Somogyi Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-12 / 60. szám

| 2002. Március 12., Kedd H I R D E T É S 13. OLDAL t Megtört szívvel tudatjuk, hogy fiunk, IFJ. PINTÉR JÓZSEF balatonkiliti lakos, a KÖGÁZ vezető szerelője életének 35. évében közle­kedési balesetben elhunyt. Temeté­se március 16-án, szombaton 15 órakor lesz a nagyberényi temető­ben. Gyászoló család t Fájdalommal tudatjuk, hogy BOGNÁR JÓZSEF Csurgó, Hársfa u. 2. sz. alatti lakos életének 82. évében elhunyt Teme­tése március 13-án, 11 órakor lesz Csurgón a Nagyváthy utcai temető­ben. Gyászoló család A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve Jogi felelősséget nem vállal t Mély megrendüléssel tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, nagy­apánk és dédapám, BANKUTI JÁNOS siófoki lakos 87 éves korában el­hunyt. Temetése március 13-án, 11 órakor lesz a balatonszabadi teme­tőben. Gyászoló család t „Az Édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szivük pihenni tér." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. RÓZSA JÓZSEFNÉ kutasi lakos életének 71. évében hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt. Temetése március 14-én, a 14.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 15 órakor lesz a kutasi te­metőben. Ezúton mondunk köszöne­tét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei Fájó szívvel tudatjuk, hogy T TAKACS SANDORNE * Németh Mária kaposvári lakos 61 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése már­cius 14-én 14.30 órakor lesz a Nyugati temetőben. Gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HORVÁTH JÓZSEF Kutas, Ady E. u. 60. sz. alatti lakos életének 83. évében elhunyt. Teme­tése március 14-én, a 13 órakor kez­dődő gyászmisét követően 13.30 órakor lesz a kutasi temetőben. Gyászoló család t „Drága jó szívét, dolgos két kezét Áldd meg óh, Istenem!" Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÉTER JÓZSEF somogygeszti lakos 72 éves korá­ban váratlanul elhunyt. Temetése március 14-én, csütörtökön, a 9 órai gyászmisét követően lesz a mernyei temetőben. Ezúton mondunk köszö­netét mindazoknak, akik temetésén részt vesznek. Gyászoló család „Megfordulok, de merre menjek? Hiszen Te nem vagy már sehol, Soha sehol már meg nem lellek, S mindig itt leszel valahol." Soha el nem múló fájdalommal em­lékezünk BODOJENONE Kis Irén halálának 1. évfordulójára. Szerettei 1 Csak 1 napig Óriási könyvvásár! Március 14-én, csütörtökön 9-15 h-ig, Dombóváron, a Művelődési Házban, Hunyadi tér 25. Szenzációs engedmények! Helyi Rádió Es Tv Műsor Kapós Tv 08.00 Bencze show 08.30 Képújság 13.00 Közelkép 13.20 Képújság 15.00 Bencze show15.30 Képújság 18.30 Szippancsok 18.55 Meskete 19.00 Hír­adó 19.20 Játék 19.30 Kapós Sport 19.45 Géniusz 20.00 Fórum 20.30 Ku­tyák és farkasok, francia játékfilm 21.50 Éjszakai műsor Kapós Rádió Fogható a 99,9 MHz-en 5.30 Jó reggelt Kaposvár! 