Somogyi Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-14 / 62. szám

2002. Március 14., Csütörtök 7. OLDAL Felújítják a plébánia tetőzetét Három faluval gazdagodott a so- mogysámsoni plébános: Tapsony, Nagyszakácsi és Szőcsény is az egyházkerületéhez tartozik. Sze­retné, ha az egyházközség is gya­rapodna, mert tervezik a plébánia felújítását. - Föl kellene újítani a plébánia tetőszerkezetét - tudtuk meg Bojtor Róbert plébánostól. Korábban nem okozott gondot, hiszen az 1800-as évek végén emelt épület tetőszerkezetét olyan tölgygerendákból készítették, amiken sokáig nem fogott az idő. Mára azonban időszerűvé vált a felújítása. Elkészítették a végzen­dő munkák költségvetését is. Több mint tízmillió forint szüksé­ges ahhoz, hogy az építmény visz- szanyerje eredeti pompáját. A te­tőszerkezetet teljesen ki kellene cserélni, és szigetelni kell az öreg épületet. A ház egy részét már év­tizedek óta nem használ­ják, így nem fűtötték, s emiatt a falak elvizesedtek. Az egyház- község sze­retné, ha a helyreállítása után közössé­gi célokra használhatnák az épületet. Ifjúsá­gi találkozókra, áhítatokra kiváló­an alkalmas lenne a helyiség. A falu templomára sem jutott az utóbbi években annyi pénz, amennyiből teljesen helyreállít­hatták volna. A folyamatos kar­bantartásnak köszönhetően azon­ban ez a munka nem olyan sürge­tő, mint a plébánia tetőzetének a felújítása.___________________■ Hímes tojás locsolóknak Himes tojáshoz méhviasz, festék és íróka kell - mutatja Rábáné Somogyi Magyar Ilona Eredetileg rontás ellen készí­tették, és mindig piros volt; ma ajándékba adják, és száz­féle színben pompázik, de nem Somogysámsonban. Rábáné Somogyi Magyar Ilo­na vigyáz arra, hogy a falu ré­gi mintái és a hímes tojás ne menjen feledésbe. Több mint harminc éve, hogy nagypéntek délután Rábáné So­mogyi Magyar Ilona nekivágott Somogysámsonnak. Elhatározta, hogy nem hagyja veszni az idős asszonyok tudományát, s leraj­zolt minden mintát, amit mutat­tak neki. A következő évben már ő is a régi módon díszítette a hús­véti ajándékot. Azután szakdol­gozatot írt a somogyi hímes tojás­ról, majd saját mintákkal gazda­gította a gyűjteményt. Ma több száz tojást fest hetekkel az ünnep előtt és nemcsak a falujában.- Minden húsvéti játszóházba elmegyek, ahová hívnak. Szíve­sen megmutatom ezt a tudo­mányt; csak kézügyesség és egy kis fantázia kell hozzá, és mim denki eredeti ajándékot adhat - mondta Rábáné Somogyi Magyar Ilona. - Nem kell hozzá más, mint sima héjú tojás, méhviasz, festék és íróka vagy ahogy felénk hívják, gica. A méhviaszt melegíteni kell, és a gicával fölrajzolni a mintákat a tojásra, s miután megszáradt raj­ta, festékbe tesszük. Legjobb a ru­hafesték, mert az fed a legjobban, de akinek kedve van hozzá, vá­laszthatja a hagyományos mód­szereket is. A cékla mélypirosra, a diólevél zöldre, a macskagyökér sárgára, a hagymalevél pedig bar­nára festi a tojást. Egy óra alatt öt­hat szép tojást festhetünk, s ha ba­ráti társaságban tesszük, az már ünnepi ráhangolódásnak is nagy­szert! __________________ i Sz ámítógép minden tanulónak A felsősök már a tanrend szerinti órákon megtanulják a számítógép kezelését Kedvence a fürge bodorka | Szenvedélyévé vált a horgászat Meretei Józsefnének. - Húsz évvel | ezelőtt történt - mesélte először i csak az unalom ellen vettem kéz­be a horgászbotot, aztán talán a sikerélmények miatt megszeret­tem ezt a sportot. Most már azt sem tudom, hány botom van ott­hon, és szinte minden szabadidő­met a vízparton töltöm. A rendszeres és lelkes gyakor­lásnak megvan az eredménye is. A takarékszövetkezetek országos horgászversenyének évek óta győztese a somogysámsoni kiren­deltségvezető. Sikerei közül egy óriáspontyot említ, arra a legbüsz­kébb, fogni azonban legjobban a kis halakat szereti.