvetlen célja: A Dél-Dunántúl feldolgozóipari teljesítményének növelése korszerű, magas technológiai színvonalú ipari ágazatok hálózatszerű fejlesztésével. Pályázat az alábbi tevékenységek megvalósítására nyújtható be:- feldolgozóipari vállalkozások hatékonyságát javító, korszerű technológiák kifejlesztésére irányuló beruházások; hálózatos infrastruktúra fejlesztése (út-, villany-, vezetékes víz-, csatornahálózat kialakítása és továbbfejlesztése, felszíni vízelvezetés); inkubátorházak kialakítása; innovációs transzferközpontok fejlesztése; a vállalatközi együttműködéseket elősegítő internetes alapú információs hálózat kifejlesztése; logisztikai szolgáltatások színvonalának javítása (minőségi logisztikai kapacitás létrehozása, meglévő logisztikai kapacitás fejlesztése); ipari parkok hálózatos együttműködését elősegítő marketing anyagok elkészítése. A pályázónak a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat az eredeti célnak megfelelően 5 évig folyamatosan fenntartja és működteti. ______■ Re pülőterek kialakítása és fejlesztése A pályázat közvetlen célja: Polgári repülésre alkalmas nyilvános kereskedelmi regionális és vidéki repülőterek kialakítása és fejlesztése, melyek kiszolgálják a dél-dunántúli régió mindhárom megyéjében felmerülő, a környező országokkal való nemzetközi jellegű légi közlekedési igényeket, lehetőséget biztosítanak az ország többi regionális és vidéki repülőterével való légi közlekedési kapcsolatra. Pályázat az alábbi tevékenységek megvalósítására nyújtható be: Polgári repülésre alkalmas nyilvános, kereskedelmi regionális vagy vidéki repülőtér kiépítéséhez és fejlesztéséhez szükséges engedélyezési és kiviteli tervdokumentációk elkészítése; repülőtéri beruházások előkészítése és kivitelezése. A támogatás mértéke és aránya: A. Amennyiben a pályázat kedvezményezettje önkormányzat vagy olyan, önkormányzatok tulajdonában lévő non-profit jogi személyiségű vagy non-profit jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, ahol az önkormányzatok többségi irányítást biztosító befolyással (a szavazatok több mint 50 %-ával) rendelkeznek:- A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás.- A támogatás minimális mértéke: 50 millió Ft, maximális mértéke: 500 millió Ft.- A támogatás aránya: a projekt elismerhető költségeinek legfeljebb 90%-a.- A pályázónak a projekt elismerhető költségeinek legalább 10%-át kitevő saját forrással kell rendelkeznie, amibe az államháztartás alrendszereiből megítélt támogatás nem számítható be. B. Amennyiben a pályázat kedvezményezettje olyan non- profit jogi személyiségű vagy non-profit, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, ahol az önkormányzatok nem rendelkeznek többségi irányítást biztosító befolyással (nem rendelkeznek a szavazatok több mint 50 %-ával):- A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás.- A támogatás minimális mértéke: 50 millió Ft, maximális mértéke: 500 millió Ft.- A támogatás aránya: a projekt elismerhető költségeinek legfeljebb 50%-a.- A pályázónak a projekt elismerhető költségeinek legalább 10%-át kitevő saját forrással kell rendelkeznie, amibe az államháztartás alrendszereiből megítélt támogatás nem számítható be. Az Előzetes Regionális Fejlesztési Program pályázatai Általános feltételek: Az Előzetes Regionális Fejlesztési Program keretében az alábbi táblázatban szereplő pályázati komponensek támogathatók: fizetése a DDRFÜ Kht. irodáiban beszerezhető postai csekken, illetve átutalható a következő számlaszámra: 10300002-. 