10.00 Ked- decskén Szabó Máriával 13.00 Napló 14.00 Délutáni turmix Mixessel 18.00 Csak a ZENE van... Kívánságműsor Tele­fon: 424445, 424452, SMS: 30/227- 2222 18.30 Lelátó: Kométa Kaposvár - Dunaferr röplabda Magyar Kupa elődön­tő 19.40 Kapós Sport 20.00 Hangadó 23.00 Esthajnalcsillag Somogy Rádió Fogható a 91,2 MHz-en 6.00 Reggeli műsor Baj Gabival 10.10 „Őszidő” 11.05 Horváth Tamás műsora 12.05 Kívánságműsor délben 13.00 Kró­nika 13.15 Útinform 14.00 Filmes hírek 16.15 Útinform 16.20 Kisállat magazin 19.00 Krónika 19.30 Kapásból 20.10 „Kézifék” Főiskolások, egyetemisták ma­gazin műsora 21.10 Érdekességek, sztár- pletykák a nagyvilágból 23.00 Krónika Pécsi Rádió Fogható a 101,7 MHzen 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig 12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutá­ni műsora 18.00 Regionális német anya­nyelvű műsor 19.30 In dér Mutterspra- che 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku Joker Rádió Dombóvár Fogható a 95,3 MHz, Kaposkábel 104,5 MHz 6.00-10.00 Jó reggelt Dombóvár! - aktu­ális hírekkel, közlekedéssel, traffipaxszal, sporttal és egy adag mókával 10.00 Nap­közben - érdekességek, színes hírek, in­terjúk, telefonos játékok, sok zenével 18.00 Kívánságműsor Balaton Rádió Fogható a 88,2 MHz-en A legjobb és legfrissebb zenékkel a Bala­ton körül. Minden nap 18 órától SMS- kívánságműsor. Kedden és pénteken 19 órától DanceClub Győrfi Bettával. Szer­dán 19 órától Pódium Komáromi Kriszti­nával INGATLAN KAPOSVÁRON 2 szobás, 74 m2-es családi ház, 114 n-öl telken eladó. Telefon: 06-20/433- 2133.------------------=--------------------- *62765* GADÁNYBAN 1300 m2 telken nagy ház eladó medencével 5,5 M Ft. Tel.: 85/329-463.--------------------------------------- *66052* B MARCALIBAN 12000 m2-es, bekeritett összközműves birtok régi tájjellegű épülettel 5,8 M Ft-ért eladó. Tel.: 60/347-813.--------------------------------------- '66195* HA RKÁNY központjában a fürdőbejárattól 50 méterre fekvő téliesített 22 nm-es üdülő bú- torozottan igényesnek eladó. I. ár: 5,6 M Ft. 30/9795-452, 72/580-200--------------------------------------- '66332' SE GESDEN komfortos családi ház 3 szoba, konyha, spájz, fürdőszoba, pince, garázs, nyá­ri konyha és faház 2000 m! telekkel eladó. 82/733-334.--------------------------- '66449' KAPOSVÁRON, a Cseri városrészben 3 szintes, egyedi tervezésű, nagy családi ház, 3 garázs- zsal eladó. I.ár: 42 M Ft. 06-30/437-4312, 06-82/415-545.-------------.-------------------------'66468' PÉ CS belvárosában 10 éve épült családi ház jellegű épületben a teljes első emelet 126 nm eladó. Irodának is optimális elrendezésű. I. ár: 190 E Ft/nm. Érd.: 30/226-0797--------------------------------------- *66497' PÉ CSEN 3 szobás családi ház nagy telekkel gázfűtéssel eladó 8,9 M Ft. 30/496-2463--------------------------------------- *66619* IG ALBAN, a fürdőhöz közel 100 m!-es nyaraló eladó. Ár: 6 millió Ft. 74/485-362.--------------------------------------- '66805' a L ENGYELTÓTIBAN áron alul eladó telek, 2 szoba, konyha, fürdőszoba, telefonos ház­zal, tető nélkül, a ház előtt gáz, 85/353-160.----------------------------------------'66731' HA RKÁNYBAN 65 nm-es, félújított, kertes ház eladó. Tel.: 72/479-924--------------------------------------- *66741* a K APOSVÁR-Rómahegyen 484 m2 panorá­más telek sürgősen eladó 1,7 M Ft-ért, 30/9799-596.