- A legszívesebben keszege- zem, bodorkát fogok. Ezek gyak­rabban kapnak, és ügyesnek is kell lenni, hogy kifogjuk őket. Legtöbbször kukoricával és cson­tival horgászom, legtöbbet pedig a Kis-Balatonon. Igaz, sem So­mogybán, sem Zalában nincs olyan horgásztó, ahol ne fordul­tunk volna meg. A család többi tagját ugyan nem sikerült beolta­nia a horgászszenvedéllyel, de na­gyon szívesen jönnek velem. Oly­annyira, hogy nemrég hor­gásztanyát is vásároltunk Dombóvár mellett. A ha­lat egyébként csak kifogni szeretem; leg­többször a ba­rátaink és a szomszédok örülnek a szerencsémnek, mert nálunk nem igazán fogy. Nekem csak abban van örömöm, hogy ki­fogóim ___________________ ■ _________Somogysámsoni olvasóinkat kérdeztük; miben reménykednek, mit várnak a jövőtől?___________ Tö bb munkahely kellene a boldoguláshoz Lantos Imréné nyugdíjas: - Igen bizonytalan a jövő; egyre nehezebb a megélhetés. Amíg megvolt a szövetkezet, két­száz embernek volt munkája, most meg szinte min­denki eljár valaho­va. így egyre több fiatal megy el a fa­luból. Pedig kár értük, meg a faluért is, hiszen minden megvan itt, ami kell. Csak a csatorna hiányzik. Sok német szeretne építkezni, s amíg nincs kész a hálózat, nem kap enge­délyt. Ezenkívül mi kellene még? Az nagyon jó lenne, ha volna egy ké­sőbbi buszjárat is. Régen volt egy éj­félkor, azzal kényelmesen haza le­hetett jönni a második műszakból. Most csak Horvátkútig jár; jó lenne, ha eljönne Sámsonba is. Fazekas Ede iskolaigazgató: - A falu közelsége a Balatonhoz húzó­erőt jelenthet. Ez azonban önmagá­ban nem elegen­dő: ahhoz, hogy a falunak jövője is legyen, a fiatalok­nak az iskolázott­ságát kellene nö­velni, mert e nél­kül a legfontosabb feladatot, a munkahelyteremtést nem lehet megnyugtatóan megoldani. Jövője csak akkor lesz a településnek, ha itt maradnak, visszajönnek a fiata­lok. Ehhez azonban munkahelyek kellenek. Bízom benne, hogy az M7-es közelsége ebben is segít majd, hiszen megvan hozzá a hát­tér, az infrastruktúra, hogy kényel­mesen éljenek azok, akik Somogysámson mellett döntenek. Gál Csaba vállalkozó: - A legna­gyobb baj, hogy a fiatalok nem talál­ják meg helyben a számításukat. Se munkahely, se szórakozási lehe­tőség, ezért más­hova kell men­niük. Az lenne a legfontosabb, hogy munkahelyeket te­remtsenek, mert másképp semmi nem változik, és csak az öregek ma­radnak itt. S nemcsak a fiataloknak, hanem az idősebbeknek is kellene valami szórakozási lehetőség, kul­túra. A legfontosabb, hogy munka- lehetőség legyen. Sok a munkanél­küli; akinek akad valami, annak is nagyon sokat kell dolgozni még, hogy boldogulhasson. Az utak álla­potán is kellene javítani, mert na­gyon ráférne, főleg az idei tél után. Komlódi Jánosné boltos: - Sok emberrel beszélek itt, a boltban, legtöbbjük elége­dett a fejlődéssel. Én is az vagyok. Szűkös körülmé­nyek között ed­dig is a legtöbbet tették a falu veze­tői a közösségért. Kis község ez, mégis megvan minden közmű, szép faluház, s úgy hallom, elké­szül a csatorna is. Az önkormány­zati épületeket is folyamatosan felújítják. A megélhetés azonban nagyon nehéz ezen a vidéken; munkát csak Marcaliban lehet'ta­lálni, ott is egyre nehezebben. Van, aki két-három évet vár, míg állása lesz a városban. Az egyet­len kocsma is bezárt, így már az a szórakozási lehetőség sincs meg. Somogyi Magyar József polgár- mester: - Egyetlen ekkora település sorsa sem köny- nyebb, de kevés fa­luról mondható el, hogy annyit fejlő­dött, gazdagodott, mint Somogysám­son az utóbbi tíz évben. Jobbak a közlekedés feltéte­lei, az önkormányzat intézményei gond nélkül működnek; van gáz, te­lefon, és előkészítettük a szennyvíz­csatorna-beruházást is. Kétségtelen: több munkahely kellene a boldogu­láshoz, hogy a falu nyugodtan épít­hesse a jövőt. Kis település ez ah­hoz, hogy ide munkahelyeket tele­pítsünk, de minden lehetőséget igyekszünk kihasználni lakosai szá­mára. Bízom benne, hogy egy kom- fortos településnek van jövője. ■ SOMOGYSÁMSON HIVATAL MINDENNAP A polgármesteri hivatal címe: 8733 Somogysámson, Fő utca 98. Tel.: 85/520-001, 420-195 Ügyfélfogadás hétfőtől