24619169-00003285. Pályázat Komponens 1. Közlekedési infra- Regionális és vidéki repülőterek kialakítása és fejlesztése struktúra fejlesztése A dél-dunántúli régió közlekedési hálózatának fejlesztése A dél-dunántúli régió műszaki-, informatikai-, EU-koiv 2. A régió humán erőforrás form terület- és településfejlesztési felsőoktatásának bázisának erősítése erősítése és a regionális fejlesztés munkaerőpiaci igényének megfelelő pályaorientációs rendszer kialakítása 3. A vállalkozások ver- A vállalkozások együttműködésének elősegítése, hálósenyképességének zatszerű együttműködés ösztönzése _____________ er ősítése A KKV-k technológiai színvonalának növelése 4. Az idegenforgalom Gyógy- és termálturizmus fejlesztése fejlesztése Idegenforgalmi programcsomagok fejlesztése Egy pályázatban csak egy támogatási cél jelölhető meg. Egy adott beruházásra csak egyszer adható támogatás. A pályázatoknak a dél-dunántúli régió (Baranya, Somogy, Tolna megyék) területén kell ír tvalósulniuk. termelő in rastrukturális beruházások esetén a beruházásnak a megkezdésétől számított 36 hónapon belül meg kell valósulnia, és a szolgáltatást 10 éven keresztül biztosítani kell. Egyéb fejlesztések, beruházások, illetve programkészítés esetén a megvalósulás, ületve az alkotás ideje maximum 24 hónap. A fejlesztés során beszerzett tárgyi eszközöket a beruházás befejezését követő 5 évig üzemeltetni kell. A pályázat benyújtása: A pályázatok benyújtásának feltétele 20.000 Ft + 25% ÁFA (bruttó 25.000 Ft) adminisztrációs díj bePályázati díjként a támogatási igény 5 ezrelékét - de minimum 5.000 Ft-ot, maximum 500.000 Ft-ot - kell befizetni az FVM 10032000-01220191-59000002 számú “Területfejlesztési feladatok támogatással fedezett kiadásai” elnevezésű fejezeti számlára, a befizetés jogcímének és az ÁHT 209346 azonosító jelének az egyidejű feltüntetése mellett. Az elkészített pályázatokat az előirt mellékletekkel együtt legkésőbb 2002. április 2. 16.00 óráig beérkezőleg kell benyújtani az alábbi helyszínek valamelyikén: Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. 7400 Kaposvár, Szántó u. 5. 7621 Pécs, Tímár u. 23. 7100 Szekszárd, Szent István tér 11-13. Gyarapodó források A közelmúltban jelentek meg a dél-dunán- -----~--------------------tú li térségre érvényes előzetes regionális fejlesztési program újabb pályázatai, melyek kivonatai jelen oldalon olvashatók. Folytató- PHk dik tehát a tavaly elfogadott célok felé hala- jg| : dús, a már kijelölt úton - húzta alá Koltai Tamás, a DélDunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke, aki így folytatta: - ' A forrás idén nagyságrendben hasonló, mint volt az a múlt esztendőben, közel két milliárd forint. Ha ehhez hozzátesszük azt, I. JMM hogy az év végén indul a régiónkat is érintő PHARE 2002-2003 program, melynek keretében újabb három-négy milliárd forintm lehet számítani, akkor elmondható, hogy a területfejlesztésben az utóbbi években minden korábbi időszakhoz képest jobb lehetőségek, nagyobb források állnak rendelkezésre. Hiszen a megyei területfejlesztési, reál értéken tartott források tavaly kibővültek a regionális PHARE tükör program pénzeszközeivel - közel két milliárd forintról van szó évente -, s ehhez jön a már említett PHARE 2002-2003 lehetősége. A gyorsuló ütemben növekvő fonások jelentik a garanciát arra, hogy a fejlesztési programban foglalt céljainkat közös erővel meg tudjuk valósítani. Azaz a megkezdett őcsényi, pogányi, taszári repülőtér fejlesztések hamarosan, nemzetközi rangot kapva be is fejeződjenek.; az egyetemek tovább növeljék kínálatukat a régió ifjúsága, a jövő munkavállalói számára, illetve a térség gazdasági szereplőinek igényei szerint. Tovább erősödhetnek a régiós kis- és közép, valamint mikro vállalkozások: mindez nemcsak gazdasági, foglalkoztatáspolitikai, hanem - karnyújtásnyira az EU-s csatlakozástól - nemzeti érdek is. Nem beszélve a termálfürdők - mint régiónk pár éven belüli húzóágazata- dinamikus fejlesztéséről. Az elmúlt esztendők eredményeit taglalva, a regionális tanács szemszögéből nézve, nincs szégyenkeznivalónk, ám feladataink a biztató jövőt tekintve jócskán akadnak még. Az eddig elért eredményeink alapján - melyek bizonyítják, hogy régiónk felzárkóztatását közösen sikerre tudjuk vinni - kívánom, hogy a szavakon túl egyre többen érezzük is: a Dél-Dunántúl valóban „derűs és