--------------------------------------- *66791' PÉ CSETT, Mecsek-oldali 60 nm-es öröklakás (230 E Ft /nm) + garázs (2 M Ft) eladó. Tel.: 06/20/423-4457------------------------------------- '66797* KÜ LFÖLDI befektetők részére eladó ingatlano­kat keresünk! 06-1-210-4904, 210-4673.--------------------------------------- *66827* KA P0SFŐI szőlőhegyen (Pósteleken) szép kör­nyezetben 600 n-öl telken, új épület berende­zéssel és felszereléssel eladó. Villany van. Kaposfő, Kossuth L. u. 190. 82/713-449. KÖZVETÍTŐI DÍJ 1% Keresünk eladó, kiadó kaposvári ingat- lanokat.Wand-Ox Ingatlanügynökség, Kapos­vár, Széchenyi tér 8. 11/18., Fő u. 49. Tel.: 82/428-977,06-30/216-7439. 8 SOMOGY megyében családi házat, lakást keresek, 06-30/297-8741 Barcsákné.--------------------------,------------'66877' a M ARCALIBAN 3 szobás, 73 m2-es, par­kettás téglalakás, egyedi fűtéssel olcsón el­adó, 20/922-2634.------- *66890* PÉ CSETT 2 szintes, új családiház zöldövezet­ben, 4 szoba+nappali, 2 fürdő+2 WC-vel, dupla garázzsal, egyenes nagy telekkel eladó. Ár: 24,85 MFtT.: 20/3222-120-------------- *66892* a BALATONENDRÉDEN 180 m2-es családi ház eladó, ár: 16 M Ft, 84/349-963, 30/295-5120.--------------------------------------- *66920* MA RCALI központjában 2 szobás lakás eladó. Tel.: 30/2711-706.------- *66967' PÉ CSETT, a 6-os út mellett 2200 nm-es, elvi építési engedéllyel rendelkező, autókereske­dés kialakítására alkalmas telek eladó. Tel.: 20/9288-499--1---- '66994' KA POSVÁRON vagy környékén családi házat vagy lakást keresek. Gulyás. 06/30/297- 8741.--------------------------------------- '67089* 8 MARCALI BÁN zöldövezetben alacsony re- zsijü 50 m2-es lakás eladó. Tel.: 30/498- 8517.------------;--------------------------- '67165* KA POSVÁRON 2.5 szobás, tégla, egyedi gázos lakás eladó a Damjanich u-ban. 82/429-835--------------------------------------- '67169' HI DASON örökpanorámás, kétgenerációs, há­romszintes, ötszobás, kétfürdős, padló- és gázfűtéses, 250 nm-es családi ház 3000 nm- es parkosított telken, különálló utcai garázs- zsal eladó. Irányár: 18 M Ft. Tel.: 30/225- 3287--------------------------------------- *67186* BA LATON BOGLÁR központjában 114 m2-es üz­lethelyiség eladó, 160 E Ft+Áfa/m2. Tel.: 06- 20/921-8091.--------------,------------------------ '67187* KA POSVÁRT0P0NÁR0N sorházi lakás, kis kerttel eladó. 82/423-823.--------------------------------------- '67202' PÉ CSETT, a Zsolnay szobornál 62 nm-es, galé- riázott, gázfűtéses, I. em.-i, déli lakás eladó. I. ár: 145 E Ft/nm. 20/5-304-004---1----------------------------------- *67205' KA POSVÁR Rómahegyen 917 m2-es, közműves telek eladó. 28/432-375,30/940-5296.--------------------------------------- '67215' BA RCSON a Köztársaság utcában 2. emeleti 2 szobás felújított lakás eladó. Tel.: 06-20-428- 0739.--------------------------------------- *67246* 8 FONYÓDON több generációs, téliesített, összközműves, berendezett ingatlan a valós érték alatt eladó. Tel.: délután 06-1/292- 2563.--------------------------------------- '67248' 8 ORCIBAN családi ház eladó, 82/705- 095.