csütörtö­kig 7.30-tól 16 óráig van, pénte­ken 7.30-tól 13.30 óráig. A KÖZSÉG KORFÁJA Az állandó lakosok száma: 807 Kétévesnél fiatalabb: 33 3-5 éves: 36 6-14 éves: 121 15-17 éves: 29 18-60 éves: 448 60 évesnél idősebb: 140 BERUHÁZÁSRA 26 MILLIÓ A somogysámsoni önkormány­zat az idén 155 millió 688 ezer forintból gazdálkodik. Ebből a legtöbbet - csaknem 71 millió forintot - az önkormányzati in­tézményekben dolgozóknak a bérére költik. A dologi jellegű ki­adások is tetemesek, az idén legalább 40 millió forinttal terhe­lik az évi költségvetést. Az önkor­mányzat intézményei közül a legtöbb pénzt az iskolára, az ok­tatás feltételeinek a javítására ál­dozzák, és jelentős összeggel terhelik a falu kasszáját a szá­mottevő szociális kiadások is. A pályázaton elnyert forrásokkal együtt az idén csaknem 26 mil­lió forintot fordít az önkormány­zat felújításra, illetve különböző beruházásokra. Új falugondnoki autót is szeretne vásárolni, és el kell készíttetni a község új ren­dezési tervét is. Folytatódik a te­mető felújítása. Nagy szükség van rá, ezért megkezdték a nap­közis konyhának a korszerűsíté­sét, s ezenkívül tervbe vették egy játszótér kialakítását. A tele­pülés vezetősége a szennyvíz- beruházáshoz szükséges terve­ket is az idei költségvetése ter­hére szeretné elkészíttetni. A LEGNAGYOBB MUNKAADÓK A legnagyobb foglalkoztató az önkormányzat és a mezőgazda- sági szövetkezet. Tizenkilenc vállalkozót tartanak számon a fa­luban, és legtöbben a mezőgaz­daságból meg az állattartásból egészítik ki a jövedelmükét. ÉLELMISZER ÖT ÜZLETBEN Öt élelmiszerbolt árusít a köz­ségben, s az itt élő lakosság rendszeresen ezekben az üzle­tekben szerzi be a legszüksége­sebb napi cikkeket. Nagybevá­sárlásra azonban hosszú évek óta a környező városokba jár­nak. Somogysámsonban egyéb­ként mindenféle árucikket be le­het szerezni helyben: a háztartási gépeket, a virágot, a kultúrcik- keket, illetve a vetőmagokat és a takarmányt is. A szolgáltatók kö­zül egy fodrász és egy géplaka­tos tevékenykedik a faluban. AZ OLDAL CIKKEIT ÍRTA: FÁBOS ERIKA FOTÓK: KOVÁCS TIBOR SOMOGYSÁMSON BÜSZKESÉGE. Teljesen átalakították és felújították a polgármesteri hivatalt; a munkával tavaly végeztek. Itt van a helyi közigazgatás már a múlt század eleje óta, s az épület tatarozá­sa után szinte rá sem lehet ismerni az egykori jegyzőségre. A polgármesteri hivatal korszerűsítésére a te­rületfejlesztési tanács támogatásával több mint tízmillió forintot költött az önkormányzat három év alatt. Elkészült a rendőrőrs is, ami a hivatallal egy fedél alatt van és kilenc falu biztonságát vigyázza. ______■ A Bernáth Aurél Általános Iskolában az egyik legnépszerűbb tantárgy a szá­mítástechnika. Egy pályázatnak kö­szönhetően nemsokára már minden osztályban s minden tanulónak lesz külön számítógépe. Nyolc korszerű számítógépet nyert az ál­talános iskola a Miniszterelnöki Hivatal Sulinet-programján. Fazekas Ede, az is­kola igazgatója elmondta: jelenleg 13 gé­pük van, ezeket négy éve vásárolta az oktatási intézmény. így éppen jókor jött a segítség, az informatikai hálózatot ugyanis mindenképpen föl kellett volna újítani. A csaknem kétmillió forint értékű pályázati segítséggel most egy minden igényt kielégítő, korszerű hálózatot hoz­nak létre, amiben nemcsak a diákok lelik maid örömüket. táblázatok, valamint az internet alkalmazását is. Az iskolában az ötödik, a hetedik és a nyolcadik osztályosok órarendjébe iktatták be az informatika oktatását. Ezentúl nekik is nagyobb lehetőségük lesz, és órarenden kívül is több időt tölthetnek majd hasznosan a számítógépek között. ______ ■- Otven felnőtt számítástechnikai oktatását is meg tudjuk oldani ezekkel az eszközökkel - mondta Fazekas Ede. - A résztvevőknek, ugyan­csak a pályázati támogatásnak köszönhetően, mindössze ezer forintot kell fizetniük. Ezért cseré­ben megtanulhatják majd a szövegszerkesztőt, a A L M A N A C H - 19 1_______

Next

/
Oldalképek
Tartalom