dinamikus régió. ” Dél-Dunántúli Régió Gyógy- és termálturizmus A pályázat közvetlen célja: A gyógy- és termálturizmusban rejlő lehetőségek minél jobb kihasználása érdekében a gyógy- és termál- turisztikai kínálat peremfeltételét képező infrastruktúra és a szolgáltatások színvonalának fejlesztése. Pályázat az alábbi két tevékenységi kör valamelyikének megvalósítására nyújtható be: A. Gyógy- és termálfürdők, valamint gyógybarlangok fejlesztésére irányuló beruházások. B. Gyógy- és termálfürdők, valamint gyógybarlangok tárgyi eszköz beruházásainak előkészítése. Az A. és B. pontra vonatkozó közös szabályok:- A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás. Aránya: a projekt elismerhető költségeinek legfeljebb 50%-a. A pályázónak szervezeti formától függő mértékű sajátforrással kell rendelkeznie, amibe az államháztartás alrendszereiből megítélt támogatás nem számítható be. A saját forrás mértéke önkormányzat és non-profit szervezet esetén 25%-a, kis- és középvállalkozások esetén 35%-a, egyéb szervezet esetén 50%-a a projekt elis- merhető költségeinek. ________■ Ki s- és középvállalkozások (KKV-k) technológiai színvonalának növelése A pályázat közvetlen célja: Az intézkedés magas technológiai színvonalú beruházások támogatásával és a KKV-k által megvalósított alkalmazott K+F tevékenységek gyakorlati hasznosításának elősegítésével hozzájárul a feldolgozóiparban és az építőiparban működő KKV-k technológiai szintjének fejlesztéséhez, mely lehetővé teszi hatékonyságuk növelését, illetve kapcsolódásukat fejlett multinacionális vállalkozások beszállítói rendszereihez. Pályázat az alábbi tevékenységek megvalósítására nyújtható be:- új termék vagy technológia kifejlesztése; prototípus kifejlesztése; új (a termékben, vagy a termelési, folyamatban alapvető változást hozó) termék vagy technológia fejlesztéséhez szükséges tárgyi eszközök beszerzése, beleértve a fejlesztéssel szorosan ösz- szefüggő informatikai fejlesztést. A fejlesztésnek az alábbi tevékenységi területeken kell megvalósulnia: feldolgozóipar; építőipar; kutatás, fejlesztés; mérnöki tevékenység, tanácsadás; műszaki vizsgálat, elemzés. Humánerőforrás- bázis erősítése A pályázat közvetlen célja: A komponens egyik célja a műszaki-, informatikai- és az EU- konform terület- és településfejlesztési felsőoktatás fejlesztése a dél-dunántúli régióban. A komponens másik célja pályaorientációs információs rendszer, tanácsadó szolgáltatás kiépítése. Pályázat az alábbi tevékenységek megvalósítására nyújtható be: - új oktatási módszerek kidolgozása, bevezetése; a képzésekhez kötődőkompetencia-modulok alapjainak kidolgozása; pályaorientációs tanácsadó rendszer fejlesztése; curriculum (tanmenet, oktatási metodika stb.) fejlesztés; oktatási szolgáltató rendszer fejlesztése; oktatói bázis gyakorlatorientált továbbképzése; regionális együttműködések (hálózatok) kialakítása; tananyagok (tankönyv, jegyzet, oktatási segédanyag) fejlesztése; szoftverek beszerzése; informatikai eszközpark bővítése, beszerzése és kiépítése; a képzés/pályaorientáö- ós aktivitás egyéb tárgyi feltételeinek biztosítása. A tananyagok (tankönyv, jegyzet, oktatási segédanyag) fizikai megjelenítésére a pályázat elismerhető költségeinek legfeljebb 25%-a fordítható. Tárgyi eszközök beszerzésére a pályázat elismerhető költségeinek legfeljebb 30%-a fordítható. Közlekedésihálózat-fej lesztés A pályázat közvetlen célja: A tervezési munkálatok révén a regionális jelentőségű közlekedési infrastruktúra fejlesztési beruházások (kistelepülések közúti elzártságának oldását eredményező utak, kerékpárút-hálózatok) előkészítése, valamint a komplex felmérési és tervezési munkálatok révén a régió személy- és áruszállítási rendszerének hatékonyságának javítása. Pályázat az alábbi tevékenységek megvalósítására nyújtható be: A dél-dunántúli régió közlekedési hálózatának és a térségi személy- és áruszállítás rendszerének fejlesztéséhez kapcsolódó, alábbi