--------------------------------------- '67013' 8 KISPÉNZŰEK figyelem! Ha szeretne a Ba­latontól 15 km-re lakni és álma egy paraszt­ház, melynek fala tömés, 1,5 szoba, konyha, spajz, kamra, pince, 50 m2 alapterületen, fő­út mellett ráadásul dupla telken akkor ez az Ön háza. Jöjjön, nézze és vegye meg. Az ára 2,5 M Ft. Ha most szeretne beszélni velem hívja ezt a számot 06-70/228-3933. Ha 16 óra után akkor ezt tárcsázza 85/432-109.---------------------------------------*67253* ________JÁRMŰ_________ AW S AUTÓÜVEG AKCIÓ! Értékesítés, beszerelés garanciával, szélvédő javítás. Autólámpák. Kaposvár, Semmelweis u. 14. Tel: 82/526-060, 30/852-3084--------------------------------------- *41224* “0” ÉVESTŐL törött totálkáros autót veszek a legmagasabb áron 06-20/9448-228.--------------------------------------- *59031* SZ ÉLVÉDŐ beszerelés, forgalmazás, javítás. Geiger és Társai Kft. Kaposvár, Dombóvári u. 2. (Honda Szalon mellett) Tel:82/423-171, 82/410- 103.--------------------------------------- '62994' KÉ SZPÉNZÉRT márkakereskedés megvásárol­ja személygépkocsiját, maximum 5 éves, sé­rülésmentes, kifogástalan állapotban. Érdek­lődni: 06-30-300-4500.--------------------------------------- '66703' AU DI 80 1.9 TDi 1993. X.havi kitűnő állapot­ban eladó. Tel.: 06-20/9-673-330.--------------------------------------- *66793' SÉ RÜLT autó vásárolnék. 06-20/329-2796.--------------------------------------- '66944' OP EL Calibra 92-es eladó. 06-20/313-2315.--------------------------------------- '67113' ME RCEDES Vito 112 CDI 2000. IX. havi, full extra 5 személyes tgk. 37 e km-rel eladó. Tel: 30/9274-291.--------------------------------------- '67152' LA DA Nova extrákkal eladó 1985 évjárat. Tel.: 85/454-037, 06-30/8573-734.----------------------------------------'67173* AP RILIA Pegaso 125 eladó. 06-20/397-4554.----------------------------------------'67252* ÁLLÁST KÍNÁL FÉRFI hitelügyintézőt keresünk Kaposváron. Mobil, autó szükséges. Telefon: 06-30/327- 1550.------------------------------------ *64965* OT THONI csomagolási munkalehetőségek. Ér­deklődni 06-90-390-104 (3 Ft/mp).--------------------------------------- >66763' GY AKORLOTT villanyszerelőt felveszek Kapos­váron. 06-30/9552-712. VEGYES AUTÓVAL rendelkező (dobozos autó előny) munkatársakat keresünk ügynöki munkakör­be, kiemelt bérezéssel, minőségi élelmiszer- ipari termék terítésére. Követelmény: érettsé­gi. Jelentkezés: 06:1/457-4697, 06-30/ 9912-072.----------------------------■----------'67302' GY AKORLOTT, fiatal mükörmöst keresek bel­városi üzletbe. Tel.: 06-30/854-3406.---------------------------------------•67309' ” ' "" ^ Yves Chante francia nagykereskedelmi kozmetikai cég dinamikus hostesseket keres 17-50 éves korig, napi 3-5000 Ft kereseti lehetőséggel. Tel.: 06-30-378-1665 BIZTONSÁGI őrt, vállalkozói igazolvánnyal fel­veszünk. 20/9589-390.--------------------------------------- *67314* ________O KTATÁS________ SZEMÉLY, VAGYONŐR, rendész tanfolyam Kaposvárott, Nagyatádon, Marcaliban 20000 Ft+vizsgadíj részletre. 06- 75/330-673, 06-70/221-1932.--------------------------------------- *64052* GÉ PÍRÓ és számítógépkezelő tanfolyam indul. ABISÁI Okt. Közp. (Nysz. 03-0035-02) Kaposvár, Pe­tőfi tér 4. 82/415-681.---------------------------1-----------*64084* SZÁMÍT ÓGÉP-SZERELŐ és szoftver karbantartó tanfolyamot indítunk. ABISÁI Okt. Közp. (Nysz. 03-0035-02) Kapos­vár, Petőfi tér 4. 82/415-681.---------------------------------------*64086' Ná lunk a minőség számít! Angol középhaladó 03.27. 02.28. Tanfolyamok 8 különböző tudásszinten. OKÉV ny.sz.:03-0022-02 _________KIADÓ_________ 8 FONYÓDI strandon lángossütő eladó, ki­adó. Tel.: 85/454-803, este. .KAPOSVÁRON a forgalmas Füredi úton 85 m2- es, új üzlethelyiség parkolóval kiadó. Tel.: 06- 30/9362-358.--------------------------------------- '66889' KA POSVÁRON a belvárosban 75 m2-es, utca­fronti üzlethelyiség kiadó. Érdeklődni: 06- 30/411-2801.--------------------------------------- *67417* SZ OLGÁLTATÁS KÚTFÚRÁS-JAVÍTÁS! garanciával. 30/9477-953. MINŐSÉGI borokat értékesítő cég gyakorlott, agilis, Balaton környéki lakóhellyel és lehető­leg saját gépkocsival rendelkező kereskedel­mi képviselőt keres. Felsőfokú végzettség előny. Önéletrajokat a 1279 Budapest 25, Pf. 54. címre kérjük küldeni.--------------------------------------- '67058* MA GYAR, ipari tisztítószergyártó cég területi képviselőt keres Fonyódról és Balatonboglár- ról. Tel.: 06-20-9616-270.--------------------------------------- '67062' KA POSVÁRI építőipari vállalkozás keres önál­lóan is dolgozni tudó, szakmai gyakorlattal rendelkező festőt, kiemelt bérezéssel. Tel.: 8- 16 óráig 06/20-550-6171.--------------------------------------- *67114* PÉ KET magas kereseti lehetőséggel felveszek. 30/351-5196.------------------------------------- •67179' ÉP ÍTŐIPARI cég (út és mélyépítés) felvételre keres felső-vagy középfokú szakirányú vég­zettséggel, fiatal, energikus építésvezetőt, művezetőt; adminisztrátort. Gyakorlat, ta­pasztalat előny! Jelentkezni lehet: a 06- 30/328-1197 vagy a 06-82/500-532-es tele­fonszámokon.--------------------------------------- *67191* MU NKAKARRIER! Pénzügyi, értékesítési területre vezető beosz­tásba, kreatív munkatársat keresek. 30/981- 3987.--------------------------------------- *67193* KA POSMÉRŐI fodrász szalonba, fiatal, ügyes női-férfi fodrászt keresek. Ajánlatot 67195 számra a hirdetőbe.--------------------------------------- *67195' KA POSVÁRON automaták töltésére vállalkozót keresek. Gépkocsi, telefon, 200 000 Ft kaució szükséges. Tel.: 20/365-7811. —------------------------------------- '67200' 15 NAP munka -nettó 45 e Ft+borravaló. Kaposváron az ifiház presszóba fiatal pultos lányt keresek. Jelentkezni esténként 8 óra után a helyszínen.----------------------------------i----'67226' ÉP ÍTŐIPARI kivitelezésben jártas szakembert keresünk, elsősorban magasépítési munkák irányítására. Jelentkezés írásban, rövid szak­mai önéletrajzzal, 67234 számra a kiadóba.--------------------------------------- *67234' NA PI 3 órás, nem otthoni, telefonos előszer- vezői munkakörbe keresünk fiatalos, női mun­katársakat. Időpont egyeztetés a megjelenés napján: 10-16 óráig a 82/410-050-es tele­fonszámon.