tervezési dokumentumok kidolgozása:- előtervi vizsgálatok; tanulmánytervek; hálózatfejlesztési koncepciók, programok, tervek; megvalósíthatósági tanulmányok; engedélyezési és kiviteli tervdokumentációk. A pályázat benyújtásának feltétele, hogy az elkészítendő tervezési dokumentumok megvalósulásuk helyét illetően a régió legalább két statisztikai kistérsége területére terjedjenek ki. A támogatás mértéke és aránya: A. Önkormányzat, területfejlesztési önkormányzati társulás vagy non-profit jogi személyiségű vagy non-profit jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén:- A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás.- A támogatás minimális mértéke: 3 millió Ft, maximális mértéke: 20 millió Ft.- A támogatás aránya: a projekt elismerhető költségeinek legfeljebb 90%-a.- A pályázónak a projekt elismerhető költségeinek legalább 10%-át kitevő saját forrással kell rendelkeznie, amibe az államháztartás alrendszereiből megítélt támogatás nem számítható be. B. Nyereségérdekeit jogi személyiségű vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet:- A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás.- A támogatás minimális mértéke: 2 millió Ft, maximális mértéke: 15 millió Ft.- A támogatás aránya: a projekt elismerhető költségeinek legfeljebb 50%-a.- A pályázónak a projekt elismerhető költségeinek legalább 50%-át kitevő saját forrással kell rendelkeznie, amibe az államháztartás alrendszereiből megítélt támogatás nem számítható be. Az oldal a Dél-Dunántúli Regionális . Fejlesztési Tanács támogatásával i szült. Idegenforgalmi programcsomagok A pályázat közvetlen célja: A régióban jellemző szezonális és területi idegenforgalmi koncentráció oldása mellett, a vonzerők optimális kihasználása. A kulturális-, szelíd-, öko- és egészségturizmus területén a régióban újszerűnek számító, magas színvonalú, regionális hatású komplex idegenforgalmi programcsomagok kialakítása, illetve a régióban jelenleg meglévő idegen- forgalmi vonzerők programcsomagba szervezése, amelyek a déldunántúli régió turisztikai elemeinek bővüléséhez járulnak hozzá. Pályázat az alábbi tevékenységek megvalósítására nyújtható be: Kulturális-, szelíd-, öko- és egészségturizmus területén:- a programcsomag működési modelljének megalkotása, részletes leírása; a turisztikai program- csomagra vonatkozó minősítési rendszer kialakítása; egységes térségi megjelenést biztosító arculatterv kialaídtása; a programcsomag népszerűsítéséhez szükséges marketing eszközök megtervezése, elkészítése; a fentiekhez kapcsolódó szálláshelyek fejlesztése. A benyújtásra kerülő pályázatnak a fentiekben felsorolt 5 tevékenységi kör közül legalább 3-at kell tartalmaznia. A támogatás mértéke és aránya: A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás. Minimális mértéke: 5 millió Ft, maximális mértéke: 35 millió Ft. A támogatás aránya önkormányzatok, területfejlesztési önkormányzati társulások és nem nyereség- érdekelt szervezetek esetében: az elismerhető költségek legfeljebb 75%-a. A támogatás aránya nyereségérdekeit szervezetek esetében: a projekt elismerhető költségeinek legfeljebb 50%-a. A pályázónak szervezeti formától függő mértékű saját forrással kell rendelkeznie, amibe az államháztartás alrendszereiből megítélt támogatás nem számítható be. A saját forrás mértéke önkormányzat és non-profit szervezet esetén 25%- a, kis- és középvállalkozások esetén 35%-a, egyéb szervezet esetén 50%-a a projekt elismerhető költségeinek. Vállalkozások, profitorientált szervezetek esetében a programcsomag működési modelljének megalkotása; a turisztikai programcsomagra vonatkozó minősítési rendszer kialakítása; egységes térségi megjelenést biztosító arculatterv kialakítása;* a programcsomag népszerűsítéséhez szükséges marketing eszközök megtervezése, elkészítése; tevékenységek költségeinél a 3 év alatt ilyen jogcímen kapott támogatások jelenértéke a 100.000,- EURO-t nem haladhatja meg. ■