--------------------------------------- '67236' MU LTINACIONÁLIS nagyvállalat 25 és 55 év közötti hölgyeknek kínál munkalehetőséget, akik változtatni kívánnak a körülményeiken, nem pedig alkalmazkodni hozzá. Jelentkezni az alábbi kérdésre adott rövid, max. 1 oldalas írásos válasszal és az elérhetőség feltünteté­sével lehet: „Milyen munkahelyen érezném igazán jól magamat?” Cím: Imper Kft. 7625 Pécs Dr. Majorossy I. u. 36. 66980' PALATETŐ mosás, felújítás! 20-323-5447. Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság részére szállítási munkák végzése 2002. évben az alábbi mennyiségekre: 8 000 tonna murva szállítása (átlagosan 30 km távolságban) 35 000 m3 föld szállítása (1-2 km-re) Árajánlatokat kérjük 2002. március 22-ig Szimandel Dezső Vízügy 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. részéreeljuttatni. (B7i83) KÁRPITOS munkát vállalok. Felmérés, szállítás díjtalan. Bő szövet választék! Panni kárpitos 82/371-073.--------------------------------------- *35609* AK KUMULÁTOR, valamint hulladék akku átvétele. Toponár, Kó­csag 57. 82/422-639.---------------------------------------*65354' AKCIÓS árakkal várjuk Kaposváron, Honvéd u. 9. sz. alatti baromfi boltban. Friss csirke: 399 Ft/kg, pecsenye comb: 429 Ft/kg, csirke comb: 479 Ft/kg, csirke mell: 699 Ft/kg, csir­ke mell fiié: 969 Ft/kg, csirke szárny: 399 Ft/kg, csirke far-hát 179 Ft/kg, kacsa szárny­tő (fagy.), 399 Ft/kg. A Kaposplast Kft. 2002. április 1-jétől szerződés üzemeltetésre meghirdeti a vállalat területén található büfé működtetését. Érdeklődni a személyügyi vezetőnél lehet. 7400 Kaposvár, Szigetvári u. 59. Telefon: 528-332 REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 30-60% engedmény. Hevederzár. 82/320- 880---------------------------------------*66062* FA REDŐNY Új, méretrekészítéssel, Borovi fenyőből! Ezen­kívül felújított faredőny 6600 Ft/db. Kapos­vár, R Pont-Bemutatóterem, Damjanich u. 4. Tel.: 82/411-000.----------------------------------------'66343* VESZÉLYES fák kivágása. Telefon: 20/9440- 401. HAJGYÓGYÁSZATI STÚDIÓ Kaposvár, Irányi D. u. 3. 82/414-005, 20/330-4684.--------------------------------------- *66759' SP ECTUS típusú műanyag-, és fa nyílászárók egyedi méretben rendelhetők. Bona-Fa Bt, Nagybajom, Fő u. 45.82/357-115.--------------------------------------- '66795' GÁZOLAJ 8 FT benzin 10 Ft árengedménnyel a toponári ben­zinkútnál, a Peugeot szerviz mellett. VEGYE kezébe egészségét! A legújabb cardiógépek Kaposváron a Sport Panzióban, (futópad, kerékpár, taposógép,) Többfunkciós izotonikus gépek, uszoda, szauna, gőzkabin, pezsgőfürdő. 06-30/3480-080, 30/3278- 641.--------------------------------------- *66953' FÜRDŐKÁDAK, mosdók felújítása bontás nél­kül garanciával. 30/204-2144.---5---------------------------------- '66975' S C SERÉPKÁLYHÁK átrakása garanciával. Tel.: 30/481-2971.-------------------------------------— *67256* ASZTALOS és ács munkát vállalunk. Áruszállí­tás 3 t-ig. Tel.: 06-30/9698-822.--------"------------------------------ *67257* FES TŐ munkát vállalunk. 82/411-563.--------------------------------------- *67261* AK CIÓ! Kovácsoltvas bútorok eladók, kapuk, keríté­sek, korlátok megrendelhetők.márc. 16-án, 8- 17-ig. Csombárd, Kossuth L. u. 82. FENYŐCSEMETÉK minden fajtában eladók közvetlen a termelőtől. Nagykanizsa-Palin, Felsőerdő 68. 20/393-5655,93/321-280.--------------------------------------- *66660* SÓ DER akció! 82/412-942.--------------------------------------- *66701* KIÁRUSÍTÁS A GENUXBAN 10-50% árengedmény minden ruhára és haj­ra, március 11-16-ig. Diákoknak további 10% kedvezmény! Genux Női Divat, Kaposvár, Zár­da u. 5. KERESKEDŐK,VÁSÁROZÓK Kereskedelmi tevékenység megszüntetése mi­att női fehérnemű raktárkészletünket kiárusít­juk. Női alsók 250 Ft-tól, melltartók 300 Ft- tól, bodyk 500 Ft-tól. Kaposvár, Rét u. 2/a. A.S. Kft. h-p: 8-15 óráig.--------------------------------- '67201* RE ÁL BÁLA 750 Ft/KG bontás március 13-án, szerdán Kaposváron a Fő u. 20-ban.----------------------------------------*67208' ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁR belvárosában 1 szobás, tégla, gá­zos lakás bútorozottan kiadó. 30/976-9994.--------------------------------------- '67232' _________ÁLLAT_________ 8 MAGYARTARKA bikák eladók tel.:30/358-8257.-----------------------------------:--- *67247' a P ULI kiskutyák oltva eladók. 82/446- 470.-------------------------------------'67258' ÁL LÁST KERES ÁRUTERÍTŐI-ANYAGBESZERZŐI sofőri munkát keres B kát. jogosítvánnyal, 22 éves fiatalem­ber. 06-30/369-3792.---------------------------------------'67005' _______ELVESZETT_______ EL VESZETT márc. 6-án az alábbi feliratú bé­lyegző, irattáskával együtt. “Deák Bt. 7272 Gölle, Árpád u. 91. Nagybajom és Vidéke Tak.Szöv. Szla.sz: 67100310-14000010 Adó­szám: 25231889-2-14”. Használata márc. 6- tól érvénytelen.--------------------------------------- '67311* _________G ÉPEK________ BR IGGS & STRATTON új szaküzlet, Kaposvár, Vásártéri u. 2. Kapáló­gépek, fűnyírók, fűnyíró traktorok javítása, al­katrész és gépek árusítása. Tel.: 82/528-051.------------ '64611' MEZŐ GAZDASÁG a AKÁC és égercsemete eladó, 85/345- 094, este.--------------■-------------------------'66872' TZK 18 LE kistraktor megkímélt állapotban el­adó. Tel.: 84/349-620.--------------------------------------- *67188' _______PÉNZPIAC_______ BA NKI hitelek teljes körű ügyintézése jövedelmigazolás nélkül. 06-70/272-9406.---------------------------------,-----*64289' a H ITEL 500 E Ft-tól rövid időn belül, tel­jes körű ügyintézés, 06-20/458-7347.--------------------------------------- '66878' BA NKI jelzáloghitelek, terhelt ingatlanra is, kis vállalkozói, BT, egyéb hitelekre. Helyszíni szűrővizsgálat, ügyintézés. Hiteltanácsadó Szolgáltató Bt. 06-20/445-3345. ________RÉGISÉG________ DU NNÁT, párnát (2000 Ft/kg), régi bútort, hagyatékot vásárolok. 06-30/496-4345.---------------------------------------'66498'-------­----------------------------------------------------------------------,----------­Ap róhirdetéseit telefonon is feladhatja: Somogybán otthon vagyunk. Somogyi Hírlap

Next

/
Oldalképek
Tartalom